Somogyi Hírlap, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-13 / 136. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP BELPOLITIKA 1997. június 13., péntek Meggy alázott sírok Ismeretlen vandálok tegnapra virradóra Balassagyarmaton meggyalázták az ország egyetlen műemlékileg védett zsidó temetőjének néhány sírját. A fasiszta jelvények csak pár lépésre voltak Michel Gyarmati nyughelyétől fotó: gyurján tibor A kormány jövőre is javuló gazdasággal számol Támogatások a vidéknek Megkezdődött a jövő évi költségvetés előkészítése, 13 milliárd támogatás jut területfejlesztésre, szeptembertől módosul a Kresz, és Cser Ágnes marad az egészségbiztosító főigazgatója - címszavak a tegnapi kormányülés döntéseiből. A kormány az 1998. évi költségvetés felvázolásakor abból indult ki, hogy az idei államháztartási mutatók a tervezettnek megfelelően vagy annál jobban alakulnak, a társadalombiztosítás viszont nem jön ki a pénzéből. E folyamatok nagyjából kiegyenlítik egymást - jelentette be az ülést követően Kiss Elemér államtitkár. Ennek alapján jövőre a nemzeti össztermék várhatóan 3-4 százalékkal nő, s az infláció nem haladja meg a 13,5 százalékot. Az államháztartási kiadások az ideinél 16-17 százalékkal nagyobb mértékben növekedhetnek. Alapelveket is meghatározott a kormány, például a nyugdíjakat az ez évi számítás alapján kell majd emelni. Nem látta indokoltnak a kabinet az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatójának, Cser Ágnesnek a felmentését, amit az OEP elnöksége javasolt. A felmentés ellen szól a főigazgató szigorúbb gazdálkodást célzó munkája, és ilyen javaslatot is csak a közgyűlés tehet. Rendeleteket hoztak a miniszterek különböző területfejlesztési támogatások, összesen mintegy 13 milliárd forint felosztásáról. Ebből Bács-Kiskun például egymilliárd, Békés 870 millió, Somogy pedig 550 millió forinttal részesül. Szeptemberben módosítják a Kreszt. Változnak a kerékpárközlekedés szabályai is, és sebességkorlátozást vezetnek be a vasúti átjárókban, s tilos lesz vezetés közben kézben tartani a mobiltelefont. Törvény készül a külföldre utazásról is; például az új útlevelek általában már tíz évig lesznek érvényesek. Vita az átmenet költségeiről Az Országgyűlésben tegnap is folytatták a nyugdíjreform vitáját. Többen arra hívták fel a figyelmet: ha a járulékokból egy részt a nyugdíjpénztárakba fizetünk, akkor az az összeg hiányzik a tb-nél. Ezt a hiányt az államnak kell kifizetnie a nyugdíjbiztosítási pénztárnak, mégpedig adóból vagy külföldi hitelekből. A kormánypárti képviselők szerint a hiány a bruttó nemzeti termék egy százalékánál nem lesz több évente, ez pedig elfogadható ár a bajok orvoslásáért. Akar László pénzügyi államtitkárszerint a nyugdíjpénztárakban gyűlő pénz tőkeként s hitelforrásként rendelkezésre fog állni. Zwack Péter (független) szerint ez a nyugdíjrendszer még igen sok gondot fog okozni az országnak; az esetleges pénzintézeti csődök, az államháztartási hiány növekedési üteme kiszámíthatatlan. Semjén Giczy ellenfele. Semjén Zsolt országgyűlési képviselő vállalja a megmérettetést a Kereszténydemokrata Néppárt elnöki posztjáért. Az értesülést Harrach Péter, a KDNP alelnöke is megerősítette, hozzátéve: ő maga visszalép a jelöltségtől, Semjén javára. Szent-Iványi levele. A társadalmi béke megőrzése szempontjából aggasztó, hogy a Vatikánnal kötendő megállapodás tervezete privilegizálja a katolikus egyházat, valamint sérti a jogegyenlőség, illetve a világnézeti semlegesség alkotmányos elveit - olvasható egyebek között abban a szerdai keltezésű levélben, amelyet Szent-Iványi István, az SZDSZ frakcióvezetője intézett az MSZP parlamenti képviselőihez. Elmozdulás a holtpontról Kiegészül az alkotmánybírák csapata Azzal, hogy Németh Jánost és Bagi Istvánt, a két új alkotmánybíró-jelöltet meghallgatásuk után egyhangúlag támogatta az Országgyűlés alkotmány- és igazságügyi bizottsága, a régóta húzódó ügy elmozdult a holtpontról. Várható, hogy a jövő héten megválasztja őket az Országgyűlés. Németh