Somogyi Hírlap, 1997. augusztus (8. évfolyam, 178-202. szám)

1997-08-05 / 181. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP KÖZLEKEDÉS 1997. augusztus 5., kedd ________________________A VOLÁNNÁL: FRANZ MAYER________________________ R endőrsztori az éjszakában Franz Mayer a kaposvári Korona Rt tulajdonosa, vezetője sa­ját számítása szerint úgy másfél millió kilométert vezetett ed­dig életében. Ezalatt az idő alatt — bár, mint mondta voltak „vadabb” korszakai, soha nem volt baleset részese, sem mint okozó, sem mint szenvedő. Ez szerinte a gyakorlat és a megfon­toltság mellett a szerencsének is köszönhető. A nagy autó biztonságos fotó: lang Róbert — Kaposvár mellett Bécsben és Budapesten vannak üzleti érdekeltségeim, ezért ezt a „há­romszöget” hetente egyszer vé­gigautózom — mondta Franz Mayer. — Ezért azt hiszem el­hiszik ha azt mondom: nem szeretek vezetni. Bár az autó — mint minden tinédzsernek — régen nagy szerelmem volt, ma már egy eszköz, amivel az egyik pontból a másikba eljut­hatok. Az üzletember ennek megfe­lelően választja ki az autóit is. Szerinte a legfontosabb krité­rium a biztonság, aztán a meg­bízhatóság, a kényelem, és a sor végén valahol a kocsi szép­sége. Ez már az első autónál is látszott: egy Renault R4-gyel kezdte autós pályafutását, ami valóban nem a szépségéről hí­res. De ma már abban a kategó­riában, amit ő vezet, csúnya kocsit ritkán látni. Most egy 735i BMW, vagy egy Audi 100 volánja mögött lehet látni. — A nagy autó azért jó, mert biztonságos — mondta. — Emellett kényelmes is, ami az évi 60-70 ezer kilométer miatt is fontos. A gyorsaság is csak azért lényeges, mert az idő a mi szakmánkban nagyon kevés, éppen ezért fontos. De nem sze­retek száguldozni. Persze autó­pályán kihasználom a lehetősé­get, ott igyekszem minél gyor­sabban hajtani, hogy a kisebb utakon, lakott területen ne kell­jen túllépni a megengedett se­bességet. Egyébként a Merce- desemet szerettem a legjobban, de az másnak is tetszett, mert Budapesten ellopták. Mivel általában betartja a szabályokat, nehéz volt leg­alább egy jó rendőrsztorit ki­húzni belőle. Pedig ennyi idő és ennyi levezetett kilométer után biztosan akadt. — Egy pozitív sztorim van, ha megfelel. Szüleimtől, Stájer- országból igyekeztem Kapos­várra. Késő éjjel, két órakor tör­tént, hogy a végcélra koncent­rálva megfeledkeztem magam­ról, és a falu határában sem vet­tem le a lábam a gázpedálról. Kaposmérőben megállított a rendőr, és persze az első kérdése az volt, mennyivel hajtottam? Töredelmesen bevallottam, hogy úgy százzal, mert teljesen belefeledkeztem a várható érke­zés okozta örömbe. A rendőr megvakarta a fejét, és nem bün­tetett meg, de a lelkemre kötötte: ilyen többet ne forduljon elő. Még ma is, ha arra járok eszembe jut, és azonnal leszál­lók a gázról. A sebességgel kap­csolatban rossz emlékeim is vannak: egy német barátom halt meg Magyarországon, mert ne tudott lefékezni, amikor egy szarvas eléugrott. Én is egyszer elég gyorsan — úgy 120-szal — jöttem az M7-es úton, ahol már nincs autópálya, és elém sétált három szarvas. Ha gyorsabban