Somogyi Hírlap, 1997. november (8. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-24 / 274. szám

1997. november 24., hétfő SOMOGYI HÍRLAP SPORT 11 Hazai búcsú Rákóczi-gyözelemmel Rákóczi-Kaposcukor-KCFC-Hajdúszoboszló 2-0 (0-0) LABDARÚGÓ NB I B „Szegény embert az ág is húzza”. Nem elég, hogy egy kivételével, elvesztette vala­mennyi épkézláb csatárát a Rákóczi, mint a szombati mér­kőzés előtt kiderült, az az egy sem állt rendelkezésre. Czonev bicegve jött le ugyanis a mér­kőzés előtti játékos randevúra, mint kiderült még pénteken este otthonában egy rossz lé­pés következtében kifordult a bokája. „Szegény ember vízzel főz”. Horváth Lajos edző sem tehetett egyebet a „serpenyő­jébe”, sebtiben három közép­pályását minősítette át csatár­nak, gondolván, hogy három talán kitesz két vérbeli táma­dót. Hogy a rendelkezésre ál­lók közül nem éppen a legjobb megoldást választotta? Sze­rencsére erre a szünetig maga is rájött. Ez „mentette” meg csapatát. A kényszerűen felforgatott hazai együttes eléggé tervsze- rűtlenül kezdte a játékot, melyből hiányzott a folyama­tosság, a megfontoltság. Érzé­kelhetően a vendégek tervsze­rűbben építgették támadásai­kat. Mégis a hazaiaké volt az első helyzet. A 12. percben Horváth 25 m-es szabadrúgása a védőkről „lecsorgott”, Tóth B„ majd László is megpróbál­kozott a labda kapuba gyömö- szölésével, de Fekete R. útju­kat állta. A 33 percben viszont meghűlt a vér a szurkolók ere­iben. A leshatárról kiugró Csipkár harminc méteres vágta után a jó ütemben kifutó Házit találta el lövésével. Továbbra sem állt össze a hazai együttes, az elöl helyüket kereső „kine­vezett” ékek többnyire vissza­felé mozogtak és ezzel elfoly- tották a meginduló hazai tá­madásokat. A 41. percben a balösszekötő helyén nagysze­rűen kiugró Bagoly csaknem „halált” hozott a hazaiakra, ám Meksz a lövés pillanatában jó ütemű becsúszással elrúgta előle a labdát. Szünet után röviddel átcso­portosított a Rákóczi és ez já­téka előnyére vált. A védőből előléptetett Kiss — emlékezve csatár voltára — otthonosan mozgott a vendég védők gyű­rűjében, s nagyobb óvatos­ságra késztette a „cukros” testvéreket. A 64. percben Mio­vecz baloldali labdája átszállt a kapu előtt éppen a becserélt Fintához, ő első érintésre a kö­zépen álló Horváthhoz iveit, aki a jobb sarokba fejelt. 1-0. A vezetés felvillanyozta a zöld­fehéreket, s az elemében levő Kiss, félpályás szólója után 17 méterről alig lőtt mellé. Egyet­len valamire való válaszként Csipkar a baloldali alapvonal közeléből a felső lécet találta el. A 80 percben végleg eldőlt a mérkőzés sorsa. Potpara két csel után az egyedül álló Kiss- hez gurított, akinek első' lövése a felsó' kapufáról visszavágó­dott, de éppen a tovább futó já­tékos elé, aki másodszorra nagy erővel közelről most már a ha­lóba bombázott. 