Somogyi Hírlap, 1997. augusztus (8. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-05 / 181. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP VILÁGTÜKÖR 1997. augusztus 5., kedd CsecsenfÖld még nem a Kaukázus Kuvaitja A törékeny béke esztendeje Aszlan Maszhadov csecsen elnök felfüggesztette a Moszkvával folytatott tárgyalásokat. Felújításukat attól tette függővé, hogy Oroszország elfogadja-e a CsecsenfÖld gazdaságának helyreállításáról készített grozniji terveket. HÍRHÁTTÉR Elnökcsere Iránban Meglehetősen foghíjasak maradtak az új iráni elnök tegnapi beiktatási ünnepségén megjelent külföldi misszióvezetők széksorai. A Mohammad Khatemi hivatali időszakának kezdetét jelentő ceremóniára meghívottak sorából hiányoztak az Európai Unió tagállamainak nagykövetei, jelezvén, hogy a Teherán és Brüsszel közti kapcsolatokban még várat magára a normalizálódás. Ám a nemzetközi terrorizmus gyanítható iráni támogatása miatt kialakult feszült viszony rendezése az unióval csupán egy azon számtalan feladat közül, amellyel a posztját tegnap elfoglaló, 54 éves iráni politikusnak szembe kell néznie. Legalább ilyen lényeges volna az Egyesült Államokkal szembeni ellenséges légkör enyhítése, a közel-keleti válságban játszható konstruktívabb szerep megtalálása, a kényes iraki vagy afganisztáni szomszédkapcsolatok javítása. A Közép-Kelet legnépesebb, gazdasági súlya - mindenekelőtt olajkincsei - és stratégiai pozíciója miatt is egyre fontosabbá váló országában azonban a mostani államfőcsere igazából nem külpolitikai vetületei miatt, hanem az iráni, belső reformváltozások okán került a nemzetközi figyelem középpontjába. Mohammad Khatemit ugyanis, noha maga is tekintélyes síita iszlám vallási vezetőnek számít, iráni mércével a mérsékeltebb politikusok közé sorolják. Ám a valódi szalonképességhez dűlőre kell jutni saját, hazai ellenlábasaival, és ez az erőpróba bizony nem ígérkezik könnyűnek. Szondy Gábor Bombák a Hezbollahnak Izraeli kommandós akció Dél-Libanonban Erdélyi körutat tett a román belügyminiszter. Gavril Dejeu a többnyelvű helységnévtáblákkal kapcsolatban kialakult helyzetben, illetve a kolozsvári magyar főkonzulátus megnyitása utáni eseményekben kíván tisztábban látni. Ady-iumepséget rendeztek a költő születésének 120. évfordulója alkalmából Kalotaszent- királyon. A vasárnapi ünnepi istentiszteleten Tőkés István teológiatanár hirdetett igét, majd az ünnepségen részt vevő egyetlen magyar közéleti személyiség, G. Nagyné Maczó Ágnes tartott emlékbeszédet. Halálosan megfenyegették Barak Lászlót, a Dunaszerdahe- lyen magyarul és szlovákul megjelenő regionális hetilap, a Csallóköz kiadóját, aki a lap hasábjain heti rendszerességgel újságírói véleményt nyilvánít a szlovákiai politikai állapotokról. Oroszországban nyaral a NATO főtitkára. Javier Solana a NATO és Oroszország viszonyáról konzultált hétfőn Moszkvában Borisz Nyemcov első miniszterelnök-helyettessel, majd felesége és két gyermeke társaságában az orosz kormány meghívására 10 napot pihen Moszkvában, valamint ellátogat Szentpétervárra, Szuzdalba és Nyizsnyij Novgo- rodba. Vasúti káosz tört Olaszországban vasárnap sorozatos balesetek miatt. Sebességtúllépés miatt kisiklott Róma egyik külső kerületében a Reggio Ca- labriából Torinóba tartó expressz, majd felborult az a vasúti daru, amely a kisiklott szerelvény kocsijait emelte helyükre. A ledőlt daru eltorlaszolta az egyetlen szabad sínpályát, így Olaszország északi és déli része között megszakadt a vasúti ösz- szeköttetés. Telefonkapcsolat jött létre Észak- és Dél-Korea között. A