Somogyi Hírlap, 1997. augusztus (8. évfolyam, 178-202. szám)
1997-08-22 / 195. szám
1997. augusztus 22., péntek SOMOGYI HÍRLAP SPORT 9 23. úszó Európa-bajnokság, Sevilla Ötödik Magyarország Tegnap folytatódott Sevillában a 23. úszó, hosszútávúszó, műúszó, műugró és vízilabda Európa-bajnokság. Csütörtökön két úszóért — a 22 éves Zubor Attiláért (100 m gyors) és a 16 esztendős, EB- újonc Kiss Annamáriáért (100 m hát) — szoríthattunk, de sajnos egyikőjük sem került be a döntőbe. Zubor az előfutamok során csak a 11. legjobb időt úszta, majd a „B”-döntőt 50:79- cel megnyerte, s így végül a kilencedik helyet szerezte meg a 35 induló közül. Az Európa- bajnokságon most debütáló Kiss Annamária — ahogy azt várni lehetett — nem váltotta meg a világot: 1,06:25-ös időeredménye a 25 fős mezőnyben csak a 23. helyre volt elég. * * * Tegnap délután játszották az ötödik helyért a Magyaror- szág-Németország női vízilabda-mérkőzést. A magyarok 10-5 arányban győztek, s így ötödikek lettek. (A Magyaror- szág-Oroszország férfi elődöntőt lapzárta után játszották.) Megyei strandröplabda-körverseny Bajnokokat vertek Igazi nagyüzem volt a Deseda- tó toponári strandröplabdapályáin a napokban. Első alkalommal rendeztek Somogybán vegyespáros versenyt; a szép számú nevezés azt bizonyítja, hogy ennek a versenyzési formának is van létjogosultsága. Az OTP Bank Kupa Sziklai- Gál emlékverseny méltó módon állított emléket a Búzavirág SC két fiatalon elhunyt röplabdázójának, Sziklai Tamásnak és Gál Norbertnek. A vegyespárosok nyílt versenyében összesen 19 duó adta le a nevezését. A végső győzelmet a Könye-Ékes Erika páros szerezte meg a Tillmann-Witz és a Krusniczky-Ekes Eszter duó előtt. Az OTP Bank Kupa Szik- lai-Gál emlékversenyen a kedvezőtlen időjárás miatt csak egy pályán kezdődött meg az amatőr és a profi férfiak, valamint az öregfiúk számára kiírt viadal. A nevezési díjból befolyt összeget a hagyományoknak megfelelően az elhunytak családjaihoz juttatják el a rendezők. A megyei körversenybe is beszámító erőpróbán az amatőröknél harmadszor nyert Schmidt János, ezúttal Hervai Tiborral az oldalán. A profiknál a már megyei bajnokként pályára lépő Zarka-Mészáros D. páros több alkalommal is szembekerült a Karmos-Mészáros P. kettőssel. A döntőben aztán 15-11 arányban Karmosék bizonyultak jobbnak. Az OTP Bank Kupa Szik- lai-Gál emlékverseny végeredménye. Profik — férfiak (12 páros): 1. Karmos-Mészáros P., 2. Zarka-Mészáros D., 3. Er- dei-Jezeri. Amatőrök — férfiak (11 páros): 1. Schmidt-Hervai, 2. Torma-Farkas, 3. Gál-Vígh. Öregfiúk (4 páros): 1. Mészáros Z.-Burcsa B., 2. Szántó-Szabó, 3. Páldi-Witz. A Somogy megyei strandröplabda-körverseny állása. Profik — férfiak: 1. Zarka-Mészáros D. 35 pont, 2. Erdei-Jezeri 23 pont, 3. (holtversenyben) Porkoláb-Kiss Z. 1. és Geiger-Dávid 19-19 pont. Amatőrök — férfiak: 1. Torma-Farkas 38 pont, 2. Her- vai-Schmidt 35 pont, 3. Ha- ász-Frányó 29 pont. A zárófordulót augusztus 23- án, szombaton rendezik meg Nagyatádon a városi strandon a Big-Star Kupáért. (Kun) Országos utánpótlás strandröplabda-bajnokság Ezüstérem a Kasinak Két napon át Zánka adott otthont az országos utánpótlás strandröplabda-bajnokság döntőjének, amelyen szép sikert ért el a gyermek korosztályban a Kaposvári Sportiskola (két) leánycsapata. A területi döntőkön át vezetett az út az országos fináléig, amelyben