Somogyi Hírlap, 1997. július (8. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-05 / 155. szám
20 SOMOGYI HÍRLAP SZÍNES HÉTVÉGE 1997. július 5., szombat Somogyi rektor a Pécsi Orvostudományi Egyetemen A korszerűség lépcsőfokai Dr. Bellyei Árpád, az új rektor- Milyen állapotban vette át a Pécsi Orvostudományi Egyetem irányítását?- Gazdaságilag és morálisan is rendezett állapotban. Két éve a Pécsi Orvostudományi Egyetemnek több mint fél milliárd forint adóssága volt, az egyetemek általános alulfinanszírozottságának következtében. Ez a nagy adósságállomány rá- kényszerítette a korábbi vezetőséget, hogy megszorító intézkedésekkel s szigorú gazdasági követelmények betartásával fokozatosan csökkentse, majd felszámolja az adósságot. Hivatalba lépésem napján a Pécsi Orvostudományi Egyetem likviditása helyreállt: kifizetetlen számlakövetelésünk nincs: előretekinthetünk, és a kibontakozás a fejlődés irányait kereshetjük. Ez az állapot természetesen a korábbi rektori, dékáni, valamint gazdasági vezetés érdeme.- Hol a helye az intézménynek a magyar orvosképzésben?- A Pécsi Orvostudományi Egyetem 600 éves múltja, tradíciói és nagy hírű orvosprofesz- szorai mindig jelentős tekintélyt és vonzerőt jelentettek a jövendő orvostanhallgatók számára. Ennek ellenére nem gondolnám, hogy a magyar orvos- egyetemek között lényeges különbség lenne az oktatás minőségét illetően, de hogy intézményünk megállja a helyét a magyar összehasonlításban, azt biztosan állíthatom. A kérdést egy kissé általánosabbra fordítva: az orvosképzésnek legalább olyan szerves része ma már a továbbképzés folyamatos biztosítása - a technikai fejlődés gyors ütemével párhuzamosan -, mint maga az orvosképzés, ez eddig egy elkülönült intézetnek, a Budapesti Orvostovábbképző Intézetnek volt a feladata. Az Európai Unióhoz való csatlakozás követelményeinek megfelelően a jövő évtől az orvostovábbképzés is az egyetemek feladatává válik: tehát ugyanazon a helyen történik az orvostanhallgatók kiképzése, ahol az orvosok továbbképzése. Ez teljesen új feladatokat jelent egyetemünk számára. Felkészültünk rá: előkészítettük ennek az intézményi struktúráját, és úgy gondolkodunk, hogy a Pécsi Orvostudományi Egyetem e tekintetben is nagy vonzerő az ország orvosképzésében: valószínűleg a dunántúli orvosok részére fogja biztosítani ezt a jelentős feladatot. Intézetünkben angol nyelven külföldi hallgatókat is képezünk, emellett az orvostovábbképzést ma már külföldi specialisták részére is nyitottá kívánjuk tenni.- Tervez-e olyan lépéseket, amelyekkel értékvesztő korunkban visszaállítható a rektori tisztség presztízse?- Természetesen igen. Ez azonban sem vezényszóval, sem formai lépésekkel nem oldható meg. Ma már az orvosegyetem vezetése csak abban az esetben biztosítható, hogy ha a rektor megtalálja azokat a munkatársakat, akikben az egyetem közvéleménye bízik, és akik irányt tudnak mutatni az egyetem számára, a változó gazdasági és társadalmi körülmények között. Tehát korszerű management kialakítása professzionális módszerekkel rendkívül fontos teendő. A második eleme, hogy a tanári testület, a professzori kar hajdani tekintélyét, súlyát és értékrendjét vissza kell állítani. Ehhez a legfontosabb, hogy az egyetemet érintő minden fontos kérdésben a professzori kar véleményét ki kell kérni, ezt az igen értékes és hatalmas szellemi kapacitást folyamatosan működtetni kell, és azonosulni kell az általuk elfogadott és kiérlelt alapelvekkel. Még két igen lényeges kérdésre kell kitérnem. Tekintettel arra, hogy a magyar orvosegyetemek válaszút előtt vannak, hosszú távú stratégiai terveket kell kidolgoznunk jelenleg az orvosegyetem valamennyi funkciójában: az oktatás, a tudományos fejlesztés, valamint a gyógyító betegellátás javítása területén. Ennek gyümölcsét elsősorban a fiatal orvosgeneráció fogja élvezni és természetesen a betegek, a fiatal orvosok és munkatársak legszélesebb rétegét be kell vonni stratégiai lépések tervezésébe. Végül: az egyetem valamennyi intézetével, klinikáival szorosabb emberi és munkatársi kapcsolatot kell létrehozni, hogy a vezetés érzékeny legyen az ő speciális problémájukra.