közvetlen polgári beszélgetések az 1950-53. évi háború óta teljesen szüneteltek. Eltemették Richtert Moszkva novogyevicsi temetőjében, amely számos neves szovjetorosz politikus, közéleti személyiség és művész nyughelye. Tisztelői elbúcsúztatták a világhírű orosz zongoraművészt, aki augusztus 1-jén, 82 éves korában hunyt el Moszkvában. Richter alig egy hónapja tért vissza Moszkva környéki nyaralójába Párizsból, ahol az utóbbi években élt. Meghalt a világ legidősebb embere, a 123 éves francia Francaise Jeanne Calment hétfő délelőtt. Egy Arles-i nyugdíjasházban érte a halál. A 20 hónapos csecsenföldi háború után az ünnepi beszédek legtöbbet hangoztatott szólama az volt, hogy CsecsenfÖld - az olaj tekintetében - a Kaukázus Kuvaitja lesz. El is indult az olajszállítás azon a vezetéken, amely az azerbajdzsáni lelőhelyeket köti össze a novorosszijszki kikötővel. Ha ez teljes kapacitással dolgozik, a napi százezer hordó továbbítása kétmilliárd forintnak megfelelő bevételt hozhat. A legvirágzóbb ,Iparág” azonban egyelőre mégsem az olaj, hanem az emberrablás. Két hónapja nincs hír egy eltűnt televíziós stábról, és a helyzet az, hogy ha kiszabadulnak a fogva tartott külföldiek (főként a segélyszervezetek munkatársai, akikért fogva tartóik tekintélyes váltságdíjat követelnek), a következő nap mások jutnak hasonlóan sanyarú sorsra. A fegyverbeszolgáltatás eddig mérsékelt sikerrel járt. Tizenévesek ődöngenek az utcákon, kezükben géppisztollyal. Nem képes megfékezni a szélsőségeket Aszlan Maszhadov sem. Az elnök rendre és nyugalomra való felhívásainak kevés a foganatjuk. Samil Baszajev, akit Moszkvában terroristaként tartanak számon (honfitársai viszont nemzeti hősként ünnepük), épp a kormány túlzott kompromisszumkészsége miatt mondott le első miniszterelnökhelyettesi posztjáról. Vetélytársa, Szalmán Radu- jev még nála is radikálisabb célokat szeretne megvalósítani. (Réti) Heves összetűzésre került sor hétfő hajnalban Dél-Libanonban, az Izrael által ellenőrzött, úgynevezett biztonsági övezettől 5 kilométernyire az Irán-barát Hezbollah fegyveresei és egy helikopteres izraeli kommandó között. Nyolc év óta most először fordult elő, hogy egy izraeh egység ilyen mélyen benyomult Dél-Liba- nonba. A kommandó tagjai pokolgépeket helyeztek el Kfur település bejáratánál, majd visszavonultak. A bombákat nem fedezték fel, de az izraeh különítményért érkező helikoptert igen. A harci helikoptereket az iszLegutóbb Ausztriában és Angliában szigorították meg a fegyvertartást, illetve vásárlást. Most az Egyesült Államokban került napirendre az újraszabályozás. A korlátlan lehetőségek hazájában ezentúl külön kártyát mellékelnek fegyvervásárláskor a használati utasítás mellé a következő szöveggel: „Vigyázat! A fegyver veszélyt okozhat a fiatalkorúak kezében!” Az új rendelkezéssel is szeretné Clinton elnök felvenni a harcot az elképesztő méretű ifjúsági bűnözéssel szemben. A törvény szerint előírt kártyán a következőeknek kell állniuk:- a törvény tiltja a fegyver el-, illetve továbbadását 18 éven aluliaknak; lám szélsőségesek több ízben is tűz alá vették. Izraeli vadászbombázók siettek a veszélybe került alakulat segítségére, rakétákkal támadták az arab állásokat. Hivatalos katonai közlemény szerint a kétórás küzdelem után az összes izraeli katona épségben hazatért, néhány terrorista azonban megsebesült. Ezt követően hajnaü fél 6-kor az elrejtett pokolgépek működésbejöttek, és megölték az Irán- barát Hezbollah öt fegyvertelen, polgári ruhás tagját. A radikáüs szervezet most egyértelműen azzal fenyegetőzik, hogy keményen visszavág Izraelnek a robbantásért.