Somogyi Hírlap, 1997. július (8. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-19 / 167. szám

1997. július 19., szombat SOMOGYI HÍRLAP KAPOSVÁR 9 A Nyár utcában sem kell majd esőzéskor bokáig gázolni a vízben, ha elkészül az elvezető árok fotó: török anett Az eddigi legtöbb pénzt fordítják felújításokra Épül és megújul a város A város 6,8 milliárd forintos költségvetésének 20 százalé­kát fordítja az önkormányzat felhalmozási célokra, ez az arány egy éve 17,6 százalék volt. Ám míg tavaly ebből a forrásból mintegy 100 millió forintot költöttek működési ki­adásokra, addig idén ennek több mint a háromszorosát. — A hetvenes években még a költségvetés 40 százaléka ju­tott a beruházásokra és a felújí­tásokra, a 30 százalékos arány most is elvárható lenne — számolt dr. Kéki Zoltán jegyző, miután a napokban vé­gigjárta a folyamatban lévő je­lentősebb kaposvári beruházá­sokat és felújításokat. Mintegy 10 millió forintot takaríthat meg a város, ha ilyen ütemben készül a hulla­déklerakó telep: a jövő év ele­jén elkészülhet az egyik depó, így elkerülhető lesz az újabb dombráépítés a régi telepen. A vastalanító 127,5 millió forin­tos ez évi ütemét már be is fe­jezte a Délviép, most a hálózat mechanikai tisztítását végzi. A város egy részén már kifogás­talan minőségű ivóvíz folyik a csapokból. A 100 millió forin­tért készülő húsipari tanmű­helyben a jelek szerint szep­temberben kezdődhet a tanítás, és a toponáriak is új művelő­dési házukban tarthatják majd a szüreti bált. Végre megoldó­dik a Töröcske, a Nyár és a Szigetvári utca csapadékvíz­elvezetése is. — A város történetében re­álértékben sem költöttek soha ennyit felújításokra: több mint 255 millió forintot. A jogos igényeket azonban még így sem tudjuk kielégíteni — mondta a jegyző. Összesen 9 óvodában, 11 ál­talános és 7 középiskolában, 11 egészségügyi és szociális, valamint 8 egyéb intézmény­ben folynak kisebb-nagyobb felújítások. Ezek többsége a tanévkezdésre elkészül. Katona József Árvízkárosultaknak Az önkormányzat arra kéri a lakosságot és a köziileteket, hogy segítsenek a katasztrófa sújtotta lengyel és cseh árvíz- károsultaknak. A Vöröske­reszt megyei szervezete szin­tén elkezdte a gyűjtést, sőt, már vett is át adományokat. A város polgárvédelmi pa­rancsnoka, Gál Ferenc alezre­des már elutazott Lengyelor­szágba, hogy rádiós szakisme­reteit hasznosítva közreműköd­jön az ottani hírlánc kiépítésé­ben. A Vöröskereszt Szent Imre utca 8. szám alatti megyei iro­dájában már több ruhasegélyt is átvettek, és sokan kértek csek­ket is, hogy pénzadományukkal segítség az otthonaiktól meg- fosztottakat. Az országos szervezettől érkezett körlevél szerint takaróféleségekre, zseb­lámpákra, konzervekre, sát­rakra, tápszerekre, gumicsiz­mákra, sátrakra és oltóanya­gokra van szükség. Ezeket to­vábbra is várják a megyei iro­dában munkanapokon 8-tól 16 óra 30 percig. Elsősorban azonban pénzre van égető szükség. A Vöröskeresztnél olyan csekkeket is át lehet venni, amelyeken befizethetők az adományok. Ezt megtehetik egyszerű csekken is, ekkor rá kell írni: Magyar Vöröskereszt, Árvíz; a számlaszám: 1030002- 20329725-71483285. Az ön- kormányzat is pénzadományo­kat gyűjt, amiket akár a postán, akár a városháza portája mel­letti pénztárban be lehet fizetni. A csekkre rá kell írni: Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyű­lése letéti számla; Az árvízká­rosultaknak; a számlaszám: 11743002-15398006-06530000. A beérkezett pénzeket folya­matosan