Somogyi Hírlap, 1997. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-04 / 206. szám

1997. szeptember 4., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP BELPOLITIKA 1 Hiányzó rendeletek, elfogadhatatlan különbségek Emberi jogok katonáéknál Az alkotmányozás időtartama meghatározza a tartalmat is A jövő századnak kell szólnia Az alkotmányozás évtizedének tartják a szakemberek a nyolcvanas évek végén kezdődött időszakot, ám az új ma­gyar alkotmány mind ez ideig mégsem tudott elkészülni. En­nek alapvetően politikai okai vannak. Dr. Szentpéteri Nagy Richárd alkotmányjogász, az Igazság­ügyi Minisztérium főosztály­vezető-helyettese úgy gon­dolja: nem feltétlenül baj, ha kissé elhúzódik a legfőbb jog­szabály megalkotása.- Mi az oka annak, hogy a hasonló országok többségé­ben már megszülettek az új alkotmányok, s hazánkban még csak a vitaalapul szol­gáló szöveg készült el?-Vannak olyan jogelméle­tek, amelyek szerint egy forra­dalom, vagy bármilyen más erőteljes társadalmi változás hozza el mindig az alkotmá­nyozáshoz a legkedvezőbb tör­ténelmi pillanatot. Ha ezt vesz- szük alapul, akkor Magyaror­szág bizony elszalasztottá ezt. Egy másik teória szerint vi­szont meg kell várni, míg elcsi­tulnak a forrongás utáni hullá­mok, s „tiszta fejjel” kell hozzá­látni az alkotmányozáshoz. En­nek az előnyeit kellene most kihasználnunk. Az alkotmá­nyozás időtartama meghatá­rozza a szöveg tartalmát is. Te­hát nem a rosszabbik, csak a másik megoldást választottuk.- 1989-ben Szűrös Mátyás házelnök hirdette ki a már merőben új alapokon nyugvó alkotmányt. Azóta nem tud­nak egyezségre jutni a pártok. Kell-e egyáltalán új szöveg?- A jelenlegi alkotmány alapja még 1949-ből való. Elő­ször 1972-ben módosították, majd folyamatosan toldozták- foldozták. 1989-ben, a rend­szerváltás küszöbén alapvető pontokban kellett megváltoz­tatni, ettől azonban még nem jó. A legfőbb törvényt úgy kell megszövegezni, hogy a 21. századnak készüljön.(Szalóky) 800 gyerek után védőnőt, 1600 után orvost kell alkalmazni főállásban Az iskola-egészségügy reformja A Népjóléti Minisztérium rendeletben szabályozza az iskola­egészségügyi ellátást, hogy a szolgálat országszerte egységes rendben és sokkal hatékonyabban láthassa el feladatát - kö­zölte Kökény Mihály miniszter. Egy felmérés szerint újonc­ként a katonák csaknem 30 százalékának volt része sa­nyargatásban és a megkérde­zettek 14 százaléka ismerte el, hogy öreg katonaként maga is közreműködött a frissen be­vonultak gyötrésében. Érvényesülnek az emberi sza­badságjogok a Magyar Hon­védségnél, ennek ellenére 47 alkotmányos visszásságot talál­tak vizsgálatuk során az Or­szággyűlési Biztosok Hivatalá­nak munkatársai. Az átfogó tájékozódás nem tárt fel olyan kirívó jogsértése­ket, amelyek a honvédség al­kotmányos működését általá­ban veszélyeztetnék, azt azon­ban rögzítették, hogy a törvényi A kisebbségek képviseletétől a földtörvény módosításáig terjedt a témák köre, ame­lyekről tegnap tárgyaltak az országgyűlési bizottságok; ez már a hétfőn kezdődő őszi parlamenti ülésszak előkészí­tését jelentette. A 13 magyarországi kisebb­ségnek nincs parlamenti képvi­selete. Ezen a helyzeten akar a kormány változtatni október­ben előterjesztendő