Somogyi Hírlap, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-25 / 146. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 1997. június 25., szerda Növekszik az érdeklődés, társulások előnye Pályázó önkormányzatok Mától vehetik át a terület- fejlesztési pályázatok elké­szítéséhez szükséges irato­kat azok az önkormányza­tok, akik idei céltámogatá­sokra szeretnének pályázni a megyei önkormányzat te­rületfejlesztési tanácsánál. A részletes kiírás, valamint a mellékletként a különböző pályázati alapok eddig is meglehetősen nagy érdeklő­dést keltettek az önkor­mányzati vezetők körében. A területfejlesztési tanács szakemberei már többször beszámoltak róla: az idén változott a pályázatok elbírá­lásának rendje és nem az ön­álló önkormányzati beruhá­zásokat, hanem inkább a tár­sulásokat részesítik előny­ben a megyei tanácsok. Ma a területfejlesztési ta­nács munkatársai várhatóan nem számítanak sorbanál- lásra, ám úgy vélik, megnő a forgalom. Eddig is sokan ér­deklődtek már a különböző térségfejlesztő beruházások megvalósíthatóságáról. Akik hivatalosan is átveszik a kií­rást, azok számára egyéb­ként a megyeházán úgyne­vezett tájékoztató, felkészítő értekezletet szerveznek az il­letékesek. A pályázatok benyújtására még így is van elég idő: a szokásos egy hónap helyett augusztus 31-e a pályamun­kák benyújtásának végső dá­tuma. B. Zs. Atádiak sikeres turnéja Hazaérkezett olaszországi vendégszerep­léséről a nagyatádi Bárdos Lajos Általá­nos Iskola kórusa. Háromnapos útjuk so­rán Nagyatád testvérvárosában, San Vito- ban, valamint Valvasonéban léptek fel nagy sikerrel. Az ötvenhárom fős kórus dr. Vargáné Zag Ágota vezényletével szí­nes repertoárral készült az útra, a rene­szánsztól egészen a modem művekig, de főleg magyar szerzők, Bartók, Bárdos, Kodály műveivel lépett a közönség elé. Szélvihar Lengyeltótiban Marcali tűzoltók rögzítették a lengyeltóti kórház csatornáit, amelyeket az erős szél­vihar szaggatott le. A helyszínre két jár­művel nyolc szakember vonult ki. Értékelés az idei tanévről A bábonymegyeri képviselő-testület hétfő esti ülésén tárgyalta és elfogadta a helyi általános iskola 1996/97-es tanév oktató­nevelő munkájáról készült beszámolót. Takács Margit igazgatónő kiemelte: a ne­hézségek ellenére a pedagógusok jó mun­kát végeztek. Bábonymegyeren az idén négy 8. osztályos diák végzett, s tíz első osztályost írattak be szüleik. Szeptember­től várhatóan nyolcvannégyen kezdik meg tanulmányaikat. Disznótolvaj Kiskorpádon A Kaposvári Rendőrkapitányság lopás bűntett alapos gyanúja miatt nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen, aki a kis- korpádi sertéstelepről tizennégy disznót lopott el. A tolvaj több mint 200 ezer fo­rint kárt okozott. Több tonnányi készétel Tízféle gyorsfagyasztott készterméket gyárt a tabi Puru Bt a Balaton parti büfék és kereskedelmi egységek részére. So­mogy megyén kívül Budapestre, Kecske­métre és Veszprémbe is szállítják a ked­velt termékeket: pacalt, babgulyást, vadast és makarónit. A gyorsfagyasztott készéte­lekből az idén mintegy harmincöt-negy­ven tonnát gyártanak le. Tettenért zsebmetsző A fonyódi vásártéren egy — feltehetően — román állampolgár ismeretlen sze­mélyt zsebelt ki. Á csaknem 10 ezer forin­tos zsákmányát rejtegető férfit a vásártér biztonsági őrei tettenérték és visszatartot­ták, a sértett azonban, mivel valószínűleg nem is vette észre a lopást, ismeretlen. Munkaerőhiány a parton A Balaton-parton számos munkalehetősé­get kínálnak: Siófokon többek között pénztárosoknak, utazási irodai ügyinté­zőknek, takarítónőknek, hidegburkolók­nak és hegesztőknek, valamint üzletkö­tőknek biztosítanának munkát, míg a munkaügyi központ bogiári kirendeltsé­gén konyhai kisegítők, recepciósok, cuk­rászok, autószerelők