végül két kaposvári együttes is biztosította a helyét. A 12 csapatot számláló országos döntőben a Kaposvári Sportiskola második csapata (Pálfy Mariann, Vajda Mónika, Nagy Diana, Tálas Judit, Lábas Judit, edző Biki Mária) a második, a Kasi első csapata (Bondor Anikó, Bondor Szilvia, Boros Brigitta, Szili Eszter, edző Biki Mária) pedig a negyedik helyet szerezte meg. A szép sikernek részesei a szülők is, akik nagyon sokat segítettek. Hétfőn este ismét képernyőn a Siófoki Bányász labdarúgó-csapata Hétvége a sportpályákon Szombaton rendezik meg Nagyatádon a több mint félmillió forint összdíjazású Fuji Ironmant. A nőknél két éve — és előtte 1993-ban is — dr. Perczel Zsófia győzött (felvételünkön), míg az idei viadal legnagyobb favoritja Hegedűs Erika PÉNTEK Triatlon Fuji Ironman Nagyatád 1997 (pénzdíjas) VII. hosszútávú országos triatlon-bajnokság, egyben nyílt nemzetközi verseny. Nagyatád, művelődési ház. Megnyitó: 20.30 órakor. Kosárlabda Női előkészületi kosárlabda-mérkőzés: Zala Vo- lán-Almliesl Wels (Ausztria). Marcali, városi sportcsarnok, 17 óra. Kispályás labdarúgás Szent István Kupa esti villanyfényes kispályás labdarúgótorna. Siófok, városi sportcentrum. Mérkőzések: 17.30 órától. Nevezés: a verseny előtt a helyszínen 17 órától. SZOMBAT Triatlon Fuji Ironman Nagyatád 1997 (pénzdíjas) VII. hosszútávú országos triatlon-bajnokság, egyben nyílt nemzetközi verseny. Nagyatád, városi strand. Rajt — amatőrök, seniorok és veteránok 6 órakor; profik 8 órakor. Célbaérkezés: várhatóan 17 órától. Korcsoportok: felnőttek, seniorok és veteránok. Versenytáv: 3,8 kilométer úszás — 180 kilométer kerékpározás — 42,2 kilométer futás. Eredményhirdetés, díjkiosztó: 24 órakor (a városi művelődési házban). Kosárlabda Somogy-Fila Kupa felkészülési férfi kosárlabdatoma (négy csapat — a Szolnoki Olaj KK, a Matáv SE Pécs, a Dombóvári VMSE és a Klíma-Vili Kaposvári SE — részvételével). Kaposvár, Táncsics Mihály Gimnázium tornacsarnoka. Mérkőzések: Klíma-Vili Kaposvári SE-Dombóvári VMSE 9.30 órakor; Matáv SE Pécs-Szolnoki Olaj KK 11.30 órakor; Dombóvári VMSE-Szolnoki Olaj KK 16.30 órakor; Klíma-Vili Kaposvári SE-Matáv SE Pécs 18.30 órakor. Kézilabda Lénia Kupa felkészülési női kézilabdatoma (három csapat — a Zalaegerszegi KK, a Nagykanizsai Olajbányász és a Marcali VSZSE-Lénia — részvételével). Marcali, városi sportcsarnok. Mérkőzések: Zalaegerszegi KK-Nagykanizsai Olajbányász 11 órakor; Marcali V SZSE-Lénia-Nagykanizsai Olajbányász 13 órakor; Marcali VSZSE-Lénia-Zalaeger- szegi KK 15 órakor. Strandröplabda Big-Star Kupa megyei felnőtt strandröplabdagála. Nagyatád, városi strand. Mérkőzések: 8.30 órától. Kategóriák: profi és amatőr nők, férfiak. Nevezés: a verseny előtt a helyszínen 8 órától. Úszás Cet-Rend hosszútávúszógála. Nagyatád, városi strand. Rajt: 12 órakor. Versenytáv: 10 kilométer. Tenisz Columba Jagd Kupa nemzetközi férfi amatőr teniszverseny. Csurgó — Eötvös utcai sportbüfé (I. sz. pálya) és Jókai utcai Vadászház (2. sz. pálya). Verseny (egyes): 9 órától. Teke Vadaskert Kupa tekeverseny. Nagyberki, kisberki-pálya. Verseny: 15 órától. Labdarúgás NB 1, „B” csoport: Nyíregyházi FC-Rákóczi-Kapos- cukor FC. Nyíregyháza, 17 óra. V.: Farkas Gy. (Kormos G„ Fridély G.). NB l-es ifjúsági bajnokság: Rákóczi-Kaposcukor FC-Pé- csi MFC. Kaposvár — „A” mérkőzés 10 órakor (a