törvényja­vaslatával. Erről Géllért Kis Gábor, az Emberi Jogi, Ki­sebbségi és Vallásügyi Bizott­ság elnöke számolt be. A kér­désben korábban már egyeztet­tek a parlamenti pártok, és egyetértettek, hogy ne delegá­lással, hanem választással ke­rüljenek be a parlamentbe a ki­sebbségi képviselők. A földtörvény módosítására irányuló törvényjavaslatot a mezőgazdasági bizottság ülé­sén Orosz Sándor, a bizottság elnöke időszerűnek, fontosnak és parlamenti vitára alkalmas­előírás ellenére sem születtek meg egyes jogszabályok. Ilye­nek például az őr-, ügyeleti, ké­szenléti és készültségi szolgála­tokra vagy a keresetet kiegé­szítő foglalkozás engedélyezé­sére vonatkozó rendeletek. A jogi szabályozás a háború- és békeidőben teljesítendő ka­tonai kötelezettségek között sem tesz különbséget, s ezzel az élethez való jog sérülhet. A technikai eszközök rossz álla­pota főleg a kecskeméti repülő­ezrednél aggasztó. Sehol sem úják pontosan kö­rül, milyen alapvető létfeltéte­leket kell biztosítani a sorkato­náknak. Emiatt az élelmezés, a ruházat, a szállás színvonalában elfogadhatatlanok a különbsé­gek az egyes alakulatoknál. nak nevezte. Medgyasszay László (MDF) viszont a Mező- gazdasági Gazdasági Társasá­gok Szövetségének nyilatkoza­tát ismertette az ülésen. A szer­vezet úgy véli: a belföldi jogi személyek termőföld-problé­máinak megoldásához nincs szükség törvénymódosításra; az ugyanis csak a külföldiek ter­mőföld-tulajdonlási lehetősé­gének megteremtését segíti elő. Az Európai Bizottság által hazánkról készített országjelen­tés, valamint a csatlakozás pénzügyi következményeit tag­laló Agenda 2000 összességé­ben a magyar érdekekkel egy­bevág és megállapításaiban alapvetően reális. Ezt Somogyi Ferenc, a Külügyminisztérium integrációs államtitkára fejtette ki az Európai Integrációs Ügyek Bizottságának ülésén. Az Alkotmány- és Igazság­ügyi Bizottság úgy foglalt ál­lást: támogatja a kormány nép­szavazás-elrendelését kezde­ményező indítványának általá­nos vitára bocsátását. Korábban az iskola-egészség­ügyi ellátás működése a telepü­lési önkormányzatok és az ok­tatási intézmények vezetőinek jóindulatán múlott, hiszen hi­ányzott az egységes szabályo­zás és igen alacsony volt a normatív támogatás. Az új ren­delet pontosan rendezi a szolgá­lat feladatait és a működési fel­tételeket. Az iskola-egészségügynek a jövőben gondoskodnia kell ar­ról, hogy az oktatási intézmény, mint munkahely, egészségügyi szempontból is megfelelő le­gyen. A szolgálat munkájának másik része az, hogy nyomon kövesse a tanulók egészségi ál­lapotát, szervezze a védőoltá­sok beadását, a fogászati szűré­seket, az alkalmassági vizsgála­tokat, és kéznél legyen az isko­lai balesetek, rosszullétek ese­tén. Jelenleg 4717 óvodában és 3815 általános iskolában 1700 háziorvos, 1400 házi gyermek- orvos és 3560 körzeti védőnő lát el részmunkaidőben iskola­egészségügyi feladatokat. Az általános iskolákban mindössze 10 iskolaorvos és 180 védőnő tevékenykedik főállásban. Az új rendelet értelmében az önkormányzatoknak gondos­kodniuk kell arról, hogy 800 gyermekenként legalább egy főállású iskolai védőnőt, illetve 1600 gyermekenként egy főál­lású iskolaorvost alkalmazza­nak. A finanszírozást is egysé­gesítik. A fejkvóta