Somogyi Hírlap, 1997. augusztus (8. évfolyam, 178-202. szám)

1997-08-16 / 191. szám

24 SOMOGYI HÍRLAP BOGLÁRI TÜKÖR 1997. augusztus 16., szombat A polgármester válaszol Közös cél a köztisztaság (Folytatás a 22. oldalról) Tel.: 352-431: — Az ipartelep előtti kavicsos út várható-e, hogy szilárd burkolatú lesz? Mit tudnának tenni az ellen, hogy a po- rosúton ne 80-90 kilométeres sebességgel száguldozzanak az au­tósok, mert ez egyrészt életveszélyes, másrészt sok port okoz. — Várható, a közműépítések befejezése után. Rövidesen sebes­ség korlátozó táblát helyezünk ki. Nagy Árpád, 350-971: — A Gaál Gaszton úti sportpálya déli és keleti oldala az idén még egyszer sem volt lekaszálva. Néhol már az egy métert is meghaladja a gaz. Nem az önkormányzat fel­adata lenne a kaszálás? — Igen, a tulajdonos feladata. Intézkedünk. Egy bogiári szülő: — 1995 őszén indult a Balaton Akadémia. A város szeretettel fogadta és segítette a bogiári diákokat. Balato­nalmádiban bizonyos okok miatt megszűnt a főiskola, a gyerekek nagy része itt folytatja tanulmányait. Kérdésem: a város ezután hogyan fogja támogatni a helybeli diákokat? — A tanulmányi eredményük szerint. Tel.: 350-081: — Mikorra várható a Dózsa György utcai járdaé­pítés folytatása? Örülök, hogy végre van bevásárlóközpontja Boglárnak, de hol van a parkolója? Hol állnak meg az áruszállí­tók járművei? Talán a járdán, a hídburkolaton? A DED ASZ a központban az ősszel is megjavította a közvilágítást. A Dózsa utca állomástól Fonyód felé eső szakaszát csak egy évben egyszer, ta­vasszal. — Az útalaphoz újabb pályázatot nyújtottunk be, mert reménye­ink szerint jövőre folytatnánk a munkát, hiszen ez a város főutcája. Várhatóan két éven belül megoldjuk a parkolási gondokat. A beje­lentését a Dédász Rt vezetőinek továbbítom. Külterületeken még építési tilalom Sándi Péter a Közlekedési Hírközlési és Vízügyi Minisztérium te­rületi tervezési főosztályvezetője értesítette a polgármestert arról, hogy a Balaton Regionális Rendezési terv véglegesítésén dolgozik a tárca. Ismert, hogy ennek elfogadásától függ, hogy a települések külterületein földekhez jutott tulajdonosok építkezhessenek. Hiába ad zöld utat az önkormányzatok már elfogadott terve. Nemcsak Bogláron, a Balaton partján mindenütt gondot okoz a külterületi építési tilalom, mert az új földtulajdonosok nem tudják megvalósí­tani befektetéseiket. A tárca főosztályvezetője azonban kilátásba helyezte, hogy a területi főépítész szakvéleménye alapján kidol­goznak egy ideiglenes megoldást a tilalom esetleges feloldására a balatoni terv elfogadásáig. Egyeztetik a felülvizsgálatot az átme­neti építési korlátozásról. * Elénk teniszélet, nemcsak nyáron Vadasfalvi János alpolgármester a napokban 2000 meghívót postá­zott az ország településeinek, ugyanis szeptember 5-7. között Bog­láron rendezi meg a polgármesterek első tenisztornáját. A verseny fővédnöke Kuncze Gábor belügyminiszter, védnökei: Demszky Gábor Budapest főpolgármestere, Gémesi György, a Magyar Ön- kormányzatok Szövetségének elnöke, Kolber István, a Somogy Megyei Közgyűlés elnökre, Berényi János, a GYSEV elnök-vezér- igazgatója, Mészáros Győző, a BB Borgazdasági Rt vezérigazga­tója, Szabó József, a Paksi