Somogyi Hírlap, 1997. augusztus (8. évfolyam, 178-202. szám)

1997-08-21 / 194. szám

1997. augusztus 21., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 MIT JELENT ÖNNEK SOMOGY? A kitüntetetteket kérdeztük, mit jelent nekik Somogy? Dr. Rozsos István egyetemi tanár, sebészfőorvos: — Kellemes, ugyanakkor megható érzés tölt el. A megye legrangosabb díja egy­ben a tudomány, a tudományos munka elismerése is. Mi zárt, kis közösségben dolgozunk. Az elismerés megsokszorozza erőnket is. Dr. Galabár Emil a Medosz megyei titkára: — Somogy a szülő­hazám, amelyet csak tanulmányaim idejére hagytam el. Mindig igyekeztem vissza, bármerre is jártam. Minden ideköt. Dr. Mohr Tamás segesdi polgármester: — Itt születtem, tősgyö­keres, javíthatatlan somogyi vagyok.' Édesapám vármegyei tiszt­ségviselő volt, tőle örököltem a közért való ténykedés „kénysze­rét”. És rengeteget tanultam tőle. Nem a köszönetért teszem a dol­gom. Magammal kell elszámolnom: bizony sok olyan célt kitűzök, amiért igencsak meg kell dolgoznom. Németh Lajos kéthelyi iskolaigazgató: — Nem itt születtem, So­mogy befogadott. Immár 23 éve minden ideköt. Jól érzem magam Kéthelyen és semmi pénzért nem hagynám el. Dr. Böjti Béla siófoki meteorológus: — Mély alázatot érzek me­gyémmel szemben. Az elismerés a tudományos munkáé. Azé a harcos 39 évé, amelyre szinte az egész életemet feltettem. Dr. Ujkéry Csaba, a Somogy Megyei Bíróság elnöke: — Somogy a szülőföldem, hiszen világrajöttömkor Szigetvár még Somogyhoz tartozott. 20 éve, amikor Sopronból visszajöttem, haza tértem. Az­óta engem is több alkalommal hívtak máshova, de hogy maradtam, ahhoz a hazai táj megtartó szeretete is hozzájárult. Szöllőssi Ferenc balatonboglári plébános: — Somogy az én má­sodik hazám. Zalai születésű vagyok, de életem nagyobb részét itt éltem le, és így szívesen munkálkodtam a megyéért, hiszen már tel­jesen somogyi vagyok. Bors István kaposvári szobrászművész: — Somogyi „tüke va­gyok”. Itt születtem, itt élek, és itt kell meghalnom is. Lőrinczné Kiss Ilona somogyjádi polgármester: — Szülőfa­lummal együtt szülőhazám. Somogyjádon kívül a tágabb szülőfa­lum Somogy. Szabados János kaposvári festőművész: — Itt születtem, itt élek. Nemes Márta balatonszárszói tanár: — Más megyét nem tudnék szeretni. József Attila szellemének megőrzéséért ezután is mindent mégteszek. Fodor András mellém állt, biztatott, így a díjnak ő is részese, s hogy őrzöm József Attila emlékét, az Fodor András iránti tiszteletemnek is szól. Bellái Zoltán kaposvári református lelkész: — Somogy a minde­nem. Innen indultam és ide tértem vissza. A kollégáimnak azt szoktam mondani, hogy ti azt sem tudtátok, hogy hol van Somogy, én már régen itt éltem, és már régen nem fogjátok tudni, hogy hol van Somogy, amikor én még itt élek. Vargáné Zag Ágota, a nagyatádi Bárdos Lajos Általános Iskola tanára: — A munkámat, az életemet, a hitvallásomat. Teremi József, a fonyódligeti gyermektábor igazgatója: — A ha­zám, amit elértem, mindent ebben a megyében értem el. Itt dolgoz­tam, itt alkottam. Ádámné Fábri Lili, a megyei