Somogyi Hírlap, 1997. július (8. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-02 / 152. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP VILÁGTÜKÖR 1997. július 2., szerda Magyarország érdekelt abban, hogy minden szomszédos ország csatlakozzon az euro- atlanti integrációs szervezetekhez, így a OECD-hez is. Ugyanakkor fontos, hogy a bővítés megalapozott legyen, s csak a kritériumok teljesítésével történjen meg. Ezt Kovács László külügyminiszter mondta, amikor fogadta Donald Johnstont, az OECD Budapesten tárgyaló főtitkárát. „Eltörli” Csehországgal szemben fennálló adósságát Szlovákia. Prága - Csehszlovákia kettéválását követően - 24 milliárd koronát követelt a volt csehszlovák tulajdonból. Szlovákia kormánya sohasem ismerte el a követelés jogosságát. Vladimír Meciar miniszter- elnök a műit héten közölte a tévében, hogy „az adósság, amelyet sohasem ismertünk el, el fog tűnni”. Válság alakult ki a cseh egészségügyben, mert az orvosi kamara, a minisztérium és az egészségbiztosítók nem tudtak megegyezni az orvosi szolgáltatások árában. A háborús bűnösök listáján szereplő mintegy százötven szerb kedden keltezett horvát sajtójelentés szerint titokban már elhagyta az átmeneti ENSZ-igazgatás (UNTAES) alá helyezett horvát Duna mente térségét. A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnök kivizsgálásával megbízott hágai Nemzetközi Törvényszék nyomozói és az UNTAES katonái a múlt hét végén őrizetbe vették az erdődi (Erdut) határátkelőnél Slavko Dokmanovicot, Vukovár egykori szerb polgármesterét, és titokban Hágába is szállították. Felfüggeszti hadgyakorlatait Törökország az Égei-tengeren, így támogatja Javier Solana NATO-főtitkámak a görög-török feszültségek csökkentésére tett kezdeményezéseit. Izraeli katonák legalább tizenöt palesztint sebesítettek meg tegnap Hebronban, amikor a Mohamed prófétát gyalázó szombati falragaszok ellen tiltakoztak. Mintegy tucat arab fiatal kivált abból a békés tüntető tömegből, amely a palesztin vezetők felhívásának eleget téve vonult az utcára, és kövekkel, valamint benzines gyújtópalackokkal dobálta meg az izraeli katonákat. Ismét kitört a Soufriere-vul- kán a Karib-tengeri Montserrat szigeten. A tűzhányó izzó köveket és gázokat lövellt több ezer méter magasba a levegőbe. Több közeli lakóház kigyulladt, de az első jelentések szerint emberéletben nem esett kár. A vulkán két éve aktív ismét. Hazánk megteremtette a csatlakozás alapfeltételeit Már nem kell sokkterápia Magyarország felzárkózása politikai szempontból megfelel a fejlett európai demokráciák követelményeinek. A pénzügyi, gazdasági stabilizáció elkerülhetetlen volt, ennek eredményeként csökkent a külföldi államadósság. Megteremtődtek a folyamatos gazdasági növekedés feltételei - hangsúlyozta Horn Gyula a külgazdasági attasék és a Kereskedelmi Szolgálat irodavezetőinek tanácskozásán. A miniszterelnök szólt arról, hogy a kormány határozott szándéka a további privatizációs bevételek felhasználása a kamatterhek csökkentésére. A kormányfő kitért arra, hogy hazánk az egyetlen ország a közép-európai térségben, amely úgy stabilizálta pénzügyi, gazdasági helyzetét, hogy eközben nagy átalakításokat hajtott végre a gazdaságban, további sokkterápiára már nincs szükség. A privatizáció során a külföldi tőke bevonásával 150 ezer új munkahely jött létre. Magyarország megteremtette az Európai Unióhoz, egyúttal a NATO-hoz való csatlakozás legfontosabb alap- feltételeit. Horn Gyula arra számít, hogy a madridi csúcs- értekezletet