Rákó- czi-stadionban); „B” mérkőzés 10 órakor (a Cseri-pályán). NB III (az elöl álló csapatok a pályaválasztók, a kezdési időpont 16.30 óra): Kaposfüredi Vállalkozók SC-UFC Szekszárd (Kovács Zs.), Dunaföldvár FC-Marcali VSE (Harsányi). Megyei I. osztályú bajnokság: Nagyatád-Andocs. Nagyatád, 11.30 óra. (V.: Cservölgyi J-) Kispályás labdarúgás Csurgó és Vidéke Afész Kupa kispályás labdarúgótorna. Csurgó — Eötvös József Általános Iskola („A” csoport); II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola („B” csoport) és Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium („C” csoport). Mérkőzések: (egységesen) 9 órától. VASÁRNAP Kosárlabda Somogy-Fila Kupa felkészülésiférfi kosárlabdatoma. Kaposvár, Táncsics Mihály Gimnázium tornacsarnoka. Mérkőzések: Matáv SE Pécs-Dombóvári VMSE 9.30 órakor; Klíma-Vili Kaposvári SE-Szolnoki Olaj KK 11.30 órakor. Eredményhirdetés, díjkiosztó: 13 órakor. Kézilabda MÓL Kupa felkészülési női kézilabdatoma. Siófok, Foki-hegyi Általános Iskola tornacsarnoka. Mérkőzések: 9 órától. Tenisz Columba Jagd Kupa nemzetközi férfi amatőr teniszverseny. Csurgó — Eötvös utcai sportbüfé (I. sz. pálya) és Jókai utcai Vadászház (2. sz, pálya). Verseny (egyes és páros): 8.30 órától. Labdarúgás NB III (az elöl álló csapatok a pályaválasztók, a kezdési időpont 16.30 óra): Barcs SC-Bajai SE (Berki Zs.), Balatonföldvári SE-Nagykanizsai MÁV NTE (Bonyai), Mohácsi TE-Bala- tonlelle SE (Maraszin). Megyei I. osztályú bajnokság (az elöl álló csapatok a pályaválasztók, a kezdési időpont 16.30 óra): Tarany-Satelit FC Somogy- tamóca (Ballér) — kiemelten!, Tab-Nagyberki (Dávid R.), Somogysárd-Rákóczi-Kapos- cukor FC II.-Kaposmérő (Simon), Balatonszárszó-Szulok (Harangozó), Balatonkeresz- túr-Juta (Pecsét), Fo- nyód-King-a-Ford Kaposvári Gazdász (Juhász), Helio- SBFC-Lengyeltóti (Kovács Zs.). Megyei II. osztályú bajnokság (az elöl álló csapatok a pályaválasztók, a kezdési időpont 16.30 óra). Északi csoport: Somogy- vár-Zamárdi (Guricza), Karád Jeans-T ex-B alatonszent- györgy (Tabi), Orci-Kőrös- hegy (Béres), Látrány-Kapo- sújlak (Balogh L.), Balaton- boglár-Balatonszabadi (Vaskó), Ságvár-Öreglak (Szilvás), Mesztegnyő-Bala- tonújlak (Gerlecz). A Vi- tya-Balatonfenyves mérkőzést november 23-án játszák. Déli csoport: Somogyszob- Kaszó-Lábod (Gyurka), Bárd- udvamok-Segesd (Galba), Ka- posfő-Kastélyosdombó (Ig- náczi), Inke-Homokszent- györgy (Nárai), Csokonyavi- sonta-Kadarkút (Kovács Gy.), Kaposszerdahely-Csurgó (Kovács F.), Kutas-Nagybajom (Orsós), Magyaregres-Vízvár (Brantmüller Z.). HÉTFŐ Labdarúgás NB I: Siófoki Bányász-Ti- szakécske FC-Eurobusz. Siófok, Bányász-stadion, 19 óra. V.: Arany T. (Kiss G., Megyebíró J.). — A Tv2 egyenes adásban közvetíti a mérkőzést. NB I-es tartalék-bajnokság: Siófoki Bányász-Tiszakécske FC-Eurobusz. Siófok, 15 óra. V.: Szarka Z. (dr. Szabó P., Vass J.). Hat meccsen huszonöt gól A tabi körzeti I. osztályú labdarúgó-bajnokságban is megkezdődött az őszi pont- vadászat. A nyitóforduló eredményei: Szó- lád-Balatonszemes 0-3, Somogymegy- gyes-Balatonkiliti 3-4, Gamás-Bálványos 4-0, Balatonendréd-Kapoly 1-0, Bábony- megyer-Kötcse 0-5, Kisbárapáti-Kereki 1-4. (A Nagyberény csapata szabadnapos volt.) Nyolc csapat a pályán Kaposváron a városi sportcsarnok mellett rendezték meg a hagyományos Augusztus 20-a Kupa kispályás labdarúgótornát. A nyolc csapat