Somogyi Hírlap, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-24 / 145. szám

1997. június 24., kedd SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KORKÉP 3 Módosították a helyi adórendeletet Marcaliban Vitát gerjesztett a NAT Számítástechnikai konferencia Fonyódon Internet-ablak az iskolákban Öt napirendet tárgyalt tegnap három óra alatt a marcali testü­let. A képviselők beszámolót hallgattak meg a kulturális központnak a városban betöl­tött szerepéről és hatásáról, a védőnői szolgálat munkájáról, valamint a polgári védelmi körzetparancsnokság tevé­kenységéről. A városatyák mindhárom előteijesztést egy­hangúlag elfogadták, és megál­lapították: a szervezetek tevé­kenysége megfelel az igé­nyeknek. A védőnői munkát külön is méltatták, és dr. Vö­rös Katalin tisztifőorvos javas­latára megállapodtak abban is, hogy elismerésüket fejezik ki a szolgálatot fenntartó marcali kórháznak. Számottevő vita csak a Nemzeti alaptanterv be­vezetésének feladatairól szóló előteijesztést kísérte. A képvi­— Tudomásul kell venni, hogy léteznek területi egyen­lőtlenségek, de ugyanakkor törekedni kell a különbségek mérséklésére — mondta teg­nap Szántódpusztán dr. Enye- di György. Az akadémikus a Balaton Alapítvány kibővített kuratóriumi ülésén beszélt ar­ról is, hogy ez az állapot min­den bizonnyal hosszú távon fennmarad. Enyedi György elmondta: az ellentmondásokat lépésről selők megállapították: Marcali oktatási szerkezete jelentősebb beavatkozást még a Nemzeti alaptanterv bevezetése miatt sem igényel. A testület végül elfogadta azt a határozati ja­vaslatot, amely egyebek között olyan rendelkezéseket tartal­maz, mint az, hogy a demográ­fiai adatok és az óvodai lét­szám alapján a csoportok szá­mát szeptember 1-jétől egy csoporttal csökkentsék, illetve hogy meg kell szervezni a he­lyi szakképző iskola bevoná­sával a 9-10. osztályok indítá­sát. Rendelkeztek a városban működő iskolák pedagógiai programjának az elkészítéséről is. Végül a helyi adókról szóló rendelet módosításáról is dön­töttek a képviselők. Ez a mar­cali vállalkozókat érinti kedve­zően. (Fábos) lépésre kell feloldani. A dön­téseknek ott kell eldőlnie, ahol a főszereplők élnek: helyben. Rájuk lehet támasz­kodni a versenyképesség nö­velése érdekében. Az akadé­mikus szerint mindenképpen a régióké a jövő, fontos lépés a decentralizálás. Azt kell ki­munkálni, kilobbizni: a pénzt, amit a régió növekményként produkál, vagyis a hasznot helyben tudja a régió tartani. (Czene) Tizennegyedik alkalommal nyitották meg tegnap a szá­mítástechnikai konferenciát Fonyódon, a középiskolai kol­légiumban. Sztrókay Kálmán a TITOK Ok­tatásszervezői Bt ügyvezetője a négy napos rendezvény megnyi­tóján elmondta: csaknem másfél évtizede ugyanazok e szakmai találkozó szervezői, változatlan a helyszíne és töretlen az érdek­lődés is iránta. Ezúttal is több mint száz pedagógus jött el az ország minden tájáról, ám érkez­tek vendégek Erdélyből is. Francsics Zoltán Fonyód pol­gármestere a tanácskozást meg­nyitva kifejtette: az, hogy ez a Nemcsak az elbírálásra be­nyújtott kérelem lett több, ha­nem az elutasító határozatok száma is. A külföldiek egy ré­sze — nem tudni mi okból — a szakértők határozott javaslata ellenére termőföld szerzésére vonatkozó igényt nyújt be. Hi­ába a figyelmeztetés, mégis megpróbálják. Az eredmény A somogyi méhészek nem emlé­keznek olyan kritikus eszten­dőre, mint amilyennek