Somogyi Hírlap, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-30 / 150. szám

6 SOMOGYI HÍRLAP GAZDASAG 1997. június 30., hétfő Nikotinstop a nyugati határnál Holnaptól szigorodnak az osztrák vámszabályok Július 12-től szigorodnak a nikotin tartalmú termékekre vonatkozó osztrák vámszabályok. A honi ipar, illetve a te­temes adóbevétel védelmében hozott rendelet az Ausztri­ába érkezőkre, az országon átutazó külföldiekre és az oszt­rák állampolgárokra egyaránt vonatkozik. Légrádi Károly, a hegyes­halmi vámhivatal ügyeletes tisztje lapunk érdeklődésére hangsúlyozta: nyugati szom­szédunk vezet be július elsejé­től szigorítást, ettől még a ma­gyar előírások nem módosul­nak. Ezután alkalmanként ösz- szesen 75 szál cigarettát, 5 szál szivart, 10 szál szivarkát és 25 gramm dohányt vihe­tünk át vámmentesen. Koráb­ban ennek többszörösét enge­délyezte a hatóság, ám e lehe­tőséggel sokan visszaéltek. Az egy-egy termékre előírt mennyiség nem váltható át a másikra, vagyis például ha va­laki nem visz szivart, attól még nem lehet nála több ciga­retta. A magyar kamionsofő­rök, az Európai Unió tagálla­mainak polgárai, valamint a hazautazó osztrák állampolgá­rok összesen csak 25-25 szál cigarettát vihetnek be Ausztri­ába adómentesen. A szivar, szivarka és dohány számukra engedélyezett mennyisége azonos az utasforgalomban előírtakkal.- A soroltaknál több niko­tintermékkel utazók vámot fi­zetnek - mondta Légrádi. - Ennek mértékét az osztrák fo­gyasztói ár függvényében a hatóság az évente változó be­hozatali vámtarifa szerint ál­lapítja meg. Miként valamennyi nem ke­reskedelmi forgalomba bevitt cikkre, a dohányárukra sem kémek az osztrákok írásbeli nyilatkozatot. A szóbeli vi­szont kötelező. Aki ezt elmu­lasztja, és ha az ellenőrzés so­rán a vétség bebizonyosodik, szabálysértést követ el. Nyomban eljárást indítanak el­lene: portékáját lefoglalják és helyszíni bírsággal sújtják, amelynek összege a tiltott füs­tölnivaló értékének sokszo­rosa is lehet. Cs. B. J. BÁLINT GYÖRGY ROVATA Lapok a kertész noteszából A veteménye­sek kiürült ágyásait nagy pazarlás lenne a nyár második felében üresen hagyni. Az ágy ások felásása és a talaj elgereblyézése után még ültethető a zöldbab, a cékla, a sárgarépa, a téli retek és a cse­megekukorica magja. Hidegágyba vagy szaporító­ládába kell vetni most az őszi káposztafélék (fejes, kel-, vörös káposzta, karfiol, fodros és kí­nai kel) magját. Ezekből mint­egy négy hét alatt fejlődik kiül­tetésre alkalmas palánta. Itt az ideje a fűszernövé­nyek (bazsalikom, majoránna, borsfű, kakukkfű, lestyán, cit­romfű, borsmenta) betakarítá­sának. A növények hajtásait ol­lóval vágjuk le és kössük kis csokorba, majd aggassuk fel árnyékos, szellős helyen - fejjel lefelé! Napon nem szabad a fűszer- növényeket szárítani, mert a bennük lévő illóolaj- és aroma­tartalom elbomlik. A száradási idő nyolc-tíz nap, ennél tovább ne szárítsuk, mert a csokrok el­porosodnak, fülbemászók köl­töznek beléjük és csökken a használati értékük. A száraz herbát morzsoljuk össze és helyezzük üveg- vagy fémedénybe, illetve papír- vagy vászonzacskóba és tartsuk hű­vös, száraz helyiségben. Erik a málna! A piros gyü­mölcsöt óvatosan kell a hajtás­ról leszüretelni. Az egészben leválasztott szemek fagyasz­tásra, a törmelék málnaszörp készítésére alkalmas. A gyü­mölcsöt lapos, félkilós edénybe szedjük, mert nagyon törékeny. A szüretet két-három napon­ként meg kell ismételni, mert a málnabogyók folyamatosan ér­nek. A szedés optimális ideje kora reggel és alkonyaikor van. A meleg órákban szedett málna gyorsan megpenészedik és tönkremegy, étkezésre és feldolgozásra alkalmatlanná vá­lik. A tele szedett edényeket azonnal hűvös helyre kell szál­lítani. A letermett