- Miként látja megvalósíthatónak elsősorban a Pannon Agrártudományi Egyetem kaposvári karával való együttműködést?- Nem csak az Országos Akkreditációs Bizottság, hanem a tudománypolitikai irányelvek is javasolják, sőt megkövetelik egy régió egyetemeinek szorosabb együttműködését az elkövetkezendő időkben. Ennek szervezeti formája az Universi- tás. Ez év tavaszán létrejött, és valamennyi egyetem, illetve főiskola vezető tanácsa megszavazta egy nagy, nyugat- és déldunántúli szövetség létrehozásának alapelveit. Ennek a szövetségnek öt intézmény a tagja: a Pannon Agrártudományi Egyetem, a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem, a Pécsi Orvostudományi Egyetem, a Kaposvári Csokonay Vitéz Mihály Tanárképző Főiskola, valamint a Szekszárdi Illyés Gyula Tanárképző Főiskola. Az együttműködés mélységei be- láthatatlanok és igen előremutatóak. Számos területen közös szakokat indítunk, közösen akkreditáljuk egymás programjait, és közös informatikai hálózatot, valamint egyéb kutatási területeket dolgoztunk ki. A napokban az öt intézmény által létrehozott szövetség már közös fejlesztési programot és pályázatot nyújtott be a Művelődési és Közoktatási Minisztériumhoz. Ez az együttműködés azonban csak a kölcsönös előnyök mentén haladhat előre, és jelenleg ennek az úrnak a kezdetén tartunk. Az azonban biztonsággal állítható, hogy az öt intézmény hatalmas szellemi kapacitása, oktatói garnitúrája, valamint a hallgatók egymásra találása nagy előnyöket jelent egymás számára, és teljesen új távlatokat nyit meg.- Rektor Úr, Ön Kaposváron nőtt fel. Mit adott Önnek ez a város?- Otthont, emlékeket, tudást és igen mély emberi kapcsolatokat. Édesanyám jelenleg is Kaposváron él. Gimnáziumi és egyetemi barátaim jelentős része Kaposvárott dolgozik, akikkel jelenleg is gyakran találkozunk, keressük egymást - és ma is mindig elfogódottsággal indulok hazafelé, azaz Kaposvárra.- Önnek mi a specialitása és mi alapozta meg hírnevét?- A csípőízület gyermek- és felnőttkori ortopédiai betegségeinek műtéti kezelése, és a korszerű műtéti eljárások bevezetése a specialitásom. Hozzá kell tennem: tekintettel arra, hogy az általam vezetett ortopédiai klinikának az ortopédiai betegségek valamennyi területén a lehető legkorszerűbb tudással és eljárásokkal kell rendelkezni - már csak az orvostanhallgatók és orvosok oktatása miatt is -, a többi nagyízület kezelésében, műtéti eljárásaiban, pótlásában (protézis beültetés), valamint az ortopédiai betegségek gerincsebészeti problémáiban is járatosnak kell lennem. Természetesen valamennyi területen, a klinikán belül külön specialisták csoportja is dolgozik.- Mi az, amivel hozzájárult az ortopédsebészet fejlődéséhez?- Három dolgot említek. Az egyik, hogy a veleszületett csípőficam legkorszerűbb műtéti kezelését és a medence hiányát pótló, úgynevezett „medence- osteotomiák” bevezetését hazánkban én indítottam el, 1980- ban. A második, hogy a klinikán mindig is meglévő gerincsebészeti ténykedést és aktivitást az elmúlt tíz évben - amióta intézetvezető vagyok - egészen új eljárásokkal és bonyolult eszközökkel végezzük. Ehhez jól képzett specialisták csoportját kellett létrehozni, amelynek a végeredménye, hogy ma például a gerincferdülések kezelésében a legerősebb intézetté váltunk Magyarországon, és keleteurópai kiképző központként működünk. Végül a harmadik, hogy évente több mint 500 nagyízületi (csípő- és térd) protézis beültetését végezzük, melyhez szintén speciális feltételek kialakítására, a legkorszerűbb módszerek alkalmazására és igen jól képzett munkatársak kiképzésére volt szükség.