Somogyi Hírlap, 1997. július (8. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-23 / 170. szám
Megyei körkép: Somogy az árvízkárosultakért # Péktöbblet van a megyében (3-4. oldal) / Somogyi tájak: Árokparton terem a kenyér # Kaposfő múltját kutatják ( 6. oldal) Gazdaság: 18 ezer forint a búza garantált ára • Hitel az ifjúsági szakképzéshez ( 7. oldal) / SOMOGYI HÍRLAP VIII. évfolyam, 170. szám Ára: 33 Ft KÖZÉLETI NAPILAP 1997. július 23., szerda Somogy nem várja tétlenül az állami segítséget Lépéselőnyben a kórház Keller László A Kaposi Mór Megyei Kórház országosan is egyedülálló helyzetben van: itt egyértelműen megfogalmazták azokat a lépéseket, amelyeket maguknak kell meglépniük azért, hogy az adósságállományukat csökkentsék. Ezt Keller László, a Népjóléti Minisztérium politikai államtitkára mondta tegnap a kaposvári és a mosdósi kórházban tett látogatása során. Hozzátette: a megyei ön- kormányzattól kapott részletes anyagból az is kiderül, hogy a kórház és a megyei önkormányzat felkészült a mintegy százmillió forintra tehető adósságállomány kezelésére, ütemezett lépésekben. A tervek szerint ez a felhalmozódott adósság a jövő év elejére válik kezelhetővé. Az államtitkár hangsúlyozta: az ország több kórháza is hasonló gondokkal küzd. Többségük csupán az állami támogatásban reménykedik, abban, hogy „kikényszerítheti” a segítséget arra hivatkozva, hogy az ellátást mindenképpen biztosítani kell. (Folytatás a 3. oldalon) Horn Gyula a kormány eredményeiről, adósságairól A miniszterelnök érvei A miniszterelnök egy-egy beszéde, kijelentése után sokan szeretnék megkérdezni tőle: milyen adatok, tények, érvek és ellenérvek húzódnak meg a szavai mögött? Mire alapozza véleményét, megállapításait? Erre azonban ritkán - jobbára csak egy-egy közvetlen hangulatú lakossági fórumon - nyílik alkalom. Ezt próbálja pótolni az az interjú, amelyet Horn Gyula miniszterelnök lapunk számára adott. A kormányfő felsorolta azokat a változásokat, amelyek a kormány hároméves tevékenysége nyomán a gazdaságban és más területeken bekövetkeztek, óvakodva attól - mint mondotta -, hogy illúziókat keltsen. Ennek elkerülésére rögtön sorra vette a mezőgazdaság, a közbiztonság, az önkormányzatok problémáit. Az interjúból kiderül, hogy nagy hatással voltak Horn Gyulára azok az eszmecserék, tárgyalások, amelyeket vezető nyugati államférfiakkal folytatott arról, hogy a NATO és az Európai Unió hazánkkal már az első körben kezdje meg a csatlakozási tárgyalásokat. Tárgyalópartnerei elismeréssel szóltak a kormány stabilizációs intézkedéseiről, a demokratikus intézményrendszer működéséről és a szomszédainkhoz fűződő kapcsolatok javításáról. A nyugati integrációkhoz való csatlakozás révén nő az esélyünk a felzárkózásra - véli a miniszterelnök. (Az interjúnk a 8. oldalon) Alpinisták a kéményen Az alpinisták hegy helyett, most kéményre másztak fotó: lang Róbert Alpinisták bontják a nagyatádi szakmunkásképző iskola kollégiumának csaknem harminc méteres kéményét. A különleges technológiának köszönhetően naponta mintegy másfél-két méterrel lesz alacsonyabb a betonból és téglából készült kémény, amely valamikor egy széntüzeléses kazán megfelelő szellőzését biztosította. A siófoki ügyészség is vizsgálódik Szántód és Zamárdi vitájában. A vagyonmegosztás ügyében tegnapig nem sikerült megegyeznie a két település képviselő testületéinek. Megírtuk már: bár a törvényességre vigyázó Somogy megyei köz- igazgatási hivatal adatok átadására szólította fel a zamárdiaA munkát végző kaposvári Ki-Team Bt szakemberei végzik és várhatóan a jövő héten végeznek vele. A különleges technológia alkalmazására pedig azért volt szükség, mert a kémény a kollégium udvarán, olyan szűk helyen van, hogy azt a szokásos eljárásokkal nem lehetne ledönteni. A cég egyébként szakterületén az egyik legpatinásabb válkat, a polgármester ezt megtiltotta a hivatala dolgozóinak. Az önállósodott Szántód választott vezetői azt állítják: ez lehetetlenné teszi működésük megkezdését. Emiatt panaszos levelet írtak — többek között — Kuncze Gábor belügyminiszternek és az