Somogyi Hírlap, 1997. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-23 / 222. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP VILÁGTÜKÖR 1997. szeptember 23., kedd Kim Hjun Csul FOTÓ: FEB/REUTER Börtönbe kerül az elnök fia Hétévi börtönbüntetés kiszabását kérte a dél-koreai állam- ügyészség Kim Jung Szám államfő kisebbik fiára, akit vesztegetési pénzek elfogadásával és adócsalással vádolnak. Mellékbüntetésként a 37 esztendős Kim Hjun Csulnak 5,8 millió dollár bírságot is ki kellene fizetnie. Az ifjabbik Kim a nyomozás során bevallotta, hogy több mint hatmilliárd vont kapott üzletfeleitől. Májusi letartóztatása súlyos csapást jelentett az elnök szavahihetőségére, és aláásta azt a tervét, hogy decemberben újból indul az elnökválasztáson. Az ország történetében ez az első eset, hogy a hivatalban lévő elnök egyik családtagja ellen büntetőeljárás indult. Míg Szöul az államfő fiának ügyével került a világlapok címoldalára, az északi szomszéd titkáról amerikai katonai műholdak lebbentették fel a fátylat. Mint kiderült, Phenjan olyan közepes hatótávolságú ballisztikus rakéták telepítését végzi, amelyek képesek elérni Tokiót. Észak-Korea 1991-ben és 1993-ban már kísérleteket végzett saját kifejlesztésű Rodong-1 rakétáival. A négy évvel ezelőtti északkoreai kísérletek aggodalmat váltottak ki Japánban, mert a rakéták a Japán-tengerbe csapódtak, látványosan szemléltetve, hogy a szigetország nyugati része a Rodong-1 ezer kilométerre becsült hatókörén belül van. Világos képet kell kialakítani a csatlakozás várható költségeiről NATO-híd létesül Európában Az észak-atlanti szervezetbe meghívottak csatlakozásának megerősítésére szólítják fel a szövetség tagországainak parlamentjeit az Észak-atlanti Közgyűlés jelentéstevői. HÍRHÁTTÉR Társbérlet Varsóban Furcsa kettősséggel zárult a vasárnapi lengyel parlamenti választás. 1993-as voksoláson szétforgácsolódott jobboldal mostani szereplése elmozdította az erőviszonyokat a varsói törvényhozásban. Kormányzati helycserére kerülhet sor, mert az eddigi középbal koalíció nem tudta megőrizni pozícióit. Ugyanakkor a belpolitika színpada mégsem vált sokkal átláthatóbbá, hiszen a győztes Szolidaritás Választási Akció (AWS) 40 csoport tömörüléseként önmagában továbbra sem képes a kormányalakításra. így a szejmbeli többség a jövőben is csak koalíciós alkuk nyomán jöhet létre. Nem lesz könnyű szülés. Az a párt ugyanis, amelyik a papírforma alapján az AWS „természetes szövetségese” lehetne, a centrista, liberális Szabadság Uniója, egy sor témában eltérő álláspontot vall. Gyors privatizálás, a gazdasági reformok határozott továbbvitele, s az állam világi jellegének megőrzése - programlistája szinte gyökeresen ellentmond az AWS lassabb szabadpiaci változásokat és az alkotmány módosítását hangsúlyozó terveinek. Bonyolult tárgyalásokra lehet tehát számítani Varsóban, s még az sem kizárt, hogy a frontvonalak átrajzolódnak. Igaz, az előírások szerint a potenciális partnereknek október 20-ig, az új parlament első üléséig bőven van idejük a kabinet létrehozására, illetve az új kormányfő kijelölésére. Nehéz időszaknak néz elébe a sokszor posztkommunistaként támadott Kwasniewski elnök is, ha valóban jobbközép kormány alakul. Szondy Gábor Veszélyes „biztonsági zóna” Eszak-Libanonban olcsó az emberi élet Négy országba - Csehországba, Lengyelországba, Magyarországra és Oroszországba -jutott tavaly a közép- és keleteurópai térségbe áramló külföldi befektetések kétharmada. A listavezető Lengyelország 5,2 milliárd dollárral, a második hely Magyarországé 1,9 milliárd dollárral. Német álláspont szerint ha Spanyolország, Görögország, Írország és Portugália teljesíti a pénzügyi és gazdasági unió alapfeltételeit, akkor a nekik juttatott segélyek további folyósítására nem lesz szükség. Madrid viszont az Európai Unió keleti bővítésének meg- akasztásával fenyegetőzik arra az esetre, „ha az új tagok felvételének ára az EU