málnavesszőket haladéktalanul, tőből ki kell metszeni, mert rajtuk gombás betegségek és rovarkártevők te­lepedhetnek meg. A lemetszett vesszőket azonnal égessük el! Vegyes kamara. Budapes­ten ma írják alá a Ma­gyar-Román Kereskedelmi és Iparkamara alapító okira­tát. Eddig több mint száz magyar vállalat jelezte rész­vételi szándékát az alakuló ülésen. A budapesti vállala­tok mellett Bács-Kiskun, Baranya, Békés, Borsod- Abaúj-Zemplén, Csongrád, Nógrád, Szabolcs-Szatmár- Bereg, Tolna és Veszprém megyéből jelentkeztek. Változó okmányok. Meg­változnak a vámkedvez­ményre jogosító származást igazoló okmányok kiadása július 1-jétől. A változások azokat az exportőröket érin­tik, akik az Európai Unió, az EFTA, valamint a CEFTA- tagállamokkal bonyolítanak kedvezményes árucsere­forgalmat. Az új szabályok mind a három régióban azo­nos követelmények teljesí­téséhez kötik a kedvezmé­nyek igénybevételét. ENTiAN ELADÁSI ÁRFOLYAMA Német márka 109,— Ft Osztrák schilling 15,50 Ft USA dollár 187,—Ft ITL (1000) 111,—Ft Horvát kuna 30,— Ft Kaposvár, Dózsa Gy. u. 11., Zárda u. 12. (S0712) I I I t I I I I I I I Nagykereskedelem Balatonszentgyörgy, Berzsenyi út 106. Telefon: 85/377-622 Fax: 85/377-241 Nyitva: hétfőtől péntekig 8-17 óráig, szombaton 8-12 óráig Árainkból: Átu neve ÁFA-s nagyker ár Ultra Viola mosópor 5 kg 819,­Porta 2.4 kg-os otántóltö mosópor 605,­Dosia 2.4 kg-os utántöltó mosópor 566.­Ultra Viola mosópor 600 g 153,­Dosia mosópor 600 g 156,­Ultra Viola öblítd konc. 250 ml 75,­Biopon áztató 700 g 129,­Flóraszepl áztató 700 g 137,­Dosia mosogató 11 156,­Dosia öblító kooc. 11 225,­Coccolino öblítő 11 utántöltő (fehér) 337­Coccolino öblítő 11 utántöltő (kék. zöld) 322,­Amodent fogkrém 73 ml (2 léle) 113,­Colgate whitening fogkrém 75 ml 273,­Signal bicarbonat 50 ml 179,­Signal fogkó elleni 50 ml 179,­Impulse deo 85 ml (3 léié) 322,­OB tamplom normál 16 db-os 284,­Carefree ultra normál +11 db-os 219,­Fabulon tusfürdő 250 ml 158,­Palmolive szappan 75 g (zöld, rózsa) 58,­Palmolive sampon 3 léle 147,­Palmolive hajbalzsam 200 ml 147,­Organics hajlakk 250 ml (3 léle) 379,­Kiszállítás az egész megye I I I t I I I I I I I I Lovardából fedett piac Fedett piacként szeretné hasz­nosítani Székesfehérvár ön- kormányzata a város egykori, az 1800-as évek végén épült lovardáját. Annak értékes, mű­emlék vasvázszerkezetét lebon­tanák, s a település védett ne­gyedében, a Rácvárosban újra­építenék. így megmentenék és új funkcióval hasznosítanák a szovjet csapatok távozása óta üresen álló épületet. Amennyi­ben a műemlékvédelmi hatóság a tervet jóváhagyja, az engedé­lyezést követően megkezdik a szakszerű bontást és újjáépítést, vigyázva arra, hogy a szerkezet minden darabkáját megőrizzék és beépítsék. A munka várha­tóan három hónapot vesz majd igénybe, s 40 millió forintba kerül. Az újjászülető, új funk­ciójú épület jól illik majd a rác­városi skanzen arculatához, s megoldást jelent a fedett piac ideiglenes elhelyezésére. Ez utóbbira azért van szükség, mert a jelenlegi vásárcsarnok és a vele szomszédos egykori Pa- tex üzemépület helyén - izraeli befektetéssel - Alba Plaza né­ven 20 ezer négyzetméter alap­területű üzlet- és szórakoztató­központ épül. A tervek szerint annak egyik szintjén kap majd új helyet 3200 négyzetméteren a fedett piac. A 35 millió már­kás beruházás megvalósítása a korábbi ipari üzem működésé­nek következményeként kelet­kezén környezetvédelmi károk elhárítását követően - várha­tóan a jövő év elején kezdődik, s októberre fejeződik be. Át­adásával sem marad funkció nélkül az áttelepített lovarda, kiállítási és egyéb célokra lehet majd hasznosítani. Idén háromszáz kilométer aszfatcsík épülhet a bicikliseknek Kerékpárutak 2000-re Az idén 350 millió forint