Somogyi Hírlap, 1997. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-25 / 224. szám
1997. szeptember 25., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP BELPOLITIKA 1 Médiahajó - Hornnal, Kunczéval Megmarad az MSZP-SZDSZ politikai házassága Ha 2002-ig tovább tudjuk vinni a megkezdett ügyeket, akkor az ország talán évszázadok óta először kerülhet abba a helyzetbe, hogy teljesítette, amit vállalt - jelentette ki Horn Gyula miniszterelnök a Médiahajón tartott politikai fórumán, amelyen Kuncze Gábor belügyminiszter, koalíciós miniszterelnök-helyettes is részt vett. Horn Gyula közölte: csak februárban fog válaszolni arra a kérdésre, hogy egy újabb ciklusra is vállalná-e a miniszterelnöki megbízatást. A koalíciós együttműködésről szólva kifejtette: a stabilizáció Jegnehezebb kérdéseiben elsősorban az MSZP-frakcióra számíthatott. Ugyanakkor sikeresnek minősítette a két párt együttműködését, amelyet 1998 után is érdemes folytatni. Arról csak a választási eredmények ismeretében lehet beszélni, hogy más pártot is bevonnának-e a közös kormányzásba. Cáfolta, hogy a földkérdéssel kapcsolatos népszavazás negatívan befolyásolhatja a NATO-csatla- kozásról döntő referendumot. Mint mondta, ha legkisebb kétsége lenne ez ügyben, akkor visszalépne, mivel hazánk NATO-csatlakozása százszor fontosabb, mint a földügy. Kuncze Gábor úgy vélekedett, hogy az ellenzék kezdeményezte népszavazás - az aláírások hitelesítését és a referendum kiírásának idejét számítva - csak decemberben lenne megrendezhető. A koalíciós miniszterelnök-helyettes kifejtette: a parlament nem követ el semmilyen alkotmánysértést, ha a kormány kérdései szerepelnek a szavazólapokon, és meglátása szerint a legfőbb ügyész MDF általi megkeresése nem lassítja le a folyamatot. Megkezdődött a parlamentben a javaslat általános vitája Törvényt kíván a mezőgazdaság Hazánkban ez az első olyan törvényjavaslat, amely a mezőgazdaságot speciális környezetben folytatható vállalkozást tekinti - Pásztohy András az MSZP-frakció vezérszónoka, s ezért sürgette a gazdálkodást segítő eszközbővítést, a középtávú garanciákat. A törvénytervezet kialakítása előtt hónapokig tartott az agrár- program kidolgozása, széles körű szakmai és társadalmi viták közepette. A nemzeti agrárkere- kasztal 15 pontos ajánlást fogadott el; a törvény erre alapul - mondta Pásztohy András. Kiemelte: az agrárgazdaság támogatását reálértékben meg kell őrizni, sőt a hazai össztermék növekedési ütemével arányosan szükség van a növelésére is. A piac kényszerű szűkülése miatt a falusi munkanélküliségnek az okaira is utalt, s a tőkepótló hitelezésre, amely feszültségek kezelésére hathatós megoldást jelentene. - Szükség van a törvény segítségére azért is, mert a magyar agrárgazdaság kikerülhetetlenül elkezdte a felkészülését az uniós csatlakozásra - tette hozzá. Az agrárgazdaság sajátos ága a nemzetgazdaságnak, a vidék népességmegtartásában is kiemelkedő a szerepe. A termelés kiszámíthatóságát is segíti.- Agráijelenünk egyik érzékeny pontja a versenysemlegesség. lü juthat támogatáshoz, kinek jár adókedvezmény? A törvénytervezet kimondja: minden mezőgazdasági vállalkozás, illetve üzemforma jogosult, ha megfelel a szakmai feltételeknek; a családi gazdaság éppúgy, mint a szövetkezeti. A parlament előtt egy olyan átfogó jellegű törvény nyugszik, mely végre meghatározza elfogadása esetén a mezőgazdaság cél-, eszköz- és feltételrendszerét, mely nélkül az élelmiszergazdaság nem tud kiegyensúlyozottan működni, illetve fejlődni - hangsúlyozta felszólalásában a képviselő. Nem kétséges, hogy a törvény távolról sem old meg minden gondot. Kevesebbet ad, mint amennyit vártak az agrártermelők - mondta. - Több fontos rendelkezése azonban a továbblépés feltételeit teremti meg. A törvényjavaslatról a parlamentben folytatódik a vita. Az alapítvány a jövő héten számítja ki Minden igénylőnek jut