- Miként tolerálja a hosszú műtétek során munkatársait és azok Önt? Diktátor-e a műtőben, vagy a demokrácia érvényesül, amikor operál?- Erről valójában csak a munkatársaim tudnának érdemben nyilatkozni. A kérdése azonban nekem szólt, és itt elveimet tudom elmondani. A tartós, hosszú és nehéz műtétek során valóban team dolgozik együtt, hosszú órákon keresztül. Úgy érzem, hogy munkatársként dolgozunk együtt, és nem főnökként vagyok jelen a műtőben. A hangos szót, az idegeskedést, valamint a műtét során előforduló nehézségekért a munkatárs felelősségre vonását nem szeretem. Ugyanakkor a problémákat mindig megbeszélem a munkatársakkal, de lehetőleg műtét után, amikor a feszültség megszűnik. Úgy érzem, hogy egy ilyen szoros, kölcsönös egymásra utaltságban egy diktátorként megjelenő orvos, vagy vezető szinte önmagát izolálja és zárja ki a munkatársi csapatból. Számomra ez emberileg is elfogadhatatlan. Visszatért a ménesgazda Rádoki József már Nagysallérban- Ü-ge-tés! - keményen, katonásan hangzik a parancs. Látszik, ló és lovas egyaránt azonnal ért belőle. Azon csodálkozom, hogy ebbe a pici, törékeny emberbe hogyan férhet ekkora keménység. Azt mondják a lovasok, hogy aki ismeri az tudja, a látszat mögött hallatlan türelem és szeretet lakozik. És ezen nem szabad csodálkozni. Rádoki Józsefnek életeleme a ló és a lovaglás. Ez hozta vissza a lovasok közé is. Néhány éve súlyos betegség támadta meg. Andrea, az orvos megsúgja, hogy tucatnyi emberből csak egy tud felgyógyulni úgy, hogy újra teljes értékű legyen. És csak egy van, aki ismét lóra is tud ülni. Nos, az az egy Rádoki József. A Rádoki, akit 1985-ben, a nyugdíbamenetelkor szépen elbúcsúztattak, aztán elfelejtettek. Az egykori somogysárdi ménesgazda ezt persze másképpen látja. „Azt hiszem, hogy a postás húsvétkor nagyon haragudhatott rám. Százhuszonvalahány képeslapot kellett kihoznia... Elmentünk az Alföldre, hogy lovat vegyünk: az egyik gazda a nyakamba esett. Ismert, mert valamikor vettem tőle csikót a honvédségnek. Persze, hogy van ismerősöm mindenfelé. Amikor a háború után újra kezdődött a ló- tenyésztés, huszonketten kaptunk kiképzést. Igaz, már csak hárman vagyunk. Hetvenhárom évemmel én vagyok a legidősebb...” A legszívesebben azt mondanám neki: pardon, de nem az ügetőn vagyunk, egy kicsit vissza kellene fogni a kantárszárat, de hagyom meséljen. Élvezet hallgatni. Olyan dolgokról szól, amire mások alig-alig emlékeznek. Mert ugyan ki tudja már, hogy a második világháború után az összegyűjtött és hazatelepített lovakat ide hozták Kaposvár határába, Bőszénfára. Itt volt az utolsó huszárménes. Itt nevelték a csikókat. Innen vitték a lovakat Nyíregyházára az utolsó huszár laktanyába. Évente 135 négyéves csikót. A ménesgazda, fiatal huszártisztként Rádoki József lett. Maga se érti miként lett parancsnok, de egy biztos: a lovak szeretetét a Kapos- keresztúr melletti erdőből, Rá- kópusztáról hozta magával. „A ló volt a játszópajtásom.” Ötvenkettőben a bőszénfai ménest átadták a Földművelési Minisztériumnak. Amikor a katonák elmentek, csak annyit kértek, hogy Rádoki József maradhasson a ménes élén. A legendás éveknek csakhamar vége szakadt. Az ügyeletes hozzáértők kimondták, hogy kevésvérűség ütötte fel a fejét, ő hiába hajtogatta, hogy azért nem kellene olyan gyorsan verdiktet hirdetni: pecsétes papír volt arról, hogy az van, és kész! Ma sem tud beletörődni, hogy így történt. „Akit akkor az állatorvoslás vezetőjének tartottak, hiába volt nagy ember, oda sem ment a lovakhoz, hogy megnézze őket. A fogatból mondta a diagnózist!” Magát is okolja, de belátja, hiába súgták neki: igaza van, a felsőbbség már eldöntötte a dolgot. Négy éves zárlatot kellett elrendelni, s addig se hozni se vinni nem lehetett a lovakat. Ez lett Bőszénfa vége. Kisbérre került, oda, ahonnan a háború vége felé elhajtották a híres ménest. ,Azt mondták, csináljak olyant, mint a háború előtti volt”. Hogy sikerült neki azt bizonyítsa egyetlen tény: Rádoki József, Kisbér és Imerial neve örökre összeforrott. Mert itthon kevés jó ló volt, a minisztérium illetékesei elmentek Olaszországba kancát nézni. A páduai ménesbe akadtak Hurryra. Némi furfanggal viszonylag olcsón vették meg. Imivel, az akkor ügyeletes sztár ménnek akarták fedeztetni. Rádoki József titokba avat: nem ment az olyan könnyen. Kellett egy jó nagy lapát is Imi noszogatására. „Azt mondják, az én hibám, hogy Iminek nem lett több utódja. Lehet. De ha akkor ott vannak, ők sem gondolkodnak másképpen.” A legendás pároz- tatásból 1960. február 14-én született meg Imperial. A „korcs” csikóra sokan rá sem néztek. Rádoki József világhírű lovat nevelt belőle. Imperial a galopp pályán 25 futásból húszat megnyert és kétszer helyezett lett. Az egyetlen magyar ló, amelyet tengerentúli versenyre is elvittek. Négymillió dollárt ígértek érte. Rádoki József maga is versenyzett. Imperiallal a sikert azonban nem ő aratta le. Kisbérről nem csak a ló, a ménesgazda is elkerült. 1961. december 31-én Somogy- sárdra küldték az ottani ménes rendbetételére. Visszajött Somogyba. Útipoggyászként hét vagon állatot hozott magával. És megcsinálta ezt a ménest is. A versenypályák házatáján jól csengett Somogysárd neve. És Rádokié is. „A lóversenyzésben ah ajtó, vagy a lovas súlyának meghatározó szerepe van. Volt, hogy napjában csak egy szelet szalámit ettem, hogy meg legyen a versenysúlyom. Még kenyeret sem ettem. Azt is a lónak adtam. A háború után kenyérhiány volt. Az egyik lovam - nagyon érzékeny típus volt -, ha megsértődött, csak száraz kenyeret evett. Hát a sajátomat szárítottuk meg neki. Be is hívattak a pártbizottságra. Igaz-e? Mondtam, az. Hát nem szégyenlem magam, hogy amikor az ország éhezik én a lovakat kenyérrel etetem? Mondtam, nem kértem én senkitől, a magamét adtam neki...” Négyszer versenyzett a pár- dubicei pályán. Természetesen bukott is. De csak egyszer! Azon a hírhedt pályán, ahol minden akadályt arról a versenyzőről neveztek el, aki ott halt meg. Rádoki nyolcvanötben nyugdíjba ment. Készült rá, mert pó- nikat vett, családi házat épített. Aztán közbeszólt a betegség, az agy keringési zavara. Kórházba szállították. „Tudtam, éreztem a negyedik éjszakán, hogy ha azt túlélem, akkor életben maradok.” Menni sem tudott. A gyereke odaköltöztette magához Babócsára. Ott, titokban tanult meg újra járni. Kínokkal teli órákon jut&ott az egyik lépcsőfokról a másikra. Aztán a fészer mélyében, a kíváncsiskodó szemektől távol előkerült a kerékpár is. Hatalmas önfegyelemmel és kitartással elérte, hogy ismét mozoghasson. Tudom, sokat segített neki az lovasbarát orvos is: Tunyoghy doktorral huszonhat éve ismerik egymást. Ő is megszállott lovas. Mondania sem kell, hogy mit érezhetett át akkor, amikor Rádoki József odakerült a kórházukba. Aztán Pósa doktorék és a kereskedő Tor- máék kérték, segítsen. Mostanra elkészült a lábodi lovarda, ahol ő a ménesgazda. Tiszteletére nevezték el Imperial lovasklubnak. „Imperialnak 282 utóda lett. Jöjjön, mutatok valamit! Itt van Muzulmán, meg a Galyatető. Mindegyikben ott van Imperial vére.” Szeme villanásával megsimogatja őket.- U-ge-tés! Vág-ta! - keményen csattannak a parancsok, ő is nyeregbe pattan: a többiekkel elindul a határba. Méltósággal üli meg a lovát. Nagy Jenő