áll rendelkezésre több mint 300 kilométernyi kerékpárút kié­pítéséhez, és ebben az ütem­ben haladva az ezredfordu­lóra elkészülhet a tervezett 2000 kilométeres hálózat - közölte Kovács Kálmán, a KHVM politikai államtitkára a csaknem két kilométer hosszú tótszerdahelyi kerék­párút avatásán. Az avató ünnepséget követő sajtótájékoztatón elmondta: még szakmai mérlegelésre vár, hogy az M7-es autópálya to­vábbépítése az országhatártól befelé haladva, vagy a buda­pesti irányból kezdődjék el. Ügy vélte, hogy ez ügyben a horvát példa — a határtól Zág­ráb felé tartó építkezés — nem biztos, hogy követhető. Hiszen déli szomszédunknál teljesen állami beruházásban valósul meg az M7-es, tehát az E71-es folytatása, míg nálunk koncesz- szióban, állami támogatással, így gazdasági érdek, hogy Dél felé haladva mielőbb elkészül­jön a „felső” fizetőszakasz az M7-esen. A tevezett és egyen­ként 5-10 millió forinttal támo­gatandó tíz logisztikai központ megépítésével kapcsolatban az államtitkár elmondta: már csak egynek, éppen a zalainak a he­lye kérdéses. Az M7-es építése, valamint a közelgő vasútvilla- mosítás alapján Nagykanizsá­nak kedvezőbbek az esélyei e vonatkozásban. Sajtótájékoztatóját követően Kovács Kálmán átutazott hor­vát területre, és megtekintette a határtól Zágráb irányába haladó autópálya eddig elkészült 19 ki­lométeres szakaszát. Részt vett az SZDSZ nagykanizsai juniá- lisán. Társadalom Archívum nyílt Végleges helyére, a buda­pesti Közép-európai Egye­tem központi épületébe ke­rült és megnyitotta kapuit a Soros György által 1995-ben alapított Nyílt Társadalom Archívum. Szombaton, az ez alkalommal tartott ünnepségen, Trudy Pe­terson, az archívum főigazga­tója bejelentette, hogy az in­tézmény összegyűjti és a kuta­tók, az érdeklődők rendelkezé­sére bocsátja a kommunizmus és a hidegháború, a második vi­lágháború utáni korszak, főleg a közép-kelet-európai térségre vontatkozó történéseiről, fo­lyamatairól szóló írott doku­mentumokat, valamint audiovi­zuális eszközöket. Ezeken kívül megtalálhatók az archívumban a XX. század emberi jogi vo­natkozású anyagai, a Soros Alapítvány tevékenységéről szóló kiadványok is. Rév István tudományos igazgató arra hívta fel a figyelmet, hogy az orosz, bolgár, lengyel, albán és jugo­szláv Szabad Európa Rádió anyagai mellett megtalálhatók a gyűjteményekben a különféle szamizdatok, közöttük Demszky Gábor kiadványai, továbbá dokumentumok az emberi jogok megsértéséről, Raoul Wallenbergről és roma témákról is. Felszálló ágban a Braunion Tovább növelte Magyarorszá­gon piaci részesedését az idén a Braunion-csoport magyar érde­keltsége. A szakértők a piac­szerzést egyértelműen arra ve­zetik vissza, hogy az ausztriai sörgyártásban meghatározó szerepet betöltő Braunion-cso­port egyesítette magyar érde­keltségeit. A szervezeti egyesítése - a soproni és a martfűi sörgyár fú­ziója - a termelésszervezés op­timalizálását szolgálta. Ennek eredményeként az előzőnél tő­keerősebb Brau-érdekeltségű társaság jött létre Magyaror­szágon. Jelenleg a Braunion ré­szesedése a magyar sörpiacból valamivel több mint huszonkét százalékos, ezzel az eredmény­nyel azonban a cég vezetői ko­ránt sem elégedettek. Erről László Attila, a cég ügyvezető igazgatója tájékoz­tatta a sajtót. A szakember sze­rint az év elsőöt hónapjának eredmé nyeiből arra lehet kö­vetkeztetni, hogy az év végére várhatóan 20 milliárd forint kö­rül lesz a Brau-érdekeltségek magyarországi forgalma. A mi­nőségi sörök kategóriájában a társaság részesedése még ennél is nagyobb — csaknem 40 szá­zalékos — arányú. A cégnél ebben az évben az előzetes ter­vek szerint mintegy 1 milliárd forintot költenek beruházásra. # Határidők cégvezetőknek Június 30.