Somogyi Hírlap, 1997. május (8. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-24 / 119. szám
12 SOMOGYI HÍRLAP GYERMEKNAP 1997. május 24., szombat Húszezer forintot takarékba A szennai Fekete László Általános Iskolának harmincegy harmadik és negyedik osztályos diákja van. A legtöbb gyerek az ötösnek örül a legjobban, példaképüknek a szüleiket tartják, a szeretet értéket jelent számukra, s ha kapnának húszezer forintot, azt a diákok többsége a takarékba tenné. Otthon általában a házi munkákban és az állatgondozásban segítkeznek — bár néhányan inkább a semmittevést választják —, s ha szórakozni akarnak, akkor a televíziót, a videót és a diszkót választják a leggyakrabban. - Ez derült ki azokból a kérdőívekből amelyeket a Somogyi Hírlap kérésére töltöttek ki a szennai diákok. Minek örülnél a legjobban? 61% egy ötös osztályzatnak Ki a példaképed? 20% pénznek 13% szóbeli dicséretnek 75% szüleim 3% csokinak 3% slmogatásnak 3% egy politikus 16% testvérem 16% az osztályfőnököm Mire költenéd, ha kapnál 20 ezer forintot? 32% —, 13% szétosztanám adnék belőle a családban jótékonyság! célra 13% magamra Számodra érték-e a szeretet? 3% elutaznám / 39% x takarékba tenném 10% igen, ha engem Is szeretnek 58% Igen 10% soha nem gondolkodtam még ezen 22% a mi családunk tagjai szeretik egymást, látom, van értelme Miben segítesz otthon a legszívesebben? 6% semmiben 30% állatgondozásban 16% ha nagyon mondják, esetleg kitakarítom a szobámat Mi szórakoztat leginkább? 42% 13% „..«-Yr Í> ■ televízió, videó könyv k 10% színház, mozi 10% zenehallgatás, koncert ____________GYEREKSZEMMEL____________ ( Folytatás a 11. oldalról) Mózes Mónika balatonszentgyörgyi diák: - Jobb, mint felnőttnek lenni, mert az övék nagyon nehéz világ. Mi többet játszhatunk, és erre próbálok időt adni magamnak. A fonyódi Postaforgalmi Szakközépiskolába felvettek a jegyeim alapján, 4,2 volt az átlagom. így gondtalanabb nyár vár rám. Havrilla Sándor, ötödikes memyei diák: - Nagyon jó érzés, hogy szeretnek a szüleim. Örülök, hogy azt csinálhatok, amit akarok. Ma jó gyereknek lenni. Gergely Zsolt balatonboglári óvodás: - Azért jó gyereknek lenni, mert sokat lehet játszani az óvodában. Nincsen testvérem, de itt sok barátom van. Szeretek focizni és tanulni is. Bogdán András ordacsehi kisdiák: - Szeretek gyerek lenni, mert klassz dolgok vannak az iskolában. Lehet számító- gépezni, lövész szakkör is működik. Járok kondi szakkörre is a művelődési házba. Az iskolában ünnepeken videózunk az utolsó órában, de otthon minden nap megtehetem. Marad időm a tanulásra is. Azt hiszem, jó tanuló vagyok. Tereli Aliz lengyeltóti diák: - Mindent szabad és nem kell felelősséget vállalni. Tanulni természetesen komolyan kell, és a szüléinktől is sokat tanulhatunk. Kovács Andrea, darányi óvodás: Jó, mert sokat játszhatok, rajzolhatok. A felnőtteknek erre már nincs idejük. FELNŐTT-TÜKÖR, GYEREKEKTŐL (Folytatás all. oldalról) Molnár Péter balatonboglári középiskolás: - Számba sem vesznek minket a vendéglőkben, ha nem németül beszélünk és nem látszik rajtunk, hogy pénzesek vagyunk. Mi is szeretnénk jól érezni magunkat a Balatonnál, de nincs olyan szórakozóhely, ahol a fiatalokkal is törődnének. Hilszenráth Eszter fonyódi gimnazista: - A felnőttek segítőkészek. S nem gyermekként kezelnek minket. Szeretetet mutatnak irántunk. A tanáraink komolyan tárgyalnak velünk, és hisznek bennünk. Becsülöm a szüleinket, hogy a családjukért mindent megtesznek. Szeretnék én is ilyen lenni. Papp Zsófia, 8. osztályos tanuló, Kéthely: - Mostanában semmit, nincs ránk idejük, idegesek, feszültek. Fitos Béla balatonlellei kisdiák: - Rendesek. Azt szeretem bennük, hogy soha nem vesznek össze velem. Makay Barbara ordacsehi tanuló: - Nagyon hamar haragra gerjednek. Amikor jó kedvük van, akkor elengednek a ba- rátnőmhöz játszani. Persze ha kikapok, akkor nem igazán kedvelem őket, de ha kérek fagyira pénzt, akkor kapok. A bátyám különösen engedékeny. Geiger Eszter 5. osztályos törökkoppányi diák: - Szigorúak! Mindig komoly dolgokkal