Somogyi Hírlap, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-28 / 149. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1997. június 28., szombat ÚJ KÖNYVEK DR. JOYCE L. VEDRAL Definition Szeretné, ha jó alakja lenne, de nem akar túl erős lenni? S nincs elég ideje? Akkor ezt a könyvet önnek találták ki; ezzel az edzésprogrammal feszes, arányos testre tehet szert. (Alexandra 1290 Ft) MARIE LOUISE Senta házassága Az író Senta kisasszony című regényének a folytatása. A trilógia 2. kötete tíz év múlva folytatódik; Senta, a szép fiatalasszony már két kisfiú édesanyja. (Európa, 750 Ft) TOM CLANCY Tükörkép A napjainkban játszódó regény cselekménye rendkívül izgalmas, fordulatos, pedig az események nagyon is valóságosak. (Totem, 748 Ft) W. HAMILTON GREEN Renegátok A manifesztációs háború alatt Krán és Pyanon kényszerű szövetsége idején egy névtelen dszad tolvaj hosszú útra indul a megszállt El So- birából. (Valhalla 649 Ft) Állatokról gyermekeknek Zsiráf A színes képekkel illusztrált könyv a zsiráfok életével ismerteti meg az ifjú könyvbarátokat. (Holló és Társa, 790) A fenti könyvek 10 százalék kedvezménnyel megvásárolhatók a Fókusz könyvesboltban: Kaposvár, Fő utca 13. Gina ragyogása Nagy őzike szem, fitos orr, hajlékony termet, igéző száj, provokatív keblek. így ismeri a világ Gina Lollobrigidát, az egykori Miss Rómából, majd Miss Itáliából lett színésznőt, Sophia Loren örök riválisát. Úgy vonult be a mozi történetébe, mint a vadság és gyengédség, az ártatlanság és a rejtett erotika szimbóluma. A féktelen Esmeralda és a rejtélyes Sába királynője, Tulipános Fanfan szerelme és a három amerikai „férjjel” is rendelkező Mrs. Campbell pályájának ötvenedik évfordulóját ünnepli. Ma is sztárként fogadják mindenütt a világon, még akkor is, ha az elmúlt 25 évben viszonylag ritkán állt kamera elé, és inkább fotós és szobrász szenvedélyének hódolt. A nevezetes évforduló kapcsán a le Figaro készített vele inteijút.- Nem idegesíti Önt, hogy mindig a múltját idézik?- Nem, mert benne van az egész életem. Először 1947-ben a Szerelmi bájitalban szerepeltem Silvana Manganóval. Leszálltunk a buszról és úgy rohantunk, mint az őrültek, hogy odaérjünk a stúdióba. Akkor végeztem el a Szépművészeti Akadémiát és egy 12 ezer lírás szerződésem volt. A mai napig őrzöm ezt a papírt.- Véletlenül, vagy tudatosan lett színésznő?- Véletlenül. Vittorio de Sica volt az első, aki erre a pályára irányított. Azt mondta; „Szereted a festészetet, a szobrászatot. Ha ugyanennyit tudsz adni magadból a filmnek is, menni fog.”- A francia film csinált Önből sztárt?- Igen, és nagyon természetes módon a Királylány a feleségemmel. Az elején a francia producerek azt akarták, hogy változtassam meg a nevemet. Ä Lollóban a franciák számára volt valami közönséges. De én ragaszkodtam hozzá. Amikor a filmet hirdették, Gerard Philipe nevét nagy betűkkel írták, az enyémet sokkal kisebbekkel. Egy hét után kicserélték a plakátokat: az én nevem is ugyanolyan nagy betűkkel legyen rajtuk. Soha nem felejtem el, hogy a francia közönség jóval előbb elfogadott, mint az olasz.- Milyen partnere volt Gérard Philipe, akivel újra együtt szerepel René Clair Az éjszjaka szépei című filmjében. Ebben volt az Ön híres meztelen jelenete.- Az nem én voltam. A dub- lőzt lehetett látni háttal meztelenül, amint belép a kádba. Egyébként nehezen találtak megfelelő személyt. Gérard Philipe nagyon kedves ember volt, tele szellemességgel, humorral. Öröm volt vele dolgozni. Úgy szórakozott a forgatásokon, mint egy gyerek. Tőle tanultam meg franciául is. A könyvet ki sem kellett nyitnom.