Somogyi Hírlap, 1997. július (8. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-26 / 173. szám

22 SOMOGYI HÍRLAP FÖLDVÁRI TÜKÖR 1997. július 26., szombat Pesti és szegedi gyerekek is jöttek a földvári óvo­dába FOTÓ: KASZA JÓZSEF — Tavalyi az ötlet, hogy nyáron vidéki apróságokat fogadjunk a földvári óvo­dába, mivel ilyenkor a helyi gyerekek létszáma lecsök­ken. Mintegy hatvan szülő veszi igénybe ezt a szolgálta­tásunkat — mondta Szabó Józsefné óvodavezető. — Az idén egy óvodai szaklapban meghirdettük ezt a lehetősé­get, jelentkeztek szép szám­mal az érdeklődők; a legtöb­ben Pestről, de jöttek már Szegedről és Dunakesziről is. A 20-25 tagú csapatok szom- battól-szombatig játszanak- pihennek a földvári oviban 4- 5 nevelő gondoskodása mel­lett. Egy helyiségből ebédlőt alakítottunk ki, a másikból szálláshelyet, ahol a gyere­kek tíz centiméter vastag szi­vacsbetéteken alszanak. Ez nem hideg és könnyen kezel­hető. Az emeleti tornaterem­ben alszanak a felnőttek. — Szerveztünk már kirán­dulást a környékre; Szán­tódra, Tihanyba is — mondta Szabó Józsefné. — Legutóbb pedig Kőröshegyen bogrács­ban főztük az ebédet a gyere­kekkel együtt. Jártak nálunk sportolók; karatésok tartottak itt edzőtábort, s tőlünk indul­tak Franciaországba, egy pá­rizsi versenyre. A kikapcsolódás ezer fo­rintba kerül naponta a gyere­keknek. Az óvoda bevétele másfél millió forintra rúg majd; a pénzből foglalkozta­tási eszközöket, játékokat vá­sárolnak. Hogy ügyesen gaz­dálkodnak, azt példázza: A földvári gyermekparadicso­mért nevű alapítványuk az in­tézmény udvarán fürdőme­dencét hozott létre, amelyben a gyerekek az idén lubickol­hatnak először. Míg a Bala­ton csak 19-20 fokra meleg­szik fel, ennek 25-26 fokos vízében szívesen pancsolnak a kis lurkók. B. N. Elégedett kényszervállalkozó Segítenek a vevők a válogatásban fotó: kasza tibor — A rendszerváltozásnak vol­tak nyertesei és vesztesei, s én nem szerettem volna az utób­biak közé tartozni; még akkor sem, ha sokan ezt a sorsot kí­vánták nekem... Módos Attila, ötödik éve szőnyegek árusítá­sával foglalkozik. Az általa em­lített „fordulópontot” megelő­zően a minisztertanács balaton- földvári üdülőjét vezette. — Egyszer, s mindenkorra lezártam magamban azokat az időket. Nincs is időm manapság rágódni a múlton, hiszen négy­száz négyzetméteres áruhá­zamban én vagyok a takarító, a könyvelő, az eladó és az anyagbeszerző. Átlátom az egész tevékenységet, s azt val­lom: nincs szükségem plusz munkaerőre, mert akkor annak költségeit be kellene építeni az árba. így viszont annak örülök, hogy nem csak Balatonföldvár- ról járnak hozzám padlósző­nyegért, műanyagpadlóért, ha­nem például Siófokról is, pedig ott lenne bőven olyan üzlet, ahol az ilyesmit megkapják. Amikor belevágtam a vállalko­zásba , elgondolkodtam: mi az, ami a környéken még alig van. Büfé, meg étterem már a ki­lencvenes évek elején is volt bőven, ezért vendéglátóipari végzettségemet végül is nem hasznosítottam. Hatvan négy­zetméteren kezdtem a lakásunk garázsában, hat-hétféle sző­nyeg árusításával. Sok vásárló kifordult, amikor meglátta, hogy milyen szűk a választék... Én is kényszervállalkozónak tartom magam, mint sok tízez­ren az országban, de olyannak, aki nem panaszkodik: éjjel­nappal dolgozom és én elége­dett vagyok azzal, ahol most tartok. Módos Attila hozzátette még: nemrég járt nála egy nagy pécsi cég vezetője, mert nem akarta elhinni: ekkora területen egyedül is lehet padlószőnyeget árusítani. Elmondta neki: ő be­lekalkulálta azt is, hogy sokszor a vevővel együtt forgatják, szabják méretre az árut, ők je­lentik neki a segítséget... Bezárta éttermét és húsboltot nyitott Titkos keverék a németeknek- Tizesével-húszasával viszik a németek a grillezni való hús­szeleteket - mondta Pintér Csaba, aki bezárta éttermét, s helyette az idei nyártól húst, zöldséget árul, s mini ABC—t üzemeltet. A negyvenhat éves vendéglátós múlt után nyug­díjba vonult szakember azt mondta: kikísérletezett egy fű­szerkeveréket, azt rászórta a ka­rajszeletekre - a környék német turistái pedig „ráharaptak”.