Somogyi Hírlap, 1997. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-20 / 220. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 1997. szeptember 20., szombat Szelektív hulladékgyűjtést szerveznek Somogybán „Szemétpénz” az oktatásra A „PÉT” Környezetvédelmi Alapítvány fő tevékenysége a Somogybán és Kaposváron képződött háztartási és üzemi műanyag hulladékok, csomagoló anyagok szelektív begyűjtése — mondta Molnár István, az alapítvány kuratóriumának elnöke. A szervezet tegnap tartott tájékoztatót a PATE kaposvári karon. — A hulladékok begyűjtése zárt technológiai rendszeren alapul, amely a korábbi években már bebizonyította működőképességét — mondta Molnár István. — Célunk, hogy az általános iskolák diákjait is bevonjuk a munkába. Szükség van arra, hogy a diákok és a pedagógusok környezetvédelmi szemléletét bővítsük és a környezet tudatos védelmét, megóvását szorgalmazzuk. Az alapítvány a bevételeket oktatásra és a környezetvédelemmel kapcsolatos eszközök beszerzésére fordítja, így az iskolák is érdekeltek a gyűjtésben. Azt szeretnénk elérni, hogy Somogybán is elinduljon egy szervezett szelektív hulladék- gyűjtési program. A görgetegi óvoda sokat segített munkájukban. Vezetője Lok- lia Béláné szerint a környezet tisztaságának megóvását már óvodás korban be kell építeni a nevelői munkába. A helyi alapprogramba is beépítették a környezet védelmét és a falu lakossága is részt vesz a műanyag flakonok gyűjtésében. — Támogatjuk az alapítvány munkáját, viszonzásul elvárják, hogy ők is segítsenek nekünk, hiszen szerény anyagiakkal rendelkezünk — mondta. (Mák) Lovaglás a Kék Tónál Az idén a vonzó természeti környezet mellett számos kedvezmény is hozta a vendégeket Lengyeltóti mellé, a Kék Tó üdülőfaluhoz. A szálloda, bungalló és kemping vendégei körében kedvelt időtöltés a tereplovaglás fotó: lang Róbert Ajándék telek az egyházmegyének Családi örökségét, egy üres telket ajánlott fel Fonyódon a kaposvári egyházmegyének Sza- lay Loránd magyar származású amerikai pszichológus. Balás Béla megyéspüspököt washingtoni látogatásakor kereste föl az ajándékozó, akinek ősei a Bala- ton-parti településen éltek. A kaposvári főpásztor elmondta: már elkészült az ajándékozási szerződés. A hasznosítására is vannak elképzeléseik: egy többfunkciós továbbképző központot szeretnének építtetni. Olyat, amelyben legalább negyvenen elférnek kényelmesen. Nemcsak egyházi, hanem a világi személyek is használhatnák az épületet. Hitoktatók, többgyerekes családok szervezhetik itt programjaikat, s egy-egy osztály is nyaralhat Csatornaépítés Szentgyörgyön Huszonkétmillió forint támogatást nyert a balatonszentgyörgyi önkormányzat csatornaépítésre és a belterületek vízrendezésére a Környezetvédelmi és Vízügyi Alapból. Jelenleg a munkák előkészítése folyik, egy ingatlant is megvásárolt az önkormányzat, ami a csapadékcsatorna útjában állt. A kivitelezésre kiírt pályázatra nyolc cég jelentkezett, a versenytárgyalásra októberben kerül majd sor. Andocs is készül a vetélkedőre Az andocsi nyugdíjas klub is benevezett a Kaposváron megrendezésre kerülő nyugdíjas Ki Mit Tud-ra. A tizenöt nyugdíjasból álló csoport tíz perces műsorában népdalcsokorral és egy színpadi jelenet előadásával szórakoztatta a közönséget. Az idősek hetek óta nagy szorgalommal készültek a kulturális bemutatóra. Gyújtogatás a tabi szeméttelepen Tabon — valószínűleg gyújtogatás miatt — ismét égett a szeméttelep, fekete füsttel elárasztva a várost. Ebben az évben negyedik alkalommal riasztották az önkéntes tűzoltókat. Két órát vett igénybe, amíg megfékezték a lángokat. A tűz veszélyeztette a szomszédos kukorica táblát is. A szeméttelep kezelője a városi gamesz szervezet ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a rendőrségen. Képességfejlesztő csoport Nágocson A Reménység Gyermekfalu Alapítvány támogatásával ké- pességfejlesztő-felzárkóztató napközis csoport is beindult a nágocsi általános iskolában. Tíz diák tanul az új csoportban, az oktatásukban felmerülő költségeket az alapítvány vállalta magára. 