Somogyi Hírlap, 1997. november (8. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-14 / 266. szám
12 SOMOGYI HÍRLAP CSURGÓI TÜKÖR 1997. november 14., péntek A tömegsport Csurgón is nagy tömegeket mozgósít Válságban a város sportja Több mint ötmillió forint jutott az idén a város sportjának támogatására. A képviselő-testület döntése szerint ebből 1997- ben minden sportegyesület részesült. Mire elegendő ez a pénz? — kérdeztük Házas Károlyt, a csurgói önkormányzat sporttanácsnokát. — A különböző kimutatások szerint a csurgói sportolók költségeinek mintegy 50-60 százalékát fedezte. A felosztáson persze lehet vitatkozni, hiszen többen kifogásolták, hogy nem helyezünk előtérbe egy csapatot sem, helyette inkább elaprózzuk a pénzt. Én azonban úgy tartom, hogy a támogatásból mindenkinek alanyi jogon kell juttatni, ez a legigazságosabb módszer. — Sokaknak az a véleménye, hogy Csurgó sportja válságban van; az egyesületek évek óta nem tudnak átütő' sikereket elérni. — A sport nemcsak pénzkérdés. Tény azonban, hogy zártunk már sokkal jobb esztendőket is; voltak világbajnokaink, csapataink pedig a bajnokságokban szerepteltek sikeresen. A focisták a megyei első osztályból kiestek, és most a másodosztályban próbálkoznak. Ugyanígy járt a női kézilabdacsapat is: az országos másodosztályban szerepel. A férfi kézilabdacsapat szintén a második vonalban játszik, ám a saját nevelésű játékosoknak köszönhetően talán előrébb léphetnek. A korábban világbajnok modellezők is visszafogottabban szerepelnek, és a nemrég alakult triatlonegyesületnek még nem ért el igazi sikert. Talán a lövészek azok, akik hozzák a várt eredményeket. Több kategóriában is egyéni országos bajnokságot nyertek, és a csapat is az élvonalban van. — A versenysport utánpótlását a tömegsport teremtheti meg. Milyen lehetőségeik vannak a csurgóiaknak? Házas Károly: Zártunk jobb esztendőt fotó: kovács — A város tömegsportjának szervezését nagyrészt a Csurgói Szabadidős Sportklub tagjai vállalták. A tömegsport rendezvényeken ugyanakkor leginkább a diákok vesznek részt, így a kispályás focitomákon is, és ők tartják fenn a tömegsportszervezetként működő karate egyesületet. Egyébként jó a sportcsarnokok kihasználása, és a míg tart az idény, a teniszpályák sem üresek, de az Eötvös József Általános Iskola kondicionáló-terme is egyre népszerűbb. — A Nagyváthy szakközépiskolában már átadták az uszodát, de a sportolni vágyók még nem vehették birtokukba a medencét. Mikor és hogyan kapcsolódhat az új létesítmény a város sportéletébe? — Reményeink szerint a különböző hatósági engedélyek beszerzése után januárban már a nagyközönség előtt is megnyitja kapuit az uszoda. Tanuszodaként szerettük volna üzemeltetni, erre jelenleg a mély víz miatt nem alkalmas. Ezért olyan műszaki megoldásokon kell tömi a fejünket, amellyel a medence mind az úszósport, mind a tanulni vágyók számára megfelelő helyszínként szolgálna. B. Zs. Huszonéves állástalanok Az árokparton látszik az eredmény Véget ér a közmunka-program E hónapban végéhez ér a Rinya-Dombómenti vízitársulat közmunkaprogramja, melynek keretében Csurgóról és környékéről 119 munkanélküli végez belterületi vízrendezési feladatokat a Dombó-csatorna vízgyűjtő területein. A tapasztalatok jók, eredményes munkát végeztek a közmunkás-brigádok. Több mint 1200 a regisztrált munkanélküliek száma Csurgón és környékén, ez 17,5 százalékos munkanélküli arányt jelent. Jórészt alulképzettek, egyharmaduk csak általános iskolát, egyharmada