Somogyi Hírlap, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-23 / 144. szám

1997. június 23., hétfő SOMOGYI HÍRLAP BELPOLITIKA 1 A munkabéke feltétele a kölcsönös megértés Allásgyarapító támogatások Giczy-Semjén 133:102 Több szólamú kommentárok a KDNP tisztújításáról Továbbra is Giczy Györgyé az elnöki szék. A KDNP hétvégi tisztújító választmányi ülésén a ringbe szállt két jelölt közül Giczy 133, Semjén Zsolt 102 szavazatot kapott. Az ered­ményt az MDF és az FKGP kedvező fejleményként üdvö­zölte, a Fidesz és az MDNP fenntartásokkal fogadta. Semjén nem vette zokon az ajánlatot FOTÓ: FEB/KALLUS Heves viták tarkították a két­napos ülést, amelynek részve­vőit szombaton már a párt székháza előtt sajátos kép fo­gadta: tüntetők egy kisebb csoportja „Giczynek voksot, Semjénnek narancsot” feliratú tábla alatt gyűlt össze. A de­monstrálok egyházi dalok kí­séretében Giczy győzelméért imádkoztak. Mint utóbb kide­rült, nem hiába. Giczy az eredményhirdetés után kijelentette: vége kell le­gyen az egyenetlenség, a frak­ciózás, a megosztottság idő­szakának. Nem akar kizárni senkit, de aki nem sorakozik föl programja mögé, az a pár­tot bomlasztja. Az alulmaradt rivális, Sem­jén Zsolt szerint a pártnak belső csatározások helyett a szegénységgel és az aggasztó demográfiai helyzettel kell fölvennie a harcot. Semjént - Báthori Gábor, Gáspár Miklós, Pálos Miklós és Ursprung János társaságá­ban - később megválasztották a párt alelnökévé. A többi ellenzéki párt elté­rően ítéli meg Giczy újravá­lasztását. Lezsák Sándor (MDF) reményei szerint a KDNP életében a belső nyuga­lom, az egység időszaka kö­vetkezik. így hatékony részese lehet az ellenzék választási együttműködésének, amely alkalmas lesz a koalíció levál­tására. Torgyán Józsefi FKGP) úgy vélte: a kisgazdák és a ke­reszténydemokraták között olyan szövetség alakulhat ki, amely győzelemhez vezet. Az FKGP a parlamentbe jutáshoz szükséges szavazási arány módosítása esetén csatolt lis­tával is beviszi a KDNP-t a parlamentbe. Ader János (Fidesz) szerint az újraválasztott elnök várha­tóan a jövőben sem fáradozik majd a polgári szövetség lét­rehozásán, ezért nincs sok re­mény az ellenzéki együttmű­ködésre. Szabó Iván (MDNP) úgy nyilatkozott: Giczy politi­kája messze esik a modem ke­reszténydemokráciától. Forró sikerű nyárpremier A megelőzésre készül a rendőrség és az egészségügyi szolgálat A hét végén hivatalosan és valóságosan is beköszöntött a nyár. Szikrázó napfénnyel, 30 fokos kánikulával, gépkocsi­konvojokkal, zászlóbontással a gyermektáborokban. Öröm­re és óvatosságra is okot adó hetek elé nézünk. A Munka törvénykönyve el­múlt heti módosításai elsőd­legesen a munkavállalóknak kedveznek és az úgynevezett munkabékét szolgálják. Kiss Péter munkaügyi miniszter a hétvégi, kazincbarcikai ve- gyészjuniálison emlékeztetett rá, hogy a kilencvenes évek ele­jén megalkotott jogszabály fő­ként a tőkebefektetők érdekeit szolgálta.-Ahhoz, hogy a befektetők biztonságban lássák pénzüket, most arra van szükség, hogy a munkaadók és munkavállalók viszonyai kiegyensúlyozottak legyenek - hangoztatta a mi­niszter. - A jogszabályi módo­sítások ellenére azonban to­Sűrűsödik a homály a kis­gazda pártvezető átvilágítása körül. Mint ismeretes, Tor­gyán József pénteken levél­ben tiltakozott a belügymi­niszternél, mert ’95 novem­berében azt írta az átvilágító bíráknak, hogy ő az ügynök- törvény hatálya alá eső tevé­kenységet végzett. Kuncze Gábor hétvégi nyilatko­zatában kijelentette: szerinte az FKGP elnökének azonnal nyil­vánosságra kellett volna hoznia átvilágítása eredményét, vagy - ha azzal nem ért egyet - bíró­sághoz fordulnia. A miniszter Immár hetedik alkalommal adtak át Magyar Örökség-dí­jakat a hét végén. Az ünnep­ség a Magyar Nemzeti Mú­zeumban zajlott le. Az elismerésben Andorka Ru­dolf társadalomtudós, Trog- mayer Ottó régész, Magyar Zol­tán olimpiai bajnok, Tolnay Klári színésznő és posztumusz