- Ezek szerint francia filmjeit szereti a legjobban?- Többnyire igen. A Királylány a feleségem a kedvencem. Nemrég készült el színes televíziós változata, ennek bemutatására meg is hívtak. Gyönyörű filmemlék a Párizsi Notre- Dame, amelyben Anthony Quinn ment meg az inkvizíciótól és a Császári Vénusz, amelyben Napóleon húgát, Paulina Borghesét játszom. Nagyon szerettem Renato Castel- lani Gyötrelem című filmjét - ebben Jean-Paul Belmondo volt a partnerem. Egy öreglányt játszottam benne, vagyis nem a szép nőt alakítottam, a producer nem is bízott bennem. De én az egész karrierem során imádtam a váratlan feladatokat.- Van-e valami, amit sajnál?- Igen. Azt, hogy nem játszhattam el az Édes életben Marcello Mastroianni menyasszonyának szerepét. A felkérést a volt férjem tudtom nélkül visz- szautasította, de ezt csak tíz évvel később mondta meg. Bunuel is rám gondolt a Viridia- nánál, de erről sem tudtam. Megtettem volna mindent azért is, hogy Bergmannal forgathassak. A szememben ő egy isten. Nincs olyan a filmművészetben, aki ne vehetett volna leckéket tőle. Nagyon meghatott, hogy a Cannes-i fesztivál zsűrije odaítélte neki az Aranypálmát. Azt is sajnálom, hogy sohasem lehettem zsűritag Cannes-ban, ahová először 1952-ben jöttem.- Sok változás történt azóta. A fesztiválon és egyáltalán a filmben is.- Igen és én már nem tartozom annyira a ma mozijához. De most is vannak nagy rendezők, mint Spielberg. Olaszországban is megpróbálnak filmeket csinálni, de a kormánynak segítenie kellene a fiatal rendezőket. A mozinak emberi történeteket kell vászonra vinnie, amelyekben az érzések fontos szerepet játszanak.- Vannak-e filmes tervei?- Most fejeztük be Ariel Ze- toun új filmjét, az XXL-t. Egy zsidó mamát játszom benne, Boujenah és Depardieu oldalán. De közben továbbra is hódolok fotós szenvedélyemnek - eddig öt albumot publikáltam. Göbölyös N. László Az emlékezésen is túl... „Ki a világosságot alkotta És a sötétséget teremtette Ki békességet adott És gonoszt teremtett Én vagyok azúr Aki mindezt cselekszem! ” Ézsiás Távolodunk időben és lassan már a N. dimenziós térben is 1944. június 29-től, attól a naptól, amelyen a Somogy megyei és a kaposvári zsidóságot a gettóból a vasútállomásra és a vasútállomásról a pokolba vitték. Lassan már távolodnak az emlékek, de az emlékezésen túl megképzett valami, ami nem írható le és nem mondható el szóval, nem itatható át könnyel, nem díszíthető virággal, nem önthető bronzba, amely csak érzékelhető, de csak az emlékezés óráin villan fel, amely csak az örök emberi értékekben létezhet, amely túl van a szentíráson, amelyet nem takar a tóra függönye, amely nem volt bent a frigy szekrényben, amely hiányzik a temetőkben, amely ott leng a lerombolt templomok felett, amely nincs a világon lévő emlékhelyek tábláján, s hiányzik a Jad Wasen, amelyet csak másodpercekre élünk át, valami, ami az emlékezésen is túl van... Már fél évszázad is eltelt, s azon kevesek, kik a túlélők közül is túlélték e fél évszázadot, megkapták Istentől a jogot, hogy emlékezzenek és emlékeztessenek. Ezekben a napokban a gyertyák fényében méretik meg az emberi lelkiismeret. Már vannak új nemzedékek, kik az életre születtek és nem számítják azt ráadásul a halálnak. Már erős kezek támogatják az emléktábla felé botorkálókat, az egykori Häftlingeket, már csak rémálmukban jön elő az Agfell borzalma. Már csak ennek a napnak a megélésére gyűjtik az erőt sokan, s hogy találkozzanak társaikkal. Már csak a kövek, a virágok, s az ősi ima igaz, minden ás