Somogyi Hírlap, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-02 / 126. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 1997. június 2., hétfő Mérlegen a somogyi Megtáltosodott a Csokonai tanítóképző főiskola gimnáziuma, és jócskán előrelépett a barcsi Széchényi is, a kaposvári Táncsics viszont valamelyest hátrébb csúszott a ranglétrán. Ez is kiderül abból az összesítésből, melyet a Köznevelés adott közre, felmutatva az elmúlt öt év eredményeit is. Létező igény a közoktatás vizsgálatában, hogy az oktató-nevelő intézményeket, eredményességük alapján valamiképpen mérlegre lehessen tenni. Az eredményesség fogalmát a szaklap szerkesztői az alapján közelítették meg, hogy az osztálylétszámhoz viszonyítva mekkora a felsőoktatásba felvettek aránya (F/L). Fontos ugyanakkor megemlíteni, hogy a statisztikai adatok ugyan beszédesek lehetnek, ha a felvételizők sikeréről van szó, ám természetszerűleg nem tükrözhetik egy intézmény nevelő munkájának eredményességét. A táblázatok azt a sorrendet mutatják, melyek a gimnáziumok, vegyes középiskolák és szakközépiskolák az 1992- 1996 közötti években értek el, ha a felsőoktatásba felvettek és a középiskolát végzettek arányát vesszük alapul. Az iskolák öt év átlagai alapján nyerték el sorrendjüket. Összesítéskor 706 középiskola (217 gimnázium, 125 vegyes iskola, 12 művészeti iskola és 352 szak- középiskola) került a táblázatokba. Azokat az iskolákat, melyeknek legalább három év adatai nem álltak rendelkezésre, nem tüntették föl. így küszöbölték ki, hogy egyetlen kiugró év alapján ítéljék meg a sorrendet, és így érték el, hogy az adatok változásán a fejlődési irányzatok láthatóak legyenek. Somogy iskolái közül a múlt év kiemelkedő volt a Csokonai főiskola gimnáziumi tagozata számára, hiszen öt év átlaga alapján a 68-73. helyen állnak, 1996-ban viszont a 15-re léptek előre. A 89-90. helyen lévő barcsi Széchényit tavalyi eredménye az 54. helyre jogosította. A vegyes középiskolák közül a siófoki Perczel Mór 8, a kaposvári Munkácsy 20, a nagyatádi Ady 7, fonyódi Mátyás király 8 helyet csúszott vissza ötéves átlagához képest. A szakközépiskolák közül a barcsi Dráva- völgye, a kaposvári Ipari és a fonyódi iskola egyaránt hátrébb csúszott a múlt évben. B. T. középiskolák öt éve Sorrend Iskola neve Iskola városa L 1996 Átlag F/L 1992 199: 1994 1995 1996 sorrend |F/L sorrend F/L sorrend F/L sorrend F/L ■orrond F/L Gimnáziumok sorrendje 1992-1996 1 Fazekas M. Gyak. G. Budapest 111 82 1 78 3 77 1 81 1 87 1 87 32-35 Táncsics Mihály G. Kaposvár 185 56 30 55 50 51 59 48 29 63 48 61 68-73 Csokonai qimnázium Kaposvár 34 46 153 23 103 34 71 50 15 76 89-90 Széchenyi Ferenc G. Barcs 62 42 138 25 68 45 88 37 88 44 54 60 184-185 Toldi-lakótelepi G. Kaposvár 67 20 159 22 187 15 188 19 182 25 Vegyes középiskolák sorrendje 1992-1996 1 Török I. G. és Óvónői szk Gödöllő 131 56 7 I 44 1 58 4 L 48 1 62 1 66 23 Perczel G. és EÜ szki Siófok 175 33 22 29 21 31 18 35 34 32 31 38 28 Munkácsy G. és EÜ szk Kaposvár 162 32 39 ?5 25 30 19 34 23 36 48 ^ 33 38 Ady G. és szki Nagyatád 88 28 14 35 63 17 48 24 45 29 45 35 42 Mátyás király G. és szki Fonyód 117 27 24 29 3« ?s 51 23 47 28 50 3? 70 Berzsenyi G. és szki Marcali 66 20 66 17 47 21 87 14 33 33 93 15 Szakközépiskolák sorrendje 1992-1996 1 Paksi Atome. Műsz. szki Paks 107 59 1 69 1 57 1 69 3 50 4 51 36-40 Drávavölqye középisk. Barcs 96 26 46 23 23 11 38 101 20 81 24 46-54 Ipari szki Kaposvár 144 24 54 ?1 88 19 42 27 18 37 184 14 62-71 Hiradásip. és Kér. szki Fonyőd 54 22 60 20 27 31 45 26 194 12 129 19 79-88 Noszlopy közgazd. szki Kaposvár 191 20 71 19 60 22 116 17 114 19 89 23 * = a felsőoktatásba felvettek aránya az osztálylétszámokhoz viszonyítva (F/L) Ahogy a maga nemében egyedi az Országház - Magyar- ország legnagyobb épülete, az állam szimbóluma ugyanúgy egyedi a maga nemében a Magyar Állampapír, a legnagyobb biztonságot nyújtó értékpapír. Most az Állampapír-család egyik tagjának legújabb sorozatát ajánljuk figyelmébe: KAMATOZÓ KINCSTÁRJEGY 1 9 9 8/VI. Jegyzési időszak: 1997. június 2-13. _________ F utamidő:______[év_________________ K amat:_______évi fix 19%_____________ J egyzési árfolyam: 1997. június 2-10. között 99,70% 1997. június 11-13. között 100% A Kamatozó Kincstárjegy az elsődleges forgalmazóknál és a Magyar Államkincstár fiókhálózatában jegyezhető. A havonta kibocsátásra kerülő, egyéves futamidejű Kamatozó Kincstárjegy azért az egyik legnépszerűbb befektetési forma, mert