az idei ígérkezik. Az akácszezon már le­futott, de a méhcsaládok jobbára csak annyi mézet tudtak össze­hordani, ami a saját ellátásukhoz volt elég. így, aki nem vándorolt például a Balaton déli vidékére, Kőröshegy és Lengyeltóti kör­nyékére, az nem is tudott akácot pörgetni az idén. A legjobban a Somogybükkösd környéki mé­hészeknek sikerült az akácsze­Ingyenes napközis tábor kez­dődött tegnap Tabon. A műve­lődési központ negyedik alka­lommal szervezett nyári prog­ramot az általános iskolás diá­kok részére. Czaba Józsefné igazgató elmondta: azoknak a konferencia otthonra lelt a váro­sában, ebben része van annak, hogy iskoláik számítástechnikai oktatása és pedagógusaik felké­szültsége jó színvonalú. A konferencia felkészülési lehetőséget nyújt a tanároknak számítástechnikai ismereteik gyarapításához. A nemzeti alap­tanterv is kötelezővé teszi az ok­tatását a képiskolák első két év­folyamán, és a gimnáziumok második évére a diákokat magas színvonalra kell eljuttatni. Idő­szerűvé teszi a konferencia té­máját, hogy az idén a középisko­lákban kinyílik az Internet-ab­lak, miután központi forrásból finanszírozzák a felszerelését és a napi használatát is. Hajdú Já­nem kétséges: termőföld hiva­talos megszerzését a törvény kizárja. — Még mindig előfordul, hogy nem kérik az ingatlan megszerzéséhez a település polgármesterének a hozzájáru­lását, ebben az esetben hiány­pótlásra visszaadjuk a kérel­met — mondta dr. Vörös Ta­zon, ők 10-15 kilogrammos átla­got is elértek. Érdemes volt külön akácmé­zet pörgetni, mert amíg ennek — éppen a rossz termés miatt — egekig szökhet az ára, addig a vegyesmézet várhatóan később is csak viszonylag olcsón lehet eladni. A megye méhészei közül többen — pótolandó az eddigi kiesést — most az Alföldre, Já­noshalma környékére települnek, ahol a selyemkóró virágát gyűj­tik a méhek. Ebből finom és za­szülőknek segítenek a követ­kező két hétben, akik nem tud­ják hol elhelyezni - főleg alsós - gyermekeiket. A napközis tá­borba 15-en jelentkeztek. A délelőtt főleg a kötött foglalko­zásoké: ekkor játékokat tanul­nos hódmezővásárhelyi tanár segítségével tegnap a fonyódi kollégiumban helyet foglaló pe­dagógusok is beléphettek a vi­lághálózatba. A vélemények azonban a konferencia résztve­vői között is megoszlanak az In­ternetről. Többek szerint a diá­kok nincsenek felkészülve ilyen mértékű információáradat befo­gadására és kezelésére. Nem vé­letlen, hogy már a hazai szenve­dély betegségekkel foglalkozó intézetek is komolyan keresik a megelőzés módját. Nagy tehát a pedagógusok felelőssége, és alapvetően rajtuk múlik, hogy valóban az oktatás szolgálatába állítsák ezt a technikai eszközt. G. M. más. Hozzátette: a külföldiek számára továbbra is Balaton húsz kilométeres háttérkörzete a legvonzóbb. A többség eze­ken a településeken igyekszik tulajdont szerezni. De kedvéit néhány belső-somogyi falu is. A főosztályvezető nem tud csillagászati árakon gazdát cserélő ingatlanokról és arról sem, hogy a megye déli részén a szomszédos ország állam­polgárai nagy számban vásá­rolnának családi, vagy pihenő házakat. (Lengyel) matos méz lesz és az idei termés az átlagosnál 15-20 százalékkal többnek és jobbnak ígérkezik. A hársból — amelyet Péter- Pálkor kezdenek összehordani a méhek — szintén nem túl bizta­tóak az előrejelzések. A rapszo­dikusan virágzó hárserdőkben még az is előfordulhat, hogy mesterségesen kell etetni a kap­tárban