megyek, biztos, hogy nem tudok megállni, hiába az ABS. Úgy­hogy, vigyázok, remélem még van előttem másfélmillió bal­esetmentes kilométer... Varga Ottó Lopott autókat felismerő rendszer A lopott autókat felismerő rendszer kiválasztására kiírt belügyminisztériumi pályázat első fordulója lezárult tegnap. A második fordulóba jutott ti­zenegy pályázó az Autó Securit Kft., az Antenna Hungária Rt., a Bank Security Rt., a Buda Ipartechnika Kft., a Cais Kft., a Comcar Rt., a GPS Hungary Kft., az Inmed Hungária Rt., a Karc Autoregister Club Bt., a Karc-Invest Konzorcium, az Optimer Kft. A pályázat vég­eredményét a hónap végén hir­detik ki. Renault kontra PSA A Peugeot Partner-Citroen Ber- lingo párosnak próbál konku­renciát támasztani a másik francia, a Renault. Az új Kan- goo névre hallgató kisáruszál- lító négyméteres, 180 centi ma­gas kocsi ötszemélyes is lehet, és ami nagy előny, hogy jobb oldalon tolóajtón lehet beülni a hátsó ülésekre. A kocsi haszon­gépjármű változata váltja majd le az Expresst. A kiskocsi jelle­gében egyébként passzol a Twingo-Scenic egy terű-vonu­lathoz, igaz az is ráfogható, hogy a nagy előd, a híres R4-es kései modernizált utódja. Elstartolt a Smart Júniusban megkezdődött Ber­linben a XXI. század kisautójá­nak kikiáltott törpeautó a Smart motorjának gyártása. A 600 köbcentis, 55 lóerős modell négy liter benzinnel is beéri 100 kilométeren. A motor­gyárba egyébként eddig 100 millió márkát fektetett a Daim- ler-Benz AG. A tervek szerint a benzines Smarton kívül lesz dí­zel is, sőt, egy hibrid — benzin­elektromos — erőforrással is debütál a mini modell. Jövőre már 100 ezer darab, 2000-ben pedig már kétszer ennyi kisko­csi járja az utakat. Az előzetes igényeket ismerve ez reális. A mini ára amúgy 15 és 20 ezer márka körül lesz, motortól füg­gően. A Eletet mentő gyermekülés Autóban utazva sokkal több gyerek szenved halálos balese­tet, mint gyalog, vagy bicikli­vel. Ennek oka nem más, mint hogy a szülők többsége nem használja a gyermekülést. A német közlekedési miniszté­rium felmérése szerint, midösz- sze 50 százalékuk. Pedig janu­ártól még a taxikban is kötelező lesz a gyerekülés beszerelése, mert a tapasztalatok szerint ka­rambolnál duplájára növeli a túlélés esélyeit. A verseny a felsőházban: Mercedes, BMW vagy Audi? Dobogóra törő karikák \vär' ..; " 15 ......-j i ...... „ > j Az A6 nyújtott fara elegáns, egyedi külsőt ad a kocsinak A kisautók piacán vérre megy a harc, közben vi­szonylag kevesebb szó esik a „felsőház” csatájáról. Euró­pában a Mercedes, a BMW és az Audi szállt szorítóba a vevők kegyeiért. Most mintha az utóbbi javára ítélnének a bírók... A luxuskategóriában nagyon nehéz az egyszerű autós mércé­jével különbséget tenni az egyes típusok között. A kocsik vonalvezetése elegáns, a moto­rok teljesítménye maximálisan illeszkedik a gépkocsi súlyához és az elvárható sebességigé­nyekhez. A belső felszereltség­ben sincsenek óriási eltérések, hiszen ezekben a járművekben általában megtalálható minden extra, amit az autóipar a kor színvonalán gyártani képes. Akkor mégis mi a mérce? Mindenekelőtt