Somogyi Hírlap, 1997. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)
1997-09-13 / 214. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP VILÁGTÜKÖR 1997. szeptember 13., szombat Svájci magyarok „Svájc megnyílt előttünk, meleg barátsággal és megértéssel találkoztunk” - értékelte Zürichben tegnap befejeződött svájci látogatását Göncz Árpád. köztársasági elnök, a svájci magyarok képviselői előtt. Az államfő szerint Magyar- országon az emberek már nem az államtól várják a megoldásokat, hanem ráébredtek saját lehetőségeikre. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta: a gazdaságot hamarabb rendbe lehet hozni Magyarországon, mint az emberek gondolkodását megváltoztatni. Szólt a küszöbön álló NATO-népszavazásról, és kijelentette: a szomszéd országokkal való jó viszony, a szomszédsági politika, az együttélés Magyarország számára létkérdés. Ez is feltétele annak, hogy véglegesen le tudjunk horgonyozni Európa kikötőjében. Akülügyminiszter Brandenburgban Manfred Stolpe brandenburgi miniszterelnök meghívására pénteken Potsdamba utazott Kovács László külügyminiszter. A magyar diplomácia vezetője kétnapos németországi programja során megbeszélést folytat a keleti tartományok kormányfőivel. Kovács László Berlinben péntek este előadást tartott a magyar euroatlanti integrációs politikáról, és megbeszélést folytatott Eberhard Diepgennel, Berlin kormányzó polgármesterével, valamint a berlini gazdaság és közélet vezető személyiségeivel. Funar fenyeget A Külügyminisztérium megtette a szükséges intézkedéseket a román hivatalos szerveknél, hogy a kolozsvári magyar főkonzulátus személyzetének és épületének biztonságát ne fenyegesse veszély. Ezt Horváth Gábor, a Külügyminisztérium szóvivője közölte. Gheorghe Funar it,. :ben arra szólította fel Bitay Károly főkonzult, hogy távolítsa el a főkonzulátus épületéről „a Nagy-Magyarország címerét” tartalmazó zászlót, és helyébe „Magyarország állami zászlaját” tegye ki. Funar azt is követelte, hogy a főkonzulátus pecsétjéről távolítsák el a „Kolozsvár” megnevezést, ellenkező esetben Bitay Károlyt teszi felelőssé a „románellenes tevékenységek következményeiért”. A polgármester péntek délutánra nagygyűlést hívott össze a főkonzulátus épületének közelébe. A román hivatalos szervek ígéretet tettek a főkonzulátus megvédésére. A CEFTA az euroatlanti csatlakozás előszobája lehet a tagországok számára Szabadabb a kereskedelem A magyar és a lengyel miniszterelnök kötetlen beszélgetése FOTÓ: FEB/REUTER Magyarország összességében kedvezően értékeli az utóbbi egy esztendő eredményeit a CEFTA-országok közötti együttműködésben - jelentette ki pénteken Portorozsban a Közép-európai Szabadkereskedelmi Társulás (CEFTA) miniszterelnökeinek értekezletén Horn Gyula kormányfő. A nyilvánosság kizárásával kezdődött tanácskozáson a házigazda Janez Drnovsek szlovén miniszterelnökön kívül Václav Klaus cseh, Horn Gyula magyar, Wlodzimierz Cimo- szewicz lengyel, Victor Ciorbea román és Vladimír Meciar szlovák kormányfő vesz részt. A tanácskozásra megfigyelői joggal meghívták azoknak az országoknak a miniszterelnökeit, amelyek érdeklődnek a CEFTA iránt, és csatlakozni szeretnének a megállapodáshoz. Horn Gyula felszólalásában emlékeztetett arra, hogy a legutóbbi találkozó óta eltelt egy év alatt fejlődött a CEFTA-országok közötti kereskedelem liberalizálása, ha voltak is kisebb nézeteltérések. Az együttműködést fékező döntések között szólt a mező- gazdasági termékek kereskedelmében érvényesített szlovén kvótarendszerről, valamint a vámpótlék szlovák rendszeréről is. Kifejtette, hogy az ígéretek ellenére csak a közelmúltban sikerült előrelépni Szlovéniával az agrártermékek kereskedelmének liberalizálásában. Kijelentette, hogy 2000-ig teljesen szabaddá kell tenni e termékek kereskedelmét. Magyarország megérti a CEFTA-országok