Somogyi Hírlap, 1997. december (8. évfolyam, 280-304. szám)
1997-12-11 / 289. szám
12 SOMOGYI HÍRLAP GAZDASAG 1997. december 11., csütörtök Közmegtakarítás. Az év közepén lezajlott közbeszerzési eljárások során 850 költségvetési intézmény mintegy 2 milliárd forintért vett számítástechnikai eszközöket, szoftvereket, személygépkocsikat - hangzott el egy tegnapi konferencián. A központosított beszerzések egy év alatt több mint egymilliárd forint megtakarítást hoznak a költségvetésnek. Fölfelé a lejtőn. A fogyasztási szövetkezetek tegnap kezdődött kongresz- szusán arról számoltak be, hogy az áfészek gazdasági teljesítménye fokozatosan javul. Míg ’92-ben 900 milliós veszteségük volt, tavalyi nyereségük meghaladta az 1 milliárd 300 millió forintot. A nyereséges áfészek száma 190, a veszteségeseké pedig 36 volt. Postai tervek. A Magyar Posta Rt. a Postabankban lévő 5,5 százalékos részvénypakettjének eladását tervezi, mert a pénz- és egyéb küldemények gyorsabb továbbítása érdekében jövőre 6 milliárd forintos, többéves fejlesztési program megvalósításába kezd. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 332,63 Francia frank 33,71 Japán jen (100) 156,38 Német márka 112,83 Olasz líra (1000) 115,34 Osztrák schilling 16,04 Svájci frank 138,78 USA-dollár 202,11 ECU 223,25 Központi költségvetés ’98 Több jut a rendőrségnek, az önkormányzatoknak és jóléti célokra Az ideihez képest a bevételek várhatóan 5 százalékkal, a kiadások pedig 9 százalékkal növekednek a központi költségvetés 1998-ra elfogadott számai szerint. Mivel jövőre csaknem 100 milliárd forinttal kevesebbet fordít a büdzsé az államadósság törlesztésére, szinte valamennyi tárcánál lehetőség nyílt arra, hogy kiadásaik reálértéke ne csökkenjen. Az Országgyűlés 2801 milliárd 855,1 millió forint kiadási és 2382 milliárd 821,9 millió forint bevételi főösszeggel elfogadta a jövő évi költségvetésről szóló törvényt. A hiányból a parlamenti vita során több mint 6,5 milliárdot faragtak le a képviselők, így az alig haladja meg a 419 milliárd forintot, s ez nem éri el a GDP 4,9 százalékát. Jelentősebb változás a Pénzügyminisztérium bevételeinél, illetve a Belügyminisztérium kiadásainál következett be az eredeti előterjesztéshez képest. A pénzügyi tárca rendes bevételi előirányzata több mint 10 milliárd forinttal nőtt az Útalapnál, a vám- és importbefizetéseknél és az általános forgalmi adónál várt többletteljesítések eredményeként. A Belügyminisztérium kiadásai főként a helyi önkormányzatoknak szánt támogatások emelkedése következtében nőttek, mintegy 10 milliárd forinttal. Az Érdekegyeztető Tanácsban született megállapodáson túl a kormány egyetértett azokkal a módosító indítványokkal, amelyek a rendőrség szerkezetátalakítására, egyes szociális kiadások növelésére, az önkormányzatok közoktatási normatívájának emelésére és a médiumok nagyobb összegű finanszírozására javasoltak többletforrásokat. A költségvetési törvényben prioritásként kezelt közbiztonság javítása érdekében 800 millió forint többlettámogatás jut jövőre a rendőrség működőképességének erősítésére. Kórházrekonstrukciók befejezésére 1,1 milliárd forinttal, a helyi önkormányzatok által végzett közellátási feladatokra 2 milliárd forinttal szán többet a központi költségvetés az eredeti előteijesztés- hez képest. Emelkedett a vita során a parlamenti és a parlamenten kívüli pártok támogatása, és 5 milliárd forintról 28 milliárd forintra nőtt az ÁPV Rt. privatizációs tartaléka. Jóléti célokra is több jut jövőre. Ezt tükrözi a 19,5 százalékos januári nyugdíj- emelés valamint a családi pótlékra fordítható kiadások 16 százalékos emelkedése is. A társadalombiztosítási alapok jövő évi hiányát 22 milliárd forintban állapították meg a képviselők. A nyugdíjbiztosító költségvetését nullszaldósra tervezik, 786 milliárd forintos bevételi ill. kiadási oldallal. Az egészségügyi ellátásokra 300 milliárd, a gyógyszer- támogatásra 102,6 milliárd forint jut jövőre. (Beju) Kecskemét Miskolc Szeged Debrecen Szombathely Székesfehérvár Burgonya Fejes káposzta 30- 