szegényebb térségei által élvezett kedvezmények megvonása lenne”. Tűzharc tört ki hétfőn a Plavsics boszniai szerb elnökhöz hű, illetve a palei szerb vezetést támogató rendőri erők között Pmjavorban. Az összetűzés azután tört ki, hogy a pa- leiek vissza akarták foglalni a Plavsics oldalára állt rendőrség objektumait. A lövöldözés után a helyszínre érkeztek az SFOR egységei, amelyek ellenőrzésük alatt tartják a helyzetet. Letétbe helyezte Dánia is az Európa Tanács strasbourgi központjában a nemzeti kisebbségek védelméről szóló európai egyezmény ratifikációs okmányait. A konvenció akkor lép életbe, ha azt az Európa Tanács negyven tagállama közül legalább 12 ratifikálja. Ezt eddig 11 európai ország tette meg, további 25 pedig aláírta. Hadilábon áll a törvénnyel félszáz különböző szintű, helyi vagy szövetségi képviselő Oroszországban. Jelcin összehangolt fellépést sürgetett a képviseleti szervek „kriminalizálódása” ellen. Az orosz államfő elismerte, hogy a kormány és az elnöki apparátus „túl későn kapott észbe”. Taktikai áldozatokat is érdemes hozni a román-"'«gyár stratégiai partnerség érövében- hangsúlyozta Adrian Severin. A román külügyminiszter hétfőn bejelentette, hogy már kiválasztották a Szegeden hamarosan megnyíló román főkonzulátus vezetőjének személyét. Elromlott a Mir űrállomáson a szén-monoxid-elszívó berendezés is a fedélzeti számítógép- immár sokadik - leállását követően. A pótalkatrészeket szállító Atlantis amerikai űrrepülőgép startjára pedig csak akkor kerül sor, „ha az amerikai fél teljesen bizonyos lesz a közös kutatómunkában részt vevő amerikaiak biztonságában” - jelentette ki Gore alelnök. „Magyarország, Csehország és Lengyelország felvételével híd létesül az első körből kimaradottak, illetve a tagságért nem is folyamodók, valamint a szövetség között” - szögezi le az amerikai Porter Goss és Dane Anette Just. Tanulmányukat a tagországok és a kelet-európai államok parlamenti képviselőiből alakított szervezet, az Észak-atlanti Közgyűlés őszi ülésszaka vitatja meg. A szerzők remélik, hogy a bővítés költségkihatásairól szóló vita nem hátráltatja a bővítés folyamatát. Úgy vélik azonban, hogy a NATO-nak világos képet kellene kialakítania a költségekről. Azt a számítást tartják reálisnak, amely szerint egy kis és egy nagy ország felvétele tíz év alatt alig ötmilliárd dollárnyi pluszköltséget jelent. A most meghívott három állam felvételével 330 ezer katonával gyarapszik a NATO biztonsági ernyőjét „tartó” haderő létszáma. A bővítéssel a szövetség elsősorban a Nyugat befolyását terjeszti ki, tehát politikai, stratégiai döntésről van szó. A jelentés a meghívottak erényei között említi, hogy a boszniai nemzetközi erők, valamint a békepartnerségi program révén már előrehaladást értek el a haderőnemek együttműködésében. A magyar honvédség nemzetközi szerepvállalásával függ össze az a hír, hogy sikeresen kipróbálták a délszláv térségbe vezényelt magyar SFOR-ala- kulat szakemberei a Száván azt az úszó daruszerkezetet, amelyet a mostari Régi híd roncsainak kiemelésére fognak használni a Neretva folyón. Idén már a harminckettedik izraeli katona vesztette életét a dél-libanoni úgynevezett biztonsági zónában. Izrael 1985-ben, amikor visszavonta csapatait a szomszédos arab ország más területeiről, kialakított egy 850 négyzetkilométeres, északi határaival párhuzamos, nyolc-tíz kilométeres mélységű sávot. Az övezet létrehozásában egyrészt az játszott szerepet, hogy az Irán által támogatott szélsőséges szervezet, a Hezbollah gerilláit távolabb űzzék Izraeltől, és csökkentsék a fenyegetettséget, amelyet katyusa rakétáik jelentenek a határ menti kiDiana hercegnő tragikus halála és az a tény, hogy sofőrje alkoholt fogyasztott, kiélezte a franciák „nemzeti” vitáját az alkoholról és a vezetésről. Több mint 30 év telt azóta, hogy a gallok úttörőként kezdték el kampányukat az alkohol ellen. Jelszavuk megegyezett a miénkkel: „Ön dönt: vezet vagy