körmérkőzésekkel döntötte el a végső helyezések sorsát. A tomagyőztes végül a Somszolg-Müller-Pap Kft csapata lett, megelőzve a Topszervíz-Snack, a Multi-Soft és a Cobra-Videotéka együttesét. Az Augusztus 20-a Kupa kispályás labdarúgótorna legjobb kapusának Liktor Bélát (Multi-Soft) választották meg, míg a legsportszerűbb csapatnak járó különdíjat a Kapos-Atlasz kapta. Somogyiak az élen A Marcali Napok keretében rendezték meg az 1985/1986-os korosztályúak számára kiírt utánpótlás kispályás labdarúgótornát, amelyen nyolc csapat mérte össze egymással a tudását. Az első helyet az előzetes várakozásnak megfelelően a Joó-Détári- TOTI Focisuli csapata szerezte meg; mögötte a kaposvári Mézga-Bödő Focisuli lett a második, míg a harmadik helyen a Mc'Donalds Kupát nyert Keszthely végzett. Főszerepben a kézisek Két felkészülési női kézilabdatomát is rendeznek a hétvégén a megyében. Holnap Marcaliban a városi sportcsarnokban három csapat — az NB I „B” csoportos Zalaegerszegi KK és a Nagykanizsai Olajbányász, valamint a házigazda NB Il-es Marcali VSZSE-Lénia — lép pályára all órakor kezdődő Lénia Kupán. Egy nappal később, vasárnap 9 órától pedig Siófokon a Foki-hegyi Általános Iskolában NB Il-es csapatok részvételével rendezik meg a MÓL Kupát. Tekeverseny Marcaliban István Kupa néven rendezett tekeversenyt a Siófoki Belléncs TC. A nőknél Zsuppán Emőné (331 fa), Daku Márta (330 fa) és Simonfai Ágnes (321 fa), a férfiaknál pedig Hájas Gábor (397 fa), Póczik Dezső (393 fa) és Szauer István (380 fa) osztozott az első három helyen, míg a csapatoknál a Tigrisek (1409 fa) győzött a Zsupi csapat (1380 fa) és az Öregfiúk (1348 fa) előtt. Csurgói sporthétvége A hétvégén két rangosnak ígérkező sport- esemény is lesz Csurgón. Szombaton és vasárnap rendezik meg — egyszerre két pályán — a már hagyományosnak számító Columba Jagd Kupa nemzetközi amatőr (egyes és páros) teniszversenyt. A holnap esedékes Csurgó és Vidéke Áfész Kupa kispályás labdarúgótornán résztvevő csapatok három csoportba osztva kezdik majd meg a küzdelmeket délelőtt 9 órakor. A szépszámú támogató és szponzor jóvoltából mindkét sportrendezvényről értékes tárgyjutalmakkal távozhatnak majd a legjobbak. IV. junior uszonyos és búvárúszó VB Lábodi Laura negyedik Tegnap újabb három számban voltak érdekeltek a Kaposvári Középületkivitelező- Adorján SE sportolói Bala- tonfűzfőn a IV. junior uszonyos és búvárúszó világbajnokságon. Ezúttal — igaz, csak hajszál híján — elmaradt ugyan az érem, de így is minden elismerést megérdemelnek a remekül szereplő somogyiak. A legnagyobb várakozás a 4x100-as váltó szereplését előzte meg. Nem is csalódtak a nézők, hiszen hatalmas csatát láthattak. Végül Oroszország nyert Kína és Csehország előtt, míg a Győri Mária, Lábodi Laura, Bódis Rita, Debreczeni Hajnalka alkotta magyar válogatott — mindössze pár századdal a csehek mögött — új országos csúccsal a negyedik lett. Két egyéni számban is érdekeltek voltak tegnap Kovács László edző tanítványai: a 800 méteres búvárúszásban Lábodi Laura a nyolcadik, a 400 méteres búvárúszásban pedig a nagyon fiatal Vinkler Péter a 10. helyet szerezte meg. Ma újabb két egyéni számban állnak rajthoz a Kaposvári Középületkivitelező-Adorján SE búvárúszói. Lábodi Laurát a 200 méteres uszonyos úszásban szólítják, s bemutatkozik Szira István is az 50 méteres búvárúszásban. (Fenyő)