Somogyi Hírlap, 1997. augusztus (8. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-07 / 183. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP SOMOGYI TÁJAK 1997. augusztus 7., csütörtök Pályázati pénz az uj rendelőre Betegöltözőt és külön orvosi szobát is kialakítanak a tara- nyi háziorvosi szolgálat rendelőjében. A munkát néhány hete kezdték meg, s ehhez a Népjóléti Minisztériumtól is nyert az önkormányzat egymillió forintot. A létesítmény korszerűsítéséhez a képviselőtestület is hozzájárul mintegy félmillió forinttal. A munkákban a helyi közhasznú munkások is segítenek. Vizsgatételnek kilenc nyúl Gyakorlaton van a gazdaasszonyképző mind a tizenkét tanulója. A templom mögötti iskolakert termését szedik: uborkát, paprikát, paradicsomot. S a zöldség, gyümölcs télre való eltevése a feladatuk.- Három diák takarítja be a termést, és napi váltásban gondozza az állatokat - mondta Gáspár István gyakorlatvezető tanár. - Korábban két hétig az egészségügyi ismereteikről adtak számot. Mindegyikük részt vett a befőzési gyakorlaton is. Az állatgondozás és -tartás teendői is halaszthatatlanok; a tanulók egymást váltják a telepen. A karalábét, karfiolt kiszedték; fagyasztva tették el télire. Korábban befőzték a meggyet. Mindezt az iskola konyháján használják majd fel, a sütés-főzési gyakorlatokon. Szedik a hagymát, s hamarosan a sárgarépát is.- Gyarapodott a nyulak száma - mondta a tanár -; kilencet ellett az egyik. A nyúl- tenyésztés is vizsgatételük volt, év végén. Ezenkívül száz tojó tyúk ellátása és a három birka gyapjának a le- nyírása is feladatuk. A tanulók csak augusztus utolsó két hetében vakációznak. Aztán kezdődik az új tanév is, huszonegy elsőssel. Felújítják a főteret, rendbe teszik Nagyatád minden gödrös útját Szépítésre szánt milliók Több mint háromszázmillió forintot költhet az idén fejlesztésre és felújításra a nagyatádi önkormányzat. Két jelentős beruházásba fogott most a város: a fíirdőfejlesztésbe és az egészségügyi központ kiépítésébe. Ezekről kérdeztük Ormai István polgármestert.- Tízmillió forintot költünk az idén járdaépítésekre és felújításokra. Ezekkel hamarosan végeznek; már csak a Kolozsvári, a Vasút, a Somogy szobi utca és az Ady köz útja van hátra - mondta Ormai István. - A gázszolgáltatás is teljessé vált a Szabadkai és a Gyár utca bekapcsolásával. A henészi gerincvezeték elkészültével a szennyvízelvezető hálózatra is a település bármely pontján kapcsolódni lehet.- Gödrösek, rosszak az utak.- Dolgoznak a helyreállításukon. Négy kap teljes aszfalt- burkolatot: a Honvéd, a József Attila, a Csalogány utca és az Ady köz; utat építünk az Ámor és a kivadári Szentkirályi utcában is. Néhány rövid szakasz marad csak burkolatlan, de jövőre azokat is elkészítjük.- Mennyit szántak a für- dó're?- Csaknem hatvanmillió foOrmai István polgármester rintba kerül a gyógyfürdő rekonstrukciója. így a szolgáltatás minőségét is fejlesztjük. A felújítás műszaki szempontból is elengedhetetlen, s támogatja a megyei területfejlesztési tanács; az önkormányzat tizenötmillió forinttal járul hozzá. Mindez növeli a gyógyturiz- musra épülő idegenforgalmat.- Ehhez vonzóbbá kell tenni a város arculatát. Hol tart a felújítás?- Helyreállítjuk a főtéri épületek díszhomlokzatát. A zeneiskoláé hamarosan elkészül, s a napokban kezdik a könyvtár és az Éltes iskola felújítását. Végeztek a szakképző iskola tornatermének és a bölcsődének a tetőszigetelésével; a polgármesteri hivatal tetejének a javítására később kerítünk sort. S ha már felújításról beszélünk: gázüzemelésre állítják át a szakképző és a Bárdos iskola fűtési rendszerét is. A tízemeletes épületekben pedig felszerelik a hőmennyiségmérőket és - szabályzókat, így minden lakó annyit fizet, amennyi energiát felhasznál.- Határozott a testület az orvosi rendelők elhelyezéséről.