4,5 millióért fejlesztett Szólád Ebben az évben négy és fél millió forintot költött a szóládi ön- kormányzat új beruházásokra és a település fejlesztésre. Legjelentősebb a teljes csapadékvíz elvezető rendszer és a fedett árkok tisztítása volt. Idén az óvoda felújítását is elvégezték. E mellett korlátot szereltek a temetőhöz vezető feljáróhoz és üdvözlő táblákat is kihelyeztek a település határain. Szólád a helyi adókból idén 1 millió 675 ezer forint bevételre számított, ebből augusztus 15-ig 972 ezer forintot fizettek be. Tartalékként csaknem 7 millió áll rendelkezésükre. Számottevő pénz a részvényekből, bevételek a bérleti díjakból Útjavítás, tetőcsere Berzencén Módosította költségvetését a berzencei önkormányzat. Az eredetileg százhuszonhét millió forint helyett ugyanis csaknem 20 millió forinttal több pénzből gazdálkodhat, s ez lehetővé teszi, hogy még az idén elvégezzék az elmaradt felújításokat A többlet pénz nagy része a Kögáz-részvények eladásából származik, és az önkormányzat saját bevételeiből. Berzencének ugyanis teljes áron sikerült eladni a részvényeket - tudtuk meg Kovács Zoltán polgármestertől, s ezekért tizenkét és fél millió forintot kaptak. Hárommillió forinttal több pénz folyt be bérleti dijakból, illetve kamatokból is, így nőtt hirtelen számottevővé az összeg.- Most olyan beruházást és felújításokat is el tudunk végezni, melyeket korábban terveztünk, csak eddig nem volt rá pénzünk - mondta a polgármester. - Ez a majdnem húszmillió forint lehetővé teszi, hogy elvégezzük az orvosi rendelő és bölcsőde teljes tetőcseréjét. Mikor terveztük, még csak egymillió forint költségről volt szó; az eredetileg kalkulált ösz- szegnek azonban legalább kétszeresébe kerül ennek a munkának az elvégzése. A zeneiskola átalakításához is számottevő pénz kell, s nélkülözhetetlen a hangszigetelés; a belső munkákat, a festést viszont elvégzik a közhasznú munkásaink. S amit ugyancsak sürget a lakosság: felújíthatjuk a járdát három utcában. Egymillió forintot költöttek már a belterületi utakra Berzencén, s ugyanennyit a központi buszkitérő építésére. Kétmillió forintért számítógépet is vettek az iskolának. A módosítás folytán - mint a polgármester mondta - az eredetileg tervezett 7,2 millió forint helyett 14,2 milliót költhetnek fejlesztésre, felújításokra. N. I. Közepesnél gyengébb a termés a nagybajomi gyümölcsösben Savanyú almatermelők — Az almatermelőknek öt ellensége van: a négy évszak és a szabályozatlan kereskedelem. Elkeserítő, hogy a nagy ráfordítás ellenére milyen alacsony az ár. Az állami támogatást pedig nem nekünk, termelőknek akarják adni, hanem a felvásárlóknak, feldolgozóknak. Horváth Ferenc, a Nagybajom határában lévő, ötvenkét hektáros almás egyik tulajdonosa mondta ezt. A gazda több évtizede foglalkozik almatermesztéssel. Korábban az állami gazdaság földjén, öt éve saját gazdaságában figyeli a hozamot. Jonathánt, Starkingot és Gol- dent termeszt, és zömmel léalmának értékesíti a gyümölcsöt. — Sajnos az idén közepesnél gyengébb termés várható — jegyezte meg. — Az áprilisi fagyban megfáztak a rügyek. Aggasztó, hogy a csillagos égig szöktek a növényvédőszer-árak. Sajnos, maradnak kezeletlen területek, mert a mellettem lévő tulajdonost nem lehet rákényszeríteni, hogy ő is művelje a területet. Mivel gyakoriak voltak a lopások, kénytelenek vagyunk — persze jó pénzért — őriztetni az almást. — Ennyi gond és „ellenség” ellenére meg lehet élni az almatermesztésből? — Meg lehet, de hozhatna nagyobb hasznot is. Ahogy nézem, idén megint kevesebb lesz az ára. A kereskedők többet kaszálnak rajta, mint a termesztők, akik egész évben gondozták a fákat. — Hova szállítanak? — A Zalaobst a fő vásárlónk, léalmának veszi át a gyümölcsöt. Emellett étkezési almát is szedünk, amellyel megcéloztuk a dél-dunántúli piacokat. — Szereti az almát? — Enni nem, csak termeszteni. Ehhez vélhetően az is hozzájárul, hogy ennyi bosszúság van vele. így az édes almába is keserű szájízzel harapok bele. L. S. Hölgyek, figyelem! Ha az Ön alkata az átlagtól eltér, de megjelenésére igényes, várja Önt a NŐI RUHÁZATI ÜZLETLÁNC