Somogyi Hírlap, 1997. május (8. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-26 / 120. szám

10 SOMOGYI HÍRLAP MARCALI 1997. május 26., hétfő A hulladékot negyedére, ötödére tömöríti a célgép Tizennyolc település hulladékát kezeli a Rumpold kft Komposzt az olajos földből A gépkocsimosók olajos iszapjának ártalmatlanítására is vál­lalkozik az Rumpold Marcali Kft. A környezetre ártalmas anyagból megfelelő kezelés után hulladéktakaró föld lesz. A társaság 1994 végén azért alakult, hogy európai normák­nak is megfelelő regionális hulladéklerakót építsen a dél­nyugat balatoni régió és a mar­cali kistérség számára — mondta Kovács Lajos, a kft igazgatója. Hozzátette: az első autónyi hulladékot 1995 elején fogadta a lerakó, amely 100- 150 ezer lakos ötvenévi hulla­dékát képes befogadni. Jelen­leg mintegy 30 ezren élnek a lehetőséggel. Az beruházás első üteme 200 ezer köbméter tömör hulladék befogadására alkalmas. Ha teljes egészében megvalósul a terv, akkor 2 mil­lió köbméter tömörített hulla­dék temetője lehet a zárt rend­szerű, az európai szabványok szerint készült lerakó. Az idén - eddig - 40 millió forintot fordítottak fejlesztésre. Meg­kezdték a válogatócsarnok épí­tését is, amely már alkalmas lesz papír és más hulladék fo­gadására, préselésére, bálázá­sára. Gépkocsimosó is helyet kap benne. Elkészült a kom­posztáló is: 3 ezer 300 négy­zetméteres vízzáró betonnal el­látott terület, amelynek a csur- galékvizét is zárt acéltartályba gyűjtik. Ez alkalmas mind bio­lógiailag, mind pedig az olajjal szennyezett talaj ártalmatlaní­tására. A létesítményt műszaki­lag már átvették. Évente 9 ezer köbméter szennyezett talaj megtisztítására alkalmas. Ápri­lis végén állították üzembe a 24 tonnás, körmös tömörítőgé­pet, amely a hulladékot negye­dére, ötödére préseli, eddig a szigetelés védelme miatt nem alkalmazták. A nyárra elkészül a hídmérleg is, így pontosan tudják a lerakóba kerülő hulla­dék súlyát. Az adatokat számí­tógép rögzíti, és elkészíti a számlát is. (Lengyel) KISVÁLLALKOZÓK KÖZÉRZETE A kisvállalkozókat kérdez­tük: hogyan érzik magu­kat? Kovács Zoltán fény­képészmester: - A számítá­somat megtalálom a város­ban. Azt tapasztalom, hogy a megrendelőim megbecsü­lik a munkámat. Ennek ér­dekében folyamatosan fej­lesztem az üzletet, a legkor­szerűbb technikákat igyek­szem alkalmazni. Darázs Lajos dohány- és hírlapárus: - Hét éve dol­gozom a boltban. Alig tudok eleget tenni a folyton vál­tozó előírásoknak. Most ép­pen a kötelező szakképesí­tés megszerzése jelent nagy terhet. Nem is a tanulás a baj, hanem a 40-50 ezer fo­rintos tanfolyamdíjak. Kocsis György, a Co­lor-Trezor Bt ügyvezetője: - Cégünk több lábon állva próbál a piacon maradni. Egyetértünk a város törek­véseivel abban, hogy a fog­lalkoztatási gondok enyhíté­sére külföldi beruházókat keres, nekik jelentős ked­vezményeket is kilátásba helyez. A helyi vállalkozók azonban nem számíthatnak támogatásra, adókedvezmé­nyekre, vagy hitelekre, me­lyekkel munkahelyeket te­remthetnének. Bartis Éva, az ékszerüz­let munkatársa: - Négy éve dolgozunk Marcaliban. Saj­nos, úgy látom: a kereslet folyamatosan csökken. Az emberek tartalékai fogyat- kozóban, szép ékszerre már nem jut. Nagyon szűk az a polgári középréteg, aki a mi vásárlónk lehet. Szabómé Német Má­ria gazdasági vezető, Közút Kft: - Az idei évben nincs okunk panaszra. Úgy látom, hogy némi keresleté­lénkülés talán mutatkozik. Sikerült megnyernünk né­hány komoly versenytárgya­lást így megrendeléseink szaporodnak, ezért nálunk nő a foglalkoztatás. Lastovics Géza, a No­vomar kft ügyvezetője: - Örömmel tapasztalom, hogy a Marcali megrendelőink egyre igényesebbek, mind nagyobb szükség van minő­ségi papírárura, irodasze­rekre és irodagépekre. So­kan felismerté: a korszerűbb eszközök, a jobb minőségű termékek hosszabb távon megtérülnek. Megbízhatób­bak, mint a pillanatnyi ol­csóbb megoldások. Az új üzemcsarnok 220 millió forintba kerül Fejleszt a Ziehl Abegg Harminc-negyven új dolgo­zónak ad majd munkát a Zi­ehl Abegg Marcali Kft, ha el­készül a ventilátor védőrácsot gyártó új üzemcsarnok. Ezt Szíjártó Ferenc marcali üzemvezetőtől tudtuk meg. Az 1995-ben alakult cég jelenleg negyvennyolc dolgozót, több­ségében nőt foglalkoztat. Az anyavállalat Marcali testvérvá­rosában, Künzelsauban ventilá­torokat és