Somogyi Hírlap, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-30 / 150. szám

10 SOMOGYI HÍRLAP MARCALI 1997. június 30., hétfő Újabb egyezség született a végleges kártalanításra Megoldás az Orgona utcában Túlzott remény nem táplálható a látvány alapján fotó: kovács Loncsár István, a K and L Kft tulajdonosa 1994-ben 40 millió forinttért vásárolta meg a mar­cali önkormányzattól a belső laktanya egykori legénységi épületét, amely a honvédségtől jutott az önkormányzat tulajdo­nába. A székesfehérvári vállal­kozó kecsegtető négyzetméter- áron ígért lakást a marcaliak­nak; a lakásokat vállalkozói fi­nanszírozással s vásárlói előfi­nanszírozással kívánta megépí­teni. Az önkormányzat az Orgo­na utcai ingatlanokról szóló adásvételi szerződés megköté­sével egyidőben a lengyeltóti kastély épületét is átadta egy csereszerződés keretében Lon­csár Istvánnak. A szerződés ar­ról szólt: az ingatlan vételárá­nak fejében a vállalkozó fel­építi Marcaliban a kórház új re­habilitációs részlegét, amely azóta is Lengyeltótiban műkö­dik. Az üzlet kedvezőnek tűnt; a lengyeltóti épületre óvatos becslések szerint is közel 1 mil­lió forintot kellett volna költeni, a drága felújítás helyett éssze­rűbbnek látszott újat építeni. Ez a szerződés szerint Marcalinak egy fillérjébe sem került volna. Az önkormányzat így két vasat is üthetett volna egyszerre, rá­adásul a kastély biztosítékul is szolgált a lakások megépíté­sére. Eddig úgy tűnt, csak el­méletileg - mára kiderült, hogy a gyakorlatban is. A történet további része már ismert. A vállalkozói finanszí­rozás körülményeinek megvál­tozása és az építőanyag-árak drasztikus emelkedése teljesen kilátástalanná tették az építke­zés megvalósulását. A beruhá­zás teljesen ellehetetlenült, és a vállalkozás is csődbe jutott, hi­szen a vállalkozó kimutatása szerint az ingatlanra fordított összeg 60 millió forinttal meg­haladta a befizetéseket. A cég összes vagyonát értékesítve megpróbálta kártalanítani a la­kókat, ez azonban idáig csak részben sikerült, hiszen a kft még mindig körülbelül 10 mil­lió forinttal tartozik a befize­tőknek. A megyeszerte elhíre- sült lakásmizéria kárvallottai tehát csak az önkormányzattól várhatnak segítséget, a károsul­tak a szekszárdi DOM Rt által felújított házban és két másik lakótelepen kaptak kárpótlást. Az ügy, ma úgy tűnik, vég­leges fordulatot vett. A K and L kft ugyanis a napokban lemon­dott a Lengyeltótiban szerzett jogairól, az épületet az önkor­mányzat így újra értékesítheti. Az eladási árból elsősorban a rehabilitációs részleg megépü­lését finanszíroznák majd, s a fennmaradó pénzből a lakókat kárpótolják. A tranzakció - a becslések szerint - két-három hónap múlva kezdődhet meg, hiszen az önkormányzatnak addig sok még a tennivalója. A lakók pedig reménykedhetnek a régi mondásban: minden rossz­ban van valami jó. (Fábos) Ügyfélfogadás új rendje a gondozónál Új ügyfélfogadási rendben dolgozik a marcali család­gondozási központ ez év jú­lius 1-jétől: péntekenként a korábbi délután 2 óráig tartó nyitvatartás helyett reggel háromnegyed 8-tól 10 óráig fogadják a segítséget kérő­ket. A hét más napjain - tehát hétfőtől csütörtökig - vál­tozatlanul reggel háromne­gyed 8-tól délután negyed 5-ig várják az ügyfeleket. Mint megtudtuk, a módosí­tást alapvetően a családgon­dozási központ munkatársa­inak szakmai felkészülése indokolta. Kertbarátkor, a legjobb civil A marcali kertbarátkor 1971 óta a város egyik legjobban működő civil szervezete. A 120 tag között sok a nyugdíjas. Varga László, a helyi szö­vetkezet elnöke hozzáértő szakmai irányításával dolgoz­nak, s támogatja őket a kulturá­lis központ. Sok nagy sikerű' termékbemutatót rendeztek. Kiállításaik az őszi marcali vá­sárhoz