pedig szakmunkásképzőt végzett. Közülük több mint négyszáz huszonéves. Lényegében évek óta alig változik a munkanélküliség nagysága a térségben. A csurgói munkaügyi kirendeltség az egyik legaktívabb a képzés-átképzések szervezésében. Jelenleg hat képzésük van. valamennyi befejeztével munkahely várja a résztvevőket. A parkgondozói-parképítői képzéssel 15 tartós munkanélkülit, élelmezésvezetőként 17-et, az asztalos-képzés befejezésével 14-et helyeznek el. Emellett vendéglátós, kereskedelmi, üzletvezetői képzéseket indítottak, amelyek egyaránt szólnak vállalkozóknak és vállalkozással próbálkozó munkanélkülieknek. A középfokú angol nyelv- és szoftverkezelői tanfolyamot pedig zömmel a pályakezdők választják. — A 119 munkanélküliből álló közmunkás brigád alkalmazásához a Közmunkatanácstól nyert támogatást a Rinya-Dombó- menti vízitársulat. Csurgóról és a környékbeli 12 településről került ki az egy híján százhúsz dolgozó, akiknek dolga a belterületi vízrendezési munkák elTízezer Az indulástól máig több mint tízezer utas szállt föl a csurgói helyi buszokra. Átlagosan 9-10 személyt jelent egy-egy járaton. Ez még annak ellenére is kevés, hogy szeptember óta lassan de folyamatosan nő a forgalom. A tél beálltával egyébként további forgalomnövekedésre számítanak a tömegközlekedési részvénytársaság szakemberei. Főleg a tanuló- és a nyugdíjasbérletek kelnek el nagy számban, a múlt hónapban 169A tavalyi árbevétel duplájára számítanak idén a csurgói Metal- lux Szövetkezetnél. A pénzből azokat az elmaradt fejlesztéseket próbálják pótolni, amivel a gyártás hatékonyabbá és gazdaságosabbá válhat. A cég idén három pályázatot is benyújtott: a munkaerő megtartásához, a tanulóképzési program megvalósításához és a környezetvédelmi fejlesztésekhez több millió forintos külső segítséget is kaptak. A Me- tallux idén hatvankét dolgozónak adott munkát, terveik szerint jövőre legalább 15 új munkaerőt tudnak felvenni. — Az általunk gyártott galvanizáló berendezéseknek egyre nagyobb piaca van — mondta Holczer József, elnökhelyettes. — Ez részben az eddigi eredményeinknek, részben annak köszönhető, hogy a hazai ipar túljutott a holtponton. Ezt jól mutatja, hogy a jövő évi kapacitásunk is már csaknem teljesen lekötött, soha nem álltunk ilyen biztos év előtt, mint most. A csurgóiak termékeik 10-12 százalékát az osztrák RPW Bécs GmbH-nak szállítjuk. A fennmaradó részt pedig megpróbáljuk magunk értékesíteni. Idén egy 146 millió forintos eloxáló sort végzése volt a Dombó-csatorna vízgyűjtő területein — mondta el Füstös Dezsőné, az önkormányzat műszaki főelőadója. — Csurgót három vízfolyás szeli át, a Máriás-patak, a Derhányi és a Sárgáti-árok. Ezek belterületi szakaszait tették rendbe a közmunkások, és megtisztították a en váltottak ilyet. — Ez is mutatja, hogy elsősorban az iskolások veszik igénybe a buszokat — mondta Danes Gabriella, a Kapos Volán osztályvezetője. — Azok a leginkább kihasznált járatok, amelyek amelyek egy- egy iskolához és a tanítási időhöz kapcsolódnak. A legnépszerűbbek az Arany János utcától reggel hét óra után és kora délután induló járatok, valamint az ipari szakközépiskolától reggel és délután induló buszok. Ez szállították például az Elzett sátoraljaújhelyi gyárába, de a Videotonnak is több berendezést gyártottak. Többek között most tart a végszerelése annak az aranyozó sornak, amely a nyomtatott áramkörök gyártását teszi majd praktikusabbá a székesfehérvári székhelyű cégnél. — Míg az előző években csak