Atomerőmű vezérigazgatója és Sós Zol­tán, Boglár polgármestere. Addig is míg a polgármesterek nevez­nek, a jövő héten Somogyi Hírlap teniszkupát rendeznek és itt lesz a világranglista pontszerző ifjúsági teniszbajnokság is. Szeptember végén pedig szintén Boglár ad otthon az újságírók tenisztornájá­nak. Apáról fiúra száll az ősi mesterség Múzeum lett a régi cipészmühelyből is FOTO: KOVÁCS TIBOR Ipartörténeti múzeum született Idős Csurai János cipészmes­ter nem élhette meg, hogy mű­helye, amelyben évtizedeket töltött, a köz javát szolgálja. A télen örömmel üdvözölte a kezdeményezést, hogy múze­umba kerüljenek féltett szer­számai, de a tegnapi avatón már nem lehetett ott. Az Ipa­roskor megbecsült tagját, a kultúra és a sport támogatóját, szakmájának elismert mesterét azonban őrzik a kiállított tár­gyak a Fischl-ház ipartörténeti múzeumában hagyományosan berendezett műhelyben. Mel­lette Mészáros István és fiainak lakatos és kovács műhelye lát­ható eredeti formájában. Az alapítója, aki 119 éve született, a huszas években nyitotta meg, hogy fiainak, unokáinak is munkát, mesterségbeü tudást, megbecsülést adjon. Szekér Ferenc nem a ház gondnokának és Horváth Iván tűzoltóparancsnoknak az ér­deme, hogy a középület alag­sorában megvalósulhatott a város egykori kereskedő, ipa­ros múltját reprezentáló mú­zeum. Szekér Ferenc, aki szin­tén ritka mesterséget a képke­retező és üveges szakmát gya­korolta, most gyermekkori ipa­ros emlékeit valósíthatta meg. Nemcsak az anyag gyűjtésé­ben dolgoztak együtt, a szó szoros értelmében kezük mun­kája a két berendezett műhely. A múzeumot tovább gyarapít­ják, mert felkutatják az egykori bogiári mesterek dokumentu­mait, tárgyi emlékeit is. G. M. Barátságos mérkőzés Böningheimmel Kézilabdások hóban és tűző napon A BBSC férfi kézilabda csapata tegnap este barátságos edzőmérkőzést játszott a böningheimiekkel. Ha úgy tetszik várospolitikai jelentőséggel bírt a meccs, mert a német város­sal most szövögetik a partneri kapcsolatokat. Bolla László a BBSC kézilabda szakosztályának vezetője meg­jegyezte, nem áll távol tőlük, hogy szolgálják a helyi köz­ügyeket is. Azért sem, mert né­pes szurkolótábor segíti munká­jukat és anyagi nehézségeik megoldásához támogatást kap­nak a vállalkozóktól és a sport­barátoktól egyaránt. Mindössze hat éves múltja van a kézilabdának Bogláron. Tulajdonképpen Fonyódról igazolták haza a férficsapatot, mert zömmel ott játszottak. Ma két felnőtt és két utánpótlás csapata van a szakosztálynak. A legsikeresebben közé sorol­hatják magukat a megyében, különösen, hogy rajtuk kívül Csurgó büszkélkedhet ilyen népes szakosztállyal. A férfiak az NB II középmezőnyében tartják magukat. Az előző idényt az 5. helyen zárták, a nők a 10. helyen végeztek. Tisztes helytállást jelent ez, hi­szen évről-évre külön enge­déllyel játszák szabad téren a mérkőzéseiket. Nem rendelke­zik a város versenysportra al­kalmas teremmel, másutt vi­szont magasak a bérleti díjak. Hóesésben, esőben, tűző napon küzdenek. Bár a vendégcsapa­tok morgolódnak, nem mond­hatnak le népes szurkolótábo­ruk támogatásáról. A kötődést az is szorosabbra fűzi, hogy a belépőjegyek helyett tombolát árusítanak és a szünetben sor­solnak. A