foglalkoznak. Persze vannak közöttük okosak és buták is. Azt is tapasztalom, hogy gyakran idegesek, ingerlékenyek lesznek. Ez hiba. Némelyik felnőtt rossz szemmel nézi, amit gyermeke művel, de ez sokszor érthető is. A felnőttek többsége mindent megad gyermekének, s általában kedvesek is hozzájuk. Egyed Nándor a kisbárapáti iskola nyolcadikosa: - Szerintem a felnőttek felelősségtudóak, de néha hirtelen és meggondolatlanul döntenek mások ügyében. Nagyon fontos a szerepük az életben, mert egy gyerekből kell felnőttet nevelniük, így nagyrészt tőlük függ, hogy milyen állampolgárt „faragnak” az országnak. Az is fontos, hogy milyen példát mutatnak, hiszen mi tőlük tanulunk mindent. Farkas Krisztina hatodikos bábonymegyeri tanuló: - Szerintem a felnőttek többsége túlterhelt, hiszen sokat dolgoznak a családért. Gyakran idegesek, s olykor kevés idő jut a magánéletre, a gyerekekre. Az nem jó, hogy a szülők nem mindig érnek rá velünk foglalkozni, hiszen ez elhidegüléshez vezet. Az lenne a jó, ha a felnőttek többet törődnének gyermekeikkel s megkapnánk azt, amire igazán szükségünk van: a szeretetet! Aigner Zsanett, ötödikes memyei tanuló: - Jó, hogy szeretik és segítik a gyerekeket. Azt nem szeretem, ha a felnőttek parancsolgatnak és szigorúak. Ezt szerintem egyik kisgyerek sem kedveli. Magyaricza Lívia 7. osztályos andocsi diák: - A felnőttek legtöbbje jó és jószívű. De, közülük sokan kárörvendőek és rosszakarók. Olyan is van, aki feltűnést kelt a viselkedésével... Sokan „okoskodnak”, pedig vannak, akik szerényebbek és többet tudnak. Bogdán Imre, nagybajomi ötödikes: - Nem szeretem, ha aggodalmaskodnak. Gyakran túlzottan féltenek: például ha lehorzsolom a lábam, nem focizhatok. A szüleim, a többi felnőtt- höz hasonlóan nagyon féltenek. A felnőttekben viszont azt szeretem: ha jó vagyok, megdicsérnek vagy ajándékot adnak. Ha valamit nagyon szeretnék, megkapom. Orsós Gábor, bodrogi ötödikes tanuló: - Azt szeretem, hogy minden szempontból gondoskodnak rólunk. Gondoznak minket, felnevelnek. Viszont nem kedvelem, hogy mindig ők mondják meg, mit tegyünk. Borbás Márk, darányi óvodás: - Szeretem bennük, amikor játszanak velem és kedvesek, nem szeretem bennük, hogyha kiabálnak és verekednek. Bencsik András, barcsi nyolcadikos: - Jó, hogy szükség esetén van kire támaszkodnunk, kevésbé jó viszont, hogy sokszor fölöslegesen aggódnak értünk. Gáli Enikő, negyedikes memyei diák: - Amit kérünk, teljesítik. Ez jó. Az is hasznos, hogy tanítanak, felkészítenek minket az életre. Felnőttek nélkül a gyerekek nem nőhetnének fel. A szigorúságot nem szeretem. Bellái András patcai diák: - Azt nem szeretem a felnőttekben, hogy gyakran osztogatnak utasításokat. Azért viszont szeretem őket, mert kedvesek velünk. Földrajzból és történelemből nem kisiskolás fokon A szerencse mostohagyermeke Mit tehet az ember, ha Kovács Lászlónak születik? Kovács Lászlókból ugyanis tengernyi futkároz kis hazánkban. A kaposvári Kodály Zoltán ének-zene tagozatos általános iskola nyolcadik osztályos tanulója úgy döntött, hogy „kilép” a tömegből. Olthatatlan érdeklődése és kitartó munkája révén olyan sikert ért el az idei országos tanulmányi versenyen, amire iskolájában több mint húsz éve nem, a megyében pedig csak egyszer volt példa . A kodályos Kovács László földrajzból és történelemből a húsz versenyző között hetedik, illetve nyolcadik lett az országos tanulmányi versenyen. A fiatalember felnőttet is zavarba ejtő intelligenciával, szabatosan fejezi ki magát. Nem csoda — mert mint később megtudom — a két kedvenc tantárgya, valamint a biológia, a kóruséneklés és a néptánc mellett magyar nyelvből is jeleskedik: tavaly megnyerte a „Szépen magyarul...” versenyt. Sikereinél csak a szerénysége nagyobb. A szerencse azonban rendre elkerüli. A versenyben pedig — mint Kovács László mondta — erre is nagy szüksége lett volna. — Több kérdésnél voltak kételyeim és — sajnos — mindig a rossz megoldást választottam. Ráadásul a legnehezebbeket húztam. Földrajzból például kőzeteket kellett felismernem, majd