Somogyi Hírlap, 1997. november (8. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-24 / 274. szám
1997. november 24., hétfő SOMOGYI HÍRLAP BELPOLITIKA 7 Rövid és velős polgári program készül Rosszul tálalják a sikereiket A Szabad Demokraták Szövetsége a hét végén tartotta programalkotó küldöttgyűlését. Választási téziseik kidolgozásával - állapította meg zárszavában Kuncze Gábor pártelnök - a plénum teljesítette feladatát: megalkotta az ezredforduló lehetséges kormányprogramjának alapjait. A pártelnök szerint az SZDSZ hajlamos felnagyítani hibáit, miközben eredményeiről hallgat. Pedig az általuk irányított tárcák mind kitűnően működnek. A miniszterelnök-jelölt úgy véli, új kormányprogramjukat a gazdaság, az oktatás és az egészségügy problémáinak megoldására építik, hogy az ország meg tudjon felelni az uniós tagság kihívásainak. Hack Péter kifejtette: a választók széles rétegei számára az SZDSZ kormányzati szerepe garanciát jelent arra, hogy hazánk az ezredfordulón a rend, a szabadság, az egyenlőség stabil útján haladjon. Demszky Gábor testesítette meg a „kritikai realizmust”. FOTÓ: FEB/DIÓSI Mint mondotta: „az ország elképesztő ütemben liberalizálódik, eközben az SZDSZ, az egyetlen valóban liberális párt, sokat vesztett a népszerűségéből. A helyzet különös: miközben a liberális politika sikeressé tette a kormányt, nem tette sikeressé az SZDSZ-t.” Mécs Imre szerint az SZDSZ- nek olyan „világos, rövid és velős programra van szüksége, amelyet még Friderikusz Sándor közönsége is megért”. Mécs az SZDSZ egyik legfontosabb feladatának azt tekinti, hogy a kihalt polgárságot újjáélesszék, s annak mintegy kovásza legyen a párt. Horn Gábor elmondta: a jövő évi pedagógusbér-emelésről a médiák már mint Horn Gyula miniszterelnök kezdeményezéséről adtak hírt, miközben ezt még Fodor Gábor kultuszmi1 niszter javasolta, akinek a kormányfővel emiatt volt konfliktusa. Magyar Bálint szerint a tavaszi választáson a szavazók két koalíció - az MSZP-SZDSZ illetve az FKGP-Fidesz - alternatívája között választhatnak. Beszélgetőpartnerünk: Emri Gussi Vissza a Gutenberg-galaxisba Svédországi magyar, vagy magyarországi svéd. Emri Gussi esetében alighanem mindkettő igaz. Hétéves korában került Svédországba és 39 éves volt, amikor visszajött szülőhazájába, vezérigazgatóként. Azóta sokat szerepel a sajtóban, előbb az Ikea áruház vezetőjeként, utóbb a Pannon GSM vezéreként. Most a világ egyik legnagyobb papíripari cégének, a Storanak lett a magyarországi igazgatója.- Lehet, hogy a svédek számára a Stora nemzeti büszkeség, de mi átlagmagyarok keveset tudunk róla.-Ez egy 709 éves cég, a világ legrégebbi részvénytársasága. Az az érdekes, hogy eredetileg rézbányászattal foglalkozott, de mivel ahhoz rengeteg fára volt szükség, hamarosan beletanultak a fa- feldolgozásba és a papírgyártásba. Ami a Stora jelenlegi jellemzőit illeti, Svédországban és külföldön 21 ezer alkalmazottat foglalkoztat; hatvan százalékban úgynevezett grafikai papírt gyárt, de újságtól pelenkáig még sok minden más is készül üzemeiben. A Stora évente félmillió vasúti kocsira való fát dolgoz fel.- Akkor aligha lehet barátságban a környezetvédőkkel.- A Stora saját erdőterületekkel rendelkezik, ami azt jelenti, hogy gazdálkodik is az erdővel. Svédországban egyébként sajátos helyzet alakult ki: a magas adók miatt inkább az a probléma, hogy a tulajdonosok halogatják a fák kivágását, még akkor is, amikor pedig már azok „túlkorossá” váltak.- Hogyan lett a mobil telefonból papír? Miért váltott?- A Pannonnál lejárt a szerződésem, és szeretem az új kihívásokat. Most, hogy a Stora Hungária, amely eddig a bécsi cég leányvállalata volt, önállósult, eltökélte, hogy megveti a lábát a keleteurópai piacokon. Ez nem kis feladat.