néhány százezer forintot költöttünk fejlesztésekre, addig idén összesen több mint nyolcmillió forintot fordítottunk beruházásra, új gépek vásárlására — tette hozzá az elnökhelyettes. A cégnél idén többek között új városban található valamennyi vízelvezetőt. Négy hónapon át jutottak ennek révén megélhetéshez a csurgói és környékbeli munkanélküliek. A Közmunka- tanácstól több mint 14 millió forintot kaptunk a dolgozók bérére. Már készítik a jövő évi pályázatukat, hiszen a most elvégzett munkát folytatni kell. A jövő évi hasonló program támogatásáért Csurgó és az érintett valamennyi környékbeli önkormányzat egyaránt pályázik. N. L. utóbbiakat átlagosan 55-en veszik igénybe. Nemcsak a közép- , hanem az általános iskolások is szívesen felülnek a buszokra. Naponta 12 járatpár közlekedik Csurgó utcáin, ez a kezdéstől összesen 1056 járatot jelent. Év végéig tart a helyi buszok próbaideje, ezt követően ülnek le újra tárgyalni a Volán és az önkormányzat illetékesei, hogy milyen feltételekkel, milyen finanszírozással közlekedhetnek tovább a buszok. N. L. fűtési rendszert építettek ki, amellyel negyedére csökkentek az üzem költségei. Szalagfűrészt, csőhajlítót, varrattisztító és műanyaghegesztő gépeket vásároltak. Jövőre az egyik legnagyobb megrendelésük a Tungsram zalaegerszegi gyárába egy komplett galvanizáló sor megtervezése és elkészítése lesz. A kapacitás növelésével párhuzamosan az ISO 9001-es minőségtanúsítási bizonyítványt is szeretnék megszerezni, hogy a belföldi megrendeléseiken túl az exportszállításokat is növelni tudják. B. Zs. Félmillió csomag réteslap Évente mintegy félmillió csomag réteslapot gyártanak a Zrínyi mezőgazdasági szövetkezet üzemében. Az eredményesen működő üzemben 6 és 18 lapos kiszerelésben gyártják a réteslapot, amely országszerte megtalálható az élelmiszer- üzletekben. Kétszáz szék a közösségi házba Kétszáz széket rendelt meg a közösségi ház építéséért létrehozott alapítvány a csurgói Leitner Bt-től. Erre a közadakozásból összejött pénzből mintegy 900 ezer forintot költenek. A közösségi házért alapítványt öt évvel ezelőtt jegyezték be a cégbíróságon. Alapítói a város, amely akkor 50 ezer forintot tett a számlára, és a művelődési központ, amely 25 ezer forinttal támogatta. Az alapítvány vagyona többek között magánszemélyek adakozásából, és a zeneiskola, a művelődési központ, a nyugdíjas klub rendezvényeinek bevételeiből tevődött össze. Pályázatokon is nyertek, az Országépítő Alapítványától és megyei közgyűlés Közösségi Házakért alapítványától 100-100 ezer forintot. Nagyrábéiak küldöttsége Nagyrábéi küldöttség érkezik Csurgóra a CSU-FI ifjúsági önkormányzat meghívására: a vendégek, köztük a felnőtt és az ifjúsági polgármester tapasztalatot cserélnek az ifjúság helyzetéről. A nagyrábéiak holnap érkeznek a városba. Újabb tűzoltókocsi a köztestületnek Fejlődik a gépparkjuk a csurgói tűzoltóknak. Zala megyéből sikerült megszerezni a második tűzoltóautójukat. Ingyen sikerült hozzájutnia a köztestületnek, mely a korábbi tűzoltóegyesületet váltotta fel Csurgón. Kaposvári művek a múzeumban Négy kaposvári művész tárlata látható a városi múzeumban. Weeber Klára szobrászművész, Szabados János festőművész, Szabados Anna grafikusművész és W. Szabados János iparművész kiállítását láthatják december 31-ig a csurgóiak és a környékbeliek. Az üzemben már érzik a hazai ipar fellendülését Bearanyozott Metallux-tervek A teljes jövő évi kapacitást lekötötték fotó: kovács tibor utas a buszokon Somogy