Somogyi Hírlap, 1997. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-29 / 227. szám

6 SOMOGYI HÍRLAP SOMOGYI TAJAK 1997. szeptember 29., hétfő Vásársiker pogácsával (Folytatás az 1. oldalról) A hét végén a zenéé és a táncé volt a főszerep a mar­cali expón. A környék fúvó­sai és néptáncegyüttesei is színre léptek, a szórakozni vágyók legnagyobb örömére. Üzleti szempontból is igen sikeres volt a vásár - mondta Fonyódi Béla vásárszere- vező. Ezt a véleményét több kiállító is megerősítette. Bedó' Béla, a Faház Bt tulaj­donosa éppúgy jelentős üz­letkötésekről számolt be, mint Gilikter Ákos, az Akku­gép Targoncajavító Kft kép­viselője. Legnagyobb szám­ban a fa- és bútoripar képvi­seltette magát: több mint tíz ilyen cég állított ki - sikerrel. A tavalyinál is nagyobb volt az érdeklődés a Nafa stand­ján, és a Csiba is kedvező ta­pasztalatokkal tért haza Mar­caliból. Legnagyobb közön­ségsikere az idén is a Lénia kft mosolygós almáinak volt, és a Sütév ropogósra sült krumplispogácsájának. Ez utóbbiból tízezer darab fo­gyott el négy nap alatt. F. E. Régi-új igazgató kinevezése Igazgatót neveztek ki a marcali városi könyvtár élére és a kulturális központ vezetésére is. Mindkét in­tézmény esetében a régi ve­zető, vagyis Bőszné Kis Ka­talin, illetve Budafai Lász­ló kapta az új megbízást. Nehezen indult, de megnőtt a forgalom; elhiszik már, hogy segít Pezsgő a gazdajegyzőnek Jilling Tibor: - Fontos szolgálat ez, és lassan eléri célját Állattenyésztőnek jött Bu- zsákra a marcali körzet gazda­jegyzője, Jilling Tibor, 1986- ban. Azóta itt családjával. Elő­ször a tsz-ben dolgozott, de mivel megszűnt az ágazat, más munka után kellett néznie.- Négy éve dolgozom gazda­jegyzőként - mondta Jilling Ti­bor. - A gazdák eleinte nem tud­ták pontosan és ma sincsenek tisztában teljesen a gazdajegyző feladataival. Van aki négy év óta most keresett először. S olyanok is vannak, akik rendszeresen igénylik a munkámat. Most az őstermelői igazolványok miatt sokszoros a forgalom. A piacra termelő gazdák 90 százaléka kiváltotta a szükséges okmányt, s felkereste az alkalmi termelők nagy része is. Az év elejétől hét településen csaknem 1600 igazolványt állított ki.- Főként azokon a települése­ken keresnek meg, ahol erősebb a magángazdálkodás; például Öreglakon, Pusztakovácsiban. Akik fölkeresik, többnyire pá­lyázati és hitellehetőségekről, s a támogatásokról érdeklődnek.- Lassan elhiszik, hogy a gazdajegyző segítségükre lehet. Csömenden egy gazda tavaly a gázolaj-támogatást akarta igénybe venni, azt mondta: no, elhozom az összes számlát, tölt­sük ki a papírokat, s ha ebből pénz lesz, fizetek magának egy üveg pezsgőt. Be is váltotta ígé­retét... Úgy érzem, egyre többen érzik a szolgálat jelentőségét, s biztos vagyok benne, hogy las­san eléri célját. Fábos Erika Számvetés több millió forinttal; komforttal várják a befektetőket Gázvezeték-tervek Táskán Elkészült a Táskát ellátó gázvezeték-hálózat tanulmányterve, a Kögáz Rt nagykanizsai irodáiban. Gadányi István táskái pol­gármester elmondta: a buzsáki tsz-majornál levő leágazáshoz kapcsolódhat a község fővezetéke. Ennek a hatkilométeres külső szakasznak a költsége a foga­dóállomással együtt 42 millió forint. A község belső utcai há­lózata, amely ugyancsak hat ki­lométernyi, pedig 18 millió fo­rintba kerül. A 60 millió forin­tos fejlesztést a Kögáz Rt is se­gíti nyolc-tíz millió forinttal, a lakosság érdekeltségi hozzájá­rulásként 80 ezer forintot fizet portánként, s ez összesen 12,5 millió forintot tesz ki. A pol­gármester tárgyalt az OTP len­gyeltóti fiókjával, ahol ötéves futamidejű, kedvező kamatú hi­tellel állnak a táskaiak rendel­kezésére. A község önkor­mányzata 3-4 millió forinttal tud részt venni a lakossággal és a szolgáltató céggel közösen megvalósított programban. A hiányzó tízmilliókra pedig pá­lyázatot nyújt