Somogyi Hírlap, 1997. május (8. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-09 / 107. szám
1997. május 9., péntek SOMOGYI HÍRLAP BELPOLITIKA 1 Módosítják az alkotmánybírósági törvényt Munkateremtők előnye A területfejlesztési pénzek idei felhasználásának szabályairól, és az Alkotmánybíróságról szóló törvény módosításáról tárgyalt a többi között a kormány tegnapi ülésén. Kiss Elemér közigazgatási államtitkár sajtótájékoztatóján elmondta: a kiemelt térségekben igényelhető területfejlesztési támogatások odaítéléséről - a most született kormányrendelet szerint - a megyei területfejlesztési tanácsok döntenek majd. Elsőbbséget élveznek a munkahelyteremtést és -megtartást, a vállalkozóvá válást, vagy a falusi turizmus élénkítését célzó kezdeményezések. A kabinet elfogadta az Alkotmánybíróságról szóló törvény módosításának tervezetét. Eszerint egy-egy készülő jogszabályról előzetes normakontrollt a jövőben csak az Országgyűlés kezdeményezhet. A 70. évét betöltött alkotmánybíró megbízatása a javaslat szerint csak helyének betöltésével egyidejűleg szűnne meg. A kabinet meghallgatta a földművelésügyi miniszter beszámolóját a Nemzeti Agrár- programról és a Nemzeti Agrár- kerekasztalon elhangzottakról. A program végleges változatát az FM június 30-ig nyújtja be a kormánynak. Döntés született, hogy a tan- könyvkiadók állami garanciát vehetnek igénybe esetlegesen felvett hiteleikhez. (t) Ülésezett a KDNP választmányának elnöksége Korai az unióról beszélni A Kereszténydemokrata Néppárt Országos Választmányának elnöksége csütörtöki ülésén úgy határozott, hogy a lehető legsürgősebben össze kell hívni egy jogilag megkérdőjelezhetetlen tisztújító választmányi ülést. Latorcai János, a testület elnöke ugyanakkor leszögezte: mindaddig nem hívja össze a választmányt, amíg az érintettek nem vonják vissza fellebbezéseiket a folyamatban lévő perekben. Az elnökség úgy döntött, hogy a következő választmányi ülés zárt lesz, amelyen csak mandátummal rendelkező küldöttek vehetnek részt. Latorcai János egy kérdésre válaszolva kifejtette: nincs tuHorn Gyula miniszterelnök tegnap a budai várban lévő Prímási Palotában köszöntötte Paskai László bíboros prímást, Esztergom-budapesti érseket 70. születésnapja alkalmából. domása arról, hogy a KDNP tárgyalásokat folytatna az MDF-fel a két frakció esetleges uniójáról. Hasznosnak tart azonban minden olyan együttműködést, amely erősíti az ellenzéki összefogást. Ennek legfelsőbb szintje egy unió megteremtése lenne, amit üdvözölni tudna, bár időszerűségét egyelőre vitatja. Giczy György pártelnök tegnapi nyilatkozata szerint szerdán telefonon ugyan beszélt Lezsák Sándorral, de a két párt uniójáról keringő híreket korainak ítélte, s cáfolta. Isépy Tamás frakcióvezető továbbra is a hárompárti - KDNP-Fidesz-MDF együttműködés híve, mert csak ezt tartja hatékonynak. Távoli, magas rangú egyházi személyiség is felkereste a nap során a bíborost: Csing-huj mester, a Kínai Buddhista Szövetség alelnöke tett köszöntő látogatást a palotában. Paskai László 70 éves Buddhista főpap a bíborosnál FOTÓ: FEB/DIÓSI IMRE Vagyonnyilatkozatok - kérdőjelekkel A bevallás részletesebb változata nem kerül nyilvánosságra Hétfőtől bárki betekinthet az országgyűlési képviselők vagyoni helyzetét föltáró ívekbe, amelyeknek kitöltésére az ösz- szeférhetetlenségi törvény kötelezte a parlament tagjait. Számos nyilatkozat már nyilvánosságra került. Sokan úgy vélik: igencsak foghíjasok, egyes honatyák esetében pedig alighanem megkérdőjelezhetők a vagyoni önéletrajzok. Mindezt természetesen nem menti, legfeljebb magyarázza, hogy a vagyonnyilatkozatnak két változatát készítették el a Ház tagjai. Az első, részletesebb, nyilvánosságra nem hozható adatsornak nemcsak a képviselő, hanem a vele közös háztartásban élők (házastárs, élettárs, gyerekek) vagyoni helyzetét is ismertetnie kellett, beleértve az ingatlan és termőföld-, valamint a nagy értékű ingó tulajdont is. A nyilvános változatban csak a saját tulajdonú vagyon bizonyos mutatóit kérték számon. Ez utóbbi változat hétfőtől az Ország- gyűlési Könyvtárban