a biztonság. Az Audi most bemutatott 6-os szériája tervezésekor igyekez­tek mind a frontális, mind az oldalütközések kockázatát a lehető legkisebbre csökkenteni. A különféle erősítések, az elöl ülő utasok előtti, és az ülések oldalába épített légzsákok, a pi- rotechnikailag feszített bizton­sági övék, mind ezt a célt szol­gálják. Az első-hátsó elemek óránként 4 kilométeres sebes­ségig deformáció nélkül elvise­lik az ütközéseket. Pedig egyes elemei könnyebbek lettek, ugyanakkor rugalmasabbak is: több helyen alumíniumot, il­letve magnéziumötvözeteket használtak a tervezők. Mind­ehhez ma már az elektronika is párosul. Az A6 ebben kétségtelenül előtte jár versenytársainak, hi­szen a most piacra kerülő mo­dellekben már olyan „okos” elektronika ügyel a bizton­ságra, amely képes a vezető hi­báit is korrigálni. A négykerék-meghajtású változatoknál egyetlen do­bozba sűrítették a blokkolás- gátlót, a differenciálzárat, a fékerőszabályzót és a kanyar- stabilizálót. Ennak köszönhető a fantasztikusan stabil úttartás, amiből még a nagyobb sebes­ségtartományokban sem en­gedte kizökkentem magát a ko­csi. Az A6-os aligha lesz idehaza népautó, mert az árakat „au- dian” magasra szabják majd, de a felsőosztály más autóihoz vi­szonyítva mégis kedvezőnek számít a mintegy 6 milliós in­dulóár. A legkisebb a motorvá­lasztékban az 1,8 literes, 110 lóerős, 4 hengeres turbófeltöl- tős benzinmotor, de akinek ez kevés, rendelhet 2,4 literes 121 lovas, 6 hengeres V-motort, vagy 2,8 literes, 142 lóerős, 6 hengerest, netán 1,9 literes, 81 lóerős TDI-változatot. Somfai Péter HiiiiniimniiiiiiiiiininiiiiiniininniiniiiniiiiiiiimiiiiiiiiiriiiiiiininrinmimimiiE; % Inter-Európa Bank fiók Kaposváron a közelmúltban nyitott új kirendeltséget az Inter-Európa Bank. Kaposvári Kirendeltségünkben az alábbi szolgáltatásokkal várjuk kedves ügyfeleinket: Síkosság részére Számlavezetés Betét műveletek Inter-Európa Letéti Jegy Telefonbank Vállalatok részére Számlavezetés Home Banking Hitelezés Bankkártya Nemzetközi fizetések Teljeskörű ügyintézés az Inter-Európa Bank Kaposvári Kirendeltségében. [ 7400 Kaposvár, Ady Endre utca 10. Telefon: (82) 427 955 Telefax: (82) 316 352 ] Inter-Európa Bank Rt. A hagyomány kötelez ^ITTTTTTTTTTTTTTTTTITITTIim'TTTTTTTTTT HTTTTTTTf irHUHlTTHITlTllTTTTITTTTTITTTTTITlTTTlTTTTTTIIIIIllK Forgalmas a „gördülő országút” A jövő útja a Ro-La A szeged-kiskundorozsmai vasútállomásról újabb vonat­párt indítottak az ausztriai Welsbe; mivel ismét növekszik a kombinált teherfuvarozásra (Ro-La) jelentkező kamionok száma. Európa egyik legkorsze­rűbb terminálja évek óta fo­gadja azokat a teherfuvarozó­kat, akik a közúton történő szál­lításnál kényelmesebb és kör­nyezetkímélőbb „gördülő or­szágutat”, azaz a kamionok vasúton történő utaztatását vá­lasztják. A délszláv válság idején visszaesett a dorozsmai állomás forgalma. Az elmúlt másfél év­ben azonban már ismét tapasz­talható az élénkülés, az idei esz­tendő első hat hónapjában a ta­valyi hasonló időszakhoz ké­pest csaknem hatszázzal több, összesen 8 ezer 678 kamiont indítottak útnak a