egyetlen közösségfejlesztője még dolgozik Csurgón A közösség kalapácsa A dél-somogyi város lakói korán felismerték a közösségkovácsolás lehetőségeit, s éltek is vele. Mintegy húsz egyesület és alapítvány van Csurgón, amiben Somogy egyetlen közösségfejlesztőjének is bízvást van némi szerepe. Bihariné Asbóth Emőke, aki a város egyik alpolgármestere, ma jóval nehezebb helyzetben van, mint néhány éve, amikor még élt a közösségfejlesztő alapítvány. A kormány azóta megszüntette a civil szféra ilyeténképpeni erősítésének központi támogatását. Márpedig ez nonprofit tevékenység: nem tudni, egyáltalán meddig szolgálhatják a fejlesztők - az országban alig több mint tízen - közösségeiket. Ma mindenesetre sokat segítenek, a pályázatírásban, a szervezésben, és a kapcsolatépítésben. Az egyesületek a civil szerveződés emberközeli színterei, s ezek közül az egyik legrégebbi a francia barátok köre. Aumale, a testvérváros kapcsolatához kötődik. A cserelátogatások során mintegy 600-an ismerték meg kölcsönösen egymás kultúráit. A Cantemus női karnak, a hegyigazdáknak, az őszirózsa nyugdíjasainak csakúgy van egyesületük, mint az információs és könyvbarát klub tagjainak, a CSU-FI fiataljainak. Az alapítványok között jelentősek az iskolaiak. A Csokonai református gimnáziumban az Arany Bálint a magyar nyelv, irodalom és történelem tudorait, az Oszeszly Miklós a matematikusokat és fizikusokat, a Soltra Alajos a nehéz helyzetű- eket, a Servio Caritati a karitatív szolgálatot támogatja. Van alapítványa a Nagyváthy középiskolának is, amint a székelykeresztúri testvérkapcsolatok ápolásáért, a közösségi ház építéséért szintúgy tettek. A felsorolás persze nem teljes, de tükrözi a közösségek sokszínűségét, és az igényt: minden korosztály, és számtalan cél érintett a tenni akarásban. S hogy meddig segítenek ebben a közösségfejlesztők? Lehet, megtették kötelességüket... B. T. Szeretnénk, ha nemcsak olvasója, hanem ajánlója is lenne a Somogyi Hírlapnak. Ezért kérjük, hogy szervezzen ismerősei, barátai körében új előfizetőt lapunknak. Azok között a jelenlegi előfizetők között, akik új megrendelőt szerveznek a Somogyi Hírlapnak, a Balaton Füszért Kereskedelmi Részvénytársaság vásárlási utalványait sorsoljuk ki, amelyet a cég bármelyik áruházában be lehet váltani. A nyertes előfizetők névsorát lapunk szombati számában közöljük. A sorsolás előtt kézbesítőnk az új megrendelőt személyesen felkeresi. Kérjük előfizetőinket, hogy ha szerveznek új előfizetőt, akkor az itt látható megrendelőlapot kitöltve küldjék vissza. A borítékra nem kell bélyeget ragasztani, a postai dijat kiadónk a levél érkezése után kifizeti.----------------------------------------------------------------------------1 Megrendelőlevél i a SOMOGYI HÍRLAP előfizetésére 1997.................................-tői i Előfizetési időszak: I I egy hónap Előfizetés díja: 725 Ft Beszervező előfizető: Név............................................................................... Lakcím:...................................................................... Beszervezett előfizető: Név................................................................................ Lakcím:....................................................................... A jelenlegi előfizetőink között, akik új előfizetőket szerveznek, e megrendelőlevél beküldésével, a BALATON FÜSZÉRT K<R<SKCD<IMI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG által felajánlott vásárlási utalványokat sorsoljunk ki.