Somogyi Hírlap, 1997. november (8. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-15 / 267. szám

22 SOMOGYI HÍRLAP BOGLÁRI TÜKÖR 1997. november 15., szombat Sós Zoltán polgármester Sós Zoltán polgármester sze­rint a város idei gyarapodá­sában komoly értéket képvi­selnek a városban működő vállalkozások, társaságok fejlesztései. A BB új palacko­zója és szőlőfeldolgozója ön­magában is nagyobb mint az önkormányzat idei beruhá­zásai, de ehhez hozzátehetjük a földhivatal bővítését és a szolgáltatások fejlesztéseit is. Az iparos telepen sorra nyíl­nak a kisüzemek, műhelyek. Az önkormányzat elsősorban olcsó telkeket kínál a helyi vál­lalkozóknak és a közművek építését szorgalmazza - mondta a polgármester. - Nemcsak pénzzel, hanem a tervezés finanszírozásával és a társulatok szervezésével is. A csatornaépítésben például jö­vőre az iparos telep is benne lesz. Az önkormányzati költ­ségvetésnek mindig kell, hogy legyen olyan területe, amely az infrastruktúra fejlesztésével lehetőséget ad a vállalkozá­soknak. Ez tartós tendencia Bogláron, ami a város jövőjét alapozza meg. — Az önkormányzat az idén 250 millió forintos fej­lesztési és felújítási programot tervezett. Ebből mi valósult meg? — Eddig 206 millió forintos érték. A legfontosabb a szennyvízcsatorna építése, az iskola bővítése, valamint az utak és járdák, közművek épí­tése. Költöttünk ingatlanok vá­Gazdaságélénkítő a költségvetés aanaaaia aiiaiiu lainugaiaa­sál iskolabuszt vásároltunk. Emellett jelentős az önkor­mányzati intézmények eszköz beszerzése és egyéb fejlesz­tése. — Az idei év kiugró volt a beruházásokban. Milyen lesz a folytatás? — Ez egyszeri és megismé­telhetetlen lehetőség volt az önkormányzat számára. A be­vételi forrásokat elsősorban az állami privatizációból szár­mazó forintok adták, értékesí­tettünk értékpapírokat is. A gazdálkodás további forrása az előző évi nyolcvanmillió forin­tos többletbevétel és a jelentős iparűzési adó befizetés volt. A következő években ennél ke­vesebb jut. Az idei év azonban megalapozta a továbblépés le­hetőségét. A járható utak, a földgáz fűtés nemcsak az élet­minőséget javítja, hanem a tu­rizmus bevételeit is gyarapítja. A lakáskiadóknál' 1-2 márkát nőhet naponta a szoba ára. A vállalkozások piacát növeli és a turistákat ide csalogatja a szép környezet. Feladatunk azonban évszázadokra ele­gendő. Az évezred végére a föld alatti közművek teljessé vállnak a városban, Boglár a környezetkultúrára költhet többet. A költségvetési straté­giánknak továbbra is piacélén­kítőnek kell lennie. Ezt tükrözi az idei beruházási program, de a város fejlesztését az elmúlt tizenöt-húsz év alapozta meg. G. M. Kertésznapok A Mathiász János Szakkö­zépiskolában jövő héten csütörtökön nyitják meg az immár hagyományos ker­tésznapok rendezvénysoro­zatát, amely vasárnapig tart. A kollégiumban a virágkö­tészet mellett ikebana bemu­tatót is tartanak, a középis­kolában a virágvásár mellett sokféle termékkel megis­merkedhetnek az érdeklő­dők. A nyitás napján az es­küvők szezonjában meny­asszonyi ruha és csokor bemutató is lesz. Szőlőskis­lakon lesz az ország kerté­szeti középiskoláinak Mat­hiász János emlékversenye. Gyermekjólét Az önkormányzat a Boglár- Pediáter Egészségügyi Szolgáltató Kereskedelmi Kft-vel köt megállapodást a város gyermekjóléti szolgál­tatásainak ellátására. A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló, november 1-től életbe lépett törvény ad erre lehe­tőséget. Az egészségügyi és szociális bizottság is a dr. Pánczél Sarolta vezette tár­saságot javasolta, mert ren­delkezik a feladat vállalásá­hoz szükséges tárgyi és személyi feltételekkel, il­letve a szakhatósági engedé­lyekkel. A doktornő 25 éve praktizál a városban mint gyermek és ifjúsági orvos. Sporttámogatás A BBSC kézilabda és tö­megsport szakosztályának igényét részben teljesítette a képviselő-testület, mert a kért plusz százezer forintos