lassan tagadás. Már csak megborzongani tudunk Kadis imája alatt, s már megborzongani sem tudunk, ha felcsendülnek az ősi gyászimák. Már ezt a júniusi meleget nem tudjuk összehasonlítani azzal, már nem hiszünk a vagonokban, csak a „vagon-emberek” megtört szemében, már nem hiszünk az egymásra tekintésben, csak a tekintetek tompa összevillanásában, már nem hiszünk a pusztulásban, csak a pusztítás felejtésében, mert az már túlrágta magát az emberi lelkeken, már nem hiszünk az emberi lelkekben, mert már oly sokszor csalódtunk. Már imádkozni is csak azok tudnak, akiknek lelkében már megkövesedett a tóra, már imádkozni azok sem tudnak, akik a kőtáblát a lelkűkben mentették át. Ma már tudjuk, hogy Kain nem volt egyedül. Ma már tudjuk, hogy Káint segítették és elborzadunk, amikor a hírekben olvassuk, hogy ősi kultúrnemzetek aranyért segítették Káint. Már szeretnénk ezt is elfelejteni, szeretnénk ezen is túllenni. Ma már mindegy, hogy Kain hogy halt, meg, háza rá- omlott törmelékei alatt lelte halálát, hogy az özönvízben pusztult el, vagy Lenekh a vak vadász ölte-e meg, amikor fiával Túval - Káinnál vadászni ment. Most, hogy már távolodunk időben, s lassan már az N. dimenziós térben is, a kaposvári Zsinagóga törött kőtáblái előtt az emlékezők, s a túlélők lelke nem azért borzong meg, mert az imák szeretteikre és ismeretlen mártírokra emlékeztetnek, hanem azért, mert kicsit mindnyájunk lelkében ott él a félsz, hisz nem tudjuk, hogy biztosan elpusztult-e Kain. A népek sorstragédiáját a túlélők szokták elmesélni, mert hitük és emlékezetük már befordult azon az úton, amely az emberiséget megmentő megtisztuláshoz vezet. Most, hogy már távolodunk, lassan térben és időben a kaposvári gettó, Auschwitz, Dachau, Rawenbrück több mit ötven évvel ezelőtti tragédiájától, Apám helyett is fejet hajtok a Somogy megyei zsidóság emléktáblája és emléke előtt. Van valami, ami túl van az emlékezésen is... Dr. Suchman Tamás Egy főépítész emlékére Példa az élet volt N agy vári János, Kaposvár hajdan volt főépítésze 95 éves korában Szegeden elhunyt, és június 20- án el is temették. A városépítő Nagyvárira kevesen emlékeznek már Kaposváron. A megyeszékhely önkormányzata nyugdíjazása után 30 évvel Kaposvár Szolgálatáért kitüntetéssel ismerte el munkásságát. A város küldöttsége akkor Szegedre vitte az elismerést, amelyet ott könnybelábadt szemekkel vett át dr. Kéki Zoltán jegyzőtől. Azt mondta akkor: 30 évvel nyugdíjazása után is gyakran álmodik még arról, hogy ellenőriznie kell: a kiöregedett kutakat jól zárták-e el Tüskeváron. Akik hallották ezt a mondatát, ugyanarra gondoltak: lelkiismeretes, pontos ember volt. Fia, Nagyvári József ma a texasi egyetem biokémia professzora. Ő az, aki feltalálta a Nagy vári sztradivári hegedűt, s aki ebből az értékes hangszerből vonósnégyest adományozott Kaposvárnak. Az Amerikába szakadt professzorutód a temetés éjszakáján vetette papírra apja életrajzát. Családunk pátriárkáját, Nagyvári Jánost ma temettük el az új szegedi temetőben. Született 1902-ben, és az évszázadot átfogó gazdag életet élt. 1910-ben látta az első repülőt és magánautót Szegeden. Gyermekkorában úgy döntött, ő is mérnök lesz. Előbb ugyan Újszeged szerb megszállása alatt mint színész és operetthős (bonviván) is működött amellett, hogy futballozott. Helyi népszerűségét elősegítette, hogy 1924-ben az országos futball kupa döntőjében ő rúgta Szeged győztes gólját. Szóval mondhatjuk, hogy ifjú életében még „playboy” is volt. A műegyetemen szerezte civil mérnöki diplomáját, ami először csak munkanélküliséghez