be a megyei terü­letfejlesztési tanácshoz. A vezetéképítést a tavasszal szeretnék megkezdeni. Az idén megszerzik a szükséges enge­délyeket, szervezik a lakossági társulást. A fogadtatás máris igen kedvező. A község 196 la­kásából 135-140 tulajdonos je­lezte igényét a korszerű szol­gáltatás bevezetésére. Gadányi István elmondta: a lakosság jól ismeri a terveket. Bár az ön- kormányzat tárgyalt több cég­gel, a polgárok a nagykanizsa­iak ajánlatát fogadták el. Szá­mítanak a központi pénztámo­gatásra, mert a Balaton régió környezetvédelme miatt Táska korszerű energiaellátása is sze­repel az igények között. A ma használatos szén- és fatüzelésű rendszerek ugyanis erősen szennyezik a levegőt. Táska az infrastruktúra tervszerű fejlesz­tésével várja a befektetőket. Út­jai szilárd burkolatúak, és a te­lefonszolgáltatás is szinte teljes körű. A közművek közül a szennyvízvezeték hiányzik még, de a balatonújlaki telep je­lentős korszerűsítése és bőví­tése nyomán a következő évek­ben ezt is kiépíthetik. A köz­ségben a hetvenes évek elején kiváló minőségű melegvizet tártak fel, amelyet gyógyvízzé nyilváníthatnak. Nem várják tétlenül a befektetők megjele­nését, addig is igyekeznek a község komfortosításával nö­velni az esélyeket. (Gáldonyi) Folytatják a gombai templom felújítását A gombai városrész templomának a tatarozását már a tavasszal megkezdték. A legrégebbi marcali templomon már végeztek a külső felújítással, belül azonban a helyreállítási munkálatokra - a tervekkel ellentétben - az idén már nem kerül sor. Az anyagi lehetőségektől függően tavasszal szeretnének végezni vele. Színes szüreti vigasság Tapsonyban Szüreti mulatságot rendeztek Tapsonyban a hét végén. Az egésznapos kavalkádban játékos családi vetélkedők és népi já­tékok is voltak, s ezek szórakoztatták a falu apraját-nagyját. A rendezvény leglátványosabb része a szüreti felvonulás volt, amelyen az iskolások színvonalas folklór-programmal lepték meg az érdeklődőket. Vasasné Papp Ibolya, a tapsonyi egész­napos mulatság szervezője elmondta: szeretnék, ha újból sike­rülne élővé tenni a községnek ezt a hagyományos őszi ünnepét. Sok év után először volt ugyanis tapsonyi szüret. A mulatságot hajnalig tartó bál zárta. ősszel mindig nő a munkanélküliek száma A munkanélküliek aránya jelenleg 14,5 százalék körül mozog Marcaliban és a város környékén. Ez az arány valamivel rosz- szabb a megyei átlagnál. Minden évben érvényesül az a tenden­cia, hogy a balatoni szezon végeztével, ősz elején emelkedik a regisztrált munkanélküliek száma. Az idén is legalább egyszá­zalékos romlásra lehet számítani - a marcali munkaügyi kiren­deltség tapasztalatai alapján, a bejelentkezők száma szerint. Négy község értékei - közös bemutatón Kelevíz, Gadány, Mesztegnyő és Hosszúvíz közös standon mu­tatkozott be a marcali vásáron. A Boronka nyugati kapujaként emlegetett kisrégió természeti értékeit, jellegzetességeit és népművészetét mutatta be a látogatóknak. Benkes László mesz- tegnyői polgármester elmondta: céljuk az volt a bemutatkozás­sal, hogy a közvetlen környéken lakók és a távolabbról érkezők egyaránt megismeijék szűkebb környezetük értékeit. Két és fél ezer telefont kötnek be Kétezer-ötszáz új telefonállomás létesítése szerepelt a Matáv marcali távközlési központjának az idei tervében. Ezeknek a te­lefonoknak a beszerelésével olyan jó ütemben haladnak, hogy már csak ötszáz távbeszélő-állomás vár bekapcsolásra. Az év végéig 70 nyilvános állomást létesítését is szeretnék megoldani. Új kiállítás a Bemáth galériában Új kiállítás nyílt a marcali Bernáth Galériában; ezúttal a szek­szárdi Forma nemzetközi alkotótelep művészeinek a munkájá­val ismerkedhetnek meg a látogatók. Az alkotók között szere­pel Szatmári Juhos László a 15 éve működő telep vezetője is. Ezenkívül kilenc szobrász non-figuratív bronzszobraiból