János professzor, az ELTE általános rektorhelyettese, az Országos Választási Bizottság elnöke mind a hét parlamenti párt támogatását élvezi, Bagi István, a Pécsi Ügyvédi Kamara titkára és az Országos Ügyvédi Tanács elnökségi tagja hat frakció „igen” szavazatára számíthat. (A Független Kisgazdapárt képviselőcsoportja nem támogatja őt.) Mindebből - Halmai Gábor alkotmányjogász szerint". aligha kellene azt a következtetést levonni, hogy ez a koalíciós és az ellenzéki pártok közeledésének jele, de azt igen, hogy ez az Alkotmánybíróság iránti felelősség megnyilvánulása, s végre közeledünk a hosszú ideje fennálló patthelyzet megoldásához. Ha a képviselők megválasztják a jelölteket, teljessé válik az alkotmánybírák csapata. A testület 1989. évi megszületésekor a törvényalkotók eredetileg 15 fős bírói karral számoltak. Később kiderült, hogy túlzott ez a szám, ezért 1994-ben 11-ben határozták meg az alkotmánybírák számát. Nyugdíjazás és más ok miatt azonban azóta - kis megszakítással - 9 tagú a bírói kar. Többszöri próbálkozás ellenére sem sikerült kiegészíteni a pártok egyet nem értése miatt. Ha valamilyen ok miatt ez a szám 8-ra csökkenne, a törvény szerint működésképtelen volna az Alkotmánybíróság. A bírákat - mint Halmai Gábor elmondta - kilenc évre választják, 70. életévük betöltésekor azonban nyugdíjba vonulnak. A közeljövőben ketten elérik ezt a kort. (D. G.) Szervezett bűnüldözés. A szervezett bűnözés mindenütt a világon azonos jellegzetességeket mutat, amin csak szervezett bűnüldözéssel lehet úrrá lenni - szögezte le Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere csütörtökön, a Jelenségek az európai szervezett bűnözésben című háromnapos nemzetközi tanácskozást követő tájékoztatón. • Megszűnik a Cimbora is. Sok más televíziós program mellett előreláthatólag megszűnik a Cimbora című televízióműsor is. Főszerkesztője, É. Szabó Márta ugyanis nem fogadta el Peták István javaslatát, mely szerint a műsort a hetenkénti adás helyett mindösz- sze havonta tűzné műsorára a Magyar Televízió. László József nyilatkozata. „Nem felel meg a valóságnak, hogy kitiltottam volna az FKGP parlamenti képviselőjét a televízió műsorából, továbbá az sem felel meg a valóságnak, hogy bárkit állása elvesztésével fenyegettem volna, ha nem követi utasításaimat.” Egyebek között ezt tartalmazza az a közlemény, amelyet László József, a Magyar Televízió Rt. alelnöke csütörtökön juttatott el a távirati irodához. 2,5 milliárd dollár bevétel. Az Országos Idegenforgalmi Bizottság számításai szerint a tavalyi 2,2 milliárd dollárral szemben az idén legalább 2,5 milliárd dolláros bevételt könyvelhet el a turisztika Magyarországon. Néppárti-fideszes pengeváltás Csak nem akar elkezdődni a politikai uborkaszezon: a pártok a kormánnyal és egymással polemizálnak, s a többiekről alkotott lesújtó véleményüket előzékenyen megosztják a sajtókonferenciákon az újságírókkal is. Alább a legfrissebb vitatémákról adunk közre egy csokorra valót. Amennyiben az új tb-önkor- mányzatok megalakulását követő néhány hónapon belül nem tapasztalható érdemi változás a testületek munkájában, az SZDSZ a feloszlatásukat kezdeményezi az Országgyűlésben - hangzott el a párt sajtótájékoztatóján. Szolnoki Andrea országgyűlési képviselő, főpolgármester-helyettes szerint a hét végi hűvösvölgyi közös rendezvényen bebizonyosodott: az MSZP titkos paktumot kötött az MSZOSZ- szel. Ennek értelmében a nagyobbik kormánypárt keresztülverte a parlamenten a jelenlegi összetételű tb-önkor- mányzatokat stabilizáló törvénymódosítást, a szakszervezeti konföderáció pedig ennek fejében újra a szocialisták mellé állt. Torgyán József sem pihent csütörtökön. „Tiltakoznunk kell Göncz Árpád köztársasági elnök tisztségével összeegyeztethetetlen magatartása miatt” - jelentette ki a kisgazdafrakció tájékoztatóján. Az FKGP elnöke szerint összeegyeztethetetlen a köztársasági elnöki funkcióval az, hogy Göncz Árpád a német CDU-CSU delegációja előtt azt nyilatkozta: „a választások után három közel azonos