2-0. A közepes iramú és színvo­nalú mérkőzésen, két ellenté­tes félidő után reális eredmény született, mert míg a vendégek az elején nem tudtak élni a kí­nálkozó lehetőségeikkel, a Rá­kóczi helyzeteit könyörtelenül kihasználta. így játszottak Kaposvár, 1200 néző. Vezette: Ábrahám (Megyebíró, Szőke.) Rákóczi KFC: Házi-Meksz, Kiss, Köves, Itvás-Hóbel (Finta 64. p.), Miovecz, László (Prukner 71. p.)-Tóth G., Tóth B. (Potpara 55. p.), Horváth. Edző: Horváth Lajos. KCFC-Hajdúszoboszló: Fe­kete R.-Usmaev-Molnár (Ko­csis 65. p.), Kondás, Szilá­gyi-Csipkar, Fekete A., Erdei, Bába (Terzics 71. p.f-Anania, Bagoly. Edző: Eich László. Sárgalap: Bába (23. p.), Anania (44. p.), Erdei (69. p.). Szögletarány: 5:4 (3:2) Jók: Házi, Kiss, mezőny leg­jobbja, Meksz, Itvás, Köves, illetve Fekete R., Erdei, Csip­kár. Horváth Lajos: A Rákóczi szív diadala volt a mai győze­lem, ha ezeket az erényeket si­kerül egy hétig „fagyaszta­nunk”, akkor őszi célkitűzé­sünk valóra válik. Eich László: Azért veszítet­tünk, mert mi az első félidőben kihagytuk helyzeteinket, ám szünet után a Rákóczi kímélet­lenül kihasználta. Jutási Róbert Röplabda NB I, férfi Extraliga Vastaps a bajnoknak Pini Kaposvár SE-Medikémia-Szeged 3-1 (10, -11,10,12) Hárman egy ellen. A szegedi Nyirka ütése a jól záró kapos­vári blokkban hal el FOTÓ: LANG RÓBERT Hatalmas csatában, 106 per­ces mérkőzésen győzött teg­nap este a Pini Kaposvár SE férfi röplabdacsapata a Me- dikémia-Szeged ellen. A nagy ütközet végén a szurkolók he­lyükről felállva ünnepelték a bravúros győzelmet aratott kaposvári együttest. Ahogy arra számítani lehetett, a két ősi rivális rangadójára zsúfo­lásig megtelt tegnap este a ka­posvári városi sportcsarnok. A nagy tétnek megfelelően mindkét csapat sok hibával kez­dett. A vendég szegediek kezd­tek ugyan jobban, azonban a Pini KSE gyorsan beérte ellenfe­lét, s innentől kezdve már végig vezetve biztosan hozta a nyitó­játszmát. A leütések rendre célba értek, a nyitások is „ül­tek”, s nem egy szegedi támadás a kaposvári sáncban akadt el. A folytatásban aztán nagyon leült a kaposvári együttes. Végig a szegediek irányították a játé­kot, a hazaiaknak ezúttal csak fellángolásaik voltak. Bár a szett közepén nagy küzdelemben két­szer is sikerült egyenlíteni, a vé­gén mégis a nagyon jól mező- nyöző, elveszett labdát nem is­merő szegediek örülhettek. A harmadik játszmában ismét szerepet cserélt egymással a két csapat. Ezúttal a Pini KSE dik­tálta a tempót, s a vízfakasztó leütéseket megeresztő Mészáros Dömötör vezényletével ismét sikerült előnyt szerezni. Nem véletlenül jegyezte meg egy szurkoló: már-már félnek fel­menni a pályára törölgetni a lab­daszedő gyerekek, hátha hasra- esnek az egyik gödörben... A negyedik, utolsó játékrész is hatalmas, kemény ütésváltá­sokkal tarkított csatát hozott. Eleinte mondhatni egymás hibá­iból élt a két csapat: nagyon jó megoldásokat láthattunk, ame­lyeket bosszantó hibák, kisebb holtpontok követtek. Felváltva vezetett a két csapat: hol a