a méhcsaládokat. Talán csak a napraforgó váltja be az idei méhészreményeket. B. Zs. nak, gyurmáznak, papírt hajto­gatnak, videofilmeket néznek. A művelődési ház idén 20 ezer forintot költött játékok, rajz­eszközök vásárlására, hogy a táborozok minél jobban tölt­hessék szabadidejüket. K. J. Gázrobbanás volt Balatonszárszón Gázrobbanás volt tegnap délelőtt egy balatonszárszói családi házban. A konyhá­ban gázpalackot cseréltek, s az új palackból szivárgó gáz berobbant. A tűz átterjedt a konyhai berendezésre. A baleset következtében egy személy könnyebb égési sé­rülést szenvedett, a kár mintegy 300 ezer forint. A helyszínre a siófoki tűzoltók vonultak ki. Szakmunkások vizsgája Tabon A tabi Rudnay Gyula Kö­zépiskolában tegnap 34 végzős szakmunkástanuló számára megkezdődött a gyakorlati vizsga. Húsz női­ruha-készítő, nyolc lakatos, hat kőműves készítette el vizsgaremekét. A szóbelit a varrónőknek és a kőműve­seknek ma tartják, a lakato­soké csütörtökön lesz. Bedegkéri földeladás A bedegkéri képviselő-tes­tület a napokban döntött ar­ról, hogy a község belterüle­tén levő mezőgazdasági művelésre alkalmas földte­rületeket (konyhakerteket) eladásra felajánlja az eddigi bérlőknek. Jelenleg még 12 ilyen parcella vár eladásra. Az értékesítésből mintegy 50 ezer forint bevételre számít az önkormányzat. Négyéves képzések a tanítóképzőben A tanító- és a tanító-kom- munikáció-szak négyéves képzésében végeztek idén először hallgatók a Csoko­nai Vitéz Mihály Tanító­képző Főiskolán, tájékoz­tatta lapunkat dr. Kálmán Katalin főtitkár. Elmondta azt is, a diplomaosztón dr. Gál László megbízott fői­gazgató a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolát kép­viselte. Szombati tudósítá­sunk ezek közlésével együtt felel meg a valóságnak. Mackó-fosztogató Somogysámsonban A Somogy Megyei Rendőr­főkapitányság nyomozást rendelt el lopás bűntett ala­pos gyanúja miatt ismeret­len tettes ellen, aki a so- mogysámsoni — Fő utcá­ban lévő — takarékszövet­kezet tetején keresztül jutott az épületbe, majd a páncél- szekrényt kifosztotta. A tol­vaj zsákmánya több mint 1,5 millió forint. SOMOGYI HÍRLAP Balassa Tamás jegyzete Kulcs a gyermekhez Dühöng a vakáció: a megye ötvenezer általános és középisko­lása kerüli lelkesen, hónapokon át az iskolának még a környé­két is. Nyáron az élet az iskola. Nem is volna ezzel semmi baj, ha nem lenne az élet olyan, amilyen: veszélyes. Emlékeim sze­rint, persze, nem volt mindig ilyen. Egy jó kis csellengés, egészséges semmittevés, kreatív mihasznaság még belefért a társadalmilag elfogadott korlátok közé, és a szürkeállományt sem építette le, állítom merészen magamról, visszafordíthatat­lanul. Igen ám, de a világ azóta túlhaladta sárguló emlékeimet; az én időmben a bélyeget gyűjteni, és nem nyalni kellett, és a bűnözés sem volt még sikerágazat. Nyaranta sokezer diák kerül kulcsos gyerek státuszba: amíg „az ősök gályáznak”, az ifjúságé a világ. Mit tesznek mindeközben az ifjúságvédelemmel foglalkozó felnőttek? Beszélve jó néhányukkal, azt tapasztaltam, az odafi­gyelés meg van részükről. A megyei és a városi rendőrkapi­tányság, a családsegítő szolgálat, a megyeszékhely önkormány­zatának szociális igazgatósága egyaránt arról számolt be: az ér­telmes, hasznos időtöltés a kulcsa a fiatalos csellengés megelő­zésének. Márpedig van ingyenes ifjúsági klub, megfizethető napközi. Kicsit borsosabb áron ugyan, de szerveznek tábort