követően hazánk az euro-atlanti biztonsági övezet része lesz, és ez tovább ösztönözheti a külföldiek tőkebefektetéseit. Zökkenőmentesen zajlott le a külkereskedelmi kirendeltségek átszervezése. A racionalizálás eredményeként várhatóan tovább javulnak az ország külgazdasági eredményei - szögezte le Kovács László külügyminiszter és Fazakas Szabolcs ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi miniszter a tanácskozást követően. Elmondták: július 1-jétől az IKIM-től a Külügyminisztérium állományába kilencve- nen kerültek át a volt kirendeltségektől, közülük 51-en külgazdasági attasék, 39-en pedig adminisztratív tevékenységet látnak el, összesen 48 országban; feladatuk az államközi gazdasági kapcsolatok elősegítése. Megtorlás a kétnyelvűségért Budapest szerint sérti az alapszerződést Július elsejei hatállyal elbocsátották állásából a rozsnyói magyar általános iskola pedagógusát, Tóth Sándort. Az indoklás szerint azért, mert diákjainak kétnyelvű bizonyítványokat adott. Tóth Sándor az első áldozat az egynyelvű bizonyítványoknak ellenszegülők között. A pozsonyi Új Szó úgy tudja, hogy a rozsnyói járásban egyedül Tóth Sándor állított ki kétnyelvű bizonyítványokat, noha azokat az iskola igazgatója nem írta alá. Az elbocsátott magyar tanító korábban ugyanennek az iskolának volt az igazgatója, de másfél éve, amikor az első ellenszegülések miatt négy magyar gimnáziumi igazgatót leváltottak, neki is távoznia kellett az általános iskola éléről. *Ötük közül egyedül fordult bírósághoz a jogellenes döntés miatt és megnyerte a pert” - írja a pozsonyi magyar napilap és emlékeztet rá, hogy a pedagógust az oktatási tárca ennek ellenére sem rehabilitálta. A szlovákiai bizonyítványosztás a budapesti parlamentben is szóba került. Képviselői kérdésre válaszolva Kovács László külügyminiszter elmondta: a magyar kabinet már kifejezte hivatalos rosszallását, mert a kétnyelvű bizonyítványok megszüntetése sérti a két ország között megkötött alap- szerződést. A külügyminiszter szlovák kollégájától munkatalálkozót is kért, amelynek az egyik fő témája a kétnyelvű bizonyítványok ügye lesz. Király lesz-e I. Leka? Az albán korona örökösének nyilvánított /. Leka Tiranában kijelentette, hogy honfitársai a királyság helyreállítása mellett foglaltak állást a törvényhozási választásokkal együtt megtartott népszavazáson, a nép akaratát azonban tömeges választási csalásokkal megmásították. I. Leka hangsúlyozta: nem önmaga, hanem a nép szabad akaratának semmibe vétele miatt aggódik. A Sáli Berisha elnök vezette Demokrata Párthoz közel álló, Albania című újság szintén arról számolt be, hogy az ország népe a népszavazáson helyreállította a királyságot. I. Leka az 1925-ben puccs révén elnöki hatalomra jutott, majd 1928-ban magát I. Zogu néven királlyá nyilvánító Ahmed Zogu földbirtokosnak, illetve Magyarországról választott feleségének, Apponyi Geraldine grófnőnek a fia. Amikor 1939. április 7-én az olasz hadsereg Mussolini parancsára lerohanta az országot, a néhány napos Lekát szülei menekítették ki Albániából. I. Zogu 1961-ben Párizsban hunyt el; I. Leka családjával - köztük édesanyjával - Tájékoztató Tiranában fotó: feb/reuter mostanáig Dél-Afrikában élt. A volt koronagyarmat csatlakozása felgyorsítja a térség fejlődését Kína szuperhatalom lehet A hatalomváltás jelentőségét ma még nehéz felmérni, ám szakértők bizonyosra veszik, hogy Hongkong - Kína részeként is - a térség fejlődésének motorja lesz. Az anyaország és Hongkong egyesülése