iszik?” Ám a franciák a jelek szerint a „vagy” helyett többnyire az „és” mellett döntenek. Legalábbis a szomorú statisztika ezt mutatja. Egész földrészünkön Franciaországban fordul elő a legtöbb alkohol miatti halálos baleset. Franciaország az alkoholfogyasztásban egyébként is szinte világelső, csak Luxembucok lakóinak. Másrészt ebben a sávban főként olyan libanoni keresztények élnek, akik először Haddad őrnagy, majd annak halála után Lahad tábornok vezetésével megszervezték az önálló Dél-libanoni Hadsereget, amely Izrael szövetségeseként lép fel a közös ellenség, „Allah Pártja”, a Hezbollah ellen. A zónában jelenleg állandóan ezer izraeli katona és az SLA (a Dél-libanoni Hadsereg angol nyelvű rövidítése) háromezer harcosa tartózkodik. Az összetűzések a Hezbollahhal, a merényletek, a robbantások napirenden vannak. A biztonsági övezet biztonságát így igen nehéz szavatolni. Ferenczy Europress burg előzi meg, bár hazánk is előkelő helyen szerepel. A franciák egyébként Európa legszorgalmasabb gyógyszerfogyasztói is. (Lady Di sofőrje nemcsak ivott, hanem gyógyszert is szedett.) Háromszor annyi altatóval, nyugtatóval élnek ott az emberek, mint a németek, olaszok, vagy a britek. A helyzeten a szabályok szigorítása sem sokat segített. Két évvel ezelőtt faragták le a véral- koholküszöböt öt ezrelékre, azóta a franciáké az egyik legszigorúbb előírás Európában. Hogy mi változott? Ahelyett, hogy lemondanának az ivásról, azóta egyre többen szeretnék megtudni, hogy mennyi „fér bele” az öt ezrelékbe. Merénylet a külképviselet ellen A „Jordániái iszlám ellenállás” nevű, eddig ismeretlen szervezet tagjai gépkocsiból tüzet nyitottak Ammánban az izraeli nagykövetségre. Két izraeli diplomata megsebesült a támadásban fotó: feb/reuter A franciák az ivás és a vezetés mellett döntenek Hatástalan kampány Olcsóbb mobiltelefonok Az Intel forradalmasítja a chipgyártást Elkészült a legújabb memó- riachip, jelentette be a mikroprocesszor-gyártás listavezetője, az Intel. Az Intel legújabb mikroáram- köre világszenzáció, a szakemberek szerint forradalmasítani fogja a mobiltelefonok gyártását, ezért e piacon a korábbiaknál is jelentősebb áresést jósolnak. Megkétszerezhető lesz az úgynevezett „flash-memóriák” kapacitása, amelyeket elsősorban a kisméretű hordozható elektronikai eszközökben alkalmaznak előszeretettel. Ezek a digitális rendszer alapszabályát rúgják fel azzal, hogy a hagyományos két állapot - az „igen” és a „nem” - mellett további válaszlehetőségeket is képesek feldolgozni. A négy állapotúvá fejlesztett rendszer óriási távlatokat nyitott meg az intelligens memóriák terén. A szakmai körökben legnagyobbnak tartott Gordon Moore, az Intel tiszteletbeli elnöke szerint az új fejlesztéssel meghaladták a róla elnevezett Moore-törvényt, amelynek értelmében 18 havonta megduplázódik a chipek teljesítménye és bonyolultsága, miközben hasonló arányban csökken az áruk. Az új Intel-memóriachip rö- videbb időn belül jelentős ugrást képvisel, és hatalmas árcsökkenést tesz majd lehetővé. Soros tanácsai Éles hangú nyilatkozatban utasította vissza Mahathir malajziai miniszterelnök vádjait Soros György Hongkongban, a Világbank évi tanácskozásának előestéjén. „A délkelet-ázsiai pénzügyi válságot nem a valutaspekuláció okozza” - hangsúlyozta a világ egyik leghíresebb pénzügyi személyisége. A harmadik világot fenyegető pénzügyi káosszal kapcsolatban Soros elmondta, hogy mint befektető, természetesen a korlátozások nélküli, nyitott piacok híve. Ám ennek ellenére olyan gazdaságpolitikát javasol a fejlődő országoknak, amely a külföldi pénzek mértéktelen beáramlását korlátozza, és ösztönzi a hazai megtakarítások bevonását a nemzetgazdaságba. ,A belső tőkepiacok fejlesztése a legfontosabb” - hangzik Soros jó tanácsa. FEB Ha kedd, akkor Kiskegyed! • Lady Diana-poszter • Sztárok a díványon • A modem ember ütésálló • Vasárnap reggel Magyarországon Kiskegyed- a legolvasottabb női magazin!