és adminisztrátorok jelentkezését várják. Kalászos bemutató Balatonszabadiban Kalászos-bemutatót szervezett Balatonszabadiban a Siómente Szövetkezet. A szegedi Gabo­natermelési Kutatóintézet és a Magyar Tudományos Akadé­mia martonvásári kutatóinté­zete a Boglya csárdában kivetí­tőn mutatta be legújabb nemesí- tésű saját fajtáit. Utána a mint­egy 170 résztvevő a terepen te­kintette meg a Siómente mező- gazdasági szövetkezet kísérleti parcelláit; aratás előtt melyik fajta milyenre sikeredett. A 41 fajta búza és 13 egyéb növény jól állta a próbát. A szakembe­rek válaszoltak a résztvevők kérdéseire is a szemle során. Ünnepre készülnek a békefenntartók Nagy a készülődés az Taszáron állomásozó amerikai békefenn­tartók háza táján. Egyrészt a Horvátországban állomásozó katonai alakulatok megint állo­mányváltásra készülnek, más­részt pedig a taszáriak is szépítik környezetüket, mert az július negyedikéi Függetenség napja Taszáron sátras ünnep lesz. Nemrég az amerikai katonák a magyar softball válogatottal ját­szottak meccset Budapesten. Akkor a békefenntartók biztosan nyertek, most azonban Taszáron lesz a visszavágó és erre mind­két csapat nagyon készül. Július negyediké egyben pihenőnap is lesz a taszári amerikai bázison. Az elképzelések szerint ismét pulyka lesz a menü és a jelenleg itt állomásozó mintegy ezerhat- száz katona kulturális műsor so­rán és koncerten emlékezik az állami ünnepre. ARATÁSI ÜGYELET 06/20/320-761 KOMBÁJN ÉKSZÍJAK- görgős láncok- hidraulika tömlők- csapágyak Claas Dominátor és E-típusokhoz Optibelt és Barrum márkák teljes választéka kedvező áron Kaposvár, Baross u. 13. Tel./fax: 82/320-761 82/313-096 Beruházásról tárgyaltak Sinsheimben a képviselők, és üzletemberek Német cégeket vonz Barcs A gazdasági kapcsolatok élénkítéséről, vállalkozói együttmű­ködésről és barcsi munkahelyteremtő beruházásokról tárgyal­tak Sinsheimben barcsi képviselők és üzletemberek. A négy­napos találkozón a Feigli Ferenc polgármester vezette küldött­ség igyekezett megismertetni a Dráva-parti várost és gazda­sági lehetőségeit a német testvértelepülés vállalkozóival. Sikerült fölkeltenünk több német beruházó érdeklődését a város iránt — mondta Feigli Ferenc. — Tizenhárom ki­sebb és nagyobb vállalkozás vezetőivel találkoztunk, s élénken érdeklődtek az itteni lehetőségekről és a tervezett ipari parkról. Egy fröccsöntő berendezéseket gyártó válla­lat tulajdonosa javasolta: fia­tal barcsi munkaerőt képezne ki németországi gyárában, s rájuk alapozva elképzelhető­nek tartaná egy üzem ide te­lepítését is. Ennek azonban első feltétele a németországi képzés. Alkatrészüzemet tudnának indítani Barcson egy naper­nyőket, fregolikat gyártó cég vezetői. Ezzel párhuzamosan megcéloznák a magyar piacot is. Egy fémipari cég szintén alkatrészgyártást és ezzel együtt piacot remél itt, egy lépcsőgyártó cég pedig fél­kész termékeket és nyers­anyagot vásárolna. Ez utób­binak a képviselőit már sike­rült összehozni a Dráva Par­kett irányítóival. — A folytatás már a vál­lalkozók dolga, a kezdet min­denesetre biztató — mondta a barcsi polgármester, érté­kelve a tárgyalásokat. N. L. miért van az Uriel Műszaki Hruházaknak ásárlni hiire ? ARiEL MŰSZAKI ÁRUHÁZLÁNC Kaposvár. Kossuth tér. 5. - B 82/429-0031 Marcali. Rákóczi u. 7. - B 85/311-301 %.