Somogyi Hírlap, 1997. november (8. évfolyam, 255-279. szám)
1997-11-11 / 263. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP SOMOGYI TAJAK 1997. november 11., kedd Kistérségi összefogás családok segítésére Pályázatot nyújt be Tab a Népjóléti Minisztériumhoz kistérségi családsegítő központ létrehozására — erről döntöttek legutóbb a képviselők. A 3,1 millió forintnyi támogatás elnyeréséhez szükséges saját erőt az önkormányzat biztosítja. A tervek szerint a szervezet 1998-ban kezdi meg munkáját. A családsegítés a kötelezően megoldandó alapfeladatok közé tartozik. A feltételek megteremtéséről legkésőbb 1999. december 31-ig gondoskodniuk kell az önkormányzatoknak. Ezt segíti a Népjóléti Minisztérium pályázata; az elnyerhető összeg egyszeri hozzájárulás; a tervezett teljes költségnek legfeljebb 75 százaléka. A Tabon létrehozandó kistérségi családsegítő központ és gyermekjóléti szolgálat költsége mintegy 4,2 millió forint. Ebből a város saját forrásként készpénzben 650 ezer forint, ingatlanértékben pedig 480 ezer forintot biztosított. Úgy tervezik, a családsegítőt a bölcsőde épületében helyezik el, szervezetileg az egészség- ügyi és szociális szolgálathoz tartozna. Ha elnyerik az igényelt támogatást, a munkát három személlyel a jövő év február 1-jén kezdené meg a szolgálat. K. J. Szolgáltató közigazgatás megteremtésén dolgozik az új jegyző szépsége vonzott Andocs Arra törekszem, hogy megvalósítsam a szolgáltató köz- igazgatást - mondta Werner Józsefné andocsi jegyző. Három jelölt közül választották. Az andocsi jegyző idén szerzett másod diplomát az államigazgatási főiskolán, igazgatásszervezői szakon.- A főiskolán abban a szellemben nevelkedtünk, hogy az 1990-es évek közigazgatása ügyfélközpontú, a helyi érdekeket maximálisan szem előtt tartja és szolgáltatást nyújt - hangsúlyozta Wemer Józsefné. - A törvényesség őreként pedig kiemelt feladatomnak tartom, hogy ne fordulhasson elő szabálysértő határozat sem a hatósági munkában, sem a képviselő-testület tevékenysége során. Wemer Józsefné először tanítói oklevelet szerzett. Négy évig tanított is, a nyírbélteki általános iskolában. A gyes idején fogott hozzá a másod diploma megszerzéséhez, azzal a szándékkal, hogy áttelepedjenek a Dunántúlra. Több ön- kormányzat által kiírt települést is fölkeresett, s végül a táj szépsége folytán vonzónak találta Andocsot.- A férjem szentendrei, s nem érezte jól magát a szabolcsi homokon - mondta. - A foglalkozása erdész. A somogyi erdők szépsége is hozzájárult, hogy lakhelyet változtassunk. Andocs mindegyőnknek megtetszett, első látásra. A gyerekek jövője szempontjából is előnyös ez a vidék. Családi házat veszünk, így letelepedésünk végleges. Elmondta azt is: családjával a polgármesteri hivatal épületének emeletén kaptak szolgálati lakást, s a gyerekek már otthonosan érzik magukat az óvodában, illetve az iskolában. A hivatal dolgozói, a falu lakossága kedvesen fogadta az új jegyzőt. A testületi tagoktól is megkapta a szükséges támogatást.- Az elején ugyan nehézséget okozott, hogy gyakorlat nélkül nagyon is új volt ez a pálya - mondta a jegyzőnő. - A főiskolán tanultak folyamatosan változnak, ami ez egy pályakezdőnek különösen kedveWerner Józsefné andocsi jegyző fotó: török anetTi zőtlen. Szerencsére a helyi dolgokban sokat segített Törőcsik Ferencné polgármester. Remélem, hogy olyan község lesz ez, ahol a polgárok jól érzik majd magukat. (Krutek) Elkészült a régóta tervezett út és a híd is, pályázati segítséggel Sérsekszőlős apró lépései Elkészült a híd és az út Sérsekszőlősön. Hét év