válo­gatót a rendező. A tárlat október 28-ig várja az érdeklődőket. Erősödő bajtársi kapcsolatok Lendvával A lendvai szlovén tisztek szövetségének küldöttsége látogatott Marcaliba - a bajtársi egyesület meghívására - a hét végén. A két civil szervezet két éve vette fel s azóta kiépítette a kapcsola­tokat. Évente négy-öt alkalommal is találkoznak az egyesületek tagjai. Ezúttal a marcali egyesület közreműködésével a lendvai polgármestert is vendégül látta a város. Dr. Sütő László pol­gármesterrel történt találkozása után úgy nyilatkozott, hogy remélhető a két város közötti szorosabb kapcsolat is. Holland vendég-elismerés a népművészetnek Buzsákon is szüret, fesztiválhangulat Megtartották a már hagyo­mányos buzsáki szüreti fesz­tivált; ennek kedves vendégei voltak a hollandiai Gorsell képviselői. Szívesen felültek tegnap a falun végigvonuló lovas kocsikra is, amelyek nyolc helyszínen álltak meg. Buzsákon a néptáncegyütte­sek - szám szerint négy - va­lamennyi korosztályt képvi­selve mutatták be művészetü­ket. S a színes folklórműsor vendége a Kapos táncegyüttes volt. Az esti bált a faluházban tartották, amelynek óriási termében csaknem elfért a falu apraja-nagyja. N. Meerburg, Gorsell pol­gármestere tavalyi beiktatása után most járt először Buzsá­kon. A napokban fogadta őt a 15 tagú önkormányzati kül­döttség élén dr. Kolber Ist­ván, a megyei közgyűlés el­nöke is, aki Somogyot képvi­selő ajándékot adott a pol­gármesternek. A falu és a hol­land önkormányzat képviselői egy asztalhoz ültek és az 1991-ben megkezdett kapcso­latok továbbépítésében álla­podtak meg. A gorselli pol­gármester arra intett, hogy az idegenforgalom fejlesztésével ne veszítse el a falu különle­ges arculatát. Buzsákot ugyanis szeretik Európában, mert olyan sajátos népművé­szeti értéket tud nyújtani, amivel partnerei szintén büszkélkedhetnek. Gorsell is állandó kiállítóhelyet keres a buzsáki népművészetnek és szívesen segít az itteni kor­szerűsítésekben is. A polgár- mesteri hivatalnak telefaxot ajándékoztak, és ígérik, hogy a számítógépes fejlesztésben is segédkeznek. Az általános iskolában két tantermet búto­roztak be és több kamionnyi ruhát küldtek a gyerekeknek. Látva a község erőfeszíté­seit, a buzsáki faluház épí­téséhez a holland paraszt­együttes is gyűjtött pénzt. Tegnap hollandok és magya­rok együtt mulatozhattak a fa­luház szép épületében, amely jelentős állomás a buzsáki re­gionális idegenforgalmi sze­repkör elnyeréséhez is. G. M. A Kapósaikor Rt. értesíti a tisztelt vásárlóit és megrendelőit, hogy a nedvesszelet és répatörmelék értékesítését szeptember 29-től megkezdjük. Árukiadás naponta 6-19 óráig, hét végén is! További információk: 82/317-155/186 I^APOSCUKOR RT. 7400 Kaposvár, Pécsi u. 10-12. (61046) CONCORDIA KÖZRAKTÁR RT. 1095 Budapest, Soroksári út 24. Művi Közraktározási Főosztály Telefon: 218-6883,218-6895,215-4118, Fax: 218-6894 E-mail: concordia@concordia.hu Internet: www.concordia.hu GYORS, KEDVEZŐ KAMATOZÁSÚ HITELFELVÉTELI LEHETŐSÉG KUKORICÁRÓL KIÁLLÍTOTT KÖZRAKTÁRJEGY FEDEZETE MELLETT Művi közraktári díjaink Zárolási díj 20.000 Ft/zárolás Ellenőrzési díj 8.000 Ft/hét Kockázatvállalási díj 0,6 ért% Közraktárjegy díja (2 darab felett) 9.000 Ft/db A szükséges minőségtanúsítvány kiállítására a nemzetközileg elismert Gabona Controlt javasoljuk. Művi közraktári szolgáltatásunk előnyei:- ügyfelünk terményét saját tárolójában vesszük közraktárra,- közraktárjegyünket az összes nagy kereskedelmi bank automatikusan, kedvező feltételekkel (21,5-24 %) finanszírozza, a kölcsön 5-8 banki napon belül folyósításra kerül,- a termelő állami kamat-támogatásra jogosult (jelenlegi mértéke a jegybanki alapkamat 40%-a). Árainkat a tavalyihoz képest jelentősen csökkentettük! Partnereink igényeit maximálisan, a legrövidebb időn belül teljesítjük.

Next

/
Thumbnails
Contents