- Most kezdjük az egészség- ügyi központ kialakítását, a kórház udvari pavilonjában - mondta a polgármester. - Ott lesznek a háziorvosi rendelők, a gyermekgyógyászat, a védőnői szolgálat, valamint a csecsemő- és a terhestanácsadás. Ezt a 70 milliós beruházást a Népjóléti Minisztérium is támogatja kilencmillió forinttal. Más beruházásba is belekezd a város: bővítik az idősek otthonát, új helyre költöztetik a szociális gondozási központot. Ezeket a munkákat azonban csak jövőre fejezik be. 1 Németh István \ Gazdálkodó klubok, szakkörök és egymillió forint megtakarítás Újmódi népművelés Segesden Új formában, vállalkozásban működteti a művelődési házat a se- gesdi önkormányzat. Egy év a próbaidő. Ilyen csak három helyen van az országban; kétmillió forintot használhatnak fel évente. Az intézményt ekkora összegből tartja fenn a Humanitás bt, s ebből apénzből szervezi a programokat is. A pénzt havi lebontásban kapja, s ez egymillió forinttal kevesebb az intézmény tavalyi költségvetésénél.- Egyéni tervet adtunk be az önkormányzathoz - mondta a szolgáltatást vezető Varga Zsuzsa népművelő. - Ebben nyugdíjas szervezet megalakítása, a segesd-esztelneki baráti kör létrehozása is szerepel. Háromtagú a betéti társaság, s úgy farag le a költségekből, hogy minden munkát magunk végzünk; mi takarítjuk az épületet, üzemeltetjük a büfét. A könyvtár iskolai kezelésben maradt, de a helyiség fenntartásának költségeit a bt fizeti. Támogatókat keresünk, s egy év múlva kiderül, hogy sikerrel jártunk-e. A tervezett klub már megalakult, 45 tagja van. S ugyan- ennyien vesznek részt a baráti kör munkájában is. A fiatalok változatlanul ingyen látogathatják a művelődési házat. Kötelezettségük havonta a rendezvények szervezése, a helyi újság elkészítése és a hagyományőrzés. Az önkormányzat egy év múlva készít majd számvetést az eredményről; értékeli a bt- nek a tevékenységét.- Kisdiákokat táboroztatunk ilyenkor, nyaranta több csoportot is - mondta a népművelő. - A hagyományőrző foglalkozásokat a kastélyparkban tartjuk, s ott gyakorolják a kismesterségeket is. Sokan más vidékről valók: a görcsönyiek például az idén már másodszor jöttek. N.I. Megállapodás a kirendeltséggel: segítség a munkanélkülieknek Negyven közhasznú Lábodon Lábodon kétszázhetven munka- nélküli lakik, s közülük alig hetven tud elhelyezkedni időszakosan. Hogy többen megszerezzék a szükséges időt, a község kép- viselő-testülete megállapodott a területi munkaügyi kirendeltséggel, hogy negyven közhasznú munkást fogalkoztat ezen a nyáron az önkormányzat. Segítségükkel Lábodon már befejezték az öregek otthona épületének átalakítását, és nekiláttak a külső tatarozásnak. Ez egyúttal a község arculatának csinosodását is szolgálja. A közterületek tisztán tartásán ugyancsak közhasznúak dolgoznak, s részt vesznek az óvoda és az általános iskola, valamint más önkormányzati intézmény nyári karbantartási-felújítási munkáiban. Iskolakezdésre kifestik az oktatási intézmény tantermeit és az óvodát is. Csíkszépvízen nyaralnak a kutasi gyerekek Nyolc kutasi kisgyerek utazott csereüdültetésre a székelyföldi Csíkszépvízre. Egy hetet töltenek két kísérővel a testvérfaluban. A két község barátsági szerződése szerint a somogyi település már fogadott nyolc erdélyi nebulót, három hétre. A gyerekeket mindkét fél családoknál helyezte el. Belegben folytatják az óvodai parkosítást Folytatják a tavaly kezdett területrendezési munkákat a belegi óvoda területén. A kivágott fák helyét a minap feltárcsázták, s füvesítettek is; ősszel fákat és díszcseijéket ültetnek ide. Az ön- kormányzat eddig csaknem háromszázezer forintot költött az új park kialakítására. Még filagóriát, padokat szerelnek föl, és járdát is építenek. A teljes beruházás várhatóan félmillió forintba kerül. Később itt tartják a nagyobb közösségi rendezvényeket is. Ingstettenben jártak Mike küldöttei Ötvenketten látogattak Mikéből Ingstettenbe. A 400 lelkes német faluban sokukat régi ismerősként köszöntötték. A két település kapcsolatát öt éve Josef Hagel polgármester kezdeményezte, akinek a posztját most Josef Gaus foglalta el. A mikeiek részt vettek a polgármesterváltás ceremóniáján, s meglátogatták a vízórákat gyártó, másfél év alatt épült üzemet. A számítógépes technológiával működő gyár 64 ingstetteni lakost foglalkoztat. A két falu együttműködése során több mikei gazda vásárolt már kedvezményesen mezőgazdasági gépeket; most is kötöttek