alatt többet fejlődött a falu, mint az előző negyven évben - mondta Fábri Gézáné polgármester. Sokat kellett tenni érte. Tizenegymillió forint a költségvetésünk, és 8,5 milüót költöttünk a falu fejlesztésére. Daránypuszta hátrányban A termelés is leállt a darány- pusztai Chemix-Materiál kft- nél, mikor meghibásodott a búvárszivattyú. Több százezer forint bevételkiesést is okozott ez. Most timsót és BS 20-as cserépimpregnáló anyagot állítanak elő Da- ránypusztán - tudtuk meg dr. Várady Zoltán ügyvezetőtől. Az impregnáló anyagot német megrendelőnek szállítják. Az utolsó negyedévben ebből 40 tonnányit gyártanak - egész évben 80 tonnányit -; ez 20 tonnával elmarad a tervezettől. A társaság pár éve még 25-30 dolgozónak adott megélhetést - ma csak néhány munkást foglalkoztat. Somogymeggyes öt közhasznúja Öt munkanélküli közhasznú munkást foglalkoztat a so- mogymeggyesi önkormányzat, a munkaügyi központ tabi kirendeltségével kötött szerződés szerint. Jelentős szerep jut nekik a falu rendjének, tisztaságának alakításában. Meinhardt Sándor körjegyző elmondta: évente több mint nyolcszázezer forint értékű munkát végeznek. Az utak, járdák javítása mellett az önkormányzat ingatlanainak gondozása, a temető rendben tartása is feladatuk. Az idén folytatták a volt kastélypark és környéke rendbe tételét, s fákat is ültettek. A csapadékelvezető árkokat megtisztították az iszaptól, szabaddá tették az átereszeket. A település kisiskolájában cserépkályhával fűtenek, a napközi otthonos óvodában pedig vegyes tüzelésű központi fűtés van; több mint húsz köbméternyi tűzifát is ösz- szeaprítottak. A közhasznú munások feladata lesz télen a hivatalnál, az iskolánál, óvodánál a hó ellapátolása, az útszakaszok járhatóvá tétele. K. J. Négymillió forintot hozott át a testület erre az évre. - Gyűjtöttük a pénzt a beruházásra - mondta a polgármesterasszony. A kis falvak csak úgy maradnak talpon, ha megfelelő hátteret teremtenek az ott élőknek. A beruházáshoz sok pénz kell - ezt részben pályázaton nyerték el.- A képviselő-testület rangsorolta a teendőket. Legfontosabb feladatnak ítélte az út szilárd burkolattal való ellátását s a hídépítést - hangsúlyozta Fábri Gézáné. - Szükség volt rá, mert nagyobb esők után kiöntött a szőKeskeny Jolán nagykőrösi felsőruházati vásározó: - Háromszázhatvan kilométerről jöttünk, de ilyen gyenge vásárban régen voltunk. Mindössze három dzsekit adtam el, 8200 forint volt a bevételem. Kekné Vaczola Mariann cipő-kiskereskedő Veszprémből: - Elégedetlen vagyok, mindössze tíz pár cipő talált gazdára. Bánom, hogy eljöttem, nagy volt a konkurencia is. Gyenis Gyula sásdi ruhakereskedő: - Ahhoz képest, hogy az idén ez volt az utolsó vásár, pocsék forgalom volt. Talán (Folytatás az 1. oldalról) Az igazgatóság úgy döntött: eladják a sertés-törzstenyészeti telepet, ha megfelelő áron értékesíthetik. A gazdaságot át kellene szervezni, s akkor a csődbejelentés elkerülhető. Ha erre nem kerül sor, a közgyűlés elé kell terjeszteni a csőd bejelentését.- Hogy a béreket és az egyéb költségeket mikor s miből tudjuk kifizetni, ez hónapok óta gondot okozott a vezetésnek - mondta Szabó László irodai dolgozó. - Köztartozásunk most nincs, de gépmeghibásodás esetén drága alkatrészt már nem tudnánk venni. A bajok 1992-ben kezdődtek, a szövetkezet átalakulásával és a kiválásokkal; azóta csak halmozódtak, és nem tudtunk talpra állni. Hetek óta felősi patak s a földúton nem lehetett megközelíteni a temetőt. Korábban akartuk megépíteni, de kevés volt a pénz; a pályázatainkat mindig elutasították. A híd építéséhez idén 1,4 millió forintot nyertünk az Ukig-tól, s majdnem másfél millióval egészítette ki az önkormányzat. A munkát a siófoki Ökobau kft végezte, a napokban volt a műszaki átadás. A 400 méter hosszú út építése négymillió forintba került, még ebben a hónapban átadják. Ehhez az útépítéshez Sérsekszőlős nem kapott támogatást. 