önkormányzat oktatási bizottságá­nak titkára: — Szülőhelyem, a gyerekéveim, a fiatalságom színhe­lye Kaposvár. Itt tanítottak meg mindenre, amit tudok. Tüskés Tibor, a Somogy főszerkesztője: — Én egy szólás-mon­dással felelek: Somogy, Tolna, Baranya, Magyarország aranya. De ebbe Baranya csak a rím kedvéért, Tolna meg a ritmus kedvéért ke­rült bele, a többi az igaz. Csurgói Máté Lajos festőművész: — Szülőhazám a gyönyörű tá­jaival, amit az ember élete végéig őriz, és soha nem felejt. Dr. Martyn Róbert kaposvári orvos: — Itt születtem Kaposvá­ron, s mindig boldogságot jelentett ez a megye. Amikor Erdélyben éltem, akkor is figyelemmel kísértem a somogyi eseményeket. Most, életem utolsó óráiban is nagy öröm itt élnem. Ünnepi közgyűlés volt a megyeházán / Átadták a megye díjait Somogy megye kitüntetettjei FOTÓ: KOVÁCS TIBOR Ünnepelt orvosok. Dr. Martyn Róbert és Rozsos István pro­fesszor eszmecseréje az ünnepség után Államalapító Szent István ünnepe alkalmából kitünte­téseket, elismeréseket adtak át kedden a kaposvári me­gyeházán. Az üm. pi köz­gyűlés szónoka Király Béla történész volt, aki beszédé­ben az európaiság jellemzői­ről mint István király ural­kodását is meghatározó szel­lemiség szólt. Hangsúlyozta: eredményeink alapján to­vábbra is javíthatatlan op­timista. S ezt ajánlja a so­mogyiaknak és az ország polgárainak is. A kitüntetéseket dr. Kolber István, a megyei közgyűlés el­nöke adta át. Somogyért kitün­tető díjat kapott Rozsos István sebészprofesszor, egyetemi tanár, a Kaposi Mór megyei kórház osztályvezető főor­vosa. Alkotói díjban részesült Bors István szobrászművész, Csurgói Máté Lajos festőmű­vész, grafikus és ezt a dijat kapta a 25 éves Somogy Éo- lyóirat is. A megyei közgyűlés peda­gógiai diját kapta Ádámné Fábri Lili, a megyei önkor­mányzat oktatási bizottságá­nak titkára, Horváth Ferenc, a tabi 1. számú általános iskola igazgatója, Kóczián Lászlóné, a lengyeltóti Csalogány álta­lános iskola igazgatója, Né­meth Lajos, a kéthelyi általá­nos iskola igazgatója, Pro- hászka István, a siófoki 523. számú Ipari Szakmunkás- képző Intézet és Szakközépis­kola nyugalmazott igazgatója és dr. Vargáné Zag Ágota, a nagyatádi Bárdos Lajos általá­nos iskola tanára. Művészeti díjat vett át a Ba­laton Táncegyüttes, Czinkotay Frigyes festőművész és Sza­bados János festőművész. A megyei közgyűlés köz- művelődési díjban részesítette a Kis-Balaton Táncegyüttest, a Megyei és Városi Könyvtár kollektíváját és ezt a díjt ve­hette át Nemes Márta, a bala­tonszárszói általános iskola tanára is. A megyei közgyűlés újság­írói nívódíját lapunk, a Somo­gyi Hírlap kapta. Sport díjjal ismerték el De­meter Györgynek, a Balatel röplabda klub vezető edzőjé­nek, Fekete Rudolfnak, a bala­tonboglári Sport klub vezető edzőjének és Tamás Lajosnak, a megyei diáksport tanács el­nökének a munkáját. Somogy Polgáraiért díjat kapott Bellái Zoltán reformá­tus lelkész, dr. Böjti Béla, a siófoki viharjelző obszervató­rium nyugalmazott vezetője, dr. Dobos Pálné, a megyei önkormányzati hivatal főosz­tályvezető-helyettese, dr. Ga­labár Emil a