kétségkívül az évszázad kiemelkedő eseménye. Annál is inkább, mert olyan folyamatokat indíthat el a térségben, amelyek kihatnak az egész világgazdaságra és a politikára. Hongkongban az egy főre jutó éves átlagjövedelem csaknem 23 ezer dollár, ami húsz százalékkal magasabb Nagy-Britannia jövedelmi viszonyainál is. Elemzők szerint a kistigris példáját további miniállamok követik, ami a világ legnépesebb országának gyökeres átalakítását eredményezheti. Hongkong, Makao és Tajvan „nagytigrissé” teheti Kínát, olyan politikai-gazdásági szuperhatalommá, amely a régiók versenyében az élre törhet. Az átadási ünnepségek hírei között szinte elsikkadt, hogy kialakulófélben van az a Pe- king-Moszkva tengely, amely a távol-keleti ország megerősödéséhez nagymértékben hozzájárulhat. A Csemomir- gyin orosz kormányfőt kínai útjára elkísérő gazdasági szakértők a napokban közlekedési, olaj-, földgáz- és áramszállítási egyezményt írtak alá, amelynek értéke eléri, vagy talán meg is haladja a tízmilliárd dollárt. Megállapodás született arról is, hogy Oroszország a jövőben főkonzulátust működtethet Hongkongban. A két ország elmélyülő kapcsolata ellensúlyt képezhet az amerikai szuper- hatalommal szemben. Sokat mondó ebben az összefüggésben az a washingtoni keltezésű friss hír is, hogy az amerikai kormány megszigorította a szuperszámítógépek eladását Oroszországnak és Kínának. Toronyi Attila Az orosz képviselőház bírálja Borisz Jelcin döntését Tatyjana tanácsot ad A duma elnöke szerint Borisz Jelcin törvénysértést követett el azzal, hogy tanácsadójává nevezte ki a lányát Tatyjana Gyacsenko már a választások idején jó szolgálatot tett apjának. Ő javasolta, hogy Jelcin „többet mutasson meg” magánéletéből, és kampányának erősebb kommunistaellenes élt kölcsönözzön. Jól értesültek szerint meghatározó szerepet játszott az államfő bizalmasainak kiválasztásában, illetve menesztésében. A Kreml szóvivőjének hétfői bejelentése azonban, hogy tudniillik a kétgyermekes családanya a jövőben az orosz államfő ukáza értelmében hivatalos elnöki tanácsadó, sokakat meglepett. Családi összefonódást emlegetnek, annál is inkább, mert a ranglétrán egyre előbbre lép Anatolij Csubajsz is, akit nemrég neveztek ki a miniszterelnök első helyettesévé. Moszkvában tudni vélik, hogy a politikus hamarosan feleségül veszi Tatyjanát. Gennagyij Szeleznyov, a duma elnöke szerint Jelcin megsértette a köztisztviselői törvényt, amely tiltja közeli hozzátartozó magas állami beosztásba helyezését. Szeleznyov úgy véli: az elnök, aki maga is aláírta a duma törvényét, rossz példát mutat az alsóbb szintű vezetőknek. Jelcin elnök nem először szegte meg a köztisztviselői törvényt: korábban a kettős, orosz-izraeli állampolgárságú Borisz Berezovszkijt a nemzet- biztonsági tanács helyettes vezetőjévé nevezte ki. Katona nem kábítózhat Hadat üzentek a hollandok a drogosoknak Évekig eltűrték a holland laktanyákban a drogfogyasztást, ám a hágai védelmi minisztérium most véget akar vetni ennek a káros gyakorlatnak. A hadsereg vezetése igazi katonai szigorral ellenőrzi a kábítószer-ellenes akció végrehajtását. Katonai létesítményekben még a kijelölt helyeken is tilos , a kábítószert tartalmazó cigaretta élvezete. Első intézkedésként máris azonnali hatállyal elbocsátottak harminc katonát, mert az előírások ellenére drogozáson érték őket. Tekintve, hogy egy éve már hivatásos hadserege van a NATO-tag Hollandiának, a katonáskodás egyben megélhetést is nyújt. A kényszerleszereltek csak