40 35- 40 30- 45 28- 40 30- 45 20- 30 30- 40 20- 30 20- 30 20- 30 20- 30 30- 40 Kelkáposzta 40- 60 50- 80 50- 80 50- 60 40- 80 30- 50 Karfiol 150-160 100-180 100-120 150-200 120-150 120-160 Sárgarépa 60 50- 80 40- 80 50- 80 40- 50 50- 80 Petrezselyem 70-150 140-220 80-130 120-200 150-220 80-130 Zeller 140-150 80-140 130-170 100-200 120-140 70-100 Vöröshagyma 60- 70 70-100 70- 90 70-150 70- 90 60- 80 Fokhagyma 300-350 250-360 400-450 280-400 250-350 200-300 Saláta50- 7030- 60 40- 70 30- 60 Sóska180200-400 180-200 160-200 Uborka250-300 120-180 200-300 200-300 200-250 Cékla 60- 70 5040- 60 50- 70 50- 80 Paradicsom 140-160 88-190 130-180 70-180 130-190 110-130 Zöldpaprika 80-150 240-320 150-180 200—420 240-300 200-280 Citrom198-280 180 180-200 170-190 165-180 Narancs100-280145-180 130-180 130-190 Alma 40-120 40-120 40-160 30-150 50-120 40-150 Tojás (db) 18,0-20,0 16,0-20,0 19,0-20,0 16,0-20,0 18,0-18,0 16,0-18,0 1997. december 3-10. közötti piaci árak, forintban FORRÁS: AKII PIACI INFORMÁCIÓS RENDSZER Közszolgálati feladatok a gazdasági kamaráknál Maximálták a tagdíjat A jövő évtől a gazdasági kamarák adják ki a vállalkozói igazolványokat. Az úgynevezett egyablakos rendszeren belül beszerzik a vállalkozások beindításához szükséges hatósági adatokat, s ezzel számos adminisztratív feladattól mentesítik az induló vállalkozásokat. A gazdasági kamarákról és az egyéni vállalkozásokról szóló törvényeket is módosította az Országgyűlés. Ezek szerint az iparűzési adó 25 százaléka, de legfeljebb 10 millió forint lesz a kamarai tagdíj felső határa. Az arányosabb közteherviselés érdekében a külföldi székhelyű vállalkozások magyarországi fióktelepei is fizetnek majd tagdíjat a szakmai testületekbe. A megváltozott törvények lehetőséget adnak arra, hogy a vállalkozások ötévente egyszer kamarát változtassanak. Mivel a törvénymódosítások révén a gazdasági kamarák közfeladatokat is elláthatnak ezentúl, a jövőben beleszólhatnak az elkülönített állami pénzalapokból és a különféle célelőirányzatokból nyújtott támogatások odaítélésébe is. A feketegazdaság elleni küzdelem és a tisztességes vállalkozói magatartás erősítése érdekében a kamarák meghatározott esetekben törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezhetnek. Ha a törvényes tevékenység másként nem érhető el, kérhetik az adott cég eltiltását a további működéstől. HÁZUNK TÁJÁN Téliesítés, almozás A sertésólak téliesítéséhez egyszerű módszereket válasz- szunk, például a kifutót borítsuk be fóliával, a zárt ólat pedig kívülről rakjuk körül szalmával vagy kukoricaszárral. A fóliaborítás hátránya, hogy megnő a páratartalom, ezt azonban gyakori szellőztetéssel csökkenthetjük. A hízónak télen is kell óránként 3-4 köbméter friss levegő. Sokat segít ilyenkor a gazdag almozás. Ha az etető és a pihenőhely jól elválasztható, akkor nem kell az almot naponta cserélni, mert a sertés az etetőhely közelében ürít, az alomra csak feküdni jár. Az almozásnak külön jelentősége van a tehéntartásban, hiszen az állatok tisztántartásának a legegyszerűbb és leghatásosabb módja. A szarvasmarha és az istálló tisztasága alapvetően meghatározza a tej minőségét. Ezért sose engedjük meg, hogy a tehén farára, oldalára csim- bókosan rászáradjon a trágya! A szőrköntös lekefélése után meleg vízben mossuk ki a farkat, és tiszta puha ronggyal töröljük körül a szem- és szájnyílást. A tőgymosáshoz külön tiszta vizet használjunk. Lengyel Zoltán Black & Decker KD .5000 ütve fúró Ki 13 mm-es fúrótokmány. * ■5 db-os kőfúrószett + ± ■ ácsceruza. <aj ■ 500 W. ■ 2 ÉV GARANCIA! Ji Áruhói««n'l®nt 1000 ab Woróísor vári« Ont! Ezüst vasárnaptól . december 14..- minden vevőnk, aki SX feletti értékben vas“r°| ingyen kap ©9Y 1,5 m-es fenyőfái Asztali lámpa Fehér, piros és fekete színekben kapható. íróasztal kombináció íróasztal: 161x75x77 cm, oldalasztal: 72x44x77 cm gurulós iratszekrény: 44x44x67 cm. Szék nélkül. NYITVA TARTAS H^öt°V,P9NTEK'i SZOMBATON, VASÁRNAP SI0F0K VAK BOTTYÁN UT 36. BUDAPEST > < ZAMARDI Tel.: (06-84) 318-100 (06-84) 318-101 SÁGVÁR