néhány üzletet. Taranyban már érik a csemegekukorica Csaknem kilencszáz hektáron termett búza, s kétszáz hektáron zab - ezeknek az aratását már befejezték az atádi mezőgazda- sági szövetkezetben. A zab az átlagosnál jobb, mintegy 37 mázsás terméssel fizetett. A szövetkezetben most a tarlóhántás ad munkát. S már készülnek a csemegekukorica szedésére. Ezt alig másfél hét múlva kezdik Taranyban és Háromfán. Korszerűsítik az atádi fürdő medencéit Korszerűsítik a nagyatádi gyógyfürdőt, s a külső medencét is átépítik feszített víztükrűvé. Képünkön: a régi rajtköveket bontják, s a rekonstrukció során körben kiépítik az új burkolatot. A munkákat várhatóan szeptember végén fejezik be. Fotó: Simon ottóné Közhasznúak építettek utat Bolháson Százhuszonöt méter hosszú betonutat építettek a bolhási temetőben; a 2,3 méter széles út a ravatalozóig vezet. Az épület előtti teret is betonlapokkal burkolták. Ez az építés csak három- százezer forintjába került az önkormányzatnak, mert a sódert, cementet kellet megvenni és a fuvarért fizetett. A kivitelezést Szerecz József kőműves irányításával és négy közhasznú munkás segítségével végezték el. A bolhásiak elégedettek, mert bevezették a temetőbe a vizet, és három csapot is építettek ide. Segített a szegényeknek az Aranyágacska Harminc hátrányos helyzetű nagyatádi gyerek üdült az általános iskolák javaslata alapján a Jó egészség táborban. A városi családsegítő szolgálat szervezte Aranyágacska rendezvény bevételéből erre fordítottak 65 ezer forintot. így olyan kicsik is nyaraltak, akiknek a családi helyzete miatt erre nem telt volna. Hobbitól a hivatásig; fiatalítják a szfinxet Erzsébetpusztán Mester, öreg bútorokkal Ez a barokk szék bükkfából készült, még a karfájából is hiányzott egy darab - mutatta a restaurátor. - Ezt az eredeti mintának megfelelően pótoltam, és megerősítettem a lábait is. Olyan lesz a csiszolás és pácolás után, mintha új volna.- Régi mestermunkák kallódnak el, mert kidobják, ha kopott és öreg. Sokan nem tudják, hogy ezek milyen értékesek - mondta Muhametjanov Valentin, az erzsébetpusztai mester. Családjával hat éve települt át Ungvárról. Restaurátor az eredeti szakmája, eddig asztalosként dolgozott. Régi bútort legföljebb hobbiból javított. Négy éve vett házat Erzsébetpusztán, s úgy döntött; eredeti szakmáját űzi vállalkozóként. Sokan keresik megrendeléssel.- Ha régi bútort hoznak, először azt nézem meg, hogy milyen idős - mondta. - Volt, hogy napokig töprengtem a végezhető javítás módján. A régmúlt időkben ugyanis ritka volt két egyforma darab. A műhely alig tizenkét négyzetméteres. A legfontosabb szerszámokat beszerezte. Hiányzó lábú szék, ütött-ko- pott asztal - ezekből varázsol újat a mester. Egy neobarokk kanapéval már elszállításra várt. Az öreg bútorok orvosa elmondta, hogy szeretne új műhelyt építeni, de sokba került a ház, kölcsönt is vettek föl rá. Lassan azonban majd az is lejár, s talán bővítésre is jut pénze. Amikor ott jártunk, egy fésülködőasztalon dolgozott; a letört a szfinx alak hiányzó részét pótolta.- Lakkot nem használok, csak páccal és politúrral dolgozom - mondta. A pácot, mint kiderült saját receptje alapján keveri ki. - Ennek az összetétele szakmai titok. A fának is hat-tíz évig száradni kell, aszerint, hogy milyen fajta. A jól felújított bútor azonban használható, s még száz évig bírja. (Németh) A szépen faragott, öreg asztal - újra a régi pompájában Gyorstanfolyam 23 eladónak Huszonhárom munkanélkülit iskoláztak be, hogy segítsék élhelyezkedésüket. Ä tanfolyamot a Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Iskola indította. A munkaügyi központtal kötött szerződés alapján tizenhármán kaptak lehetőséget a tanulásra Nagyatádon és környékén. Az öthónapos képzés során elsajátítják az ételkészítési, felszolgálási és áruismeretet; gazdasági számvitelt tanulnak. A tanfolyam befejeztével valamennyien megkapják a gyorsétkeztetési eladói képesítést. Huszonegy munkanélküli pedig parkgondozói képzést kap. A pécsi regionális képző és a városgondnokság fel ügyeletével; ezen a tanfolyamon résztvevők is szakmunkás-bizonyítványt szerezhetnek.