Somogyi Hírlap, 1997. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)

1997-09-20 / 220. szám

Megyei körkép: Ötvenmillió liter Sió # Vészharang a tehetségekért ____________(3-4. oldal) B elpolitika: Olajügyben tisztul a homály # Készül a fogyasztóvédelmi törvény (7. oldal) Bogiári Tükör: Civil szervezetek a turizmusért # Királynő, hódító Balatonnal (11-20. oldal) VIII. évfolyam, 220. szám Ára: 38 Ft KÖZÉLETI NAPILAP 1997. szeptember 20., szombat Sörvigalom hamisítással - Belépés 200-ért / Ara van a fesztiválnak Tegnaptól 200 forintos belé­pővel látogatható - 10 év fö­lött - az ingyenesként meg­hirdetett Kaposvári Vigalom. A közönség becsapottnak érzi magát, a szervező a pénze után fut, a rendőrség nyomoz. Sörjegyhamisítók után. Tumultuózus jelenetek zaj­lottak tegnap a sportcsarnok kapujánál, hiszen a látogatók nem azt kapták, amit ígértek nekik: ingyenes belépést. Szerkesztőségünkben is fo­lyamatosan égtek a vonalak, többen ingerülten adtak han­got - jogos - fölháborodá­suknak. Dómján Tamás, az I. Sörfesztivál ötletgazdája és szervezője érdeklődésünkre a látogatók megértését kérte. Elmondta: mind a sör-, mint a koncertjegyeket hamisították, ezért kénytelen volt visszaál­lítani a készpénzfizetést, és ingyenessé tenni a rendezvé­nyeket. Hogy ne veszítsen a bolton, ezért a 200 forintos belépő, állítja. Ha pedig vala­kinél sörjegy maradt, azt va­sárnapig visszaváltják. Fi­gyelve persze a mintázatot és a sorszámot. (Folytatás a 3. oldalon) Kelenföldig ment a Somogy Intercity Bombariadó a Déliben Ismeretlen telefonáló tegnap reggel 8 óra előtt azt jelezte, hogy bomba van a Déli pá­lyaudvaron. Ennek megfele­lően a tűzszerészek a helyszí­nen megkezdték a bomba fel­kutatását, a MÁV pedig leállí­totta a forgalmat. A pályaud­varról se ki, sem be nem köz­lekedhettek a vonatok. A Déli pályaudvarra tartó szerelvé­nyek csak a Kelenföldi pálya­udvarig közlekedtek. A vonatokat fél tíztől fo­gadta és indította a Déli pá­lyaudvar. így aztán a Kapos­várról 6.25-kor induló So­mogy Intercity utasai is kény­telenek voltak Kelenföldről buszozni a Déli pályaudvarig. Őszi ára- és árkával kád Az őszi melegben a kapos­vári piac árusokkal, áruval és vevővel is zsúfolásig megtelt tegnap. Szezonja a szőlőnek és a szilvának van, bár a vevők szerint az ára igencsak primőr. fotó: lang Róbert A 103. kampányban 48 ezer tonna cukor készül Kaposváron Három hónap répaszezon A mészkemence begyújtásá­val tegnap megkezdődött a 103. kampány a kaposvári cukorgyárban. Ulrich Schröter, a Kaposcukor Rt elnök-igazgatója köszön­tötte az ünnepség résztvevőit és magyarul kívánt sok sikert a mostani szezonhoz. Az idén nyolcvankét naposra tervezték a kampányt: az első répa szep­tember 28-án érkezik be a gyárba és várhatóan december közepén az utolsóból is cukor lesz. Úgy tervezik összesen 370 ezer tonna répát dolgoz­nak fel, amiből mintegy negy­vennyolcezer tonna cukor ke­rül a raktárba. Az alapanyagot három — Somogy, Tolna, Ba­ranya — megyéből szállítják Kaposvárra. A termelők 7407 hektáron termesztettek cukor­répát. A répa és a cukor sorsáról még folynak a tárgyalások a környező országok kereskedő­ivel. Azonban már most biz­tosnak látszik egy 10 ezer ton­nás cukor-üzlet: az ukránok rendeltek kaposvári cukrot. A tervezett répaexport kapcsán felmerült, hogy Szerbiába és Horvátországba szállítanak, ám abban a térségben most nem könnyű egyezségre jutni. (Folytatás a 3. oldalon) Fellángolt a 103. kampány FOTÓ: LANG ROBERT Több központi pénz jut a somogyi településeknek Kincstári reménysugár — A jövő évben várható gaz­dasági növekedés hatására a települési önkormányzatok támogatása évek óta először reálértékben is növekszik. Ez még persze messze nem a ká- naán, de reménysugárnak bár­tan tekinthető. — Ezt dr. Vár­falvi István, a Pénzügyminisz­térium főosztályvezetője nyi­latkozta a Somogyi Hírlapnak, miután a megye csaknem há­romszáz polgármestere, jegy­zője és önkormányzati pénz­ügyese előtt előadást tartott Kaposváron az 1998-as költ­ségvetésről.