Somogyi Hírlap, 1997. augusztus (8. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-01 / 178. szám
1997. augusztus 1., péntek SOMOGYI HÍRLAP KAPOSVÁR 5 A Sefag gondozná, csak pénz nincs a munkákra Gazdára váró parkerdők Vendégzenészek Némethonból Tegnap érkezett Kaposvárra Németországból a weingar- teni ifjúsági fúvós zenekar, Erwin Schrimpf karmesterrel az élén a Liszt Ferenc Zeneiskola meghívására. Programjuk igazán sűrűnek mondható. A pénteket és a szombatot a Balaton-parton töltik, közben térzenével kedveskednek a fonyódi zenepavilonban. A sümegi templomban is koncerteznek, valamint a közeli Alsó- páhokon, az egyház zenei táborosokkal együtt, de zenélnek kint az utcán is. A Rippl-Rónai villa kertjében lesz az a hangverseny, amelyen a kaposvári Ifjúsági Fúvós Zenekar is szerepel. Kaposvár régi kirándulói még nem sejtették, hogy néhány év múlva nem tehetnek egy lépést sem a város körüli erdőkben anélkül, hogy ne csak romokat, esetleg egy egész tó hűlt helyét találják. Pár évvel ezelőtt ezek a területek: Tokaj, a Gyertyános, a Deseda a tavakkal, forrásokkal együtt szépen kialakított és rendezett kirándulóhelyek voltak. A gondozott erdőnek pedig azon túl, hogy szép nagyobb az esélye az életben maradásra is, mint a gazdátlan farengetegeknek. Erre jó példa a gyertyánosi tó ahol régen csónakázni lehetett, ma viszont nagy része vékony kis patakként csordogál. Ma az egykori vízmennyiség töredéke sincs benne. A tó melletti erdészházat pedig már csak a kezdő betörő próbálja meg kirabolni, mindenki tudja ugyanis: annyiszor kipakolták már, hogy teljesen üres. Vagy gondoljunk a tokaji erdő ötletes akadálypályára, aminek nagy része ma romos és használhatatlan. — Az erdők karbantartását az országos fönntartási alapból fizetjük — mondta Nádas József az Állami Erdészeti Vállalat kaposvári igazgatója — erre ma az eddigi kétmillió helyett ötszázezer forintunk van és ezt az egész megyére kell elosztanunk. Ez szinte semmire sem elég. Az erdők nagy részének tulajdonosa most a Sefag Rt aminek gazdálkodó szervezetként inkább az erdősítés az érdeke. Azt is mondhatnánk, hogy az állagmegóvást szinte szívességből csinálja. Szeretnénk bevonni a civil szervezeteket az erdő karbantartásába. Szeptemberben egyébként felülvizsgáljuk a berendezések állapotát és eldöntjük mi az amit még érdemes megtartani belőlük.-Szívesen lemondanánk fenntartási munkáinkról — mondta Major László, a Sefag Rt ágazatvezető főmérnöke — A rendelkezésre álló pénz ugyanis csak a balesetveszély megelőzésére elegendők és a szemét el- hordására. Azt ugyan fölvállaltuk hogy kezeljük a területet, de ez nem jelentheti azt, hogy minden munkát mi végezzünk el. Persze nem kell elkeserednie senkinek, aki ma szép erdőket akar látni. Sok régi fénykép van még róluk... (Virághalmy) Csúcsforgalom a strandon A későn jött jóidő a vízpartra csalogatta a kaposváriakat. Népszerű a városi fürdő, ahol többszázan töltik szabadidejüket. fotó.- kovács Elkelt a Rákóczi kisiskola Építőanyag-kereskedés és bemutatóterem lesz a Rákóczi kisiskola helyén. Az önkormányzat által a közelmúltban kiírt pályázatra egy ajánlat érkezett. A Polygon Kft elfogadta a 6,5 millió forintos árat, amit önerőből illetve bankhitelből fizet ki. Várhatóan augusztus végén, a teljes összeg kifizetése után indul meg az iskola átalakítása. Csatornázás három utcában Tegnap kezdődött a Kanizsai, a Szent István és a Szent László utca déli szakaszán a szennyvízcsatorna építése. A hálózat felújításához a lakosság családonként 40 ezer forinttal járult hozzá. A beruházás mintegy 17 