Medosz megyei titkára, Lőrinczné Kiss Ilona, Somogyjád polgármestere, dr. Martyn Róbert orvos, dr. Mohr Tamás, Segesd polgár- mestere, Szőllősi Ferenc bala­tonboglári plébános, Teremi József, a fonyódligeti gyer­mektábor igazgatója és dr. Uj- kéri Csaba, a megyei bíróság elnöke. Tudunk énekelni Technikai „zavarral” kezdődött és fejeződött be a megyei köz­gyűlés keddi ünnepi ülése. Az a magnó sehogy sem akart elin­dulni, amikor a Himnuszt kellett volna játszani az ünnepség kez­detén. Végül aztán megszólalt s a résztvevők jó része csendben hallgatta nemzeti imádságunkat. Az ünnepség végén aztán megint elhangzott: énekeljük el a Szóza­tot. A magnó mintha csak ismé­telte volna önmagát. Nem szólalt meg. S akkor az elsősorban egy­szer csak egy női hang - dr. Lamperth Mónika, országgyű­lési képviselőnő - elkezdte éne­kelni: Hazádnak rendületlenül... Aztán mind többen kapcso­lódtak be s végül visszhangzott a terem. Bizonyítva, hogy tudunk mi énekelni. Ha tudunk miért nem tesszük gyakrabban? - k. i. ­István-szobor Mesztegnyőn, rockopera Marcaliban Megemlékezések és ünnepek megyeszerte Mesztegnyőn dr. Such- man Tamás országgyűlési kép­viselő mondott ünnepi beszé­det a Kárpát medencei honis­mereti találkozó résztvevői előtt. - Nem szabad elfeled­keznünk róla, hogy az Európá­hoz való csatlakozásnak más ma az üzenete mint, ezer évvel ezelőtt volt. Ma ezt az üzenetet itt, ezen az ünnepségen a Kö­zép Európai régió valamennyi küldötte magában hordozza- mondta. A honismeret elköte­lezett hívei tizedik alkalommal gyűltek össze Erdélyből, Szlo­vákiából, Lengyelországból és a Vajdaságból, hogy magyar gondolatokkal együtt emlé­kezzenek történelmünk egyik legkiemelkedőbb ünnepén. Ez alkalomból felavatták Csináth Lajos Mesztegnyői amatőr fa­faragó Szent Istvánt ábrázoló alkotását. Marcaliban tegnap Semjén Zsolt a KDNP ország- gyűlési képviselője köszön­tötte elsőként az ünnepet az El­lenzéki Pártok Szövetségének közös délelőtti összejövetelén. A szónok, történelmi sorskér­désnek nevezte az államalapí­tás ez évi ünnepét, hiszen mint fogalmazott hazánknak úgy kell csatlakoznia Európához, hogy az ország megőrizze szu­verenitását és nemzeti karakte­rét. A piactéren a Marcali Ifjak Társasága által szervezett, egész délutánt betöltő progra­mok között válogathattak az érdeklődők. A városi ünnep­ségre este a Hősök terén került sor. A rendezvény részeként, több száz ünneplő előtt, a szombathelyi Szent Norbert Gimnázium a Máté evangéli­uma című rock passiót adta elő nagy tetszést aratva. Somogymeggyesen a falu alapításának 50. évfordu­lója alkalmából katonai tiszte­letadás mellett avatták föl a kultúrház melletti közterületen a II. világháború áldozatainak emlékművét, amit a lakosság mintegy 100 ezer forintos adományát megtoldva csak­nem 700 ezer forintért emel­tette az emlékművet az ön- kormányzat. A márványtáblára 13 hősi halott neve került. Az ünnepségen Király János pol­gármester adta át — első alka­lommal — a Somogymeggyes díszpolgára kitüntetést Rorba- cher Géza nyugdíjas pedagó­gusnak, illetve Nagy László vállalkozónak. Bedegkéren