szakosztály 1 millió 750 ezer forintos költségvetéssel dolgozik. Békés András a BBSC új elnöke sokat tesz a szakosztály stabil gazdálkodá­sáért, de valószínűleg költség­vetés-módosítást kell kérniük. Az új idényt új edzővel kezdik Kocsis Géza személyében, il­letve SchraujfJenőés Bornem­issza József a tehetséggondo­zást segíti. Új játékosok a női csapatban lépnek pályára. A nők a középmezőnyt, a férfiak az 1-5 helyet célozták meg. Menyhártné Huszár Hajnalka technikai vezető a megyei kézi­labda szövetség elnökségében az utánpótlás versenyt irányítja. Az új idényre sikerült elérniük, hogy a fiatalok korosztályos bajnokságon szerepeljenek. Miután téli fordulót is tartanak, megfelelnek a Magyar Kézi­labda Szövetség kötelező ver­seny kiírásának is, amely sze­rint a 18 mérkőzést le kell ját­szaniuk. (Gáldonyi) Kislaki vízdíj A képviselő-testület megállapí­totta a Szőlőskislakon számlá­zandó ivóvíz díját, ami köbméte­renként 109,53 forint plusz áfa. A város más részein 145,60 forintot fizetnek a polgárok. Oka az, hogy a kislaki vezetékhálózatnak az önkormányzat a tulajdonosa, a város más területein lévő vízi közműveknek pedig az állam. Legjobb tanfolyam a saját számítógép A Rekurzív Számítástechnikai Kft. (Szabadság u. 4. Telelőn: 352-292,30/396-751) ezt felelősséggel szolgáltatta Pentium számítógép nettó 98 990 Ft-tól, Windows'95 16 400 Ft, multimédia CD-k (nyelvlecke-lexikon) egyedi szoftverek, oem INGYENES könyvelői program. (53102) Temetkezési Szolgáltató Bt. Balatonboglár, Zrínyi u. 9. Ügyelet: éjjel-nappal Telefon: 85/353-063, 06-60/461-791 Teljeskörű szolgáltatás szolid árakkal. Temetés szombat és vasárnap is felár nélkül. Cégünk nevéhez méltóan g "Együttérzéssel" szolgálunk! § Virágos Boglár A város az idén is benevezett a Virágos Magyarországért pályázatra. A napokban Horányi Ágnes főkertész zsűrizte a közterületeket. Bár a minősítés az eredmény kihirdetéséig titkos, a bogiáriak reménykedhetnek az elismerésben, hiszen egyre gazdagab­ban díszítettek, színesek parkjaik, utcáik. Két éve már elnyerte a mozgalom fődíját a város. Balatonboglár 30 hektáros zöldterületeinek fejlesztésére idén 60-70 millió forintot költ az önkormányzat. Zömmel a strandok, parkok szépítésére. Szerencsére sok új járdával és úttal gyarapodott a város, amelyek mentén minden apró területet igyekeztek virágokkal, zöldek­kel beültetni, mint a városközpontban, a Dózsa György, a Kazinczy és a Templom utcában. Tendencia, hogy a gyalogjárókat esztétikusabb díszburkolattal látják el és nemcsak a város centrumában. Ügyanakkor gyakorlat, hogy egy-egy utcát teljesen felöltöztetnek, tehát komplett beruházást valósítanak meg a felújítások során. fotó: kovács tibor NYÁRI AKCIÓ! Most cserélje ki Suzuki gépkocsiját, mert megéri Használt Suzuki gépkocsija, most az AKCIÓNK alatt sokkai többet ér, mint a piaci ára! A RÉSZLETEKRŐL ÉRDEKLŐDJÖN MÁRKAKÉPVISELETÜNKNÉL! Suzuki Swift 1.0 GA 1 328 000,- * Suzuki Swift 1.3 GL 1 466 000,- A Suzuki Sedan modellek AKCIÓS árairól érdeklődjön telefonon! BÁRMILYEN GYÁRTMÁNYÚ HASZNÁLT KELETI, VAGY NYUGATI GÉPKOCSIJÁT AZ ÚJ ÁRÁBA BESZÁMÍTJUK! j $ Hirt Autószalon tWA —— Tamási, Vasút u. 1-3. Tel.: 74/471-032, 60/361-646

Next

/
Thumbnails
Contents