új szaküzlete Kaposváron a '97 év legújabb őszi divatkollekciójával (44-60-as méretig) Szeretettel várjuk Kaposváron, az Irányi D. u. 9-ben, a Somogy parkoló melletti zöld tetős lila üzletház I. emeletén. Nyitva: hétfő-péntek 9-18, s szombat 9-12 óráig LADT Móléiti, az 1-gyel nagyobb ruhák üzlete ÖNT IS "VÁRJA MARCALI NEMZETKÖZI KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR 1997. SZEPTEMBER 25-26. MARCALI, VÁROSI SPORTCSARNOKBAN ÉS KÖRNYÉKÉN • szakmai programok, • divatbemutatók, vetélkedők, • kulturális és szórakoztató műsorok, • szombat este tűzijáték. Nyitva: 10-19 óra A vásárt megnyitja: Göncz Árpád köztársasági elnök A vásár főszponzora a Postabank és Takarékpénztár Rt. Jelentkezés és felvilágosítás: telefon: 85/411-058, 06-30/561-612, fax: 85/411-058 Pénteken és vasárnap a belépés nyugdíjasoknak ingyenes. Betörtek a takarékszövetkezetbe Egymilliós rablás Visontán Egymillió forintot vittek el ismeretlen tettesek, akik tegnapra virradó éjszaka betörtek a csoko- nyavisontai takarékszövetkezetbe. Sem a szövetkezet riasztóberendezése, sem a páncél- szekrény zátja nem jelentett számukra akadályt. A hátsó bejáraton átjutottak be az épületbe és a kissé „koros” riasztó még akkor sem szólalt meg, mikor elvágták a vezetékeit. A betörők valószínűleg profik voltak, hiszen szakszerűen nyitották föl a bécsi páncélszekrényt. Dr. Kiss Elemér, a barcsi kapitányság vezetője elmondta: nem valószínű, hogy helybeliek az elkövetők; ehhez a betöréshez speciális szerszámokra és nagy „szaktudásra” volt szükség. Feltehető, hogy a csokonyavisontai takarékszövetkezet feltörése is kapcsolódik az utóbbi időszak betöréssorozatához. A megyében ugyanis — Dél-Somogyban is — több takarékszövetkezetet fosztottak ki ismeretlen tettesek. Az ügyben a megyei kapitányság folytatja a nyomozást. Bolhón a boltba törtek be ismeretlen tettesek, kétszázezer forint értékben élelmiszert, mosószert, cigarettát vittek el. A komiósdi sertéstelepről pedig tápot emeltek el. Ők már nem a profik közé tartoztak, sőt a táptolvaj egy közúti ellenőrzés során azon Barcson támogatják a romákat és nemzeti parkot Pénz a közhasznúakra A kisebbségi önkormányzat számára 104 ezer forintot szavazott meg ülésén a barcsi képviselő-testület. A pénzt a közhasznú alkalmazottak bérére és roma városrészben lévő szemét- gyűjtő konténerek további bérlésére költik majd. Jelenleg kilenc munkanélkülit alkalmaz a barcsi kisebbségi önkormányzat közhasznú munkásként. Szeptember 30-ával véget érne a munkaviszonyuk, a települési önkormányzat és a munkaügyi központ támogatásával azonban ezt meghosszabbíthatják az év végéig. A testület határozott: a város alapító tagként részt vesz egy alapítvány létrehozásában, amelynek célja: a Duna-Dráva Nemzeti Park értékeinek megőrzése, a környezet, természet védelme, valamint mindennek idegenforgalmi hasznosítása. ÖT ÉVRE BÉRBE A\DÓ Siófok, Bajcsy-Zs. u. 224. szám (Ipartelep) alatti, 2 393 m2 területű INGATLAN 422 m2-es, gázkonvektoros fűtésmódú téglaépülettel. A terület ill. a felépítmény kereskedelmi tevékenység folytatására alkalmas, vagy műhelyként hasznosítható. Érdeklődni munkanapokon a SIOKOM Rt. (Siófok, Bajcsy-Zs. u. 220.) jogtanácsosánál 8-11 óra között személyesen, vagy a 84/313-033 számú telefonon lehet. (58929) Mi egy fiatal terjeszkedő vállalat vagyunk, és német vezetés alatt többműszakos üzemünkben fagyasztott tésztaárukat termelünk európai piacra. Vevőkörünkhöz tartoznak a legnagyobb nyugateurópai márkás termékek előállítói. Hogy továbbra is méltók lehessünk ezen vevői kör magas igényeihez, elvárásaihoz, szükségünk van erősítésre. Ezért keresünk 2 terhelhető, törekvő MÜSZAKVEZETŐT, akik a megbeszélt betanulási idő után is kb. 20 dolgozót irányítatni és ösztönözni tud. A pozíció közvetlenül a termelésvezető alá rendelt, aki mindenben segíteni és támogatni fogja Önt. A fizetés a feladat jelentőségének megfelelő. Kiváncsivá tettük? Akkor várjuk Jelentkezését az alábbi címen vagy telefonszámon. D-Back Kft., 7500 Nagyatád, Taranyi u. Ipartelep. Tel.: 82/351-823; fax: 82/352-266 i X