gazdasági nehézségeit, de szeretné, ha csak a végső esetben alkalmaznának ezek orvoslására olyan megoldásokat, amelyek fékezik az együttműködést - jelentette ki. Fontosnak nevezte, hogy ilyen intézkedések bevezetése előtt az adott országok konzultáljanak az ösz- szes CEFTA-országgal. Miniszterelnökünk üdvözölte, hogy július 1-jétől Románia is teljes jogú tagja a CEFTA-nak. Magyarországnak érdeke, hogy Románia mielőbb csatlakozzon az euroatlanti szervezetekhez. Kétszeres skót igen Skócia választópolgárai a csütörtöki szavazáson 4:1 arányban igent mondtak az önálló skót parlamentre, és ennél kisebb többséggel, 2:1 arányban jóváhagyták azt is, hogy a testületnek legyen adómódosítási jogköre. Donald Dewar, a brit kormány Skócia ügyeivel foglalkozó minisztere péntek hajnalban jelentette be a brit Munkáspárt egyik választási ígérete beváltásaként megrendezett népszavazás sikerét. A skót választópolgárok 62,8 százaléka járult az urnák elé. Tony Blair kormányfő péntek reggel közölte: a Labour teljesítette, amit a skót választóknak megígért, vagyis azt, hogy „visszaadja kezükbe a hatalmat”. Blair szerint az alkotmányos berendezkedés korszerűsítése elengedhetetlen eleme „az új politikának és az új Nagy-Britan- niának egyaránt”. A londoni törvényhozás várható jóváhagyása után a skóciai lakosság a tervek szerint 1999 májusában választhatja meg csaknem három évszázada első saját parlamentjét, amely egy évre rá megkezdheti munkáját. A jövő héten Wales lakói választhatják meg Van okuk az örömre fotó: feb/reuter saját első nemzetgyűlésüket. HÍRHÁTTÉR Clinton levele Az, hogy az amerikai elnök ismét síkra szállt a NATO tervezett kibővítése mellett, aligha meglepetés. Clinton jó ideje minden fórumon hasonlóképp nyilatkozott. Ám az a levél, amelyet tegnap tettek közzé, mégis vihart kavart. Washingtonban éppúgy, mint Moszkvában. Clinton ugyanis - egy republikánus szenátornak írt üzenetében - többek között Oroszország esetleges politikai irányváltásával, a „szovjet korszakra jellemző, fenyegető magatartáshoz” való visszatéréssel (is) indokolta a NATO küszöbön álló bővítését. A dolog persze a jövő évi kongresszusi ratifikációs viták egyfajta „előlövésének” is tulajdonítható. A kibővítésről szóló, valószínűleg decemberben véglegesítendő brüsszeli megállapodást mind a 16 NATO-tagállam parlamentjének, így az amerikai törvényhozásnak is jóvá kell hagyma. Jelenleg megvan a kongresszusban és a szenátusban a szükséges többség, de a honatyák, a szenátorok meggyőzése nyilván Clintonnak is fontos, hiszen különösen a költségek és a várható orosz reakciók miatt, a cseh-lengyel-magyar trió felvételének akad azért ellenzője is jócskán. így a mostani Clinton-levél több egyszerű taktikázásnál. Elvégre kényes pontra tapintott rá: Oroszország politikai jövője valóban sok szempontból kiszámíthatatlan. Kicsi az esély persze egy moszkvai „visszarendeződésre”, a NATO-bővítés azonban - mutatott rá Clinton - az európai stabilitás és biztonság növelésével még az ilyen váratlan fordulatokra is védelmet jelenthet. (Szondy) Huszonötmilliót értek az álbankók Szlovák forinthamisítók Huszonötmillió forint értékű hamis ötezerforintost, különböző fegyvereket, és hamis okmányokat talált a szlovák rendőrség a Rimaszombathoz közeli Bakta nevű apró falu illegális nyomdájában. Két gyanúsított személyt a helyszínen elfogtak, többen elmenekültek. Bizonyosnak látszik, hogy a zugnyomda tartósan a magyar forint hamisítására rendezkedett be. A szlovák rendőrök csütörtök délután ütöttek rajta a 260 lakosú Bakta titkos nyomdáján. A helyszínen sikerült letartóztatni a 3.8 évesE. X. rimaszombati vállalkozót, aki a természettudományok doktora címet viseli, és társát, a Baktán lakó 43 éves J. M.