Közel 400 ezer család számíthat arra, hogy az idén érkező villanyszámláiból 1000-6000 forint közötti összeget kompenzáció címén jóváír a szolgáltató. Az Energia Alapítvány a jövő héten számítja ki az egy- egy családnak jutó pénzt, miután tegnap döntöttek 1,5 milliárd forint elosztásáról. A rászorulókat október közepéig értesítik a részletekről. Mint azt Petz Pétertől, az Energia Alapítvány kuratóriumának tagjától megtudtuk, az önkormányzatok által szociális juttatásban részesített, illetve az egyéni igazolást mellékelő igénylők közül szinte mindenki kap a keretből, de a mintegy ötvenezer, igazolással nem rendelkező „pályázó”, például a rászorultságukat levélben ecsetelő kisnyugdíjasok helyzete sem reménytelen. A helyi önkormányzat véleményének kikérése után ennek a rétegnek a számára is juttat bizonyos ösz- szeget a most elkülönített tartalékból az alapítvány. A rászorultság mértékének (ezen belül a család nagyságának), a havi villanyszámla ösz- szegének és a felhasznált energia „szerkezetének” figyelem- bevételével kialakított súlyszámokból számítógépes programmal határozzák meg az egy- egy családnak járó összeget. A legtöbben a TITÁSZ szolgáltatási köréből - a cívis város, Debrecen környékéről - és az észak-magyarországi térségből kértek támogatást (kilenc - venegy illetve hetvenkilenc ezer igénylő), míg Győr-Mo- son-Sopron és Baranya megyéből ötven-ötvenezer nyomtatvány futott be az alapítvány címére. T. M. Beszélgetőpartnerünk; a főnyuszi A Playboy visszatér Az újságírónő bevallja: eddig nemigen foglalkoztatta a Playboy vállalat sorsa. Azt sem vette észre, hogy a hazai újságos standokról régóta hiányzik a magazin magyar nyelvű kiadása. Viszont, amikor megtudta, hogy a hatalmas világcég sikerei mögött egy fiatal elnök-vezérigazga- tónő áll, kíváncsi lett: ki is valójában Christie Hefner, aki papájától örökölte a nyuszibirodalmat? Christie Hefner a napokban üzleti úton Budapesten járt. A csinos, roppant elegáns - találkozásunkkor egyetlen brossal díszített mustárszínű kosztümöt viselő - hölgyről senki nem gondolná, hogy a 750 „alattvalót” számláló Playboy-biro- dalom trónjának büszke birtokosa.-Hogyan fogadta édesapja kérését, hogy vegye át tőle a cég vezetését?- Eredetileg újságírónak vagy jogásznak készültem, végül újságíró lettem. Azután apám Chicagóba hívott, hogy dolgozzak vállalatánál. Nem volt ebben semmi atyai kényszer, mert megszerettem a céget. Hét év után választottak elnökké, újabb hét év múlva pedig elnök-vezérigazgatóvá. Hétszázötven alkalmazottunk van, de ebben nincsenek benne a fotóriporterek, a külső szerzők. A 16 országban megjelenő lap mellett öt tévécsatornát, negyven ruházati üzletet is működtetünk.- 1953-ban Marilyn MonMindenki kötélnek áll roe volt a magazin első számának címlapján. Vannak-e manapság is hírességek a címoldalon?- Akit szeretnénk, azt általában meg is tudjuk nyerni. Néha ez több évbe kerül. A szépséges Farrah Fawcett, Charlie angyalainak egyike például húsz évig kérette magát.- Mit tudhatunk az ön magánéletéről?- Két éve mentem féijhez egy szenátorhoz. Szeretek főzni, vendégeket fogadni, teniszezni, síelni, hegyi túrákra járni.- Gyermeket nem szeretne?-A párommal úgy gondoljuk: ha sikerül, miért ne, örömmel várjuk, ám ha nem, akkor úgy is elfogadjuk teljesnek az életünket.-Lesz újra magyar nyelvű változata a Playboynak?- Remélem hamarosan. Úgy látom, megértek a feltételek a magazin újbóli kiadására. Németh Zsuzsa Civil szervezetek szemléje Ez a polgári kezdeményezés lassanként a világ legnagyobb hatalma lesz, mert azoknak ad fórumot, akik másutt nem tudják hangjukat szervezetten hallatni - jelentette ki Göncz Árpád tegnap a Parlamentben. Az államfő a Civil Szervezetek Világszövetsége, a CIVI- CUS II. közgyűlésének megnyitójában rámutatott: e közösségek fontos érdekképviseletek, amelyek átfogják az emberek különböző csoportjait és a szakmai szervezeteket is. E változatosságnak határt szabni nem lehet, legfeljebb a működésük szabályozható. A legfontosabb elv, hogy szabad utat kell biztosítani nekik, mert alulról épülnek, s a közvetlen demokráciát képviselik. A hazai civil szervezetek szemléjét, a Nonprofit Expót Magyar Bálint művelődési és közoktatási miniszter nyitotta meg tegnap a Liget Kongresz- szusi Központban. Hazánkban jelenleg több mint 50 ezer nonprofit szervezet működik. Sebestyén Márta zenés köszöntője FOTÓ: FEB/KALLUS GYÖRGY mim További információért hívja a 06 60 450-450-es vagy az ingyen hívható 06 80 450-450-es telefonszámot 'Ür http://www.westel.hu WESTEL IRODÁK: PÉCS, 7621 RÁKÓCZI U. 19., TEL: (06 72) 225-111, RÁDIÓTELEFON: 106 601327-900 • BALATONVILÁGOS, M7-ES ENYINGI ELÁGAZÁS, TEL: (06 881380-644, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 327-100 KÉRÉSÉRE ÜZLETKÖTŐNK FELKERESI ÖNT SZATAI GYÖRGY TEL.: 106 601327-778 • SZAKÁLOS GYÖRGY, TEL.: (06 60) 427-927 WESTEL FORGALMAZÓK: FONYÓD, FÁBIÁN DÉNES, 8640 ADY E. U. 33., TEL: (06 85) 360-746 • KAPOSVÁR, POLÁR KFT, 7400 HONVÉD U. 10 . TEL (06 82) 427-945, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 361-711 • MARCALI, FÉNY-PONT, 8700 RÁKÓCZI F. ÚT 7„ TEL.: [06 85) 311-301. RÁDIÓTELEFON: (06 601 369-670 • NAGYATÁD, LÁTSAT KFT, 7500 PIAC TÉR, TEL: 106 82 ) 352-870 (((mmiiii íme egy Westel 0660-as előfizető. Hát igen, ö könnyen beszél. És a számlától se megy föl a vérnyomása. Azt mondja, hogy ő az országban bárhol, bármikor elérhető, és ami még fontosabb, nem kell kétszer meggondolnia, ha telefonálni szeretne. Könnyen beszél, hiszen valamennyi mobil szolgái tató közül a Westel 0660 kinálja-á.legkedII II 1 u JJ J u [ I M Özvegyi nyugdíj. Várhatóan húszszázalékos nyugdíj-kiegészítésben részesülnek január 1-jétől azok az özvegyek, akik saját jogú nyugdíjuk miatt eddig nem vagy csak korlátozott összegben kaptak ilyen ellátást. A 300-400 ezer özvegyet érintő rendelkezés végrehajtásában a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság hivatalból fog eljárni, nem kell jelentkezni. SZDSZ-es javaslat. Az egyházak finanszírozásának lehetőségeit a vatikáni megállapodásnál szorosabban kötné az állampolgárok akaratához, támogatásához a Szabad Demokraták Szövetsége által kidolgozott és a parlamentnek benyújtott törvényjavaslat. MDF-Ültakozás. Medgyasz- szay László MDF-es ország- gyűlési képviselő levéllel fordult Gönczöl Katalinhoz, az állampolgári jogok országos biztosához, mert - mint tegnap elmondta - az alkotmányos jogokat és a népfelség elvét súlyosan sérti, hogy a kormány a földtulajdonlás ügyében a nép- szavazási kezdeményezéstől eltérő tartalmú kérdésekkel kíván referendumot rendezni. Tocsik-per. A Fővárosi Bíróság tegnap folytatta, majd december 19-ére elnapolta a tárgyalást abban a polgári perben, amelyet az ÁPV Rt indított To- csik Márta ellen. A privatizációs szervezet feltűnő értékaránytalanság címén kezdeményezte a jogásznővel kötött szerződés semmisségének megállapítását. Takarékos katonák. A magyar IFOR-alakulat tavalyi 3 milliárd forintos támogatásának alig négyötödét használta föl, az idén pedig csak 800 milliót költött 2,3 milliárdos keretéből. Katonai módszertan Az újoncok bevonulásával összefüggő, ez év novemberében bevezetendő új váltási és kiképzési renddel kapcsolatos módszertani foglalkozásokat tartottak Szabadszálláson. Rendőr-akadémikusok. Huszonegy országot, köztük nyugat-európai és USA-beli akadémiákat képvisel az a csaknem félszáz szakember, akik három napon keresztül tanácskoznak arról, hogyan élhet a rendőrség erőszakfunkciójával a jogállamban. A „madárdoktor” pere. A „madarak doktoraként” ismerik országszerte a kőszegi Kámán Istvánt. Az idős férfi —, minden jószándéka ellenére — most bíróság elé kerül, mert sem engedélye, sem végzettsége nincs arra, hogy védett madarakat befogjon és állatokat gyógyítson.