önmagukat hibáztathatják, ugyanis nem egykönnyen fognak kenyérkeresethez jutni a magas munkanélküliség sújtotta országban. Gmelich Mijling védelmi államtitkár jelezte: sok katonát utolsó figyelmeztetésben részesítettek a tilalom megszegése miatt, és máris nagyszabású vizsgálatot kezdtek minden szolgálati helyen - a külföldön állomásozó holland egységeknél is - az előírásokat megsértő kábítószer-fogyasztók földerítése végett. (Kulcsár) Marakodnak az örökségen Cousteau után ki törődik a tengerek védelmével? Jóformán még el sem temették a tengerek legendás kutatóját, máris hajba kaptak a hátramaradottak. Az özvegy közölte, kizárólag őt illeti meg a gazdátlanul maradt Cousteau-birodalom igazgatása, a legidősebb Hú viszont hallani sem akar róla. Jean-Michel jobban otthon van a szakmában, elkísérte apját csaknem valamennyi kalandos útjára, és közösen forgattak mintegy hatvan isme- retteijesztő filmet is. Az özvegy második feleség, aki légiutas-kísérőből lett a nála 12 évvel idősebb Cous- teau-fiú „mostohájává”, mindent elkövet, hogy elfogadtassa magát. Sikerült elérnie, hogy mind az amerikai, mind a francia Cousteau Társaság elnökévé válassza. Jean-Michel azonban kétli, hogy az özvegy képes felnőni a feladatokhoz. Most épül a Calypso II. nevű hajó, amelynek befejezéséhéz további tízmilliók hiányoznak, és még nem fejezték be a marseille-i kikötőben veszteglő Calypso I. átalakítását sem múzeummá. Mindehhez szponzorok és hozzáértő szakemberek kellenek. Ha pedig a Calypso II. útra kell, aligha valószínű, hogy a 47 éves Francine Cousteau lesz a hajóskapitány. Ám ami még ennél is kérdésesebb: ki lesz a cous- teau-i alapeszmének, a vizek védelmének továbbvivője? Futballpályányi területet térképez fel a robot Az Úttörő küldetése Még a Földön, készítés közben a Mars-robot fotó: feb/reuter A Mars nem kifejezetten vendégmarasztaló körülményeket kínál a NASA küldöttének. Akár 400 kilométer sebességű porvihar is tombolhat, miközben a hőmérő mínusz 125 fokot mutat. Július 4-e az űrkutatás jeles napja lesz. Ekkor ereszkedik le ejtőernyő segítségével a Vörös Bolygó felszínére a Pathfinder, azaz az Úttörő. Az űrszonda küldetése korszakos jelentőségű, hiszen feladata az ember Marsra lépésének előkészítése. Tervek szerint az űrszonda fedélzetéről egy ferde rámpán gördül a bolygó talajára a Sojourner (Látogató) névre keresztelt, miniatürizált műszerekkel felszerelt, 67 centiméter hosszú, távvezérlésű robot. Egyhetes útján mindent megmér, ami mérhető, a légnyomástól a hőmérsékleten, a színeken, a hangokon át a nem látható sugárzás tartományaiig. Fedélzeti kameráival pontos képet varázsol a képernyőkre, a földi irányítók pedig a látottak, illetve a mért adatok alapján eldöntik, merre haladjon tovább a Látogató. A napelemek energiájával hajtott szerkezet legnagyobb sebessége másodpercenként egy centiméter, de könnyedén legyőzi a harmincfokos lejtőket is, beépített automatikája pedig meggátolja, hogy felboruljon. Szolgálati ideje alatt hozzávetőlegesen egy futballpályányi területet fog bejárni. A kutatók reményei szerint a Sojourner választ ad arra a kérdésre is, volt-e valaha élet a Vörös Bolygón. Tavaly világ- szenzációt keltett egy, a Marsról származó meteoritdarab, amelynek elemzése során felvetődött a gyanú, hogy baktériumok élhettek valaha a Naptól 228 millió kilométer távolságra keringő bolygón. Miután különleges kutatási feladatát teljesíti, a minirobot örökre ott marad, és idegen testként „szennyezni” fogja a Marsot. (Kenesei) t