eljuttatjuk a segély- szervezetekhez, akik a megfe­lelő helyekre továbbítják azokat. A befizetések közérdekű kötele­zettségvállalások, tehát az adó­alapot csökkentő tételként el­számolhatók. Katona József VÁROSLAKÓK KÉRDEZIK József Lajos, 48-as Ifjúság útja 17. (312-190): A Somogyi Hírlap július 10-i számában kérdeztem a kande­láberek festéséről, azt a választ kaptam a polgármesteri hi­vataltól, hogy az a Dédász Rt feladata. Kérdezem: mikor te­szik már rendbe, mert sokan szóvá teszik, hogy ezek a kan­deláberek nagyon csúnyák. A kandeláberek alján a záródo­boz leesett, ezeket mikor javítják meg, fordítanak-e erre elég gondot? Erdélyi Ferenc, a Dédász Rt munkatársa: — A Dédász feladata a kandeláberek festése és karbantartása. Kaposváron körülbelül 3000 önálló lámpaoszlop van, ezeket folyamatosan tesszük rendbe. A nyitott vagy hiányzó ajtók szándékos károkozás kö­vetkezményei: szerelőink kéthetente ellenőrzik a villamos há­lózatot és soron kívül pótolják ezeket. A festés esztétikai kér­dés, elsőként a forgalmasabb területeken végezzük el — erre egyre kevesebb pénzünk van. Szarka Ágnes (313-802) Kaposvár egyetlen műemlék jellegű portálját a Fő utca 18. szám alatt körülbelül egy évvel ez­előtt szétszedték. Mikorra várható, hogy ezt régi pompájá­ban visszaállítják? Virányi István, városi főépítész: — A közeljövőben várható, hogy az épület portálját átalakítjuk. A Kodak nemzetközi cég, szigorú előírásaik vannak arról, hogy a reklámhordozók hogyan jelenjenek meg. Mi szeretnénk, ha ez beleillene az épület egye­diségébe. Ennek megfelelően már folyamatban van az átalakí­tási tervek engedélyeztetése. (428-408): - A Kanizsai utca és a Berzsenyi utca által hatá­rolt, bekerített területen másfél-két méteres gaz van, ahol tombol most már a parlagfű. Kinek a feladata lenne ezt gondozni? Sallai Attiláné, a Vagyongazdálkodási Igazgatóság munkatársa: — A terület gondozása a tulajdonos feladata. A behatárolt terü­letnek több tulajdonosa van: a Berzsenyi u. nyugati oldala épít­kezési terület, a McDonald’s tulajdona. Az ATI mögötti terület a Fodor és Társa cégé, a Kanizsa u. első háza és a szervizút kö­zötti részt a TESCO áruháznak kell kezelni. Nagy József, Búzavirág u.25. (313-309): - Hova tűnt a hal a Desedából? Tavaly ugyanis nem engedték leengedni a De- seda vizét a gátjavítás miatt, az idén pedig egyszerűen nem lehet halat fogni a Desedában. Száler Endre, a Mahosz megyei titkára: — Az egész országban azt panaszolják a horgászok, hogy nem tudnak halat fogni. A hal nem tűnt el a Desedából, csak az időjárás nem kedvez a horgászoknak. Hozzájutnak a halak elegendő természetes táplá­lékhoz, ezért nem „vevők” a csalira. A tavat senki nem halászta le, a hal benne van. Somogyi Győző, 316-915: - A Somogyi Hírlapban olvastam, hogy ismét kamerákat akarnak fölszerelni a városban. Dr. Pintér István rendőrkapitány azt állította, hogy a kame­rákkal ellátott helyeken nem történik bűncselekmény. 1996. augusztus 7-én fényes nappal lopták el a BMW-met a Kos­suth térről, a kamera szeme elől. Azóta sincs meg. A rend­őrségen azt mondták, nappal nincs bekapcsolva a kamera, és különben sem rögzíti a felvételeket. Akkor viszont mi ér­telme van milliókat kidobni rájuk? Dr. Pintér István, rendőrkapitány: — A közterületeken elhelye­zett kamerák által szolgáltatott kép — a rendőrségről szóló 1994 évi 34-es törvény 42. szakasza szerint — csak akkor rög­zíthető, ha bűncselekmény történik. A felvételek rögzítése sú­lyos