támogatásnak mindössze egyharmadát juttatja. Vál­lalta viszont, hogy rendezi a terembérlet számláját, amit a sportegyesület az általános iskolának fizet, vagyis az önkormányzat a városi kassza egyik rekeszéből át­teszi a pénzt a másikba. A BBSC vezetői tegnap tár­gyaltak a polgármesterrel továbbra is nehéz anyagi helyzetük rendezéséről, de információink szerint nem született konkrét megoldás. SZŐLŐOLTVÁNY- csemege- és borszőlőoltvány értékesítés- termelői bor- palackos - kannás értékesítés- kis és nagy tételben Balatonlelle, Petőfi S. u. 16. Tel./fax: 85/354-935 Tel.:06-30-298-854 Három város egy füzetben A kultúra gazdag háza A Lengyel-Magyar Barátság Házának barátságosan hívo­gató előtere lett. Minimális pénzből, sok jó ötlettel varázsol­ták otthonossá. Vászonparavánok övezik az asztalokat, a lámpákat kicserélték - úgy, hogy vállalkozók vették meg a vi­lágítást. Akadt, aki hozzájárult az asztalterítők és a kerá­miák árához. Értelmes dolgokhoz szívesen adnak. Eztán már csak meg kellett alkotni, összerakni az egészet. Ezt vállalták az ifiklub fiataljai. A megszépült előtér Dóri Éva és Szabó Zénó keze munkáját dicséri, a büfépultot Pálffy Gá­bor és Schraujf Jenő készítette. Szálai Tünde, a városi kulturá­lis központ igazgatója az ősz­szel bérletes kamaraszínházi estéket hirdetett. Az ifi-bérlet nem hozta a hozzá fűzött reményeket, a felnőttelőadásokon viszont nagy az érdeklődés. Az őszi téli hónapokban is gazdag kí­nálatot vonultat fel a ház. Ma délután Kislakon Dóri Éva várja a gyerekeket az Ákom- bákom klubba, ahol kézmű­ves-foglalkozás lesz. Este a rock-klubban a Fa együttes koncertezik. Egy hét múlva az ifik vendége Berecz András népdalénekes és mesemondó. Aztán jön Maksa Zoltán és a 100 Folk Celsius. Az AIDS vi­lágnapján a pesti színitanoda ad műsort. Nem maradhat el a Sze­lence gyermek néptánccsoport Luca-napi bálja sem. Érdemes tehát egy kicsit leülni a tágas előtérben és átböngészni a programokat. A három szomszédvár kul- túrházigazgatói azonban máris a tavaszra-nyárra készülnek. Együtt. Felismerték, hogy így van ez rendjén a vendégváró Balatonnál. Fonyód, Boglár és Lelle a közös szervezéssel sokkal színesebb programot képes kínálni. Felmérték, hogy hol vannak nagyobb befoga­dóképességű termek, kiállító- helyek és segítőkész civil szervezetek. A Balatoni szél elnevezést adták tavaszi fesz­tiváljuknak: Fonyódon nyugdí­jas- és kórustalálkozót, Lellén kórus- és egyházi kórusfeszti­vált, Bogláron a társastáncklu­bok és néptáncos szólisták versenyét, valamint a megyei rock-fesztivált rendezik meg. A két szomszédos városban átveszik a Bogláron nagy si­kert aratott bélyegeket, ame­lyeket belépőjegyek helyett nyomtattak a tárlatokhoz. A lá­togatók nagy élvezettel gyűjtöt­ték, és közben sorra megnézték a képzőművészeti bemutatókat. A három város művészeti és kulturális műsorait egy füzet­ben adják ki. Remélve, hogy aki felkeresi a fonyódi Tóparti Galériát, az átmegy a bogiári kápolnatárlatokra vagy a leilei Kapoli-múzeumba is. Végre nem keres hiába, kézbe kapja a kínálatot. G. M. Állampolgárok helyrajzi számon Idestova fél éve, hogy a képvi­selő-testület hosszas gondol­kodás után elnevezte a város- központban az üzletház hatá­rolta teret Sétálóutcának. Erről persze senki nem tud, mert se­hol sem tüntették fel az utca­nevet. így nincs mód arra sem, hogy a polgárok méltatlankod­janak a helytelen köznyelvi ki­fejezés utcanév rangra eme­lése miatt. Nem csoda az sem, hogy a bogiáriak a piros koc­kakövekkel kirakott udvart maguk között csak vörös tér­nek hívják. Az itt lakó polgárok pedig nem léteznek. Legalábbis itt biztosan nem. Az illetékes épí­tési hatóság egyéves huzavona után legutóbb becsületszóra, szeptember végére ígérte, de máig nem számozta be a háza­kat. Tehát nincs hova beje­lentkezni. Aki mégis megtette, annak helyrajzi számot írtak az igazolványába. Ezt viszont nem veszik be a cégek