speciálisan kiképzett vonatokon. Az érkező teherautók száma megközelí­tette a 10 ezret. A vonatok ki­használtsága az első félévben átlagosan elérte a 87 százalé­kot. A növekvő igények miatt a szlovéniai Sezanába is indítot­tak egy vonatpárt. A forgalom emelkedése an­nak is köszönhető, hogy a ka­mionterminálon igen gyors az ügyintézés, köszönhetően a MÁV és a vámosok közötti za­vartalan együttműködésnek. Hamarosan sor kerül a felújí­tott, korszerűsített kiszolgáló egységek átadására is. Érvek a német engedékenység ellen Alkohol az utakon A két német állam újraegyesí­tése óta dúl a vita, hogy helyes volt-e eltörölni a volt NDK te­rületén a 0,0 százalékos véral­kohol-szabályt. Azaz, nem volt-e kár megengedni, hogy a nyugati tartományokhoz hason­lóan 0,8 ezrelék legyen a meg­engedett véralkohol-szint. A tapasztalatok ugyanis azt mu­tatják, hogy bár csökken a — még ha szerényen is — az ittas vezetők száma, mégis igen so­kan vallják az „egy pohárka nem árt, és nem is szabályta­lan” elvet. A múlt évben közel 10 száza­lékkal nőtt a közúti ellenőrzés során ittasság miatt lebukott vezetők száma. Mivel az or­szágban 41 millió autó közle­kedik, a rajtakapottak csak a jéghegy csúcsát jelentik. A 9 ezer halálos közúti baleset is olyan szám, ami az engedé­kenység ellen szól. JÁRMŰBÖRZE ELADÓ 1.3-as, 84. évj. W.Golf meg­kímélt állapotban. Lantos Somogysámson. 85/312-423. (56330) ELADÓ sürgősen Citroen BX19RD. 1900 cm3, dízel, 85-ös. Irányár 380 E Ft. 85/360-579. (56194) FIAT Ritmo 1.7D, 85-ös, friss műsza­kival, nagyon szép állapotban eladó. Irányár: 265 E Ft. Tel.: 82/375-382. (56333) 0 ÉVESTŐL sérült, totálkáros autót veszek. Tel.: 30/490-210. (55845) EGY napostól 12 évesig törött, totál­káros autót vennék. Telefon: 06-30-440- 110. (54035) HONDA DJ robogó eladó, 30/460- 749. (56386) SKODA 120 L, 85-ös, jó motorral, kis szépséghibával olcsón eladó. Telefon: 82/423-557. (56430) VENNÉK 84-92-es Skodát, esetleg vizsga nélkül. 06/30/341-324. (56354) WARTBURG Trans eladó. Tel.: 06- 30/401-861. (56384) PEUGEOT AJ AN LAT Ford Mondeo 1.8TD Ghia kombi 94 Mercedes 190E 2.316V ’83 Renault 51.1 '9012. Renault Express 1,9D '94 04, Fiat Ducato 2.5D '94 Fiat Unó Van 1.9D'94 VW Transporter 1.6D '81 Tata 2.0D platós '94 Peugeot Boxer 2.5D platós '95 07. 2 000 000 Ft 820 000 Ft 750 000 Ft 920 000 Ft+ÁFA 1 184 000 Ft+ÁFA 900 000 Ft+ÁFA 375 000 Ft 1 130 000 Ft+ÁFA 2 330 000 Ft+ÁFA _ Kaposvár, Toponári út 2/b I Tel./fax: 82/424-850, 424-851 Használt autók Seat Ibiza CLX ’941.4 1 199 000 Ft Renault 19 4 RLD '931.9D 1 490 000 Ft Fiat Ulysse HT turbó '96 2.0 5 950 000 Ft Ford Sierra '89 2.3D 780 000 Ft Suzuki Sedan CLX-C '95 1.3 1 250 000 Ft Renault Express (tgk) '941.2 1 300 000 Ft Fiat Tipo '891.4 700 000 Ft Renault 19 CHIC '96 1.4 1 690 000 Ft Renault 19 3 RLD '93 1.9D 1 290 000 Ft Opel Corsa Si '941.4 1 450 000 Ft Renault Törekes Kaposvár, Iszák u. « 1 Tel.: 82/319-400 RENAULT KAROSSZÉRIA JAVÍTÁS, FÉNYEZÉS, BIZTOSÍTÁS ÜGYINTÉZÉSE minden típusú gépkocsira maaa tóth Kaposvár, Damjanich u. 98. Tel.: 82/421-421 (39391)

Next

/
Thumbnails
Contents