ka­posváriaknál, hol pedig a ven­dég szegedieknél volt az előny. Mészáros Dömötör most már nem csak a pályát, hanem az el­lenfelet is rendesen „püfölte”; nemes egyszerűséggel több sze­gedi játékost is kiütött. A hajrá aztán egyértelműen a hazaiaké volt, akik zsinórban szerzett öt pontjukkal végleg eldöntötték a 106 perces mérkőzésen sorsát, s így visszavágtak legutóbbi két szegedi vereségükért. így játszottak Kaposvár, városi sportcsarnok, 1100 néző. V.: ifjabb Kiss L„ Karádi. Pini Kaposvár SE: Toma- nóczy, Mészáros P., Mészáros D., Pásztor, Marginean, Gro- zav. Csere: Zarka, Koch. Veze­tőedző: Demeter György. Edző: Viktor Boldarev. Medikémia-Szeged: Petheő, Melnicsuk, Hulmann, Torma, Neizer, Nyirka. Csere: Takács L, Péterfy, Urfi. Vezetőedző: Nyári Sándor. Edző: Nusser Elemér. A játszmák alakulása. 1. játszma: 0-3, 3-3, 3-4, 6-4, 6-6, 10-6 (!), 10-7, 12-7, 12- 8, 12-10, 15-10 — 27 perc. 2. játszma: 1-0, 1—4 (!), 2-4, 2-7, 4-7, 4-8, 8-8 (!), 8-9, 9-9, 9-14(1), 11-14, 11-15 — 27 perc. 3. játszma: 1-0, 1-2, 5-2 (!), 5- 4, 9-4 (!), 9-7, 13-7 (!), 13- 10, 15-10 — 26 perc. 4. játszma: 0-2, 3-2, 3-3, 6- 3, 6-8 (!), 7-9, 9-9, 9-11, 14- 11 (!), 15-12 — 26 perc. Demeter György: — Igazi vérbeli rangadó, hatalmas presz­tízscsata volt. A nagyobb akarat döntött a mi javunkra. Nyári Sándor: — Egyenlő erők csatáját láthatta a szép­számú kaposvári publikum, amelyben a jobb végjáték dön­tött a hazaiak javára. Fenyő Gábor Baj volt az idegekkel Pécsi MFC-Csepel SC 2-0 (0-0) Pécs, 1000 néző. V.: Márton. Gólszerző: Azoitei 2 (az 59. percben és a 65. percben). Nyíregyházi FC-Paksi Atomerőmű SE 2-0 (2-0) Nyíregyháza, 1500 néző. V.: Kurmai. Gólszerzők: Éger (a 23. percben öngól), Capatina (a 45. percben). Kiállítva: Kiss (Paksi Atomerőmű SE) a 71. p. Szeged-D.-Nagy kanizsai Olajbányász 3-0 (2-0) Szeged, 1000 néző. V.: Va- vika. Gólszerzők: Udvari (a 41. percben), Miklós 2 (a 43. percben és az 50. percben). Kiállítva: Kenesei (Szeged- Dorozsma) a 44. percben, Cmomarkovics (Nagykanizsa Olajbányász) a 44. percben. Dorogi SE-Kecskeméti TE 1-2 (1-0) Dorog, 800 néző. V.: Vágner. Gólszerzők: Brandhuber B. (a 43. percben), illetve Tóth I. (a 62. percben), Tóth Gy. (a 77. percben). Kiállítva: Faragó (Dorogi SE) a 83. percben. Matáv SC Sopron-Érdi VSE 3-1(2-0) Sopron, 1200 néző. V.: Lett- rich. Gólszerzők: Körmendi (a 17. percben), Nagy J. (a 39. percben 1 l-esből), Szabó Z. (a 91. percben), illetve Horváth S. (a 73. percben). Tiszaújvárosi SC-Szolnoki MÁV-Neusiedler 3-2 (1-0) Tiszaújváros, 300 néző. V.: Hajdó. Gólszerzők: Járai (a 4L percben), Pap 2 (a 46. percben és a 48. percben), illetve Fedor (az 59. percben), Bemáth (a 79. percben). Vasárnap játszották: III. Kér. TVE-Salgótarjáni BTC 0-2 (0-0) Dunaferr SE-Soproni FAC 1-1 (0-0) Komlói Bányász-Tisza- vasvári Alkaloida SE 0-1 (0-1) Vegye igénybe új szolgáltatásunkat a mezőbank TeleBankot. OS'40 %222'222 Miért...? Mert