volt jó. Egy-két évet kertészettel foglalkozott, főleg gyümölcsfákkal, majd 1930 táján vasúti mérnök lett. Ez évben ismerkedett meg a vásárhelyi Fejes Iduskával, aki rövidesen élettársa lett. A házastársi hűség fogalma ritkán illett jobban másra, mint erre a házaspárra. Két fia, László és József még Újszegeden születtek (1932, 1934). A család 1935-ben költözött Somogyba. Somogyszobon volt első alkalmazása, mint útépítő mérnök. Kaposvári első állását 1936-ban (vagy talán 1937-ben) kapta és rövidesen városi mérnök lett. Bevallása szerint kezdetben nem tartotta érdekesnek a mérnöki pályát, művész lélek lévén! Éva húgunk 1932-ben született. Életének meghatározó élménye a II. világháborúban volt, amelyben mint utász tiszt szolgált. 1942 karácsonyát önkéntes döntéssel csapatával a Don kanyar bunkerjében töltötte, és saját tíznapos szabadságát csak 1943. január 8-án kezdte miután tiszttársai visszatértek. Távolléte alatt a szovjet offenzíva hírmondó nélkül elpusztította az egész utász századot, sőt az egész hadsereg jelentős részét! Apám ebben az időben lett mélyen vallásos: úgy értelmezte, vagy még inkább tudta, hogy Isten az ő életét valami céllal kímélte meg. Küldetését végül is a Rákosi-féle terror korszak idején hitének nyílt megváltásában találta meg. Emiatt őt 1952-ben, mint a nép ellenségét egy időre elbocsájtották állásából és Taszárra száműzték. Aggódó anyámat azzal nyugtatta, hogy Isten gondoskodik minden virágról és madárról... Valóban rövidesen visszavette a városi tanács, mert szakképzettségére és munkabírására szükség volt. Apa a kommunista időkben heti 70 órát dolgozott átlagban. De soha nem ment el egy templom és egy kereszt előtt úgy, hogy ne vetett volna keresztet, még a városi és megyei kommunista párt titkárainak a társaságában sem. Soha nem prédikált, de életével példát adott nekünk és másoknak, hiszen Kaposváron minden házat ismert. Szívében ismeretlen volt a harag és gyűlölet, csak szeretet volt benne, és ezért kommunista főnökei is kedvelték. Velük azért tudatta az ő privát módján, hogy Isten nélkül nem lehet egy országot és rendszert tartósan fenntartani. Pályájáról 1964-ben mint kiégett idegroncs vonult nyugdíjba, és 1974-ben Szegedre költözött vissza. Mint nyugdíjas, idejét igyekezett hasznosítani. Többek között új futball edzésmódszereken dolgozott, mint a henger alakú labdarúgófal (ezt Pakson meg is építették). Még úszástanítás is érdekelte, és ebben társadalmi munkaként részt vett rendszeresen. Elképzelem az úttörőtábor és a néphadsereg újoncainak meglepetését, amikor úszómesterként egy 89 éves aggastyán jelent meg! Kiváló egészségnek örvendett, míg 1990-ben egy esetben a hátgerince meg nem sérült. Anyánk 1994-ben történt halála után már csak rezignáltan otthonában élt, Laci fia szerető gondoskodásában. Korábban ő 20 évig hordta az ételt a város tehetetlen öregeinek. Most egy pár évig ő szorult támogatásra. Szép öreg kora volt; naponta járt templomba és a parkok virágoskertjeibe. Egyetlen bánata az volt, hogy nem volt még egy piciny kertje sem, ahol kedvenc virágait növeszthette volna — mondta nekem utolsó találkozásunkkor 1997 januárjában. Erre Kati lányom márciusban öt gladidus palántát ültetett el texasi házunk előtt. Ezekből egy május 27-én virágba borult. Ezen a napon hívott meg Laci bátyám, hogy apánk elhunyt. Istene szerethette, mert szép halált adott neki. Délben Laci még felolvasta neki a mi születésnapi üdvözleteinket, ő elégedetten mosolygott, míg Laci a kezét fogta. Csendben, örökre elaludt. Emlékét két kontinensen őrizzük.”
