Somogyi Hírlap, 1997. június (8. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-03 / 127. szám
Í ___ | • /MPOSV&* Megyei körkép: Somogyi terv az oktatásról is + Agrárvállalkozók föld nélkül (3-4. oldal) Somogyi tájak: Fiad már kéznyújtásra vár # Zics: Kifogás helyett megoldást (6. oldal) Gazdaság: A nyúl és ellensége a szúnyog • Egy év alatt veszteségből nyereség (8. oldal) SOMOGYI HÍRLAP • • S ^_________________________ VIII. évfolyam, 127. szám Ára: 33 Ft KÖZÉLETI NAPILAP 1997. június 03., kedd Az epernek hetven forintot adnak kilójáért Gyenge gyümölcsszezon Gyenge lesz az idei gyümölcs- termés, talán csak a szilva, a ribizli és a bodza terem any- nyit, amennyire a szakemberek korábban számíthattak. A helyi felvásárlóknál Somogybán most mindenesetre az eper a sláger, már ha akad belőle, mert a tárolóládák még csaknem mindenütt üresek. A gyümölcsszezon előhírnökéből ugyanis meglehetősen kevés termett és napsütés nélkül azok a szemek is inkább a tövön rohadnak, minthogy egészségesen beérnének. A termelőknek így nemigen éri meg az amúgy kényes eperrel foglalkozni, hiszen a kereskedők jó ha hetven forintot megadnak kilójáért. Az esetleges magasabb árért pedig idén szinte teljesíthetetlen követelményeket támasztanak. A kiskorpádi hűtőházban már a korai meggy szüretelésére várnak. Ha az időjárás nem késlelteti tovább a mezőgazdaságban dolgozókat, akkor csütörtökön kezdődhet a munka, ám nagy termésre nincs kilátás, mert a gyümölcsöskertekben a termés jó része elfagyott. Ugyanez a helyzet cseresznyével sőt az almával is, egyedül a szilvafák tűrték jól hideg időt és a későn érkezett hajnali fagyokat. (Barna) Hímévhozó világmárkák Adott a lehetőség, hogy új magyar világmárkák hozzanak hírnevet az országnak, és az ezredforduló ebből a szempontból is emlékezetes legyen — mondta Fazakas Szabolcs ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi miniszter tegnap a Magyar Világmárkák Nyomában című ipartörténeti menedzserjáték eredményhirdetésén idézve a Magyárország 2000 konferencián nemrégiben elhangzottakat. A játék legjobbjai egymillió forintos nyereményt kaptak a világhírű cégektől. Évadzáró koncertet adott tegnap a Liszt Ferenc Zeneiskolában a Kaposvári Kamarazenekar, az ifjúsági vonószene- kar és a zeneiskola növendékei. Műsorukon Sibelius, Mozart, Schubert művei szerepeltek. A zenekart Drahos Béla vezényelte, hegedűn közreműködött Kokas Katalin fotó: lang Elérhető, megszólítható és intézkedő rendőrök kellenek Megélhetés a közbiztonság Bánfi Ferenc: Mindig lesz akcióképes erő a parton FOTÓ: KASZA JÓZSEF Az elmúlt öt évben nem fordult elő a Balaton partra ilyen nagyszámú és hadrafogható erő — mondta tegnap Tóth János ezredes, Somogy megye rendőrfőkapitányának közbiztonsági helyettese. Ez nem kis eredmény. Hozzátette rendőriskolát végzett fiatalok lépnek szolgálatba, akiknek teljes körű iga- zoltatási joguk van. Ezzel az állománnyal már nem lyukakat kell betölteni, hanem eredményeket elérni. Ha nem így történik, az szervezési hiba. Olyan nem történhet meg, hogy riasztásra nem ér a helyszínre egység amiatt, mert nem jut benzin az autóba, vagy hiányos a technika. Elérhető, megszólítható, intézkedő szakemberek vigyáznak majd az idényben az egymillió emberre. (Folytatás a 3.oldalon) Csurgó és környéke kiadványba kerül - Kiutat épít a társulás Kelleti magát a délvidék Csurgó és a környékbeli települések turisztikai kiadványt készíttetnek, alapítóként csatlakoznak a Duna-Dráva Nemzeti Park Kht-hoz, és befizetik a somogyi területfejlesztési tanács tagdíját - döntöttek tegnap a dél-somogyi városban. Szászfalvi László, a Csurgó és Térsége Önkormányzati Területfejlesztési Társulás elnöke a közgyűlésről elmondta: az idegenforgalmi kiadványra a Magyar Turisztikai Társaságtól 500 ezer, az idegenforgalmi alapítványtól 100 ezer forintot nyertek. A kiadás hiányzó összegét a társulás 17 önkormányzata finanszírozza. A leporellót legkevesebb 10 ezer, de