15-16 ezer forint értékű árut adtam el. Mészáros Zoltánná kaposvári vállalkozó: - Faárut és kisbútort kínáltam. Nem vagyok elégedett; bruttó 35-40 ezer forint volt a bevételem. Mátyus Csaba farmerkereskedő, Nagyatád: - Elégedett vagyok, nem panaszkodhatom a forgalomra; harmincötezer forint értékű farmert, illetve kabátot és szabadidőruhát adtunk el a feleségemmel. Csömör Rudolfné veresegyházi, háztartásicikk-kereskedő: - Havonta járok Tabra, de ilyen szültség van bennünk, veszélyben a munkahelyünk. Tóth Imre 33 évig dolgozott a közösben; 1992 decemberében vált ki. - Bedolgozó családtag voltam hét évig; 1959 márciusában lettem tag, s tíz évig dolgoztam az állattenyésztésben. 1975- től 15 éven át a háztáji gazdaságot irányítottam. Sajnos, csak 26 évet ismertek el, ezért is fordítottam hátat a szövetkezetnek. 45 hold földet, három hold erdőt és gépeket vittem ki. Legnagyobb gondnak azt tartom: nem kapo- lyiak álltak a szövetkezet élén.- Az első munkahelyem, 27 éve itt dolgozom - mondta Kovács Miklósáé adminisztrátor. - Ennyi álmatlan éjszakám még nem volt, mint az utóbbi egy-két hónapban. A szüleim alapító taKiviteli terveit a Prizma mérnöki iroda készítette, úgy, hogy nemcsak a terepviszonyokat vette figyelembe, hanem a pénzügyi lehetőségeinket is - mondta a polgármester. Az úttal megoldódott a gond; megközelíthető a temető is, bármilyen rossz az idő. A haranglábat, az új ravatalozót, a világháborús emléktáblát a nyáron adták át. Aszfaltréteggel fedték a Szabadság köz útját, murvával a sérseki Béke utcát.- A legnagyobb gond, hogy a falu szétszórt utcás - mondta a polgármester -, ez nehezíti a korszerűsítést. Folytatjuk azonban a munkát. - S a 180 lakosú Sérsekszőlős úgy fejlődött, hogy ehhez az önkormányzat nem vett föl hitelt. Krutek József gyér forgalom még nem volt. Jó, ha tízezer forint értékű árut eladtam. Nincs pénze a népnek. Trifont Gyula pecsenyesütő, Kecskemét: - Elégedetlen vagyok a bevétellel; sokra nem számítottam, de még a vártnál is kevesebben fogyasztottak. Itt is megjelent a feketeárusítás, ami elvonja a forgalmat. Nyolc kiló kolbász, tíz kiló hurka és néhány kiló pecsenye fogyott. Kódiás József állattartó gazda, Nagykónyi: - Tizenhárom malacot hoztam, és kilencet eladtam. Megérte eljönni. Vukovics Zoltán hangkazettaárus, Tamási: - Mindössze hat kazetta kelt el; még az üzemanyag ára sem térült meg. gok voltak. Nem gondoltam volna, hogy ide jutunk. Augusztus óta már látszott: előbb-utóbb gond lesz. Bár az elnök mindent megpróbált, hogy pénzhez jusson a gazdaság és működhessen, úgy tűnik, mindennek vége.- Traktoros voltam évtizedekig - magyarázta id. Fodor József nyugdíjas. - Korábban sem volt mindig rózsás a helyzet, de amióta a jó szakembereket, a gazdákat előnyugdíjba küldték, folyamatosan romlott a helyzet. Azt bánom, hogy nem váltam ki idejében. Ha csőd lesz, a családom másfél milliós vagyonjegye is elveszett. Sajnálom, mert a fiam még a szövetkezetben van. Annak idején sokat gürcöltünk, éjt-nappallá téve dolgoztunk. Krutek József PANASZKODÓ VÁSÁROZÓK A múlt héten tartották Tabon az idei utolsó havi kirakodó- és állatvásárt. A kereskedőktől, vásározóktól azt kérdeztük: elégedettek voltak-e a forgalommal? Több mint hatvanmillió