- Manapság sok ötlet kell Talán a fiaim megérik... FOTÓ: KASZA JÓZSEF ahhoz, ha valaki bevételhez kí­ván jutni - folytatta a vállal­kozó. - Sokszor előfordul: nyolc deka felvágottat kér a német, meg két zsemlét, s ráüt a gyerek kezére, ha még kivesz egy fahéjas csigát is. Sajnos, nagyon átalakult a balatoni vendégkör: a pénzes nyugat­németek nem jönnek ide. Sze­rintem két okból: nem akarnak találkozni a keleti németekkel, no meg ha egy kicsit többet fi­zetnek, már mehetnek Afri­kába, Amerikába. 1992 volt az utolsó jó év a vendéglátásban, aztán jött a német egyesítés... Én olyan vendégkörről álmo­dom, akiknek a többsége az or­szághatáron belülről jön. Talán majd a fiaim megérik ezt is. Én meg addig is hajnalonta felke­lek és megyek áruért. Közben jókat nosztalgiázom, mi min­den történt a balatoni vendéglá­tásban az elmúlt évtizedekben. Egy évig például a földvári mi­nisztertanácsi üdülő vendéglá­tását is vezettem. A főnököm azért orrolt meg rám, mert egy állófogadás után Aczél György nekem köszönte meg a vendég­látást, s nem neki... JÖVŐKÉPÜNK Berkes László polgármestert a város lakói kérdezték tegnap telefonon. A válaszokat közöljük. Jordanics János, Balatonföldvár, Budapesti út 5.340-623 — Polgármester úr hogyan képzeli Balatonföldvár város jövőjét? A következő évtizedekben meg tud-e majd élni az idegenforgalomból? — Úgy képzelem el, hogy Földvár egy elegáns, jó üdülőhely lehet belföldiek és külföldiek számára. Valamikor is ilyen volt, és egyre inkább ebbe az irányba halad. Hogy meg tud-e élni? Földvárnak nincs mezőgazdasága, nincs ipara ugyan, de ha jó az intézményrendszere, a szolgáltatása, és jól megy az idegen- forgalom, akkor mindig meg tud élni, mert több a munkahely, mint amennyi a munkaerőkínálat. 340-066 — Balatonföldváron keresztül megy a 70-es út négy sá­von. Egy részén 70, másik részén 60, a harmadik részén 50 kilométeres a megengedett sebesség. Az autósokkal szóra­kozik az önkormányzat, hogy ilyen változatos sebességhatá­rokat tűzött ki? — Nyáron mindenhol 50 kilométer a megengedett a sebes­ség. Nyári szezon kivételével szokták a különböző sebességha­tárokat megszabni, de úgy gondoljuk, hogy a jövőben ezt nem alkalmazzuk, ugyanis nincs rá szükség. 340-030 Mi lesz a vasút mellett sorvadó platánok sorsa? Kivágjak őket? Képes lehet-e arra a város, hogy pert nyerjen a MÁV ellen? — Képes lehet, mintegy 150 fa van veszélyben. Akkor vár­juk ki őket, amikor eldől a per kimenetele. Addig bizonyíték­ként meghagyjuk valamennyit. 340-780 — Szerintem jó a város kulturális kínálata, de megkérde­zem: nem összeférhetetlen-e, hogy a polgármester felesége a közösségi ház igazgatója? — Nem összeférhetetlen, lehet adni felmentést. Amikor őt feleségül vettem, már igazgató volt. Pénzügyileg teljesen bizto­sított a felügyelet. A képviselő-testület tudomásul vette, hogy házastársak vagyunk, és így már nem törvényellenes. Szakmai­lag pedig nincs összeférhetetlenség. Ernyei Zoltán: — A szárszóhoz közel eső városrészen úgy tudom, tel­keknek való földet vásárolt az önkormányzat. Mikor jut­hatnak ehhez a helybeli fiatalok és mennyiért? — 1 millió 800 ezer forintért