éjjel-nappal, a nap 24 órájában az Ön rendelkezésére állunk. Miért...? Mert azonnali információt kap kamatokról, valuta- árfolyamokról. Miért...? Mert pontos információhoz juthat magán-bankszámlája állapotáról, kártyaegyenlegéről. Miért...? Mert lekötési megbízást adhat eseti és ismétlődő jelleggel, kérhet átutalásokat bármely, magyarországi pénzintézetnél vezetett számlára. Miért...? Mert telefonon letilthatja kártyáját, ha elveszett vagy ellopták. Miért...? V Mert a TeleBank: JÓL CSENGŐ SZOLGÁLTATÁS Egy óra sem kellett A női röplabda NB 1-ben: Debreceni TE-DSI- Kaposvári BITT Női RC 0-3 (-5, -7, -13) Debrecen, 100 néző. V.: Ko­vács G„ Ratkóczay. Kaposvári BITT Női RC: Gei­ger, Tuba, Ékes Eszter, Tor­mási, Boldareva, Zsuravel. Csere: Magyamé, Gelle, So­mogyi. Edző: Viktor Boldarev. A várt eredmény született a jobbára junior korú játékosok­ból álló, sereghajtó Debreceni TE-DSI ellen. A vendég kapos­vári együttesnek mindössze 54 percre volt szüksége ahhoz, hogy hozza Debrecenben a számára kötelező győzelmet. Egyedül csak a harmadik, utolsó játékrész volt szoros, ahol a hazaiaknak 7-0 arányú kaposvári vezetésről sikerült egyenlíteniük. Alighanem erre mondják: a hosszú fárasztó debreceni utazás jobban megvi­selte a csapatot, mint maga a mérkőzés... A vendég Kapos­vári BITT Női RC csapatának legjobbjai Ékes Eszter, Tormási és Zsuravel voltak. Erős emberek érmei Orosházán rendezték meg a hétvégén a fekvenyomó orszá­gos bajnokságot, amelyről nem hiányozhattak a legjobb somo­gyi erőemelők sem. A nőknél az 52 kg-os súlycsoportban a tabi Salamon Erika új országos csúccsal lett aranyérmes. A fér­fiaknál a 75 kg-ban a kaposvári Könye Szabolcs az első, a bala- tonlellei Vörös Norbert a har­madik, míg a 82,5 kg-osok me­zőnyében a szintén leilei Ónozó Szabolcs a második lett. Hazai siker Csepelen NB I, férfi Extraliga A bajnokság állása: 1. Medikémia-Szeged 2. Pini Kaposvár SE 3. Nyíregyházi VSC 4. Bp. Vasas SC 5. Dunaferr SE 6. Bp. Csepel SC 7. Kazincbarcika 8. Kecskeméti RC 15 12 3 39-15 27 14 12 2 39-14 26 15 10 5 35-20 25 16 8 8 29-29 24 15 7 8 25-30 22 15 6 9 22-31 21 16 5 11 23-40 21 16 1 15 12-45 17 További eredmények: Csepel SC-Vasas SC 3-1 (7,4,-10,7) Kecskeméti RC-Nyíregyházi VSC 1-3 (11,-13,-7,-5) Kazincbarcikai VSE-Dunaferr SE 2-3(12,12,-9, -12,-12) Győzött a Matáv-Pécs NB I, férfi „A” csoport A bajnokság állása: 1. Danone-Honvéd 2. BC Marc-Körmend 3. Zalaegerszegi TE 4. Szolnoki Olaj KK 5. Paksi ASE 6. Falco-Lépték KC 7. Albacomp-SZÜV 8. Matáv SE Pécs 9. Klíma-Vili KSE 10. Dombóvári VMSE 11. Százhalombatta 12. Debreceni AKK 11 9 2 860-753 20 10 7 3 757-658 17 8 7 1 656-560 15 9 6 3 681-596 15 9 6 3 723-675 15 10 5 5 902-921 15 8 6 2 657-564 14 10 4 6 773-800 14 10 4 6 783-823 14 11 1 10 794-976 12 9 1 8 663-783 10 9 1 8 568-710 10 Tegnap este játszották: Matáv SE Pécs-Debreceni AKK 91-61(49-21)

Next

/
Thumbnails
Contents