kapcsolódnak. Sokan zöldséget és gyümölcsöt, de leginkább szőlőt termelnek. A térségre jellemzően zamatos, lágy, nem túl savas karakterű rizlingfajták teijedtek el, de a legkülönfélébb csemegesző­lőkkel is foglalkoznak. Jórészt a tagok érdeme, hogy a direkt- termő szőlőt a nemes oltványok váltották fel. Bájhóber József és Zsiborás József, akik már az alapítás óta tagjai a körnek, el- Trnondták: a tél az oktatásokkal telik, majd következnek a gya­korlati bemutatók, házi és bor­versenyeket rendeznek. Végig­járták magyar történelmi borvi­dékeket: Eger, Villány, Sopron, Szekszárd pincészeteit. Mint mondják, mindenhol tanultak valamit. Míg felénk levegősen, gyorsan forr el a must, egy vil­lányi feldolgozónál azt látták, hogy zárt rendszerben, fejtés nélkül, lassítva zajlik a folya­mat, és az eredmény selymes, tiszta nemes bor. Eger környé­kén először vízkeresztkor fejte­nek, de a másodikkal a követ­kező tavaszi szőlővirágzásig várnak. Jártak Szlovákiában, s Komárom közelében Köbölkú- ton, ahol érdekes nagyüzemi feldolgozói technológiát láttak. Jó a kapcsolatuk a nagyatádi kertbarátokkal is. Sz. B. J. Vágja ki, mert szüksége lehet rá! A SOMOGYI HÍRLAP hirdetésfelvevő helyei Marcaliban és környékén l Mini Presszó Marcali, Sport u. Széllné Benczik Ildikó, Balatonmária, Rákóczi u. 1. A takarékszövetkezetek marcali, kcthelyi, somogysámsoni, böhönyei, balatonszentgyörgyi, balatonmáriai, balatonfenyvesi, fonyódi, mesztegnyői, tapsonyi, nemesvidi, iharosberényi, öreglaki, buzsáki, lengyeltóti, somogyvári, pusztakovácsi irodájában _J53042)J Emelkedtek a közműfejlesztés hozzájárulási díjai Drágább lett a csatlakozás Az önkormányzat éppen egy éve határozta meg a város által korábban épített közművekre rácsatlakozók építési hozzájá­rulásának a mértékét. A módosítást most - július 1-jétől - az építőipari áraknak a növekedése indokolja. Eszerint az ivóvízhálózatra csatlakozás esetén a lakosság a korábbi 50 ezer forint helyett 60 ezer forintot fizet ingatla­nonként. Zártkerti vezetékes vízigény esetén azonban 80 ezer forint a fizetendő összeg. Kommunális és ipari vízfo­gyasztás igénybe vétele esetén a korábbi 50 ezer forinttal szemben napi 600 liter fo­gyasztásért 60 ezer, minden további megkezdett 600 liter napi fogyasztásért 600 literen­ként a korábbi 20 ezer helyett most 25 ezer forint a tarifa. Dr. Árvái Zoltán jegyző el­mondta, hogy a szennyvízhá­lózatra rákötni szándékozó la­kóknak ez év végéig nyolc­vanezer forint a közműépítési hozzájárulás, viszont 1998. január 1-jétől már százezer fo­rintot kell fizetni. A kommu­nális és ipari szennyvíz-rácsat­lakozás esetén hatszáz literes napi kibocsátásra a korábbi nyolcvanezer helyett százezer forintot kell befizetni, és min­den további megkezdett hat­száz liter napi szennyvíz kibo­csátásért - hatszáz literenként - a korábbi 'negyvenezerrel szemben most ötvenezer forint a hozzájárulás. Azokat a fo­gyasztókat természetesen, aki társulásos formában építtetik meg a közműveket, illetve egyedül vállalják az utcai ge­rincvezeték-szakasz beruházá­sát, ez a közműfejlesztési hoz­zájárulást nem érinti. A képvi­selők határoztak arról is, hogy indokolt esetben az állampol­gárok részletfizetési kedvez­ményt kérhetnek az önkor­mányzattól. G. M. fO-Dl A Budapest Bank Rt. Marcali Fiókja ajánlati listája a lakossági és kisvállalkozói ügyfelek Lakossági szolgáltatások kondíciós listája részére 1. A bankszámla és egyéb látraszóló számla kamata évi 13% 2. Lekötött betét min. nyitóösszege 20 000 Ft 3. Lakossági prémiumbetét min. egyenlege 100 000 Ft 4. Lakossági befizetési betét min. egyenlege 5. Forgalmi jutalék mértéke 20 000 Ft bankon kívüli utalásnál l,5%c+20 Ft max. 1 500 Ft bankon belüli utalásnál 1&+10 Ft max. 500 Ft 