- Úgy gondolja, hogy a minket is elért számítógépkorszakban még jelentősen lehet növelni a papírfelhasználást?- Magyarországon egy főre ötven kiló papír jut évente; Ausztriában ez 180, Skandináviában pedig 250 kilogramm. Van tehát bőven behozni való. Egyébként a komputerek elterjedésével a papírfelhasználás nem csökkent, sőt. Ami pedig a további területeket illeti, különösen a csomagolásban, az igényes kiadványok, reklámanyagok készítésében egyre nagyobb az igény. Számításaink szerint Magyarországon három éven belül megduplázódhat a jelenlegi papírfogyasztás.- Sokat beszélünk arról, hogy nincs megszervezve nálunk a használt papír újrafeldolgozása. Vajon nem ebből kellene fedezni - legalábbis részben - a növekvő igényeket?- A recycling - az újrahasznosítás - korántsem egyértelmű dolog. Jelenleg még A vállalatszervező fotó: feb drágább, mint a nyers cellulóz feldolgozása, hiszen a szennyező anyagok kimosásához rengeteg vízre van szükség. Persze a Stora is foglalkozik az újrahasznosítással.-A papírfogyasztás növeléséről beszélünk, pedig az országban most is papírhiány van.-Több olyan újság és kiadó van Magyarországon, amelyik az idén már aligha jut hozzá a szükséges papír- mennyiséghez. Ennek oka elsősorban az, hogy az igények hullámzóak, a megrendelők későn ébrednek, de az ipar is mintha elfelejtené, hogy karácsony karácsonykor van. Ha pedig a nagykereskedők nagyobb készleteket raktároznak, az egyrészt drága, másrészt áremeléshez vezet. Úgy vélem azonban, megfelelő szervezéssel, gyors szállítással el lehet érni, hogy a megrendelő minden esetben hozzájusson a kért plusz mennyiséghez.-A mostani feladat újabb nehéz kihívás Emri Gussi számára?- Igen. Csák Elemér Készülődő ellenzék. Tor- gyán József szerint „nemzeti büszkeségünket sértené, ha a következő választáson az ország lakossága nem küldené nyugdíjba Horn Gyulát és csapatát”. A kisgazda pártelnök szombati beszédében nem zárta ki, hogy pártja 1998-ban kormánykoalícióra lép a Fidesszel. Több a bűncselekmény. Október végéig 389 836 bűncselekmény vált ismertté, ami tíz százalékkal több, mint az elmúlt év azonos időszakában volt - derül ki a Belügyminisztérium Adatfeldolgozó Hivatalának legfrissebb jelentéséből. Két megyében - Fejérben és Csongrádban — különösen magas, 35 százalékos növekedés volt tapasztalható. Csökkenést csak Hajdú-Biharban volt. Elhunyt Kardos G. György. Életének 73. évében, hosszan tartó, súlyos betegség után szombaton hajnalban elhunyt a közismert író, újságíró. Fónay ismét elnök. A hét végén rendezte meg a Politikai Foglyok Szövetsége V. kongresszusát, ahol újraválasztották a szervezet eddigi vezetőit. Mint Fónay Jenő elnök újságíróknak elmondta: „felszólítják a mai magyar politikai közélet azon szereplőit, akik az 1956- os forradalom és szabadságharc alatt, illetve utána az elnyomó hatalmat szolgálták, hogy önként mondjanak le tisztségükről”. A Pofosz kongresszusát üdvözölték a parlamenti ellenzéki pártok és a MIEP. Gettóellenes tüntetés. Vasárnap délben Székefehérváron több cigányszervezet is tüntetett 13 család - köztük 37 kisgyerek - konténerbe telepítése ellen. A szervezők szerint egyébként a kitelepítésre várók nem önkényes lakásfoglalók. Újra itt az ÜGYES! A hónap második péntekjén, november 14-én már kapható a női rejtvény- és viccmagazin új száma. A címlapon Pamela Anderson, a szőke bombázó! A harminc skandináv rejtvény között a Magnumról, Paul Newman és Rocky-Rambó, azaz Sylvester Stallone üzleti ügyeiről, továbbá: Székhelyi József színészről, Antal Imréről és Koncz Zsuzsáról is elárulunk egyet s mást. Megláthatják Feri, azaz Nem- csák Károly csókját