millió forintba kerül. A korlát dőlt, a gaz maradt A kerékpárosok és a strandolni járók egyik kedvenc úticélja a Deseda-tó. A napsütés, az édesvíz és a sport szerelmesei is „egy cipőben kerekeznek” a kerékpárúton. Akik ezt az utat veszik igénybe, biztonságban érezhetik magukat az autósokkal szemben. A rendőrség motoros járőrökkel is hozzájárul a nyugalom fenntartásához, mégis pár napja komoly veszély leselkedett a figyelmetlenül közlekedők számára. Megrongálódott a Deseda- patak hídja, előtte négy méter hosszan kidőlt a korlát és kimosódott az útpadka. Egy mély gödör keletkezett. Ezen a területen fokozottabb figyelemmel kell közlekedni. Tegnap a közvetlen balesetveszélyt elhárították és a jövő héten az eredeti állapotába kerül a sérült útszakasz — mondta Gál László, a Városgondnokság munkatársa. Tovább fejleszt a Kaposkábel A Kaposkábel Kft műszaki fejlesztésének újabb állomásához érkezett. A kábeltévés fejállomás megújításával párhuzamosan mától a Bartók, a Kossuth, a Petőfi és a Danubius rádiók adásait a nyugati URH sávban adják majd a kábelrendszeren. A keleti sávokban sugárzott adást egy hónapon belül megszünteti a cég. Ajánljuk magunkat, ajánljon bennünket A VÁROSLAKÓK KÉRDEZTÉK szomszédainak, barátainak: szervezzen előfizetőt a Somogyi Hírlapnak. Akik új előfizetőt szereznek Kaposváron, azok között a hónap végén értékes ajándékot sorsolunk ki. Ha sikerrel jár, vágja ki ezt a megrendelőszelvényt és küldje el kaposvári szerkesztőségünkbe (Kaposvár, Kont- rássy u. 2/a 7400) vagy adja át újságkézbesítő munkatársunknak. Olvasóink kedden fel ett kérdéseire dr. Lamperth Mónika országgyűlési képviselő, az MSZP frakcióvezető-helyettese válaszolt. Balogh Katalin, Nagyatád: — Egy állami gondozott fiatal a nevelőotthon elhagyása után jelen helyzetben, milyen életbe indulási támogatást, illetve segélyt kaphat? Egyáltalán van ilyenre lehetőség? — Van lehetőség arra, hogy az életkezdéshez támogatást kapjon az állami gondozott fiatal. A kérelmet a Somogy Megyei Gyermek és Ifjúságvédelmi Intézethez kell benyújtani, s ők anyagi lehetőségeikhez mérten próbálnak segíteni. November 1-jétől új szabályozás lép életbe, és a kérelmet a lakhely szerinti polgármesteri hivatalban vagy jegyzőségen kell előterjeszteni. 500 ezer forintig a központi költségvetés biztosítja a jogszabályban megfogalmazott feltételek esetén az életkezdési támogatást. (Név nélkül): — Hogyan látja pártja választási esélyét a jövő évi választásokon? Ön szerint milyen koalíció alakul? — Az MSZP-nek jó esélye van arra, hogy megnyeije a jövő évi választásokat. Ehhez az kell, hogy a hátralévő rövid időszakban ne kövessen el olyan hibákat, mint amelyek előfordultak az előző három évben, és amelyek joggal irritálták az embereket. Vannak törvények, amiket meg kell még alkotni, dolgoznunk kell, szerényen és kitartóan. Szerintem a '98-as választások után is MSZP-SzDSz koalíció alakul. Gál József, Mosdós polgármestere: — Milyennek ítéli meg az önkormányzatok helyzetét és mit kívánnak tenni működésük javításának érdekében? — Az önkormányzatok ugyanúgy pénzügyi gondokkal küszködnek, mint a központi költségvetés. A jövő évi költségvetésben 17,5 százalék lesz A graffiti - falfirka - a nagyvárosok jellegzetes látványossága. Van ahol tiltják és van ahol díjakat is adnak érte. Kaposváron egyelőre még nem vitatéma, mert kevéssé elteijedt, de valószínűleg ez is „begyűrűzik” hozzánk. Jó volna - még mielőtt városunkba is elérne az új hobbi(?), művészeti?), környezetszennyezési?) - tisztázni a graffiti helyét, szerepét a nagyvárosi életben. — A