Illyés Gyula író, Farkas Ferenc zeneszerző, valamint Pető Ti­bor, a Magyar Nemzet főszer­kesztője részesült. Nevüket a díjátadáskor bejegyezték az Aranykönyvbe. A kitüntető címeket minden évben négyszer a Magyarorszá­gért Alapítvány által megbízott vábbra is várható konfliktus közöttük, főleg a bér és a kü­lönféle juttatások terén. Ám a munkavállalóknak is tudomásul kell venniük, hogy a munka­béke a kölcsönös megértésen, a teljesítményarányos juttatáso­kon alapul. A miniszter szólt arról, hogy a segélyek helyett egyre inkább különféle támogatásokkal pró­bálnak javítani az állástalanok sorsán, a legfőbb cél, hogy újra kereső foglalkozást találjanak. A munkaügyi kormányzat fo­kozatosan alakítja át a törvé­nyeket, a nyár elejétől pedig új támogatási formákat vezetnek be, amelyek a munkahelyek megtartását és újak létrehozását szolgálják - hangzott el. hozzátette: ’95-ben az átvilágító bírák adatokat kértek a BM-től a képviselők múltjáról. Ezeket ő szignálta, de egyetlen honatya iratait sem nézte meg. így a levél áttanulmányozása előtt nem tud válaszolni arra, hogy szereptelt-e benne a kifogásolt mondat. Cseh Sándor, a pártból kizárt volt kisgazda alelnök úgy nyi­latkozott, hogy ’91-ben, amikor Antall József átadta a kisgazda vezérkar által kért átvilágítás eredményét tartalmazó boríté­kokat, Torgyán elismerte, hogy szerepel a III/III-asok nyilván­tartásában. Ezt az állítását meg­erősítette a kizárt Zsíros Géza is. bírálóbizottság ítéli oda, állam- polgári ajánlások alapján. Al­kalmanként hét-hét olyan sze­mélyt részesítenek kitüntetés­ben, akiknek teljesítményét a bí­rálóbizottság a magyar történe­lem utolsó 50 évéből érdemes­nek tartja arra, hogy a „Magyar­ság láthatatlan szellemi múzeu­mába” kerüljön. A díjat azért hozták létre, mert a bizottság úgy vélte, hogy az utolsó 50 év magyar történelme és benne a társadalmi, tudományos, kultu­rális múlt torz módon jelenik meg a közvélemény előtt. Szük­ségesnek tartják ezért megne­vezni azokat a személyiségeket, akik és teljesítményükkel való­ságos egyensúlyt teremtenek.-Megdöbbentő, hogy az el­múlt hetekben, a melegebb napokban már ketten fulladtak a Dunába, mondja Kormos Endre rendőrszázados. Tavaly 76 halálos balesetet jegyzett fel a Dunai Vízirend­őrség. Nyaranta - más hóna­pokhoz képest - 10-15 száza­lékkal megnő e tragédiák száma. Gyakori az ittas va- gánykodó, aki azt hiszi, ha a strandmedencét átússza, jöhet a nagyvíz is. Többnyire a túl­tengő önbizalom hajtja végze­tes fürdőzésbe a későbbi áldo­zatokat a Tiszán, a bányatava­kon és a Balatonon is. Megkezdődött a fokozott rendőrségi ellenőrzés a leg­forgalmasabb üdülőhelyeken. Éjjel-nappal pásztázzák a közutakat, a nyaralók, a szó­rakozóhelyek környékét. Ok­kal: nyaranta az átlagosnál mintegy 25 százalékkal több kocsilopás, gyorshajtás, ittas vezetés, betörés, zseblopás fordul elő. Van, lenne tehát mit megelőzni. A „megelőzés” évről évre kulcsszó az orvosok körében is. Dr. Straub Ilona, az Orszá­gos Közegészségügyi Intézet főigazgató-helyettese sokad­szor is elmondja: a higiénés szabályok megszegése nyáron könnyebben vezet fertőzés­hez, járványhoz, mint máskor. Tavaly például egy súlyos, gyermekkonyhai egészség- ügyi mulasztás miatt egy­szerre 5 ezren betegedtek meg. A magánháztartásokban is lanyhulhat a figyelem a nagy melegben. Minden esetbéri a hűtőszekrény sem biztosíték a szalmonellafertőzés ellen, de egy-egy elmaradt kézmosás, égy korty strandvíz is könnyen elronthatja a nyarunkat. Dr. Golopencza Pál, az Or­szágos Mentőszolgálat szolgá­latvezető főorvosa figyelmez­tet: főképp a tartós kánikula teszi próbára szervezetünket. Rekkenő hőségben, kivált­képp délben, ne menjen utcára az idős ember, a krónikus be­teg, a szív- és érrendszeri baj­ban szenvedő, mert könnyeb­ben rosszul lesz. Gyakori a látászavarral, lázzal, bőrfelégéssel járó nap­szúrás is. (Cs. B. J.) Később vitatkoznak. Az SZDSZ-frakció hétvégi