gyermeken­ként 24,5 forintról 50,7 forintra emelkedik. N. Zs. Horn a bányásznapon. Nincs még egy olyan ágazat, amellyel annyit foglalkozott volna a kormány, mint a bányá­szattal, s nem volt olyan egyezményünk a Bányászati Dolgozók Szakszervezetével, amelyet ne teljesítettünk volna - mondta Hóm Gyula az orszá­gos bányásznap központi ün­nepségén, Nagykanizsán. A miniszterelnök ugyanakkor ki­jelentette: nem várhatja senki, hogy a költségvetés az adófize­tők pénzéből a végtelenségig finanszírozzon gazdaságtalan, ráfizetéses termelést. ÍJj útlevél. A belügyi tárca egyik legfontosabb feladata az európai uniós csatlakozás jog­harmonizációs teendőinek elő­készítése -jelentette be Kuncze Gábor. A feladatokat sorolva a belügyminiszter szólt arról, hogy jövőre több millió útlevél kiadása kezdődik meg. Erre azért is szükség van, mivel ha­zánkat évek óta komoly kritika éri a viszonylag könnyen hami­sítható magyar útlevelek miatt. Scmjén az MDF-nél. A Ma­gyar Demokrata Fórum képvi­selőcsoportjának tegnapi lakite­leki ülésén - Lezsák Sándor meghívására - részt vett Sem- jén Zsolt, a Kereszténydemok­rata Néppárt alelnöke is. Sem- jén ismét kiállt a két párt jó vi­szonyának fenntartása mellett. Kamarai vizit. A Munkaügyi Minisztérium támogatja, hogy a gazdasági kamarák minél előbb kapjanak közjogi feladatokat - hangoztatta a munkaügyi mi­niszter a Budapesti Kereske­delmi és Iparkamarában tett lá­togatása során. Kiss Péter alá­húzta: szükséges a tisztességes versenyt hátráltató feketegaz­dasággal szembeni fellépés. Torgyán az átütés ellen. Az FKGP elnöke, Torgyán József szerint a parlamenti demokrá­cia és a házszabály durva felrú­gása lenne, ha tizenegy volt ke­reszténydemokrata képviselő várakozás nélkül átülhetne a Fidesz-frakcióba. - Ha ezt a szocialista többségű Ország- gyűlés megszavazza, az egyér­telművé teszi, hogy az MSZP lepaktált a Fidesszel - mondta. Elmarasztalt Híradó. Az ORTT Panaszbizottsága elma­rasztalta a Híradót, mivel a mű­sor „méltatlan módon tudósí­tott” a második világháborúban az oroszországi frontokon el­esett katonák hősi emlékművé­nek felavatásáról. Beszéltek a pénzről. Elma­radt a Kápé című üzleti hetilap munkatársai által meghirdetett szerdai utcai demonstráció. Ács László, a tulajdonosok képvise­lője ugyanis ezt megelőzően je­lezte, hogy tárgyalóasztalhoz ül a lap munkatársaival. Levendel: Az átvilágítás eredményei nem változtatnak az erősorrenden Vélemény a közvéleményről A legújabb közvélemény-kutatási adatok szerint a korábban bizonytalan választók közül legtöbben az MSZP-szimpati- zánsok táborához csatlakoztak, miközben a Fidesz nyomu­lása megállt és a kisgazdák radikális nézetei iránti érdeklő­dés érzékelhetően megcsappant.- A politikusok megítélésénél sokkal többet nyom a latba az adott személy képessége, mint esetleges ügynökmúltja - mondja Levendel Ádám, a Szonda Ipsos vezetője, akivel a népszerűségi listák alakulá­sáról beszélgettünk.- Augusztusban a biztos szavazók 31 százaléka adta volna voksát az MSZP-re, 23 százalék az FKGP-re, 21 pe­dig a Fideszre. Tartós lehet a szocialista előretörés?