is a máso­dik világháború hőseire és ál­dozataira emlékeztek tegnap. Az ünnepségre — amely öku­menikus istentisztelettel kez­dődött — eljött a falu ap- raja-nagyja. A katolikus temp­lomkertben felállított emlékmű márványtáblájára 45 elhunyt nevét vésték, s az ő nevük ke­rült be a felszentelt Hősök könyvébe is. A hősi halottak neveinek olvasása közben 45 szál piros szegfűt helyeztek el Fejlesztési terv Csokonyavisontán Egy 12,5 millió forintos fejlesz­tési tervet fogadott el a csoko- nyavisontai önkormányzat. Két pályázatot nyújtanak be nyolc- százezer forint értékben egy kommunális gépsor beszerzé­sére, a községi költségvetésből fenntartott intézményekbe pe­dig a gáz bevezetését tervezik. A szükséges 12,5 millió forin­tot a Kögáz-részvények eladá­sából teremtették elő. Az ön- kormányzati tulajdonban lévő iskola, óvoda, községháza, könyvtár és a kastély kap kor­szerűbb fűtést. Falukrónikákat jelentetnek meg Pályázatot hirdetett a megyei honismereti egyesület, amelyre csaknem harminc munka érke­zett. A díjnyertesek közül hár­mat kiadványban jelentetnek meg. A Bodó Imre által írt Göl- lei krónika a közelmúltban ke­rült ki a nyomdából, a Siójuti krónikát, amit Róka Gyula írt, most nyomják, s hamarosan ki­adják Kiss Tamás művét, a Ná- gocs történetét. Munkahengert loptak Tabon A tabi rendőrőrs ismeretlen el­követőket keres, akik a szemét­telepen feltörték a garázst. Az ott álló S-100-as munkagépről két hidraulikus munkahengert loptak el, s ezzel 230 ezer fo­rint értékű kárt okoztak. Nagybajomi idősek Budapesten Budapestre látogatott a nagyba­jomi nyugdíjas klub. Csobod Istvánná vezetésével a főváros nevezetességeit tekintették meg. A kiránduláson negyven­hetén vettek részt. Az autóbuszt a nagybajomi önkormányzat biztosította. Korszerűsítik a közvilágítást Júliusban elkezdődött már Dombóvár közvilágításának korszerűsítése. A beruházás ki­vitelezője az Energovil Rt. Az önkormányzat, a Dédász, és az Energovil Rt. megállapodása szerint az 50 millió forintos be­ruházást a város megtakarításá­ból finanszírozza. Az elmúlt évben 24 millió forintba került a közvilágítás, most 60 száza­lékos megtakarítás várható. Az iharosi pap új megbízása Kocsi György, az iharosi plé­bános óraadóként is tevékeny­kedik a veszprémi papnevelő intézetben. A plébános szent- írás-tudományt tanít az új tan­évtől a leendő papoknak. a tanulók az emlékmű talapza­tán, amit később elleptek a ko­szorúk és a hozzátartozók vi­rágai. Balatonbogláron az ünnepi közgyűlésen díszpol­gári címet adományoztak Som­lyó György Kossuth-díjas író költőnek. — Életemben kellemesebb meglepetés nem ért, mint ez a díszpolgári cím — mondta a kitüntetett. — Sok jelentős ki­tüntetést kaptam már, de ilyen fontosat nem. Életművem egyik ihletője szülőhelyem és két bogiári ember említhetek, akik a legtöbbet tettek értem. A nagyapám, akinek házában születtem és dr. Karácsonyi Kornél első tanítóm. Sok jelen­tős professzor tanított Buda­pesten és Párizsban, de jobb pedagógus egy sem volt nála. A bogiári díszpolgárság nekik is dukál.

Next

/
Thumbnails
Contents