forint a közös gazdaság adóssága Csődveszély a kapolyi Haladásnál Bábonymegyer fejleszti az iskolai könyvtárt Ötvenezer forint elnyerésére nyújtott be pályázatot a bábony- megyeri általános iskola a Pro Renovanda Kultúra alapítványhoz; a község kis iskolája a könyvtár állományát szeretné ebből a pénzből gyarapítani. A közelmúltban kapott értesítés szerint az alapítvány az iskolát negyvenezer forinttal támogatta. így az intézmény — várhatóan még az idén — a nemzeti alaptanterv szellemében fejlesztheti a könyvtárat. Szorosadon elkészült a hősök könyve November elejére elkészült a szorosadi hősök könyve. Bősze Gábor nyugdíjas pedagógus az önkormányzat megbízásából vállalta a gyűjtőmunkát: heteken át szorgalmasan kutatott az anyakönyvekben, beszerezte a legfontosabb adatokat. A szoro- sadiak közül az 1914-es világháborúban 13-an, a második világháborúban 19-en vesztették életüket, a háború után kényszermunkára hurcoltak közül kilencen haltak meg idegenben. Nevüket, életútjukat megörökítették a Hősök könyvében. Együttműködő torvaji önkormányzat A torvaji képviselők döntöttek arról, hogy együttműködnek a Koppányvölgye Területfejlesztési Társulás önkormányzataival és a felszíni vízrendezési, vízkárelhárítási feladatokat közösen oldják meg 1998-ban. Az önkormányzat az előkészítés és a kiviteli tervek költségét feladatarányosan vállalta. Döntöttek arról is, hogy az önkormányzat tagja kíván lenni a feladat elvégzésére létrehozandó szervezetnek. Kára is pályázott műszaki eszközökre Kára és Törökkoppány önkormányzata pályázatot nyújtott be a Nemzeti Kulturális Alap Igazgatóságához műszaki és technikai eszközök beszerzésére. A két önkormányzat 450 ezer forint támogatás elnyerésben bízik. Kárán a fiatalok szórakozását segítené elő, ha beszerezhetnék a videót, a hangfalakat; Törökkop- pányban a régi műszaki eszközöket szeretnék kicserélni. MEGHÍVÓ A SOMOGYKER Kereskedelmi Részvénytársaság (7400 Kaposvár, Németh István fasor 14.) igazgatósága értesíti tisztelt részvényeseit, hogy a társaság rendkfvüli közgyűlését 1997. december 12. napjának 11 órájára összehívja. A közgyűlés helye: 7400 Kaposvár, Németh István fasor 14., tárgyalóterem. A közgyűlés napirendi pontjai: 1. Igazgatósági tag visszahívása, új igazgatósági tagok választása. 2. Az igazgatósági tagok díjazásának megállapítása. 3. A Somogyker Kereskedelmi Részvénytársaság Korlátolt Felelősségű Társasággá történő átalakulásának elhatározása, az ezzel kapcsolatos teendők meghatározása (átalakulási terv, társasági szerződés tervezet elkészítése). 4. Megbízás független könyvvizsgálónak az átalakulási vagyonmérleg tervezett elkészítésére. 5. Döntés az rt. bemutatóra szóló részvényeinek névreszóló részvényekké történő átalakításáról. 6. Alapszabály módosítás (tevékenységi kör bővítés). 7. Egyebek. A közgyűlésen a részvényes személyesen, meghatalmazottja, vagy törvényes képviselője útján vehet részt. A közgyűlésen való részvétel és szavazati jog gyakorlásának feltétele, hogy a részvényes részvényét (letéti bizonylatokat) a közgyűlés időpontját megelőzően az rt. igazgatóságán letétbe helyezze. A letétbe helyezett részvényekről az igazgatóság elismervényt és szavazólapot ad ki. Határozatképtelenség esetén a közgyűlés időpontja 1997. december 16., helye Kaposvár, Németh István fasor 14., tárgyalóterem, amely a megjelent részvényesek számától függetlenül határozatképes. A napirendi pontokkal kapcsolatos írásos előterjesztést az rt. titkárságán (Kaposvár, Németh I. fasor 14.) lehet átvenni. SOMOGYKER Kereskedelmi Rt. Igazgatósága (84713)