visszafizetését az állam garantálja; értékpapír-számlán tartható (így sem ellopni, sem elveszíteni nem lehet); másodpiaci forgalmazásának köszönhetően kamatveszteség nélkül is bármikor eladható a hálózatos forgalmazóknál (OTP Bank, a Kereskedelmi és Hitelbank, a Magyar Hitel Bank kijelölt fiókjaiban), valamint a Magyar Államkincstár fiókhálózatában. így Ön befektetését a legnagyobb biztonságban tudhatja hosszú távú kötöttség nélkül. Kamatozó Kincstárjegy 1998/VI. JEGYZÉSI HELYKÉNT RÉSZTVEVŐ ELSŐDLEGES FORGALMAZÓK: K&H Bank Rt Kaposvár • Magyar Hitel Bank Rt. Kaposvár, Nagykanizsa, Siófok, Tab • OTP Bank Rt. Kaposvár, Marcali, Nagyatád, Siófok, Barcs, Fonyód (100 000 Ft névérték alatti jegyzést az OTP Bank Rt. nem fogad el) VALAMINT: Magyar Államkincstár Somogy Megyei Fiók 7400 Kaposvár, Széchenyi tér 4. ' Csurgón 64 számítógép csatlakozhatna Egyesület az Internetért Lépéselőnybe került a csurgói könyvtár; maga mellé állította a számítástechnikai szakembereket, s megalakult az Informatikai és Könyvbarát Egyesület. Lépést tartanak a robbanász- szerű fejlődéssel, ami a pályázataik elbírálásánál meg is látszik. A művelődési minisztérium, a Nemzeti Kulturális Alap révén elnyert 450 ezer forintból új számítógépeket vásároltak, külön bérelt vonalat építettek ki. Egy hete megvalósult a régi álom: csatlakoztak az Internethez. Előbb a műszaki feltételek biztosításán fáradoztak. A magyar akadémiai hálózathoz való csatlakozás nyújt ma legtöbbet, biztosítja az információáramlás kétirányúságát: „Elérhetünk bármit a világon, de ugyanolyan fontos, hogy bennünket is eléljenek.” A vonal bérletéhez a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési program havi 80 ezer forinttal járul hozzá. Az ön- kormányzat költsége a maradék havi tízezer. A használata a legbiztonságosabb, mégis a legolcsóbb. Csurgó a PATE-n keresztül közvetlen Internet összeköttetésbe lépett a magyar akadémiai hálózattal.- Nehéz volt mindenkit meggyőzni arról, hogy Csurgó csatlakozása fontos a hazai hálózat kiépítése terén - mondja Füstös János könyvtárigazgató. Pozitívan értékelték, hogy a városban a középiskolák és a könyvtár egységesen jelentkeztek egy közösen megszerezhető vonal érdekében. A fejlesztés egyedülálló, hiszen Budapesten kívül csak a megyeszékhelyek és néhány egyetemi város rendelkezik támogatott bérelt vonallal. Egy hete a közel félmilliós értékű, a számítógépek közötti internetes hívásokat irányító, elosztó gép, a router már a könyvtárban van. A négy belső gépet már rákapcsolták, 64 gépet képes vezérelni. A könyvtár után a város minden iskolája és intézményei előtt itt lesz a lehetőség: világhálón található összes információt elérhetik, és Csurgó is elérhető lesz bárhonnan. Horváth József Ötven táncos koszorúcskája zárja az évet Buzsáki diáksikerek A buzsáki általános iskola a folyamatos megújulás időszakát éli. A tantestület elfogadta a nemzeti alaptanterv helyi pedagógiai programjának tantárgyi rendszerét, óratervét és a tanórán kívül választható foglalkozásokat. Varga Béla igazgatóhelyettes elmondta, hogy a fejlesztések középpontjában a tehetséggondozás és a nyelvoktatás áll. A buzsáki oktatáspolitika meghatározó elemeit a hagyományőrzés, a néptánc és a nemzetközi hírű buzsáki népművészet alkotja. Az iskola tanulói kiválóan szerepeltek a megyei, területi és országos tanulmányi versenyeken: a megyei anyanyelvi vetélkedőn 7., a történelmin 13. és a Kaán Károly megyei természetvédelmi versenyen 9. helyet szereztek. A Hermann Ottó környezetvédelmi versenyben 14 helyen végzett buzsáki tanuló. A TIT országos biológia, földrajz és német tantárgyakból is szépen megállta a helyét az iskola hat diákja. Az alsó tagozatos komplex területi versenyen a negyedik osztályosok második helyen végeztek. A miniszterelnöki hivatal gyermek és ifjúsági koordinációs tanácsának titkárságától 200 ezer forintot kaptak sikeres pályázatukra, amit a holland cserekapcsolatokra költik. Júniusban egyébként 20 holland diák és 4 nevelő érkezik a bu- zsákiak az április látogatásának viszonzásául. A hétvégén pedig a tánciskolások adnak műsort, mert az ötven táncos koszorúcskával zárja a tanévet. G. M. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a SOMOGYI HÍRLAP-ra a terjesztési csoportnál a SOMOGYI HÍRLAP-ra a siófoki irodánkban (Kaposvár, Kontrássy u. 2/a) (Siófok, Szabadság tér 2.1. em. 1. bejárat a Kálmán Imre udvarból) június 5-ig elő lehet fizetni cn rv> IND CD június 5-ig elő lehet fizetni