íi vv\nm a nálunk vásárolt nagijháztartási készülékeket díjtalanul tiázhozszállítjuk -a nálunk vásárolt termékek országos szervizhálózattal rendelkeznek —hazánkban hivatalosan forgalmazott háztartási és szórakoztató elektronikai termékek beszerzése rövid határidőn belül, katalógusból való rendelés esetén a nálunk vásárolt termékekre nemcsak 1-5 évig terjedő garanciát, hanem a maximum 10 évig terjedő szavatossági időt is garantáljuk i—. áruink és áraink mindenkor piacképesek és korrektek ▼ Áruházaink a Philips. Whirlpool. Samsung, Panasonic, Technics, Daewoo, Technowind, Elin, Acanta. Bosch, Siemens, Zanussi-Lehel, Electrolux, Helkama. Pelgrim. Gorenje készülékek hivatalos forgalmazója! ÚJDONSÁG! Vevőszolgálatunk megkezdte működését! Telefon 74/466-636, 74/465-402 H K N K 51 cm-es SZÍNES TELEVÍZIÓ KOMBINÁLT HUTO VIDTOKAMIKA Ilii» 2 Sf •51 cm képcső • menürendszer • 100 adó tárolása Előleg: 0 Ft - Törlesztés: 2574 Ft VIDEORECORDER ú Előleg: 0 Fi - Törlesztés: 1975 Ft IP HÁT OR kétkompresszoros | kivitel • 1201 fogyasztó három fiákkal * •automata leolvasztás • változtatható ajtónyitás • változtatható pocrendszer • 12-szeres optikai zoom • VHS—C-rendszer • szerkesztés • utóhangosítás • SP-LP üzemmód • adapter kazetta Előleg: 0 Ft - Törlesztés: 5987 Ft AUTOMATA MOSÓGÉPEK Előleg: 0 Ft - Törlesztés: 4370 Ft TEA-KÁVÉFÓZÖK plusz o|ándék aktív szénszűrő Előleg: 0 Ft - Tödesztés: 1975 Ft Előleg: 0 Ft - Törlesztés: 3170 Ft Borsószezon a konzervgyárban Javában tart a sze­zon a nagyatádi konzervgyárban: a meggy feldolgozása után most a zöldborsót konzerválják a gépsorokon. A nagyatádi véd­jeggyel ellátott díszesen csomagolt zöldorsót ugyanis nem csak a hazai piacon, de külföldön is keresik. A gyárban egyéb­ként még mindig tart a tavalyi csemegekukorica csomagolása, amelyet — külkereskedelmi cégeken keresztül — Oroszor­szágba szállítanak fotó: simon ottóné Hosszú időre lerakják a nyugdíjmegállapítás alapjait Levél hatezer-ötszáz somogyi munkáltatónak Nyugdíj- és egészségbiztosítási egyéni nyilvántartó lapot (rövi­dített nevén: Nyenyi-lapot) kö­telesek vezetni a munkáltatók az általuk foglalkoztatottakról, a január 1-jétől hatályos 89/1990. (V. 1.) MT rendelet 437. paragrafus (3) bekezdése szerint. Ikafalvi-Farkasné Kis- deák Máriát, a megyei nyug­díjbiztosítási igazgatóság igaz­gatónőiét kérdeztük a tudniva­lókról.- A rendelet értelmében új nyilvántartási rendszert kell ki­építenünk - mondta -, elsősor­ban azért, hogy hosszú időre le­rakjuk a nyugdíjmegállapítás alapjait. Több mint 6500 somo­gyi munkáltató kapja meg a na­pokban erről tájékoztató leve­lünket és az adatlapot.- Egy újabb adminisztrációs teher a munkáltatóknak?- Szó sincs erről; az adat­szolgáltatás jóval egyszerűbb lesz, mert az új nyilvántartó lap összevontan tartalmazza három eddigi nyomtatvány - a társada­lombiztosítási egyéni és a járu­lékelszámolási nyilvántartólap, illetve a járulékelszámolási lap - adatait. További könnyítést és egyszerűsítést jelent, hogy az új adatlap számítógépen is vezet­hetik. Igazgatóságunk ehhez té­rítés nélkül rendelkezésre bo­csátja a programot, az adatszol­gáltatás így lemezen is teljesít­hetik. Ma már a legkisebb cé­gek is számítógépen rögzítik gazdasági mutatóikat, való­színű, hogy a legtöbben ezt a módszert választják.- Mit tegyen a munkáltató, ha megkapja az igazgatóság levelét?- Az új adatszolgáltatást jú­lius végéig kell kiépíteni, ezért azt kéijük: a levél kézhez vétele után 15 napon belül telefonon keressenek meg bennünket időpont-egyeztetés végett. így elkerülhető a fölösleges vára­kozás. Erre mindenképpen szükség van, postán küldött ki­töltött adatlapot ugyanis nem fogadhatunk el.- Elkezdődtek a nyári sza­badságok, okoz ez fennakadást a rendszer kiépítésében?- Az igazgatóság részéről semmiképpen nem. A munkaa­dók megbízottait jól felkészült munkatársaink várják, akiktől minden aggályra, cégüket érintő speciális kérdésre kielé­gítő választ kaphatnak. Félve mondom, inkább a cégnyilván­tartás adatainak a pontossága miatt aggódom; naponta ala­kulnak és szűnnek meg vállal­kozások, ezek nyomon köve­tése, felderítése gördíthet csak munkánk elé nagyobb akadályt. K. Cs.

Next

/
Thumbnails
Contents