ügyészségnek is. A vizsgálat tényét a siófoki lalkozásnak számít, hiszen csaknem tíz éve végeznek különböző munkákat alpinista technológiákkal. Kaposváron számtalan társasház homlokzatát újították fel, és a panelházak többségének szigetelését is ők végezték. Most újabb nagy munkára készülnek: a zalaegerszegi nagytemplom tornyát varázsolják újjá. B. Zs. ügyészség vezetője nem tagadta munkatársunknak. Úgy tudjuk, ma Zamárdiba érkezik a megyei közigazgatási hivatal munkatársa illetve a zamárdiakat képviselő ügyvéd, dr. Szó'gyéni József vagy a munkatársa, hogy megpróbáljanak előrelépni az indulatokat nem nélkülöző ügyben. Megszűnt a KDNP frakciója A Kereszténydemokrata Néppárt központjából származó információk szerint tegnap délután futár útján eljuttatták az Országgyűlés elnökének hivatalához a frakcióból kilépő képviselők nyilatkozatát. Ennek értelmében hivatalosan is megszűnt a KDNP ország- gyűlési képviselőcsoportja. Görögországban kutat a Mól A Mól Rt egy nemzetközi konzorcium résztvevőjeként két görög szárazföldi blokk kutatására írt alá szerződést tegnap a görög kormánnyal. A konzorciumban az operátori feladatokat a 40 százalékos részesedéssel rendelkező angol Enterprise Oil látja el. Mellette 28 százalékkal részesedik az amerikai Union Texas Hellas, 20 százalékkal a Mól Rt., 12 százalékkal pedig a görög Public Petroleum. Az APEH az adók visszatérítéséről Valótlan számok hangzottak el valótlan beállításban a személyi jövedelemadóvisszatérítésekről a FKGP sajtótájékoztatóján. Kiderült: csak azok nem kapták kézhez a pénzüket, akik nem jelölték meg, hogyan kérik a visszautalást. Nemzeti park a Balaton-felvidéken Még az idén nemzeti parkká nyilvánítják a Balaton-fel- vidék 56 ezer hektáros területét, és előkészület alatt áll a Duna-Ipoly-térség nemzeti parkká alakítása is - mondta tegnap Balatonfüre- den Szili Katalin, a Környezetvédelmi és Területfejlesztési minisztérium államtitkára, aki a tóparti polgár- mesterekkel találkozott. Ügyészségi vizsgálat Zamárdiban •• Belvízveszély Somogybán A sok évi csapadékátlagnak a két és félszerese, mintegy 40-70 milliméter eső hullott Somogyra július első két hetében. Az óriási vízmennyiség több helyen, a településeken és a művelhető földterületeken is károkat okozott. A vízügyis szakemberek szerint — a megelőzés érdekében — több százmillió forintra lenne szükség ahhoz, hogy a somogyi víztársulatok kezelésében lévő területek elvezető rendszere kiépüljön. De még ez sem lenne elég a helyi vízkárok kivédésére. A régi üzemi és önkormányzati, valamint az egykori téesz-tulaj- donban lévő területek ugyanis rosszabb állapotban vannak, mint a közcélú vízfolyások. A rendbetételükhöz szükséges pénz pedig hiányzik. hízi körképünk a 4. oldalon) Zselickislakon önkormányzati megrendelésre teszik rendbe az árkokat fotó: kovács Tibor A nyomvonal a Balatontól 15 kilométerre Ökológusok az M7-esért Az M7-es autópálya tovább építéséhez szükséges források biztosításához akár lakossági, illetve vállalati részvények kibocsátását is elképzelhetőnek tartja a Balaton Ökológiai Egyesület. Fonyód polgár- mestere és a leendő autópályát majd rendszeresen használó vállalkozások vezetői egyetértéssel fogadták a kezdeményezést. Bajcsy Béla az egyesület elnöke korábbi tájékozódó megbeszélésekre hivatkozva mondta ezt tegnap a siófoki közgyűlésén, amelyen az immár meglehetősen régóta húzódó dél-balatoni autópálya mielőbbi megépítését sürgették. A koncesszióban megépült M5-ÖS autópálya példáján okulva szeretnék, ha az M7-es annál előnyösebb konstrukcióban épülne meg. Ugyanakkor szorgalmazzák, hogy a korábbi pályázatoktól eltérően a Balatontól valamelyest távolabb, mintegy 15 kilométerre jelöljék ki a nyomvonalat. Javaslataikat eljuttatják a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztériumhoz annak reményében, hogy figyelembe veszik azokat a következő tenderkiírásnál. A közgyűlést tagtoborzónak is szánták. A Balaton Ökológiai Egyesület összefogásra szólította fel a déli parti településeket, hogy a leendő autópálya a számukra legkedvezőbb feltételekkel épüljön meg.