adatvédelmi problémát vet fel, mert olyan események is rögzítésre kerülhetnek, amelyek nincsenek kapcsolatban rend­őri intézkedés szükségességével. A 24 órás rögzítés törvényel­lenes, mert ez az adatvédelmi törvénnyel és a rendőrségről szóló törvénnyel sem lenne összhangban. A kérdéses esetben valószínű, hogy a gépkocsit nem durva, erőszakos eszközökkel tulajdonították el, az ügyeletes tiszt végignézhette az eseményt, de nem feltételezte, hogy bűncselekmény történik. A gépkocsi­lopást ezért nem rögzítették. Pályázat városarculatra Kaposvár városarculati kézi­könyvének megírására írt ki pá­lyázatot az önkormányzat. A könyv feladata a város egysé­ges arculatának kialakítása, és az egységes szabályozási szán­dék érvényesítése. — A helyi információs rend­szer elemei nem egységesek. Ezt legjobban talán az utcanév­táblák tükrözik —: mondta dr. Kéki Zoltán jegyző. — Mivel az önkormányzat nem foglalkoztat ehhez értő szakembert, kényte­lenek voltunk kiírni a pályáza­tot. A pályázónak ki kell dol­goznia a szlogeneket, város­azonosító zenei motívumot, jelvényeket, oklevelek, plaket­tek formáját, a címer- és zász­lóhasználatot, a közintézmé­nyek, tájékoztató térképek elhe­lyezésének rendjét, valamint az önkormányzat által használt le­vélpapírok, borítékok formai megjelenését. Ez azonban nem teljes lista, az említetteken kí­vül is várunk arculatformáló öt­leteket. A szakembereknek — például az utcatábla-készítők­nek — szolgál majd útmutatóul a kézikönyv. — Mikor valósulnak meg a nyertes ötletei? — Nem egyik napról a má­sikra. Minden azon múlik, mennyi pénze lesz a városnak ilyen célra. Gombás Bálint Tiffany-remekek Tizenöt éve foglalkozik Tiffany és más üvegművészeti tárgyak készítésé­vel Molnár Ferenc. A kaposvári üvegműves alkotásai országos hírnek. Stúdiójában míves lám­pákat, tükröket és üvegfalakat készít, újjáélesztve a szecesszió formakincsét fotó: lang Róbert Zöldebb lesz a Liget Otthon A Liget Szociális Otthon egymillió 300 ezer forintot nyert pályázaton a Népjóléti Minisztériumtól. A pénzből mosógépet, száritógépet és vasalót szeretnének vásá­rolni, továbbá tervezik egy lakószoba fürdőszobává alakítását, amely a tolóko­csis betegek tisztálkodását segítené. A hiányzó össze­get az otthon biztosítja. Szervezik a gyámhivatalt Megkezdődött a városi gyámhivatal szervezése. A törvényben előírt új hivatal hetvenhét község gyám­ügyeit intézi, és november 1- jén alakul meg. A megnö­vekedett feladatokat kilenc alkalmazott látja el, a tervek szerint a Kossuth Lajos utca 2- ben. A hivatal létrehozá­sához mintegy 50 millió fo­rintot igényelt az önkor­mányzat. Vállalkozások az Interneten Egy speciális adatbázis ke­rült fel a napokban az Inter­netre, melynek segítségével több mint 11 ezer somogyi társas vállalkozás legfonto­sabb információi olvashatók. Az elektronikus megyei adat­tárat a Somogy Megyei Vál­lalkozói Központ és a Céga­dat Bt. állította össze, elérési címe: http://www.somogy- hvk.hu/cegadat.html . A vi­lághálózaton kalandozók en­nek segítségével a működő vállalkozások nagy választé­kát kapják, bár egyszerre csak öt adat jelenik meg a képernyőn. Kérdezzen: •S 316-165 Ezen a kaposvári telefon­számon a szerkesztőségünk jelentkezik. Ha kérdése van Kaposvár bármely vezető­jéhez, polgárához, azt mi továbbítjuk, a választ pedig lapunkban közöljük. Hívá­saikat üzenetrögzítő fo­gadja. Kérjük, hogy a kér­dés előtt mondják rá nevü­ket, címüket, illetve telefon­számukat.

Next

/
Thumbnails
Contents