-Az MSZP csupán vissza­szerezte a Tocsik-ügy követ­keztében elveszített pontjait ­vagyis népszerűsége a tavaly nyári szinten áll -, az említett két ellenzéki párt ugyanakkor megtorpant. A gazdasági élénkülést ak­kor is a kormány érdemének tu­lajdonítják az emberek, ha számos más tényező is közre­játszik a javulásban. így azután például a kisgazdák által hirde­tett eszmék sem vonzanak any- nyi támogatót, mint régen. A Fidesz helyzete ellent­mondásos. Adataink szerint sem olyan magasra, sem olyan mélyre nem juthatnak, mint ’94-ben... Mivel az SZDSZ, az MDF és a KDNP táborából már begyűjtötték a lehetséges szim­pátiapontokat, egyelőre nincs tartalékuk. A választások má­sodik fordulójában javulhat a helyzetük; az emberek több­sége másodsorban a Fideszt tünteti ki rokonszenvével.- Megváltozik-e a választók véleménye arról a pártról, amelynek valamelyik repre­zentánsáról kiderül, hogy érin­tett az ügynöktörvényben?- E téren még kevés a konk­rét tapasztalat. Tény azonban, hogy Csurka egykori önvallo­mása nem befolyásolta a MIÉP népszerűségi mutatóit, s Tor­gyán ügynökhíre sem rendítette meg támogatóit. Ezért a napi médiahímek számító átvilágí­tási eredmények aligha módo­sítják az erősorrendet. T. M. Pengeváltás földügyben Bizottsági ülések az őszi ülésszak előtt Napirenden a kisebbségek képviselete fotó: feb/kallus györgy 200 méterről ellesett pillanatok Nálunk egyelőre nincs tere és piaca a botrányfotóknak Kétféle lesipuskás fotós - paparazzo - létezik. Az egyik, aki többedmagával les áldozatára, például a szállodák halijában, vagy a fényűző szórakozóhelyek bejáratánál. A másik magá­nyos vadász: fegyverével, a teleobjektív vei várja, hogy lencse­végre kapjon valamilyen izgalmas, pikáns jelenetet, nem a nyilvánosságnak szánt magánéleti mozzanatot.-Az ilyen paparazzo rendsze­rint kitartó nyomozással, búvó­helyről készít egy vagy két, szenzációsnak mondható fotót, amelyet aztán dollárszázezre­kért ad el - mondja Keleti Éva, a Magyar Fotóriporterek Társa­ságának elnöke. Felszerelése is speciális, oly­annyira, hogy ára - forintban - meghaladja a tízmilliót. Legfontosabb darabja az ágyú­csőhöz hasonló, 200 méterre is „elhordó”, 70-75 centi hosszú, 4-5 kilós teleobjektív. A több optikából álló lencserendszer azonban legfeljebb szürkületig használható, a vaku ugyanis ilyen távolságokra nem ad ele­gendő fényhatást. A kép egyébként - bármi­lyen kitűnő is a „tele” - ilyen messziről készítve ritkán éles, elsősorban azért, mert a fotós és célpontja közötti levegő többé- kevésbé szennyezett, s a kis porszemek is nyomot hagynak a nagyításon. Keleti Éva szerint hazánkban egyelőre senkinek nincs papa­razzo-felszerelése. Nemcsak azért, mert csillagászati össze­gekbe kerül, hanem azért is, mert nincs igazi piaca a lesi­puskás felvételeknek. Nyugaton, főként a bulvár­sajtó, roppant pénzeket fizető fölvevőpiac. Egy-egy zugfotó - mint annak idején például a monacói hercegnő férje és ké­tes hírű barátnője közötti intim pillanatot megörökítő felvétel - százezrekkel növeü meg a pél­dányszámot. A paparazzók másik cso­portja is váratlanul csap le ál­dozatára; a felvétel az érintett engedélye - de nem tudta - nélkül készül. Ritkán szolgál szenzációval, de arra jó, hogy megtöltse a pletykamagazinok oldalait. (Tardos) Zugfotó a monacói hercegnő férjéről és barátnőjéről fotó: feb

Next

/
Thumbnails
Contents