is elképesztő mennyiségben; nyelvi-, régészeti- és olvasótábort egyaránt talál köztük a fiatal. Amiből a kellőnél kevesebb van, az a nyári munka, hiányoznak például a szép emlékű, világné­zetileg tökéletesen semleges KISZ-építőtáborok. Kulcs tehát elsőrenden a szülőnél van. A megoldásé. A régióké a jövő Somogy továbbra is vonzó a külföldiek számára Nem csökkent a vásárlókedv Nem csökkent a külföldiek ingatlanvásárlási kedve. Leg­alábbis ezt mutatják az adatok. Május végéig ötszázötvenegy kérelem érkezett a megyei közigazgatási hivatalhoz — tud­tuk meg dr. Vörös Tamás főosztályvezetőtől. Az Alföldre telepítik kaptáraikat a somogyi méhészek Csalódást okozott az akác Ingyentábor tabi diákoknak KDNP-tisztújítás somogyiakkal Somogy megyét is érintette a Kereszténydemokrata Néppárt hétvégi budapesti tisztújító vá­lasztmányi ülésének döntése, amelyen Giczy Györgyöt 133 szavazattal választották a KDNP elnökévé. Az elnökvá­lasztás során 102 szavazatot kapott Semjén Zsolt alelnök lett. Az országos fegyelmi és etikai bizottság tagjává választották zárt ülésen a kaposvár-toponári alapszervezet tagját Garbera Istvánt, a országos pénzügyi el­lenőrző bizottság tagjává pedig Gallai Istvánt, aki szintén az előbbi KDNP-alapszervezet tagja. A túlfűtött indulatoktól sem mentes tanácskozás után az új tisztségviselők a megosz­tottság és a frakciózás befejezé­sére szólítottak föl. Tisztelt Előfizetőnk! Szeretnénk, ha nemcsak olvasója, hanem ajánlója is lenne a Somo­gyi Hírlapnak. Ezért kérjük, hogy szervezzen ismerósei, barátai kö­rében új előfizetőit lapunknak. Azok között a jelenlegi előfizetők között, akik új megrendelőt szer­veznek a Somogyi Hírlapnak, a Balaton Füszért Kereskedelmi Részvénytársaság vásárlási utal­ványait sorsoljuk ki, amelyet a cég bármelyik áruházában be lehet váltani. A nyertes előfizetők név­sorát lapunk szombati számában közöljük. A sorsolás előtt kézbe­sítőnk az új megrendelőt személye­sen felkeresi. Kérjük előfizetőinket, hogy ha szerveznek új előfizetőt, akkor az itt látható megrendelőlapot kitölt­ve küldjék vissza. A borítékra nem kell bélyeget ragasztani, a postai díjat kiadónk a levél érkezése után kifizeti. r_£<.------------------------------------------------------------­i Megrendelőlevél “i a SOMOGYI HÍRLAP előfizetésére 1997............................-tői E lőfizetési időszak: I | egy hónap □ negyedév Előfizetés díja: 725 Ft 2100 Ft | Beszervező előfizető: Név..................................................................... | Lakcím:............................................................ ' | Beszervezett előfizető: Név..................................................................... | Lakcím:...............................................................' I A jelenlegi előfizetőink között, akik új előfizetőket szerveznek, e i megrendelőlevél beküldésével, aBRLRTON FÜSZCRTKCRCSKCDCUHI I RCSZVtNVTRRSRSRG által felajánlott vásárlási utalványokat sorso- I | lünk ki. Vakolási bemutató Gyakorlati bemutatóval egybekötött szakmai napot rendezett tegnap az építőipari szakembereknek a Somogyi Kézműves Kamara és a Produktív Szaktanácsadó Iroda. A bemutatón elsősorban a gépi vakolás alkalmazási technológiáját, gazdaságos felhasználásának lehetőségeit is­merhették meg a résztvevők. Képünkön a Baumit által kifej­lesztett módszerrel belső vakolást végeznek fotó. kovács tibor

Next

/
Thumbnails
Contents