jelenleg is van tíz eladó tel­künk. 340-112: — Mennyi a polgármester, a jegyző és a képviselők fize­tése? — A választott emberek jövedelméről vagyok hivatott el­számolni. Az enyém 136 800 forint, a képviselőké 18 000 fo­rint, a bizottsági elnököké 26 000, az alpolgármesteré 36 000 forint. Név nélkül: Úgy hallottam, hogy a városon át szeretnék vezetni az M7-es autópályát? Belenyugodott-e ebbe a város vezetése, illetve hagyja-e megvalósulni ezt a tervet? — Ebbe soha nem nyugodtunk bele, nem is nyugszunk, Földváron soha nem fog keresztül menni az M7-es autópálya. Horváth Pál: — Azt olvastam a Somogyi Hírlapban, hogy a polgármes­ter szeret sütni, főzni. Kérem, mondja el a kedvenc receptjét. — Szeretem a pulykasültet natúr módon, amelyet a követke­zőképpen készítek el: a pulykamellet fölszeletelem, kis fehér borsot teszek rá, és megsózom. Fél óra múlva sütőbe teszem, kevés száraz fehér borral meglocsolom, egy kis olajat, kevés vizet teszek rá, egy kevés fokhagymát ízlés szerint, és lefedve párolom. Amikor megpuhult, megpirítom. Köretnek sült bur­gonyát és ananászt adok. 340-999 — A zeneiskola tanulói egyre több sikert érnek el orszá­gos versenyeken. Büszke lehet rájuk a város. Honorálja ezt a teljesítményt az önkormányzat és hogyan? — Természetesen honorálja, mert az intézmény vezetőjének megfelelő a jövedelme. A karnagy külön javadalmazást kap ezért. És ha a támogatást nézzük: négy éve építettek egy új ze­neiskolát, és azóta igen drága, igényes hangszereket vásárol­tunk az iskola és a zenekar részére. Az erkölcsi siker sem kevés. A KÖRNYÉKEN A LEGOLCSÓBBAN!- Padlószőnyegek- Táblaszőnyegek, 2x3 és 3x4 m- Ágyelő és összekötő szőnyegek- Ágynemű garnitúrák- Lepedők, törölközők- Bútorszövetek- Tapéták (öntapadósak is)- Műanyagpadlók Nagy választékban, egyes termékek akciós áron kaphatók Cím: Padlószőnyeg Aruház Balatonföldvár, Szentgyörgyi u. 4. TeL/fax: 06-84/340-063 _ Nyitva: kedd-péntek 8-12 és 14-17 - tg. szombat 8-12-ig------­V asárnap, hétfő zárva! J MEGNYÍLT!!! UUTQVtotfíl Mil öl (heavy metal pólókI KIS- ÉS NAGYKERESKEDÉS A KÉSZÍTŐNÉL A L1QOLCSÓBBI11 Tel.: 84-340-005 YlSZONTBJUlóniAK RBHÍVÜU iÜEMEDIÉNY?!! (55751) i SOMOGY TEMETKEZÉSI KFT. Balatonszárszó, Szóládi n 84. Tel.: 84/363-311 Ügyelet ó||el-nappal: 06-30/567-578 Teljeskörű szolgáltatás, részletfizetési lehetőségek, balzsamozás, kedvezményes halottszállítás. Temetés 39 900 Ft-tól, -a szombat-vasárnap is. £ KEGYELETTEL SZOLGÁLUNK! Megrendelőszelvény Címzett: a SOMOGYI HÍRLAP Kiadója, 7401 Kaposvár, Pf. 31. Megrendelem a SOMOGYI HÍRLAP-ot. Az előfizetési díjat □ 1 hónapra □ negyedévre 725 forintot 2100 forintot a számlával jelentkező kézbesítőnek fizetem. (Az előfizetés a következő hónap első napjától érvényes.) Az előfizető neve:............................................................................................... Lakcím:................................................................................................................ (A megrendelőszelvényt borítékba téve bélyeg nélkül beküldheti a fenti címre.) Vágja ki, mert szüksége lehet rá! A SOMOGYI HÍRLAP hirdetésfelvevő helyei a Balaton-parton SOMOGYI HÍRLAP irodája Siófok, Szabadság tér 2.1/1. Tel.: 84/311-688, fax: 84/311-861 Molnár Géza, Balatonlelle, Rákóczi u. 204. Széllné Benczik Ildikó, ■ i Balatonmária, Rákóczi u. 1. jA-, A takarékszövetkezetek 1 balatonfüldvári, kőröshegyi, zamárdi, balatonszárszói, balatonszemesi, balatonlellei, balatonboglári, kötéséi, látrányi, fonyódi, balatonfenyvesi, balatonmáriai, balatonszentgyörgyi irodájában (55746)

Next

/
Thumbnails
Contents