falfirkálás rongálásnak minősül — mondta Sziráczki István kaposvári rendőr alezredes. Ráadásul ha becsületsértő az önkormányzati szférában a növekedés, ez azonban továbbra is takarékos gazdálkodást igényel. A részletek kimunkálása most folyik, a legfontosabbnak azt tartom, hogy a finanszírozás garantálja a kistelepülések biztonságos működését, mert megítélésem szerint azok vannak a legnehezebb helyzetben. (Név nélkül): — Mit tervez a kormány az étkezési burgonya értékesítése terén? A dél-somogyi térségben, Kadarkút, Homokszentgyörgy, Szülök, Kálmáncsa területeken nincs fölvásárlás, így félő, hogy a burgonya a termelők nyakán marad. Exportszállítással, illetve annak lehetőségével a felesleget meg lehetne szüntetni. Az árvíz sújtotta országokba a burgonyát szívesen fogadnák és ez egyfajta segítséget jelentene a termelőknek is, ugyanakkor az országnak is érdeke lenne, hogy ne következzen be a múlt évi burgonyafelesleg, mert ez nagy felháborodást váltott ki a termelők körében. — Az étkezési burgonya értékesítése általában nem igényel kormányzati intézkedést. Ez alól kivétel volt, amikor a közelmúltban a költségvetési intézmények vásárlását támogatták, ezzel is enyhítve a túltermelési gondokat. Az árvíz sújtotta országokba a Vöröskereszt és egyéb karitatív szervezetek juttatják el a magyar felajánlásokat, javaslatát szívesen továbbítom a Vöröskereszt illetékeseinek. Simon Endre (tel.: 481-273): — Mit tesz ön, illetve a kormány a több gyermeket nevelő családok érdekében? Különös tekintettel gondolok azokra a többszörösen hátrányos helyzetű családokra, illetve azok gyerekeire, akiknek már az iskolai napközi otthont, és az iskolai oktatást is nehezen fizetik meg. — Ma az egyedülálló idősek mellett a gyermekeket nevelő családok vannak a legnehezebb helyzetben. November 1-jén lép vagy rágalmazó a felirat, akkor jogsértés is. Mivel nem tudni ki az elkövető, a hatóság nem kezdeményez eljárást. (Előfordulhat az is, hogy a tulajdonos akaija ilyen módon díszíteni a háza falát.) Tettenérés esetén természetesen meg kell fizetni a fal rendbe tételét, festését. Ez pedig legalább 5 ezer forint, hiszen ezek a rajzok nagy falfelületeket foglalnak el. Szerencsére Kaposváron nem rendszeresek az ilyen fajta rongálások. Való igaz, hogy a városképet rontják a műemlékeken, belváhatályba a gyermekvédelmi törvény, amely alanyi jogon biztosítja a legrászorultabbak támogatását: azokban a családokban, ahol az egy főre jutó jövedelem nem éri el nyugdíjminimumot, gyermekenként 2300 forint támogatás jár minden hónapban. Azok a családok, akik saját számításuk szerint jogosultak erre, keressék fel a polgármesteri hivatalokat, ők fogják folyósítani ezt a juttatást. Farkas Imre Zimány polgármestere: — Mennyiben látja megvalósíthatónak a kisközségekben az MSZP frakció által kidolgozott jóléti programot? — A Baloldali Önkormányzati Közösség keretein belül megítélésem szerint egy hatékony, szociális ellátást segítő modell megismertetését kezdtük el, melyet Kovács Pál országgyűlési képviselő dolgozott ki. Ez kistelepüléseken is jól működtethető, és szívesen felajánlom Zimány község részére is, hogy közreműködöm a feltételek biztosításában. Boros János (tel.: 423-623): — Gyakran járok a volt La- tinca-téren és nagyon elhanyagolt. Egyebek között koszos a víz a szökőkútban. Kérem a segítségét, hogy ez az állapot szűnjön meg. A szoros törvénykezési munka mellett van- e idő a pihenésre, és hol töltik a képviselők a nyarat? — Amilyen szép a sétálóutca, valóban olyan elhanyagolt a tér. Közös észrevételünket továbbítom