számí­tógépes rendszerei. Előfordul, hogy ugyanarra az ingatlanra négy-ötféle kitalált címen kül­dik a számlát a szolgáltatók. Az önkormányzat viszont kö­vetkezetes. Például az újabban igényes kivitelben megjelent tájékoztató lapját az itt lakók nem kapják meg, mert a hiva­tal nyilvántartása szerint nem létezitek. G. M. Különleges növények kényszerítenek megállásra Őszi nagytakarítás Egyre többen figyelnek fel arra, hogy szép rendet tartanak a közterületeken. Az önkor­mányzat közterület-fenntartó szervezete korszerű kisgépek­kel szedi össze a lehullott lom­bot. Dolgozói pedig zöld kuká­kat tolva gondosan gyűjtik a parkokban és a tereken. A Dó­zsa György utcában, a vasút mentén megszüntetett felesle­ges járdát rózsabokrokkal ültet­ték be a héten. Újabb színes te­rület. Sokan megállnak nem­csak a parkokba telepített kü­lönleges növényeket, hanem azoknak az asszonyoknak a gondosságát is megcsodálni, akik ültetik, kapálják - szinte minden egyes szálat kézbe fogva, jó gazda módjára gon­dozzák őket. Korszerű gépek segítik a munkát FOTÓ: TÖRÖK ANETT A munkaügyi tárca megveszi a kirendeltség épületét Kiss Péter munkaügyi minisz­ter kezdeményezte, hogy a szaktárca megvásárolja a So­mogy Megyei Munkaügyi Központ Balatonboglári Ki- rendeltségének épületét. S ez­zel kiváltja a magas bérleti dí­jat. A képviselő-testület hoz­zájárult az ingatlan értékesíté­séhez 18 millió 258 ezer fo­rintos vételáron. Sós Zoltán polgármester elmondta: a na­pokban tárgyaltak a miniszté­rium képviselői a városházán, akik jelezték, hogy a korábbi­akkal ellentétben még ebben az évben kifizeti a tárca az in­gatlan vételárát. Év végén az ilyen ígéret mindig jól jön az önkormányzati költségvetés­nek. Kiss Péter ezt követően a minisztérium tulajdonába lá­togat, hiszen szívesen jár Boglárra, a kirendeltség szín­vonalas szolgáltató munkájá­ban részt venni. Foglalkoztatási körkép A kirendeltség jelenleg 136 munkanélkülit regisztrál: 83 fő részesül munkanélküli já­radékban, közülük ötven fér­finak folyósítják az összeget. A járadékot igénylők 31 szá­zaléka nyolc általánost vég­zett, 56-an rendelkeznek kö­zépiskolával és ketten felső­fokú végzettséggel. 67,5 szá­zalékuk fizikai munkakörben dolgozott az utolsó munkahe­lyén. A pályakezdő munka- nélküliek száma 18 fő, és többségben a fiatalemberek vannak. Általában szakmun­kások és nyolc általános isko­lát végzettek. A jövedelem- pótló támogatásban 17-en ré­szesülnek, többségük általá­nos iskolai végzettségű. A decentralizált foglalkoz­tatási alapból a kirendeltség idén 340 ezer forintos keretet kapott a vállalkozóvá válás támogatására, 1 millió 650 ez­ret képzésekre, 7 millió 600 ezret foglalkoztatás bővítő bértámogatásra, 27 milliót közhasznú foglalkoztatásra, 880 ezret pályakezdők foglal­koztatási támogatására és 1 millió 290 ezer forintot a pá­lyakezdők munkatapasztalat szerzésének támogatására. Ezekből a keretekből több bogiári részesült támogatás­ban. Vállalkozóvá váláshoz három pályázót segített a ki- rendeltség. 32 munkavállalót támogatnak közhasznú mun­kavégzésben. A foglalkozta­tást bővítő bértámogatást hat munkaadó kapja 6 bogiári dolgozó alkalmazásáért. Munkaerő-piaci képzési tá­mogatást 10 helyi lakos kap, és egy munkaadó részesül egészségügyi hozzájárulásban dolgozói után. Önfoglalkozta­tási támogatást két vállalkozó nyert, akik a vendéglátásban, illetve a kereskedelemben te­vékenykednek. Mindössze két pályakezdőt foglalkoztatnak a munkaügyi központ támogatásával Bog­láron. G.M. Erzsébet utca 91-93. PIZZARENDELES AKCIÓS KISZÁLLÍTÁS S 85/353-243 13 napos nagy egyiptomi körutazás március 20-ápr. 1. 159 800 Ft 8 napos erdélyi körutazás a húsvéti szünetben április 6-13. 24 900 Ft 4 nap salzkammerguti tóvidék - Salzburg április 16-19. 29 990 Ft V&V TRAVELS, 8630 Balatonboglár, Szabadság u. 4. (R-0550) Tel./fax: 85/352-681 www.balaton.net/vvtravel.htm

Next

/
Thumbnails
Contents