tanács­kozásán szóba került a pénte­ken aláírt magyar-vatikáni megállapodás is. Mint elhang­zott, erre vonatkozó észrevéte­leiket - az önkormányzatok, il­letve a felsőoktatás finanszíro­zása kapcsán - megtették; s úgy ítélik meg, hogy a szükséges kormánydöntések előtt nem ér­demes vitatkozni ezekről. A kamarákról. Az Alkot­mánybíróság hét eleji ülésén megvitatja azokat az indítvá­nyokat, amelyek sérelmezik, hogy az állam a kamarákon ke­resztül beavatkozik a gazdaság szereplőinek tevékenységébe. Diplomaosztó. Ösztöndíjakat alapít a felsőoktatási intézmé­nyekben tanulók részére a Kör­nyezetvédelmi és Területfej­lesztési Minisztérium. Ezt Baja Ferenc miniszter jelentette be a Veszprémi Egyetem diploma- osztó ünnepségén, ahol átadta az első 28, nappali tagozaton végzett környezetvédelmi mér­nöknek a diplomát. Új rendőrök. A Budapesti Rendőr Szakközépiskola idei végzőseinek többsége, mintegy 200 fiatal kezdi meg munkáját július 1-jétől a rendőrség köz- biztonsági állományában - kö­zölték az intézmény hétvégi ki­bocsátó ünnepségén. Hamis tnzoltókésznlékek. Csalás miatt indítottak eljárást ismeretlen tettes ellen, életve­szélyes tűzoltókészülékek ké­szítése miatt. A Hatvani Tűzol­tókészülék Javító és Kereske­delmi Kft. révén ugyanis selej­tes alkatrészekkel szerelt készü­lékek kerültek forgalomba az elmúlt három évben Hevesben és a környező megyékben is. Robbanó figyelmeztetés. Kézigránátot dobtak szombat este Soltvadkerten L. Mihály ,$2,010, utcai lakásának udva­rába. A szerkezet felrobbant és a repeszek betörték a ház abla­kait. A feltehetően figyelmezte­tésnek szánt robbantásnál sze­mélyi sérülés nem történt, a tu­lajdonost ugyanis éppen pénte­ken helyezték előzetes letartóz­tatásba, mint a kiskőrösi vasúti olajlopás egyik gyanúsítottját. Európai központ. Európai Kulturális Találkozó Központ lesz a fehérvárcsurgói kastély. A 22 hektáros parkkal övezett, klasszicista stílusú főúri lak az első láncszeme lesz a kulturális központok magyarországi há­lózatának. A nemzetközi szer­vezet térképein, kiadványaiban már helyet is kapott. Megszólaltak az FKGP-ből kizárt politikusok is Homály az átvilágítás körül Ünnepélyesen átadták a Magyar Örökség-díjakat 7 új név az Aranykönyvben D unántúlon májusban az volt legszembetűnőbb, hogy a népszerűségi listán az MSZP politikusai följebb lép­tek, az FKGP vezetői hátrább kerültek, a KDNP képviselői pedig még inkább visszaes­tek. Az MSZP-t tekintve, Keleti György és Kósáné Kovács Magda népszerűsége csökkent, Horn Gyula és Baja Ferenc megítélése javult. A kormány­tagok közül Medgyessy Péter 6 ponttal gyarapodott és a nyol­cadik legnépszerűbb politikus a dunántúli listán. Az SZDSZ politikusai közül a kulturális miniszter Magyar Bálint és a volt pártelnök Pető Iván népszerűsége nőtt, Demszky Gábor megítélése vi­szont 4 ponttal romlott. A hónap vesztese egyértel­műen a KDNP, melynek vala­mennyi listán szereplő képvise­lője, Latorczai Jánost kivéve, veszített népszerűségéből. Torgyán József népszerűsége a nyugati országrészben május­ban 6 pontot esett, s ezzel a kis­gazda pártelnök a 15.-ről a 23. helyre került. FEB Kik most a legnépszerűbbek? A Szonda Ipsos májusi felmérése Qöncz Árpád Kovács László Demszky Gábor Magyar Bálint Az adatfelvétel ideje: 1997 május 10-20. Módja: személyes, kérdőíves meg­kérdezés. A megkérdezettek száma: 1000, akik az egész országot képvise­lik; közülük 321 a nyugati országrész la­kója. Alapsokaság: 18 éves és idő­sebb állandó nyugat-magyarországi lakóhelyű magyar állampolgár. Az alapsokaság és a megkérdezettek összetétele korcsoport, nem és a la­kóhely típusa szerint megegyezik. A népszerűségi pontszám 0-tól 100-ig terjedhet; a 0 pont nagy ellenszenvet, a 100-as nagy rokonszenvet jelez. A -4 és a +4 közötti különbségek statisz­tikailag nem jelentősek. Az azonos pontszámú politikusokat a tizedpont- számoknak megfelelő sorrendben adjuk meg.

Next

/
Thumbnails
Contents