a város illetékes vezetőjéhez, és kérem intézkedését. Van egy kis idő a pihenésre, és valóban nagy szükség van rá. Hogy általában hol töltik a képviselők a nyarat, azt nem tudom. Én a családommal két hetet Egerben és környékén töltök. Évek óta nyaranta jáljuk az országot, és férjemmel együtt szeretnénk megmutatni a gyermekeinknek nemzeti értékeinket és egy kicsit a történelmünket is. rosi épületeken és egyéb lakóházakon „díszelgő” falfirkák, de egy építkezési elválasztófalon, betonkerítésen esztétikusán is mutathat egy-egy érdekes alkotás. A falfirkálásnak egyébként nemzetközi egyesülete is van, ez az EGU (Európáén Graffiti Union). Külföldön akár pénzt is lehet keresni vele, ott ugyanis már létezik legális falművészet. Nyugat-Európában a legális és az illegális graffiti között az a különbség, hogy az illegális viszi, a legális hozza a pénzt. Virág Andrea • • Üzleti tervek Kisgáton A városatyák legszívesebben egy épülő üzletközpontot látnának azon a jelenleg még gazos területen, amely a kaposvári Arai benzinkút mögött húzódik. Hogy elképzeléseik valóra válhassanak, nemrég pályázatot írtak ki a terület hasznosítására. Mindezt azért is tették, mert a hírek szerint a polgármesteri hivatalban már több multinacionális cég is járt és komolyan érdeklődött a terület iránt. A pályázat a kis- gáti városrészben üzlet- központ építésére szól. A vevőnek természetesen — azon túl, hogy egyetért a rendezési tervvel és határidőre vállalja a megvalósítást — garanciát kell biztosítania arra, hogy a beruházás határidőre elkészül. A pályamunkákat egyébként elsőként az önkormányzat vagyongazdáikon dási és gazdasági bizottsága bírálja majd el. Bár a pályázati határidő még messze nem járt le, a polgármesteri hivatal illetékeseit mégis meglepte, hogy az előzetes érdeklődéssel ellentétben eddig egyetlen pályázati kiírás sem kelt el. Mindenesetre bizakodással tölti el őket az, hogy a végső határidő augusztus tizennyolcadika, addig pedig még akár sorbanállás is lehet az amúgy frakventált helyen lévő terület hasznosításával kapcsolatban. Tévé gyártás után háztartási gépek Az utolsó televízió elektronikák elkészítésén dolgoznak a kaposvári Videoton MB KE Kft-nél. Ezzel befejeződik a tévégyártás. Ez idő alatt az üzemben 10 ezer tévét készítettek. Most átalakítják a volt gyártócsarnokokat, még az idén megkezdik a háztartási gépek részegységeinek szerelését. PROGRAMAJÁNLÓ Kaposvár vendége az Egyesült Államokból érkezett együttes, az International Messengers Fundation ének- és zenekara. Turnéjuk során ma 18 órakor a Béke utcai Baptista Imaház melletti parkban lépnek fel. Szerveztem egy előfizetőt a SOMOGYI HÍRLAP-nak. Kérem, munkatársuk keresse fel a következő címen: Név: ................................................................................................. Lakcím: ........................................................................................... B eküldte: ........................................................................................ N év: ................................................................................................ L akcím:........................................................................................... J öjjön el egy halászlére vagy valami másra A többit a helyszínen, a Piroska halászcsárdában Kaposváron, a Füredi úti pavilonsoron Várja: Wolf János vendéglős, az első Farkas, aki halászlét főz \ A ■‘WvW t'íj> Nyitva: 1/2 12-22-ig, vasárnapot kivéve- «.V/ Asztalfoglalás - akár 40 személyes rendezvényre is: 82/314-565 Fenyegető kaposvári falfirkák