hozzáférhető; hétköznap 9-19.45 között, péntekenként 9-14 óra között. A dokumentumokról semmilyen kópiát nem lehet készíteni. A vagyonbevallásokról véleményt kértünk több politológustól. Schlett István:- Úgy látszik, „következmények nélküli ország” vagyunk, mert szerintem normális jogállamban megbocsáthatatlan morális vétség, ha közéleti személyiségek, képviselők nyilvánosság előtt valótlanságokat állítanak. S normális demokráciákban az ilyen vétség az illető politikus karrierjének végét jelenti. Kéri László:-Úgy látom, sok honatya „alul vallott”, nem számolva azzal, hogy ők is itt élnek közöttünk. Jövedelmük - akár tagadják, akár bevallják - jóval alacsonyabb, mint a nyugati parlamentek tagjaié. Stumpf István:- Azt hiszem, sok képviselő csak formális kötelességnek tekintette az önbevallást. Jó lenne, ha a nyilvánosság mielőbb szembesítené az íveken szereplő adatokat a valósággal. FEB Parlamenti nyílt nap a közoktatás fejlesztéséről Idegen nyelvek és modem eszközök A magyar közoktatás távlati fejlesztési stratégiájának középpontjában az oktatás tartalmi modernizációja áll. Ehhez aktív állami fejlesztési politikára is szükség van - mutatott rá Magyar Bálint művelődési és közoktatási miniszter „A magyar közoktatás távlati fejlesztésének stratégiájáról” címmel a Parlamentben tegnap rendezett nyílt vitanapon. A tartalmi modernizáció az elkövetkező 10-15 évben a nemzeti alaptanterv fokozatos bevezetésével, a tantervi programok, tankönyvek és taneszközök kínálatának bővítésével valósítható meg. A megújuláson belül különös figyelmet szentelnek az idegen nyelven való kommunikációra és a modem informatikai eszközök alkalmazására - fejtette ki a miniszter. Az Országgyűlés Oktatási, Tudományos, Ifjúsági és Sportbizottsága által .szervezett eseményen a miniszter megjegyezte, hogy a művelődési tárca nemrég jelentette meg azt a közleményt, amely rendelkezik a pedagógusok továbbképzésére idén fordítható 3,4 milliárd forintos előirányzat felhasználásának módjáról. Hangoztatta: a közoktatási törvény garantálja, hogy az elkövetkező években is hasonló nagyságrendű ösz- szeg álljon rendelkezésre erre a célra. A miniszter végül hangsúlyozta: fontos, hogy a jövő évi költségvetésben a közoktatás központi normatív támogatásának növelése mellett biztosítsák az önkormányzatok pénzügyi helyzetének javítását is. A stratégiai célok között felhívta a figyelmet az informatikai programra, amely egyebek mellett az esély- egyenlőség megteremtésének egyik legfontosabb eszköze. A kormány erkölcsi kötelessége, hogy ezt a programot végrehajtsa - tette hozzá. Helikopteren is érkezik a segítség A napi működési gondokról időnként felröppenő hírek ellenére elmondható, hogy technikailag megfelelően felszerelt és jól szervezett a magyar mentőszolgálat.- Hosszú lenne végigkísérni azt a folyamatot, amely a lovaskocsival bajbajutottakhoz siető önkéntesekből a mai korszerű szervezetig vezetett - mondta Tóth Attila, az Országos Mentő Szolgálat vezető mentőtisztje abból az alkalomból, hogy 110 éves a szolgálat.-Tény azonban, hogy ma az ország területén 188 mentőállomáson 159 főfoglalkozású orvos, 280 mentőtiszt, Tóth Attila fotó: feb 2846 mentőápoló, 2342 gépkocsivezető, csaknem 400 szerelő és adminisztratív dolgozik közvetlenül vagy közvetve a betegek érdekében. A járművek sorában ma már 110 olyan Mercedes, 3 helikopter és egy olyan repülőgép van, amely bátran nevezhető mozgó intenzív osztálynak.- Ami az elismerésünket illeti: akinek segítünk, vagy netán megmentjük az életét, az megbecsül bennünket. De az új gépkocsivezetőnek felvételkor csak 19 ezer forintos bruttó fizetést ajánlhatok, és az orvosok sem kapnak sokkal többet. Vannak híres „kollégáink” is. Kulka János egy ismerősét vitte kórházba. A nővér azzal fogadta: „Beteget hozott Má- genheim doktor?” N. Zs. Az MSZP alkotmányozna. Az alkotmányozási moratórium felmondását javasolja az MSZP-frakció elnöksége - jelentette be Toller László frakcióvezető-helyettes az elnökség csütörtöki ülését követően. Az elnökség támogatja az Alkotmánybíróságról szóló törvény módosítását is, amely szerint a