- Mint ismert, vannak önhi­bájukon kívül hátrányos hely­zetű települések, ám ha ki­mondjuk, ha nem, vannak ön­tehetségükön felül előnyös helyzetűek is — mondta elő­adásában a pénzügyi tárca fő­osztályvezetője. Kiemelte: a jövő évi elosztási rendszer az átlagosnál jobban támogatja a gyengébb anyagi háttérrel ren­delkező településeket, a helyi adóban kiugróan erősek kisebb forrástöbblettel számolhatnak. A támogatás tehát megpró­bálja a ma meglévő jövede­lemkülönbségeket mérsékelni, érzékeltette Várfalvi István. (Folytatás a 3. oldalon) Megkezdték az ívek hitelesítését Korábbi aláírásgyűjtő ak­ciókhoz hasonlóan most is vannak olyan ívek, amelye­ket hiányosan, vagy pontat­lanul töltöttek ki, de ezek aránya nem tér el a koráb­ban tapasztaltaktól. Ezt Kó­bor József, az Országos Vá­lasztási Bizottság főosztály- vezetője mondta, miután tegnap megkezdték a több mint 280 ezer aláírást tar­talmazó ívek hitelesítését. Tüntetés az M3-as autópályán Több kilométeres egybe­függő forgalmi dugó alakult ki tegnap az M3-as autópá­lyán demonstráció miatt. A tüntetők arra kívánták fel­hívni a figyelmet, hogy mél­tánytalannak tartják az M3- as autópályán a jövőre ter­vezett autópályadíj beveze­tését. A környék települé­sein lakók kedvezmény ki­harcolását akarják elérni. Katasztrófa kórház a gyakorlaton Befejeződött az első ma­gyar-amerikai logisztikai gyakorlat. A védelmi felké­szítés és országmozgósítás ez évi feladattervének meg­felelően tartották Balaton­kenesén. A sajtótájékozta­tón bemutatták a Népjóléti Minisztérium katasztrófa kórházát; a 2000 négyzet- méteres sátor 150-200 ágy elhelyezésére alkalmas. Hazánk lakossága 23 ezerrel csökkent Magyarországon az év első hét hónapjában 23 ezer fő­vel csökkent a lakosság száma. A természetes fo­gyás januártól júliusig 1300 fővel volt kevesebb, mint a múlt év azonos időszaká­ban. A lélekszám július vé­gén 10 millió 152 ezer fő volt, adta közre a KSH. Lángokban állt a tetőszerkezet Egy épülőfélben lévő ház tető- szerkezete égett tegnap hajnal­ban Marcaliban, a Piac téren. Az épület teljes kétszázötven négyzetméteres tetőszerkezete a lángok martalékává vált, sőt a mellette lévő épületben is kár keletkezett. A marcali és a keszthelyi tűzoltók nagy erők­kel vonultak a helyszínre. A szomszédos épületeket sikerült megmenteni, így ötvenmilliós értéket óvtak meg a tűzoltók. A tűz keletkezésének okát szak­emberek bevonásával vizsgál­ják. Bombariadó miatt vonult ki tegnap a rendőrség a balaton- boglári Mathiasz Szakmunkás- képző Intézethez. A helyszínt a tűzoltók biztosították. Bombát nem találtak, a bejelentés vak­lármának bizonyult. Gyenge az almatermés Megkezdték a Jonathán szedését Nagybajom határában is. Az ötvenkét hektáron gazdálkodó Horváth Ferenc szerint a közepesnél is gyengébb az idei ter­més, ami az áprilisi fagynak „köszönhető”. Riportunk a 4. oldalon fotó: kovácstibor Német piacon hódít a kaposvári Hemotrade Pi-centrum Radolfzellben (Munkatársunk telefonjelentése) A Pi-technológiák győzelmét hozta Németországban az a mintegy két éve tartó folyamat, amelynek eredményeképpen Pi-centrumot avattak tegnap Radolfzellben. A kaposvári Hemotrade Kft, amelyet leg­többen a Pi-vízről és a biotech­nológiák kidolgozásáról ismer­nek, a helyi Vitai Impex köz­reműködésével nyitott üzletet. Az egészséges táplálkozásra való törekvésnek Németor­szágban nagy hagyományai vannak, s az is bebizonyoso­dott, hogy az itt élő emberek szívesen áldoznak az egészsé­gükért. Ezt Günther Neurohr, a Bodeni-tó egyik ékének tartott 30 ezer lakosú város főpolgár­mestere mondta, amikor hivata­lában fogadta a dr. Ozsváth Fe­renc kaposvári alpolgármester által vezetett küldöttséget. Azt is hangsúlyozta: a régi értékeire büszke, de modem gondolko­dású Radolfzell minden olyan törekvést támogat, amely ja­vítja az itt élők konfortérzetét. Ezért is örülnek a Pi-centrum- nak, és a város központban lévő Arany víznek nevezett üzlet­nek. Arra pedig különösen büszkék, hogy ezt a technoló­giát a magyarok hozták ide, a svájci határ közelébe. A ma­gyar küldöttséget egyébként az a megtiszteltetés is érte, hogy beírhatták nevüket a város aranykönyvébe, erre csak keve­seknek adatik lehetőség. (Folytatás a 3. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents