Somogyi Hírlap, 1997. július (8. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-28 / 174. szám

1997. július 28., hétfő SOMOGYI HÍRLAP MARCALI TÜKÖR 11 Felújítják a könyvtárt Felújítási munkák miatt au­gusztus végéig szünetel a kölcsönzés a marcali könyv­tárban. Az olvasni vágyókat azonban a szokott nyitvatar- tás szerint addig is várják. Új kiállítás a Bemáth-galériában Augusztus közepéig láto­gatható a Bernáth Galéria új kiállítása, amely Horváth Ágota munkáiból válogat. A művész Marcaliban először mutatja be alkotásait, me­lyekben a hagyományos népi formákat ötvözte a mai kor praktikumával, hogy az esztétikus kerámia bármely háztartásban használható legyen. Hiszen alkotói hit­vallása szerint nem csak at­tól szép egy tárgy, hogy a szemet gyönyörködteti ha­nem attól hogy hasznos. Mindenki névnapja Horvátkúton Horvátkúton tartotta szoká­sos negyedévi összejövete­lét a Somogy Megyei Moz­gássérültek Marcali Cso­portja. A csoport száznegy­ven taggal tizennégy éve működik és a közös prog­ramok mellett a sérült em­berek érdekvédelmét is el­látja. A szombati ünnepség , ahogy Szép Lajosnétól meg­tudtuk a mindenki névnapja címet viselte, valójában azonban a csoportvezető szerint csak egy jó alkalom volt a találkozásra. A cso­portnak ugyanis nincs saját helyisége . Ezért kénytele­nek ilyen módon találkozni egymással. Horvátkútra mintegy ötvenen látogattak ki, nem csak Marcaliból ha­nem vonzáskörzetéből is. Szociális otthon lesz az óvodából Hétmillió forintért vásárolta meg Marcaliban a Megbé­kélés Szociális Otthon Ala­pítvány a Templom utca né­gyes szám alatti épületet, amely több évtizedig óvo­daként, majd gazdaasz- szonyképzőként működött. Az alapítvány azért vásá­rolta meg az épületet, hogy idős emberek számára tartós bentlakásos szociális ott­hont alakítson ki. Elsősor­ban azokat az embereket szeretnék segíteni, akik idős korukra teljesen magukra maradtak. Az átalakítás a jövő héten kezdődik és vár­hatóan az év végére feje­ződnek be, így 14 idős em­bernek lesz otthona az egy­kori óvoda épületében. Festő ecsettel, kapával - a Berek síkja fölött Kilátás a Sári-hegyen Kovács József néhány hete töl­tötte be hatvanat. Életének fon­tosabb állomásai mind mind Marcalihoz kötik. Mesélte, hogy nyolcéves korában, 1945- ben már „díjazták” a rajzait: egy, számára ismeretlen festő­nőnek rajzolt, s ezért egy doboz vízfestéket kapott. Csurgói di­ákként Raksányi Lajos festő­művész figyelme kísérte. Ko­vács József tanár - 40 évi taní­tás után - nyugdíjba ment.- Mivel tölti napjait?- Csak a közalkalmazotti munkaviszonyom szűnt meg nyugdíjazásommal, a tevé­kenység nem - mondta. - Erőm és egészségem lehetővé teszi a munkát. Tavasztól őszig elég sok időt igényel az egy holdnyi kert Sárihegyen. Gyönyörű on­nan a kilátás: sok képemhez ad témát a csodálatos táj. A kéthe- lyi hegy lankás oldala belesi­mul a Berek asztalsimaságú, hosszú síkjába, amit mint egy ezüst csík - csak ennyi látható belőle - zár le a Balaton. Fö­lötte mint egy mesefilm dísz­lete: Szentgyörgy-hegy, Szigli- get, és a Badacsony kékes-lila hullámai. Festek akkor is, ha nincs ecset a kezemben.- Mit érez eredménynek csaknem 40 évi tanítás után?- Ha arra gondolok, hány gyereknek sikerült kinyitni a szemét érdekes összefüggések megláttatására, már megérte. Egyik tanítványommal, aki épí­tészmérnök lett, Sümegen ta­lálkoztam. Azt mondta: az isko­lában a tanár úr sok mindent megtanított, amire később épít­hettem. Egyáltalán: mindegy, hogy művész, vagy csak rajzról jól olvasó ács, kőműves, mű­szerész lett a kisdiákból, ha használni tudta azokat a bizo­nyos alapokat.- Miben talál örömet?- A boldogság forrásait min­denkinek magának kell megta­lálni. A legfontosabb, hogy tudja: az élet nem rózsaszir­mokkal teleszórt úton való me­netelés, hanem siker és kudar­cok, fény és árnyék folyamatos váltakozása. Vörösmartyval Kovács József szólva: „Mindig úgy volt e vi­lági élet. Egyszer fázott, más­szor lánggal égett.” így még a kudarc is lehet boldogság for­rása. Az ember lehetőségei vé­gesek, de tudom, a tanítványok sokra vihetik, s a gyermekeink többre juthatnak. Az ő örömük, kis unokáim mosolya, mind , öröm lehet. Fábos Erika SUCHMAN TAMÁST KÉRDEZTÉK (Folytatás a 10. oldalról) 313-062: Mit tud róla, mi­kor épül fel a Dózsa utcában a garázssor? A kérdezőt konkrétan tájékoz­tatni fogom a Dózsa utcai ga­rázssor építésének esélyeiről. 313-855: Sok rendezvényen láthatjuk támogatóként Marcaliban. így van-e ez az egész választókörzetében és miért tartja ezt fontosnak? Másik kérdésem: Az 1998-as választási eredményt Ön szerint mi befolyásolja majd leginkább? Milyen érvek mentén fognak az állampol­gárok szavazni? Az állami támogatás mecéna- tura 1990 óta folyamatosan és fokozatosan megszűnt. Mint láthatja a tv-ben a kultúra, a művészet, a sport és bizonyos szociális feladatok is a szpon­zorok, támogatók szándékától függ. Az alapítványok, a civil szervezetek fontos funkciót töltenek be de ahhoz, hogy pó­tolják a korábbi szinteket ah­hoz a politika képviselőinek hathatós támogatása is szük­séges. Ezt a szükséget én na­gyon sok politikus társammal együtt már régen felismertem, jóllehet, hogy ügyelni kell a szándékok és a támogatott cé­lok korrektségére. Nyolcéves közéleti pályámon még soha nem fordult elő, hogy a hoz­zámforduló segítséget kérőket elutasítottam volna, nem tet­tem volna meg mindent a tá­mogatások megszerzéséért. Ez nemcsak a választókörzetre hanem az egész országra vo­natkozik, ahonnan felkérés ér­kezett. Néhány példát: csurgói modellező-világbajnokság, gyékényesi motorcsónak eu- rópabajnokság, mesztegnyői gyermek-kézilabdások olasz- országi versenytámogatása, nagyszakácsi gyermekotthon anyagi támogatása, nyugdíjas egyesületek, mozgássérültek, cukorbetegek anyagi támoga­tása, marcali fiatalok egyesü­letének támogatása, több mint harminc csoport parlamenti kirándulása stb. Ézekkel a dolgokkal soha nem kérked­tem, nem örülök ezek nyilvá­nosságának mert kötelessé­gemnek tartom teljesíteni az ilyen megkereséseket. Mielőtt félreértenének az olvasók ez már milliós nagyságrendű tá­mogatás amit eddig megszer­veztem, s ennek egy kis része saját anyagi forrásaim fel- használása, többsége pedig szponzorok fellelése útján tör­tént. Ha konkrét támogatási javaslata van a kérdezőnek, kérem forduljon hozzám le­vélben. A 98-as választási esélyekről már szóltam, győzni fogunk ha a a választópolgárok is úgy gondolják. Mi és személy sze­rint én is értük vagyunk, de nélkülük és támogatásuk nélkül semmit sem tehetünk. Horváth József Karikó utca: Mikor és milyen ügy­ben interpellált utoljára a parlamentben? A kormánypárti képviselők nem interpellálnak, hanem közvetlenül fordulnak a kor­mányzathoz. 20 hónapos mi­niszteri működésem alatt pedig természetes hogy nem interpel­láltam. De ha arra kíváncsi a kérdező, hogy mit tettem a vá­lasztópolgáraim érdekében, ak­kor szívesen állok rendelkezé­sére személyesen valamilyen fórumon vagy mindenheti pén­teki marcali fogadóórámon és írásban bemutatom. Hálás va­gyok annak a több száz válasz­tópolgárnak, állampolgárnak, aki tavaly október óta felkere­sett személyesen írásban vagy telefonon és tehettem értük. Különösen jól esik az ismert események után, hogy megtisz­telnek bizalmukkal. Szeptem­bertől újra végigjárom közsé­genként a választókerületemet, fogadóórák keretében, fel kívá­nom mérni azt is, hogy a to­vábbi politikai jövőmmel kap­csolatban novemberben milyen döntést hozzak. Kizárólag a vá­lasztópolgári visszajelzések alapján fogok dönteni arról, hogy indulok-e az 1998-as vá­lasztásokon, ehhez megsze­rezve a választókerületi párt­szervek támogatását. ELÉGEDETT VÁROS(RÉSZ)LAKÓK Marcalihoz három városrész tartozik. A Boronkán, Hor­vátkúton és Bizén élő embereket arról kérdeztük: mit ad nekik a város? Elégedettek-e a fejlesztésekkel, a képviselőik munkájával? Mennyire érzik magukat marcalinak? Bekk Horváth István: Szerintem sokat köszönhetünk Marcalinak. Horvátkút egyedül nem állná meg a helyét úgy sokkal kevesebb pénzünk lenne. Semmire sem futná.Ismerve a mai anyagi helyzetet a jelenleginél sokkal többre nem szá­míthatunk. Hiányosságok azért akadnak . Járdagondok, a ra­vatalozót is fel kéne újítani de elégedetlenek nem lehetünk. Én úgy érzem figyelnek ránk a polgármester is bármilyen problémával fordulunk hozzá igyekszik segíteni. Elégedett vagyok a munkájával. Különben én szeretek itt élni, jó kis egészséges község a miénk. Nemes Vincéiké: Szerintem sok mindenben előnyös, hogy Marcalihoz tartozunk. Sok minden készült azóta hogy oda tartozunk. Elégedett vagyok, de az nagyon jó lenne ha a kulturális élet egy kicsivel mozgalmasabb lenne. Amióta megszűnt az iskola és nincs pedagógus, nincs élet a faluban. Az nagyon jó lenne ha ebben segítene Marcali. Babina Elemémé: Amit lehet megkapunk. Idén az Er­dőalja utca kövezését oldja meg az önkormányzat, járdát és a földesutakat újítják fel. Jövőre szeretném ha a ravatalozót helyre állítanák és a kulturházra is rég ráérett már a felújítás. Sok társadalmi munkát vállalnánk benne csak a támogatás meg lenne már. Ámmer László: Mindenki nagyon várja már például, hogy megépüljön a gázhálózat. Egyre nehezebb megszerezni a téli tüzelőt és hát kényelmesebb is lenne ha így fűthetnénk. Közműfejlesztésre is szükség lenne. Ami jó hogy támogatja az önkormányzat a sportot. Nagyon szép a focipályánk, még Macaliból is kijárnak meccsre. Ami hiányzik az meg szép lassan elkészül majd, remélem. Fejes Imre: Én nem vagyok elégedett. Sok pénzt nem köl­tenek ránk csak szedik. Eladták a kastélyunkat is. Úgy hallot­tam azóta már új tulajdonosa is van. Nem tudom, de szerin­tem csak nyerészkednek rajtunk. Most meg a sportpálya sem a miénk már és még dicsekedtek is vele hogy milyen jó áron adták el. Szerintem szomorú. Törődhetnének velünk többet is az az én véleményem. Csizmadia Jánosné: Nincsenek Boronkán üzemek és termelés sem folyik a faluban, ezért szerintem jobban járunk így, hogy Marcalihoz tartozunk. Szerintem amin változtatni kéne az elsősorban a fiatalok érdeke lenne. Kéne egy játszótér és jó lenne ha az eladott focipálya helyett kerülne másik. Ott játszottak eddig a gyerekek a kicsitől a nagyig. Ami azonban mindenkinek nagyon fontos lenne a belvízelvezetés megol­dása. Nagy gondokat okoz. Parkosítani virágosítani is kéne úgy mint Marcaliban. Azért nem vagyok elégedetlen, szere­tek itt lakni. Varga Beáta: Én inkább marcalinak érzem magam mint boronkainak , annyira közel van hozzánk a város. Jó hogy épül az óvoda, így talán jobban fennmarad a község. Több szórako­zási lehetőség jó lenne nem csak itt Marcaliban is , sok a fiatal. Én azt is nagyon szeretném ha lenne kábel televízió, bár azt nem tudom támogatnák e a faluban . sok már a parabola an­tenna és az idős ember is ők nem biztos, hogy szeretnék. AIárkus Ernőné: Én mindennel meg vagyok elégedve. A képviselőnk is gyakran elbeszélget velünk a gondjainkról, és a polgármesterhez is fordulhatunk ha tud segít. Ha kijaví­tanák a járdákat az nagyon jó lenne most igen rosszak. Ha lenne egy nagyobb bolt az is jó lenne. Kevesebb dologért kéne Marcaliba utazni. Most is van üzletünk elégedett is va­gyok vele a kiszolgáló is nagyon kedves kislány. Lukácsné Turbéki Beáta: Én ma már Marcaliban la­kom, de itt nőttem fel és még ma is otthon érzem magam Bo­ronkán. Szeretem ezt a helyet. Előnye, hogy kisebb és csen­desebb mint Marcali, hátránya hogy nehezebben lehet itt bol­dogulni. Nincs munkahely. Sok a fiatal szórakozási lehetőség az bőven elkelne. Ritka ha van egy két bál pedig biztosan so­kan elmennének oda is szórakozni. iára fearfcáci FESTÉKAKQIÚ! Diszperziós falfesték, 16 1 2128 Ft-tól Kerti bútorok vására! Szék 695 Ft , Asztal 2 220 Ft § Cím: Marcali, Sport u. • Tel.: 85/314-012 SOMOGY TEMETKEZÉSI KFT. Marcali, Nefeleics u. 1. Tel.: 85/311-248 Ügyelet éjjel-nappal: 06-20/240-512 Teljeskörű szolgáltatás, részletfizetési lehetőségek, balzsamozás, kedvezményes halottszállítás. Temetés 39 900 Ft-tól, § szombat-vasárnap is. c KEGYELETTEL SZOLGÁLUNK! H-8700 MARCALI, PF: 80 *85/411-810, 412-381, 412-644, 411-005 » Útépítések o Járdaépítések o TÉRKŐ márkakereskedés és építés o Transport beton eladás, szállítás (53567) A Somogyi Hírlap Marcali Tükör című melléklete leg­közelebb augusztus 25-én, hétfőn jelenik meg. MEISZT6RICS au AUTÓS * ISKOLA Nyári gyorsított tanfolyamokat indít az alábbi kategóriákban:-Smk - segédmotor- A, A1 — motorkerékpár- B - személyautó- C - tehergépkocsi- D - autóbusz- E - nehézpótkocsi Marcali, Gorkij ü. 28. (VII. 29., 17.00 óra) Tel.: 85/410-647 Nagyatád, Rókus köz 5. (VII. 28., 16.00 óra) k Tel.: 82/352-109, 06-30/292-555 8 ir> Megrendelőszelvény Címzett: a SOMOGYI HÍRLAP Kiadója, 7401 Kaposvár, Pf. 31. Megrendelem a SOMOGYI HÍRLAP-ot. Az előfizetési díjat □ 1 hónapra □ negyedévre 725 forintot 2100 forintot a számlával jelentkező kézbesítőnek fizetem. (Az előfizetés a következő hónap első napjától érvényes.) Az előfizető neve:..................................................................................................... Lakcím: ...................................................................................................................... ( A megrendelőszelvényt borítékba téve bélyeg nélkül beküldheti a fenti címre.)

Next

/
Thumbnails
Contents