eletromotorokat ké­szít, amelyeket az egész vilá­gon forgalmaznak. Az üzemvezető azt mondta: a beruházás elkészülte után, csakúgy mint eddig is, bérmun­kát végeznek majd. Az új csar­nokban, ahol az új ponth­egesztő és présgépek, valamint egy hajlító automata is helyet kap majd, a tervek szerint szep­tembertől indulhat a termelés. A határidőt az építők tartani tudják. Ezt már Kapitány Sán­dor, a kivitelező kecskeméti Baustar kft építésvezetője mondta. A munkát — s ez nem vicc — április elsején kezdték, s befejezését augusztus végére ígérik. Az Astron-szerkezet ké­szen áll, a szegedi Alukonstrukt kft szakemberei már a nyílászá­rókat szerelik. A minőségi munka garanciája, hogy a mes­terek Luxemburgban, az Astron hazájában sajátították el a szakma fortélyait. L. J. Az építők ígérik: határidőre kész lesz a csarnok FOTÓ: TÖRÖK ANETT A Budapest Bank Rt. Marcali Fiókja a magánszemélyek pénzügyeinek egyszerűbb és gazdaságosabb intézésére ajánlja ügyfeleinek a lakossági bankszámla szolgáltatást. Mit kínálunk e szolgáltatás keretén belül?- Lehetőséget biztosítunk, hogy munkabére közvetlenül a lakossági bankszámlájára érkezzen.- Számlájára az ország bármely Budapest Bank fiókon keresztül befizetéseket teljesíthet, illetve kifizetési igényét a számla fedezetéig bármely Budapest Bank fiókban teljesítjük.- Az Ön megbízása alapján egyedi illetve rendszeres átutalásokat teljesítünk közüzemi díjak kifizetésére.- A Budapest Banknál vezetett kártyafedezeti számlájára jóváírásokat teljesítünk.- Megbízása alapján a bankszámláról lekötött betétszámlára átvezetést bonyolítunk le. A bankszámlán lévő összegek után jelenleg 13% kamatot térítünk. A kamat elszámolására negyedévenként kerül sor, a negyedévet követő 15 munkanapon belül, automatikus számlajóváírás formájában. A lekötött betétek után térítendő kamat kifizetése a betét lejáratakor, vagy megszűnésekor esedékes. A számlavezetési szolgáltatásért a Bank forgalmi jutalékot számít fel. Nem terheli díjtétel a Budapest Bankon belüli számlákat érintő átvezetéseket, valamint a bank- és betétszámlákat érintő pénztári kifizetéseket. A Bank a számlavezetéshez kapcsolódó egyéb szolgáltatásokat (pl. kivonatok kimásolata, postai befizetés) külön díj mellett végzi. A díjtételek teljes körét, mértékét az egyéb költségeket a Bank Hirdetménye tartalmazza. A számlavezetési díjak elszámolása negyedéves zárás keretében történik. A Hirdetmény, valamint a mindenkor érvényes betéti kamattáblázat a számlavezetési helyeken kifüggesztve megtalálható. Valamennyi ügylet lebonyolításához szükséges banki nyomtatvány (ki- és befizetési bizonylat, átvezetési, átutalási nyomtatvány) a számlavezetőhely ügyfélforgalmi helyiségében megtalálható. Lakossági bankszámlája mellett Önnek lehetősége van kártyaszámla nyitására. Milyen előnye származhat Önnek a bankkártya használatából? Ennek feltétele a kártyaszerződés megkötése. A kártyaszámla megnyitása a Kártya Kondíciós Listában szereplő óvadék (lekötött betét), vagy egyszeri összeg, illetve rendszeres átutalás vállalásával történhet. Az általános bankkártya előnye, hogy Ön készpénz nélkül vásárolhat az Eurocard Mastercard elfogadóhelyein, továbbá készpénzt vehet fel a BBRT ATM automatáiból és a Bank bármely számlavezetőhelyén. Részletes tájékoztatással a Budapest Bank Marcali Fiókjának munkatársai állnak Tisztelt Ügyfeleink rendelkezésére. (50692) Budapest Bank Rt. Marcali Fiókja ftmpoM _____ A Rumpold-Marcali Kft. vállalkozik a települések és ipari üzemek hulladékának gyűjtésére, szállítására és a korszerű szigetelt lerakóban történő ártalmatlanítására. Vállaljuk továbbá olajjal szennyezett talajok és olajos iszapok (kocsimosók) semlegesítését. Várjuk a tisztelt települések és a vállalkozók megrendelését. Címünk: Rumpold-Marcali Kft. 8700 Marcali, Kossuth L. u. 74. • Tel./fax: 85/314-803 (50245) nagyobb biztonság több kényelem kedvezőbb ár Már csak ön hiányzik beiőie! Fantasztikus alapfelszereltség + rengeteg extra alapáron! A vállalatoknak Is remek alkalom! Renault Mégane 1 Renault Mégane Classic Business 2 708 200 Ft helyett most 2 450 OOO Ft tói Chlc 2 452 500 Ft helyett most 2 250 OOO Ft-tól LANTOS SZERVIZ Marcali, Rákóczi út 58. Tel./fax: 85/313-018 Nyitva: hétfő-péntek 8-17-ig, szombat 8-12-ig RENAULT ÉLMÉNY VELE ÉLNI

Next

/
Thumbnails
Contents