- Földhasznosítási támogatás igénylése;- a szociális intézmények működési engedélyének megújítása;- hulladékgazdálkodási terv készítése;- a marhalevelek megküldése a jegyzőhöz (vágóhidak);- foglalkozás-egészségügyi jelentés az ÁNTSZ részére; -nyilvántartás bevezetése az 1/1997. (I. 17.) IKIM rendelet szerint (élelmiszer-tárolást, - raktározást végző forgalma­zók);- intervenciós támogatás igénylése a szárított hagyma többletkészletének finanszí­rozására. Július 1.-A húspépgyártási engedé­lyek lejárta;- az utazási vállalkozók iga­zolása az IKIM részére a va­gyoni biztosítékukról. Július 2.- Kávéforgalmazási korláto­zás;- a kifizetők által levont szja befizetése;- a tejtámogatás igénylése;- gyakorított áfafizetés. A vagyoni kárpótlás lezá­rása Az 1997. évi XXXIII. törvény értelmében a kárpótlási tör­vényben meghatározott II. földalap árverésen nem érté­kesített része tekintetében ezentúl a privatizációért fele­lős tárca nélküli miniszter gyakorolja az állam tulajdo­nosi jogait. Amennyiben a föld valamely szövetkezet in­gyenes és határidő nélküli használatában áll, ingyenesen a föld fekvése szerinti telepü­lési önkormányzat tulajdo­nába adható infrastrukturális és más közösségi célra. A II. földalap árverésén értékesített földek által határolt utakat a privatizációs miniszter ingye­nesen az önkormányzat tulaj­donába adja. Szeptember 30. után csak a törvényben meg­határozott kivételes esetekben tartható II. földalapba tartozó árverés. Az Országos Kárpót­lási és Kárrendezési Hivatal, valamint a megyei (fővárosi) kárrendezési hivatalok a fel­adataik teljesítése után meg fognak szűnni. Ipari park Az „Ipari park” címet pályá­zat útján lehet elnyerni, amelynek feltételrendszerét és működését az ipari, keres­kedelmi és idegenforgalmi miniszter szabályozza. Az er­ről szóló miniszteri rendelet - 19/1997. (V. 14.) IKIM ren­delet - alapján a miniszté­rium, az 1059/1997. (V. 28.) Korm. határozat szerint írta ki a pályázatot. A cím elnyeré­sére azok az ipari parkot ki­alakító belföldi székhelyű, jogi személyiséggel rendel­kező gazdasági társaságok vagy önkormányzatok pá­lyázhatnak, amelyek kedvező infrastruktúrával, szolgáltatá­sokkal és szakmai háttérrel, vonzó befektetési lehetőséget kínálnak a külföldi és hazai vállalkozásoknak. Az ipari park létesülhet rehabilitációs iparterületen vagy zöld me­zőn. Nem pályázhatnak azok a társaságok és önkormányza­tok, amelyek csőd-, illetve felszámolási eljárás alatt áll­nak vagy 60 napon túli köz­tartozásuk van. A pályázato­kat az IKIM Tecnológiapoli- tikai, illetve Regionális Fő­osztályán beszerezhető adat­lapon kell benyújtani, 25 000 forintos eljárási díj befizetése mellett. A benyújtási határidő július 10. A cím határozatlan időre szól és a pályázatban megje­lölt területre használható. A cím viselője, valamint az ipari parkba betelepülő vállalkozá­sok jogosultak a pályázati rendszerekben, valamint a jogszabályokban meghatáro­zott feltételek szerint az Ipari park minősítéshez kötött tá­mogatások és kedvezmények igénybevételére. Virágkötők versenye A virágkötők negyedik orszá­gos versenyén tizennyolcán mérték össze tudásukat teg­nap. A háromnapos tatai Víz-, Zene- és Virágfesztivál kie­melt rendezvényén a. buda­pesti Bolf József két kategóri­ában is a legjobbank bizo­nyult. Az úgynevezett név­napi csokor kategóriában, a sasadi Kiss Zoltán nyert. A közönség díját ketten érde­melték ki: a tatai Dobos Ta­más és a fővárosi Kruzslic Fe­renc. A csokorkölteményeket a rendezők elárverezték, s a befolyt összeget a legrászo­rultabb tatai gyermekeket tá­mogató alapítványnak utalják át. Az idei virágkötők világ- versenyén a tavalyi tatai ve­télkedő győztese, az oroszlá­nyi Lódri Csaba képviseli majd Magyarországot.

Next

/
Thumbnails
Contents