-et. A házkutatás során a rendőrök a már elkér ! szült 25 millió forint hamis ' pénzen kívül még nagy meny- | nyiségű „félkész” hamis bank- i jegyet, nyomólapokat és egyéb bűntárgyakat, fegyvereket, hamis okmányokat foglaltak le. Az előzetes szakértői vélemény szerint a hamis ötezerforintosok igen jól sikerűiteknek látszanak. Az ügynek külföldre vezető szálai is vannak. Peter Ondera, a szlovák belügyi tárca szóvivője elmondta, hogy a forinthamisítók körözött bűntársai, közötti sincs magyar állampolgár.- Ugyanakkor nincs tudomása arról« hogy, az,, eset összefüggésbe hozható a Magyarországon eltűnt különleges bankjegypapír-szállítmánnyal. Szocialista kapitalizmus A kínai kommunisták helyben járása Pénteken a pekingi Nép Nagy Csarnokában a párt és az ország vezetői, valamint 2048 küldött jelenlétében megnyílt a kormányzó Kínai Kommunista Párt XV. kongresszusa. A kongresszust Li Peng miniszterelnök, Csiang Cö-min pártfőtitkár és államfő után rangban a második kínai politikus nyitotta meg. Ezt követően a főtitkár két és fél órás beszédében hitet tett a Teng Hsziao-ping által meghirdetett gazdasági reformok folytatása mellett, és „forradalmat” ígért az állami vállalatok tulajdoni viszonyaiban, amin közgazdászok szerint széles körű privatizáció értendő. Csiang Cö-min pártfőtitkár szükségesnek nevezte a politikai rendszer korszerűsítését, de elutasította a nyugati modellek másolását és a sajtó ideológiai ellenőrzésének lazítását. ígéretet tett a hadsereg korszerűsítésére, és létszámának 500 ezer fővel való csökkentésére. Tajvannal kapcsolatban kijelentette: „Semmiképpen nem engedjük meg, hogy bármiféle erők megváltoztassák Tajvan státusát. A békés újraegyesítés sért munkálkodunk, de az erőszakról sem vagyunk hajlani dóak lemondani” - hangoztatta. A kínai vezető burkoltan bír rálta az Egyesült Államokat, hogy az emberi jogok védelme ürügyén beavatkozik Kína bel- ügyeibe. HÍREK KÜLFÖLDRŐL Pozsonyi magyarázkodás Vladimír Meciar pénteken a szlovák közszolgálati rádióban tagadta, hogy valaha is olyan kijelentést tett volna a „lakosságcserével” kapcsolatban, mint ahogy azt értelmezik. „Azt javasoltam, hogy kössünk olyan szerződést, amelynek értelmében az ez iránt érdeklődők kérhessék, hogy engedjék el azon állam állampolgári kötelékéből, mely állam területén él, s legyen köteles fogadni az az állam, amelyikbe átlépni kíván” - fogalmazott a rádióban Meciar. Világbanki kölcsön hazánknak A Világbank csütörtökön 60 millió dolláros hitelt hagyott jóvá Magyarország számára a fiatalok munkanélküliségének csökkentésére. A hitel rögzített kamatozású, futamideje tizenöt év. NATO-küldöttség Boszniában Pénteken Szarajevóba érkezett Javier Solana NATO-főtitkár és Wesley Clark tábornok, az észak-atlanti szövetség európai erőinek parancsnoka, hogy megbeszéléseket folytassanak a hét végén Boszniában tartandó helyhatósági választásokról. Solana csütörtökön állást foglalt amellett, hogy a nemzetközi közösség a NATO stabilizációs erők (SFOR) jövő júniusban lejáró megbízatása után is tartsa fenn katonai jelenlétét Boszniában. Közel-keleti ingadiplomácia Madeleine Albright amerikai külügyminiszter pénteken közel-keleti közvetítő útja harmadik napján a szóháború befejezésére és a béke folytatására szólította fel Izraelt és a palesztinok vezetőit. Albright Rámalláhban ismét találkozott Jasszer Arafattal, majd Damaszkuszba utazott. Görög segély Albániának Görögország 70 millió dollárral segíti Albániát. Az összegből 7 millió szabadon felhasználható segély, 63 millió dollár pedig alacsony kamatozású hitel, amelyet közmunkákra kell felhasználni - közölte Teodorosz Pangalosz görög külügyminiszter pénteken Athénban. Tvr-hét ... a hét minden napjára! Témáiban is színes, naprakész családi műsormagazin A hét sztárja: Sigourney Weaver Ráckevei Anna a sóbarlangot választotta Olivia Newton-John és a földönkívüliek Geena Davis barátságosan válik Chris O’Donnell a tinik kedvence Tvr-hét - a műsorújság