jövőben előzetes normakontrollt csak az Országgyűlés többsége kérhetne. Negyvenmillió a KBI-nek. Kormánydöntés alapján negyvenmillió forintban részesül a Központi Bűnüldözési Igazgatóság - nyilatkozta Kuncze Gábor belügyminiszter. Ezt az összeget kifejezetten a rendőrség által feltárt „olajügyre”, illetve az ahhoz kapcsolódó bűn- cselekmények felderítésére fordítják. A belügyminiszter közölte: a szerdai híradásokkal ellentétben szó sem volt 50 millió forintról, Horn Gyula miniszterelnök is 30-40 millióról beszélt a hét elején. Kisgazda-tiltakozás. Az FKGP számára elfogadhatatlan az alkotmányozási moratórium egyoldalú „feltörése” a kormánypártok részéről - jelentette ki Torgyán József pártelnök-frakcióvezető a kisgazda képviselőcsoport csütörtöki tájékoztatóján. A politikus ezt a lépést a többpárti demokrácia elleni támadásnak minősítette. Torgyán kritizálta Göncz Árpádot is, egy tudományos konferencián tett kijelentései miatt. Fideszesek a határőrségen. A Fidesz parlamenti frakciója Orbán Viktor pártelnök vezetésével május 8-án látogatást tett a határőrségnél. A vendégeket Nováky Balázs altábornagy, országos parancsnok tájékoztatta a határőrség helyzetéről, tevékenységéről és a teljes hivatásos állományra való áttérésről, továbbá Magyarország integrációs törekvéseivel kapcsolatos fejlesztési elképzelésekről. Hatéves az Uborka A televíziós műsorok népszerűségi listáján az első tíz között jegyzik a humoros politikai „salátát”, az Uborkát, amely ebben a hónapban ünnepli hatodik születésnapját. Az évfordulóra különleges találkozóval készülnek. A műsor Bánki Ivánnak az ötlete volt, aki nem tagadja: Nagy- Britanniában látott egy hasonló kezdeményezést. Tiltakozik a kamara. A Magyar Kézműves Kamara tiltakozik a KSH által szervezett és többletkiadást jelentő vállalkozói nyilvántartási rendszer kialakítása ellen. A kamara nem ért egyet azzal, hogy a KSH velük párhuzamosan és tőlük függetlenül alakítsa ki azt a rendszert, amelynek vezetésére a kamarai törvény őket kötelezi. BÁNÓ CALCIUM-KOVAFÖLD KAPSZULA A kovaföld fontos szerepet játszik • a haj minőségének javításában, • a töredezett köröm erősítésében, • a bőr állapotának helyreállításában. A kalcium elengedhetetlen • a csontok és a fogazat felépítésében. Természetesen az egészségért Kapható: gyógyszertárakban és gyógynövényszaküzletekben. Forgalmazó: Fahrvitex Kft. Tel./fax: 269-0197 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Műszaki Igazgatósága ajánlatot kér a Búzavirág utcai garázsváros védősávjának területrendezésére Az ajánlattételi felhívás átvehető a Műszaki Igazgatóság 214-es irodájában munkaidőben 1997. május 13-16. között. (49438) AUTÓSOK, FIGYELEM! ■ 1997. május 11-én, vasárnap, 8-16 óráig ■ INGYENES fényszóró és "CO "-ellenőrzést m tartunk ÜST AUTÓVILLAMOSSÁG és SZERVIZ Várda, Petőfi u. 177. Ugyanitt mégtekinthető egy ismert művész különleges személygépkocsi gyűjteménye. A tulajdonos 15 órakor ismertetőt tart a gépkocsik történetéről. Az idelátogatók részére rendelkezésre áll a BOROSTYÁN ÉTTEREM, ahol hideg-meleg ételekkel, italokkal várják a kedves vendégeket. A rendezvény támogatói: UNIX-TRADE Kft., Autóalkatrész Nagykereskedés, Kaposvár, Pécsi u. 16. Tel.. 82/427-913 SZERVO-SZIGET Bt, Autóalkatrész Kereskedés, Kaposvár, Dombóvári u. 3. Tel.: 82/313-713 GYENESE Autószerelő és Autómentő Szolgálat, Várda, Fő U. 81. Tel.: 82/489-100 OROS ANDRÁS, gumijavító és műszaki gumicikk készítő. Juta, Árpád u. 11. Tel.: 82/315-073 RAS-IMPEX Kft. EXEL Motorolaj import export, Kaposvár, Honvéd u. 14/b. Tel.: 82/411-007 U BERNER A teljesítmény összeköt Szereléstechnikában élenjáró nemzetközi vállalatcsoport magyarországi tagja keres Somogy megye területén járműjavításban jártas munkatársakat (nagykanizsai, nagyatádi lakosok előnyben) területi képviselői munkakörbe. A jelenetkezés feltétele: saját (vezetékes) telefon, személygépkocsi. Kereskedelmi gyakorlat előnyt jelent. Fényképes önéletrajzukat az alábbi címre várjuk: 1476 Budapest, Pf. 156. Jelentkezési határidő: a megjelenéstől számított 2 hét. Hivatkozás: "Járműipar KC8" (49187) 1