6. Közüzemi átutalások díja Lakossági értékpapír és betéti kamatok 15 Ft/db Takarékjegy A/l 3 hó évi 18,75% Takarékjegy B/l 6 hó évi 18,25% Aquincum I/A 2 éves évi 19,5% Aquincum II/A 1 éves Budapest Befektetési Jegy lekötés nélkül napi árfolyam alapján évi 18,5% Lakossági prémium Betét 3 hó (lekötési összegtől függően) évi 18,25-20% Kisvállalkozók forint folyószámla-vezetés díjtételei Bankon belüli átutalás 1,15%0 Bankon kívüli átutalás l,45%o Készpénzfelvétel Számlák közötti átvezetések ingyenes 2%c Betéti termékek 3 hó (lekötési összegtől függően) Hiteltermékek Lakossági ügyfelek részére évi 18-19,25%- közműhitel évi 30%- devizafedezet mellett nyújtót hitel évi 27%- értékpapír fedezete mellett nyújtott hitel évi 26%- folyószámla hitel Kisvállalkozói ügyfelek részére évi 26%- lombard hitel évi 22,5%- éven belüli forgóeszköz hitel évi 26%- éven túli forgóeszköz-beruházási hitel — pályázatos hitelek MNB alapkamat az irányadó évi 28% Részletes tájékoztatással a Budapest Bank Rt Marcali Fiókjának munkatársai állnak Tisztelt Ügyfeleink rendelkezésére. Budapest Bank Rt (53631) Marcali Fiókja Az őszi seregszemle az idén is népünnepély lesz Vásári születésnap Az ötödik nemzetközi vásár megrendezésére készülnek a marcali vásárszervezők. A jubiláló rendezvényt még több érdekességgel, hasznos információval igyekeznek fe­ledhetetlenné tenni. — A népünnepély jellegű vá­sári seregszemlén mintegy 150 vállalkozás mutatkozik be — mondta Kruppai Győző vásár­igazgató. Jól haladnak az idei előkészületek. — Elkészültek a tájékoztató anyagok, amelyek­ből kiderül, hogy az idén is a Postabank lesz a főszponzora a szeptember 25-28. között tar­tandó rendezvénynek. A részt­vevők és az érdeklődők magas színvonalú kiszolgálását bizto­sító szerződéseket már megkö­tötték, s egyre több jelentkezési lap érkezik. Akik időben elkül­dik helyfoglalási szándékukat vagy július végéig egy összeg­ben kifizetik a részvételi dijat, azok kedvezményt kapnak. A Marcali Nemzetközi Kiál­lítás és Vásár az idén is 2 ezer négyzetméter fedett területen és 20 ezer négyzetméternyi sza­bad téren váija a látogatókat. Hagyománnyá vált, hogy a kiál­lítással egyidőben ipari üzeme­ket, kereskedelmi egységeket és új intézményeket adnak át a városban. Ez az idén is így lesz. Az építők és a tulajdonosok Kruppai Győző vásárigaz­gató FOTÓ: KOVÁCS TIBOR ígérete szerint elkészül az új Ford-szalon, és átadják a Ziehl Abegg új, kétezer négyzetméte­res munkacsarnokát is. Hogy jövőre milyen létesít­ményekkel gazdagodik a város, azt még nem lehet tudni. Az azonban már biztosnak látszik, hogy a hagyomány folytatható, hiszen Marcali több jelentősebb beruházás előtt áll. Ezért a vá­sárigazgató egyáltalán nem tar­taná furcsának, ha a kiállítók között az eddigieknél is több építőipari cég, kivitelező épí­tene standot a szeptemberi marcali vásáron. (Lengyel) Másfél hónap a jogosítványig Meiszterics mesterkurzusa Meiszterics János autósiskolája népszerű fotó: kovács Tibor Hetvenen szeretnének jogosít­ványhoz jutni Marcaliban a Meiszterics autósiskolában. Az alig másfél hete indult intenzív tanfolyamon a gyorsaság nem megy a hatékonyság és a meg­alapozottság rovására, két cso­portban folyik a munka — mondta Meiszterics János isko­lavezető. Hozzátette: a nagy ér­deklődésre való tekintettel a nyári szünetben július 9-én és augusztusban is indul még tan­folyam. A diákok a tanfolyam­díjból jelentős kedvezményt is kapnak. A saját gépkocsipark­kal és rutinpályával rendelkező, 1989 óta működő magánvállal­kozás fokozatosan fejlődik. Ki- rendeltsége van Kaposváron és Nagyatádon is. A Meiszterics autósiskolában a személykocsi­vezetés mellett számos más képzés közül lehet választani.

Next

/
Thumbnails
Contents