elképzelhetően 12-13 ezer példányban adják ki magyar, angol, német és horvát nyelven. Az elnök azonban szorgalmazza - a szerteágazó kapcsolatok ezt indokolnák - a francia és holland fordítást is. A turisztikai prospektust Horvátországban, Zalában Zala- karos és Nagykanizsa környékén, és a kapcsolódó somogyi régiók nagyobb városaiban, Nagyatádon és Marcaliban terítik - várhatóan már nyáron. (Folytatás a 3. oldalon) Budapesten a NATO főparancsnoka Budapestre érkezett tegnap este George A. Joulwan tábornok, a NATO Szövetséges Erők európai főparancsnoka. Keleti György honvédelmi miniszter ma — Göncz Árpád köztársasági elnök, a fegyveres erők fő- parancsnoka nevében — kitüntetést ad át Joulwan tábornoknak a katonai együttműködés elismeréseként. Sztrájkot fontolgatnak a pécsi pedagógusok A munkavállalói érdekérvényesítés végső eszközének, a sztrájknak bevetését is fontolgatja már a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének pécsi szervezete, mert a városi önkormányzat költségvetési bizottsága létszámleépítéssel javasolja megoldani a közalkalmazotti — köztük a pedagógusi — személyi juttatások hétszáznyolcvan millió forintos forráshiányának áthidalását. Acélipari konferencia A felhasználás visszaesése miatt Közép-Kelet-Európa országaiban az utóbbi tíz évben felére csökkent az acélgyártás. Bár az utóbbi esztendő termelésemelkedése ellenére nem éri el a korábbi szintet. Ezzel a megállapítással nyitotta meg az V. Nemzetközi Acélipari Konferenciát Tardy Pál, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület főtitkára. Környezetvédelmi központot avattak A környezetvédelem információs szolgáltató rendszerének alapját képező előrejelzések készítésére, környezetállapot értékelésre, valamint a szakhatósági munka segítésére szolgáló Környezetvédelmi Tematikus Információs Központot avattak tegnap Székesfehérváron. A legkorszerűbb berendezésekkel felszerelt központ a PHARE-program finanszírozásával épült meg. Pásztohy a dán minisztert fogadta A parlament mezőgazdasági bizottságának nevében Pászto- hyi András alelnök, somogyi képviselő (MSZP) fogadta a hazánkban tartózkodó dán mezőgazdasági minisztert. Pásztohy András és Henrik Dam Christiensen a dán-magyar kapcsolatokról folytatott eszmecserét. Úgy látták — mondta lapunk kérdésére a képviselő — hogy a harmadik piacokat — Oroszország és Ázsia — közösen kell megcélozni. Szóba került hazánk EU-csatlakozási kérdése is: a dán miniszter segítségét ígérte. Megállapodtak, hogy hatékonyabb felvilágosító munkára van szükség, hogy a gazdálkodók is lássák: milyen következményekkel jár hazánk EU-csatlakozása. Sajátos összecsapás az andocsi kocsmában Megütötték az ellenőrt Rátámadt az ellenőrzést végző megyei Apeh munkatársaira, s az egyiket ököllel megütötte az andocsi Vétekkocsmában az üzletvezető felesége Tóth Jenőné. Májer Emil őrnagy, a siófoki rendőrkapitányság életvédelmi csoportjának vezetője tegnap délután elmondta: a megyei Apeh ellenőrzési osztályának munkatársai Fekete Zoltán és Horváth Tamás ellenőrzést tartottak a Tóth Jenő által üzemeltetett italboltban. Ennek során az üzletvezető felesége rátámadt az ellenőrökre, akik számlaadási kötelezettség elmulasztása miatt eljárást kezdeményeztek a pult mögött álló menyük ellen. — A feleség trágár szavak kíséretében tuszkolta ki az ellenőröket az üzletből, illetve az egyiket ököllel fejbe is ütötte. — „Itt aztán ellenőrzés nem lesz, takarodjanak" — mondta Tóthné a dulakodás közben. Ezután az ellenőrök a rendőrségre mentek, ahol hivatalos személy elleni erőszak miatt feljelentést tettek. A siófoki rendőrkapitányság hivatalos személy elleni erőszak büntette miatt eljárást kezdeményezett Tóth Jenőné ellen, s az ügygt a tegnapi napon vádemelési javaslattal átadták a siófoki városi ügyészségnek. K. J. Megújulnak a szennai zsúptetők Szakértő kezek újítják meg a szennai skanzen zsúptetős házainak tetőszerkezetét. Cikkünk a 3. oldalon fotó: lang Róbert