erejű párt lesz Magyarországon, az MSZP, a Fidesz és az SZDSZ”. A Magyar Demokrata Néppárt nevében Szabó Iván egy korábbi nyilatkozatra reagálva közölte: a Fidesz alelnöke indokot keres arra, hogy miért nem hívták meg a Néppártot a zeneakadémiai ellenzéki polgári estre. A Néppárt képviselői nem voltak hét évig stratégiai szövetségesei az SZDSZ-nek, így az MDNP-nek nincs kompenzálni valója. (Deutsch Tamás szerint félreérthetetlen jelek mutatják az SZDSZ és az MDNP „háttértárgyalásokkal kikövezett közeledését”.) Indul a Szívbarát program A Népjóléti Minisztérium egy versenytárgyalás eredményeként a Szonda Ipsos Intézetből, a Központi Élelmiszer-ipari Kutató Intézetből és az Interhe- alth Canada Limitedből álló konzorciumot jelölte ki a Világbank által finanszírozott, kétéves Szívbarát program kidolgozására. A program célja, hogy a táplálkozási szokások változásával csökkenjen hazánkban a tragikus méreteket öltő szív- és érrendszeri megbetegedések száma. A több mint 130 millió dolláros program részeként javítani kívánják az olcsó, de egészséges élelmiszerek kínálatát. A jobb tájékoztatás érdekében a program védjegye is megjelenik azokon a termékeken, amelyek koleszterinben, zsírban szegények, illetve megfelelnek a korszerű táplálkozás követelményeinek. Kanadában ma feleannyian szenvednek szív- és érrendszeri betegségekben, mint a Szívbarát program ottani beindulása előtt. Az Ontarióból érkezett Mark Sadowski elmondta: — Nálunk sem rózsás a szociális helyzet, ennek ellenére sikerült tudatosítani a kanadai emberekben azt, hogy változtassanak életmódjukon, s legfőképp táplálkozási szokásaikon, és ne dohányozzanak. MOST EGYSZERŰEN MINDEN OLCSÓBB! TV - VIDEO « KAMERA • HIFI - HŰTŐ • FAGYASZTÓ EG Electrolux Whirlpool Panasonic ZANUSSI SONY GoldStar JVC PHILIPS 1 Vásárlási tanácsadós országosan M ámhái értékesítési tapasztalataival ' készletfízetés, 7 féle hMkanztmkciában, akár előleg nélkül is • leljesküm országos szervízhálázat • 1 ill. 2 év garancia és magyarnyelvű kezelési utasítás minden termeid«! • Házhozszállítás • Akciák, kedvezmények, rendkívüli megtakarítási lehetőségek a készlet erejéig HETI AJÁNLAT: PHILIPS 2 fejes HETI AJANLAT: un®! 200 literes HŰTŐSZEKRÉNY II literes" fagyasztórelcesz | oet ellhtael tmt risztet: 2250.- \ ZANUSSI ■.■MM. 2Í0 literes kombinált hűtőszekrény 2 fiókos fagyasztóval, változtatható polcrendszer, gyorsfagyasztás, hőmórséklet- emelkedést jelző lámpa, automatikus leolvasztás változtatható ajtónyitás | 000 eUteggeTím______ Whirlpool 300 literes kombinált hűtőszekrény, 240 literes normál hűtő és 60 literes fogyasztó, automatikus kiahrasztá lecsapódás elvezetővei, domborított aluminium belső tér, megfordítható ajtónyitás VIDEORECORDER Quick Start indítás, automatikus fejtisztitás, 1 Havi rtnlmt: 2130.-1 hipersávos tuner SONY 2 fejes videorecorder, többnyelvű képernyő-kijelzés, üzemmódváltá tárcsa az előlapon, automata állomásbeprogramozás, automata fejtisztitás 54999? 46999. Havi rísz lat: 2860. SONY 2x25 Watt teljesítményű erősítő, 5 gyári hangzáskép, DBFB mélyhang erősítés, 2 utas hangsugárzók, 40 memóriás 3 sávos rádió automatikus hangolással, kétkazettás érintőkapcsolás magnó, oda-vissza játszás, Dolby B zajcsökkentő, távvezérlő ZANUSSI ■■MM. \ Havi risztet: 3960.-\ 8 mm rendszerű videokamera, 26x digitális zoom, 0,5 lux megvilágítás igény, STAMINA: opcionális akumulátorral akár 5 ér ás folyamatos fehrélelkészftés, teljes tartományú autofókusz, IP felvételi üzemmód, programozott expozíciós beállítások, távvezérlő 230 literes fgyosztószekrény, 5 fagyasztófiók, gyorsfagyaszláskapcsolá, termosztálos hónérsékletszabólyzó, üzemmód visszajelző lámpa Pécs, volt Bem utca 72/215-879 Kaposvár, a Sétáló utca közepén 82/315-959 Baja, Sétáló utca 79/422-690 Baja, Favarit, Művelődési ház 79/325-253 Kiskunhalas, volt IBUSZ 77/421-028 Szekszárd, Skála áruház 74/412-336 Paks, Plusz áruház 75/319-561 Dunaújváros, Balogh Á. u. 25/311-726 Eger, Spar bevásárlócentrum 36/414-355 I Havi risztet: 76t0.-\