a Szomszédokból. Híres Katalinokról és még számos érdekességről olvashatnak, fejthetnek, és száz viccen derülhetnek, ha megveszik a minden újságárusnál kapható ÜGYES női rejtvény- és viccmagazint. Gazdag nyereménykínálat az ÜGYES-ben. Ráadásként: a megyei lapokban megjelenő keresztrejtvény megfejtői között három darab tízezer forint értékű takarékbetétkönyvet sorsolunk ki, akik a 45., 46., 47. és a 48. naptári héten az itt megjelenő kereszt- rejtvény megfejtését összegyűjtve beküldik az ÜGYES címére: Budapest, 1543. Beküldési határidő: 1997. december 2. (Kérjük, hogy a borítékra írja rá lakóhelye megyéjét is!) felsegít] MOZARTALAK (VARÁZSNAGYON FÁRADT LÁTCSŐ NÁTRIUM ÉS OXIGÉN MOHÓN IVÓ PÁRIZSI I DIVATCÉGl NÉMÁN SZINTÉN POTYOG FUVOLA) ÓTVEN MÁSOLAT BEREK, járata NÁDAK, EREK MOHA, nun diu- ^ ÁRDHOZ ►* TÁPLÁLJELENÉS ROKONA BETEGSÉG INDÍTÉKA ► RE VALÓ AZ EGYIK ELEJÉN I LEGJOBB SZOMJPAPAGÁJ FÉLE KÁNYT NEVELETLEN DEHOGY ÜDÍTŐMÁRKA KÖLCSÖN HAJÓFAR ARZÉN FERDÉN LEFELÉ IRÁNYUL LIHEGVE SIET BOLGÁR ÉLŐSKÖDŐ ROVAR NYÁRSON NUMERO, RÖVIDEN ÖLTÖZET KÖZÉPEN (TÜLZOTMEGMUNKÁL MÓDOSÍT A MÚLT IDŐ EGYIKJELE BÜNTETÉST ELŐÍR A számvevőszék jelentése a Phare-programról Sok pénz jött, de sok is ment Az Állami Számvevőszék most lezárult vizsgálata szerint a magyarországi Phare- programok végrehajtása során nem voltak pénzügyi visszaélések. Sajnálatos azonban, hogy nem elég hatékony az európai felzárkóztatást segítő támogatás. A számvevőszék az ellenőrzés során megállapította: a vizsgált időszakban összesen 683,3 millió ECU összegű Phare-támo- gatást hagytak jóvá Magyarország számára. A keretből 1990- től 1996. december 31-éig csaknem 480 millió ECU-re kötöttek szerződést, a ténylegesen kifizetett összeg 422 millió ECU volt (1 ECU = 225 forint). A Phare-előirányzat és a fel- használás alakulása azt mutatja, hogy a segélyezés kezdeti időszakában, 1990-’93 között az éves ütemezésnek megfelelően a pályázók meg is kapták pénzüket, de 1994-től 1996 végéig az előirányzatok jóváhagyását sokszor nem követték a kifizetések. A számvevőszék megállapítja: a Phare-segélyezést gátolja, hogy nincs egységes hazai információs rendszer, ami a segélypénzek menedzselésével megbízottaknak utat mutatna. Nem készült egységes hazai eljárási szabályzat a minisztériumok és országos hatáskörű szervek részére sem. Ebből is adódik, hogy a tárcák a Phare- pénzeket nem ugyanolyan felelősséggel kezelték, mint a központi költségvetés forrásait. Az ÁSZ szerint a hazánknak nyújtott segélyek felhasználásánál nem mindig- érvényesültek a magyar érdekek. A Phare- támogatás nagy része ugyanis beszerzési szerződések formájában visszafolyt a kölcsönt nyújtó uniós országokba. Igaz, az eszközbeszerzések jól hasznosultak, ám ez kevésbé mondható el néhány külföldi szakértő közreműködésének hatékonyságáról. Sepsey Tamás lett az MDF választmányi elnöke A Fidesz-szel tűzön-vízen át Az MDF Országos Választmánya szombaton új elnököt választott. A testület ugyanakkor megerősítette az elnökség döntését: az MDF csak a Fidesz-szel köt előzetes választási szerződést. Elsöprő többséggel választották a Magyar Demokrata Fórum választmányi elnökévé Sepsey Tamás országgyűlési képviselőt - jelentette be a testület ülését követően Herényi Károly szóvivő. Az eddigi elnök, Bába Iván azért mondott le posztjáról, mert a Hungária Közalapítvány kuratóriumának tagjává választották. A két tisztség ösz- szeférhetetlen. A választmány jóváhagyta a párt elnökségének döntését, hogy az 1998-as választásokon az MDF kampány- főnöke Gémesi György lesz. Gémesi György beszámolt arról, hogy a Fidesz-szel kötendő választási együttműködési megállapodást legkésőbb december első napjaiban aláírják.