- aki e törvény ellen vét, bűncselekményt követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető;- a kézi lőfegyverből leadott bármely lövés egy fiatal élet kioltását okozhatja;- ahhoz, hogy valaki ne kerüljön ezzel a törvénnyel ösz- szeütközésbe, a fegyvert szigorú ellenőrzés alatt, biztonságosan elzárva kell tartania. Az Egyesült Államokban évente 3,5 millió fegyver talál új gazdára. A mostani törvény hatályba lépését követően a kereskedőknek mindegyiket el kell majd látniuk az idézett figyelmeztetéssel. Az ifjúsági bűnözés elleni harc apostolai ennek ellenére kétkedéssel fogadják a jogszabályt. (Gyulay) Új rubelt hoznak forgalomba Jövő év január elsejétől az orosz valután szereplő számokból három nullát levágnak - jelentette be Borisz Jelcin orosz elnök, aki szabadságának utolsó napját tölti a Volga partján, Szamara körzetében. A mindjárt be is mutatott pénz esetében egy új rubel ezer régi rubelt ér majd. Jelcin hangsúlyozta, hogy a pénzreform során sem időben, sem pedig összegben nem korlátozzák az átváltást, így a lakosság megtakarításait semmiféle veszély nem fenyegeti. Ezt azért volt fontos hangsúlyozni, mert Gorbacsov elnöksége idején, amikor kivonták a forgalomból a 25 és az 50 rubeleseket, határt szabtak a beváltásnál. Egy amerikai dollár ma egyébként több mint 5800 rubelt ér fotó: feb/reuter Új eszközök a bűnüldözés szolgálatában Amerikai fegyvertörvény A korszerű technika az állattenyésztés szolgálatában Hódít az elektronikus tehéntartás Nyolcvannyolcmillió tehenet a húsáért, 9 milliót pedig a tejéért tartanak a farmerek az amerikai istállókban és réteken. Ám a szarvasmarhatartás ma már egyike azon tudományoknak, amelyeknek műveléséhez nélkülözhetetlen a számítástechnika. Magára kicsit is adó modem cowboy nem lehet meg laptop, tehénfülbe csíptethető elektronikus jeladó és megfelelő szoftverek nélkül. Különben honnan tudná, hogy a derék kérődző fejlődésének adott szakaszában teljesíti-e a tőle elvárt hús,- illetve tejminőségi és mennyiségi paramétereket? Ma már négy és fél millió amerikai tehén „működik” tökéletes elektronikus felügyeleti rendszerben. Fej és közben egy érzékelő nemcsak a tej mennyiségét, hanem zsírtartalmát és egyéb jellemzőjét is kijelzi. A farmer az istállóba telepített számítógép segítségével néhány pillanat alatt kiszámítja, melyik állatnak milyen tápanyagból mennyire van éppen szüksége. Legújabban a húsukért tartott jószágokat is „elektronizálták”. A minőséget a legeltetés, takarmányozás közben sokkal bonyolultabb ellenőrizni, mint a kifejt tejét. Ezért minden állat fülébe beletesznek egy „elektronikus fülbevalót”. Amikor a jószág visszatér a legelőről, és az istállóba belépve áthalad a mérlegen, valamint azon a szenzoron, amely a magasságát megméri, a tenyésztő a számítógéppel megállapíthatja, hogy nőtt-e és nehezebb lett-e aznap a jószág, illetve hogy izma lett-e több vagy a zsírja. Az elemzést tovább pontosítja egy ultrahangos szerkezet, amely a zsír és az izom eloszlását méri a testen. Az állatorvos a maga részéről minden adatot, minden kezelést, minden gyógyszert és injekciót betáplál a számítógépbe. Az „elektronikus tehénről” tehát már akkor lehet tudni mindent, amikor elindul a vágóhídra. Az ottani átvevők is biztosra mehetnek, hiszen kilóra pontosan tudják, mennyi húst, zsírt és egyéb anyagot nyerhetnek belőle. Ha kedd, akkor Kiskegyed! • Jaj, sír a szekrényben valaki • Matthias kikészítette magát • A házasságot nyugodtan elfelejtheti • Randevú a halállal Kiskegyed- a legolvasottabb női magazin!