a karsztosodásról faggattak. A csillagászati kérdések nem okoztak gondot. Nem számítottam ilyen nehéz versenyre. Nyolc állomáson kellett végigmenni a terepen: Szarvaskő várától a siroki várig, több neves helyen megfordultunk. A történelem feladatoknál pedig a képek felismerése okozott gubancot. Gömbös Gyulával nem volt gond, de a tüntető tömeget nem tudtam beazonosítani. Csak a folyóson jöttem rá, hogy a falusi környezetben nem parasztok, hanem munkások tüntettek 1930-ban. Heizlemé Honfi Éva történelemtanár szerint a családi indíttatás és a kiérlelt, biztos tudás segítette a fiút a szép eredményekhez. Édesapja testes történelemkönyveit már kisgyermekkorában is szívesen forgatta. Szükség is volt erre —, mert az egyetemi tanárokból álló zsűri főiskolai szintű tudást követelt. Laci a sikeres városi és megyei versenyek során korán tapasztalhatta, hogy a pártatlanság nem mindig erénye a bíráknak. A megyei versenyen írt történelem tesztjét másodiknak sorolta be a zsűri. Ugyanezt az eredményt elsőnek értékelte az országos szakmai grémium. Az is kiderült: egy fenékkel nem lehet két lovat megülni. Tanárnője mesélte: tavaly egy ponttal maradt le, s lett harmadik helyezett a megyei földrajz versenyen, mert annyira izgult, hogy nem ér oda a versennyel párhuzamosan zajló Somogy Táncegyüttes előadására. Édesapja segítségével végül ő is ott ropta a pódiumon. A „kodályos” Kovács László már nem egy a sok közül, de nem csodabogár és nem stréber. Ha éppen nem versenyre készül, társaival múlatja a napot, akik csodálják és izgulnak érte. Ő szerényen csak annyit mond: ha eljut a hírem a gimnáziumba, talán értékelik valamire. Várnai Ágnes Dorottya orvosnak, Dani mérnöknek készül A Kisbezerédik Óz, a nagy varázsló című darabot kétévesen nézte meg, aztán amikor cseperedett, bemutatkozott a színpadon is. Az Állatfarmban egy kiskutya volt, s játszott a Voyzeckben, a Bűn és bűnhő- désben és a Peer Gyntben is. Bezerédi Dorottya tizenhárom és háromnegyed éves. Gyermekorvos szeretne lenni. Korábban kacérkodott a színészettel, de — mint mondta — ehhez nem elég tehetséges, inkább más pályát választ. Öccse, a kilenc éves Dani — akit az iskolában csak Kisbezerédinek hívnak — gépészmérnök szeretne lenni. Azt kérdezem tőlük, hogy milyen a színészgyerekek élete? Azt felelik, hogy szerintük majdnem olyan, mint a „normális” gyerekeké, csak ők egy kicsit többet vannak színházban, a nézőtéren, a kulisz- szák mögött vagy ahova Dani rendre beveszi magát: a a kelléktárban. A fegyverek érdeklik. Lőtt már légpisztollyal, légpuskával és van egy szamurájkardja is. Dorottya a színészek jókedvét irigyli, s azt, hogy hiába vesznek össze, egy idő után mégis kibékülnek. — Ha lementem a színészbüfébe, mindig láttam, hogy ki, kivel van éppen haragban — meséli—, hiszen külön asztalhoz ülnek, s nem is érdekli őket a másik asztaltársaság. — A díszítők kivételek — vág közbe Dani. — ők nem ül- npk soha a színészek asztalához, mégis szeretik őket. Dorottya szerint a színészek vállalják, ha megorroltak kollégájukra, az iskolában viszont sokkal jobban lehet színlelni a barátságot. — Hogyan fogadtak a suliban, mondták, hogy a papád híres ember? — Ha édesapámmal volt egy inteijú az újságban, vagy látták őt tévében, filmben, akkor mindig gratuláltak. Egyébként nemigen érdekli a mostani a gyerekeket az, hogy kinek mi a papája, mamája. Inkább az érdekli őket, hogy ki, mennyire gazdag. Sokan azzal kérkednek: nekik saját számítógépük van. Dani és Dorottya Tigrissel — Nektek van ? — Igen, egy a családnak. Főleg Dani játszik rajta. Dorottyát leginkább a biológia érdekli. Tornázni, úszni jár, angolt és németet tanul, s barátnőjével a Somogy Rádió Lurkó műsorát vezeti. Daninak a matek fekszik, szívesen rajzol és fest. Kedvenc ételük a bolognai spagetti „anya módra” és csirkehúsos-zöldborsós carbo- nara. Az ételekről a tetőtéri szobában beszélgetünk. A család kedvence Tigris, a vörös kandúr is odatelepszik mellénk. Korábban volt egy nagy termetű kutyájuk is, ám lekapta a FOTÓ: GÁL IVETT postást a bicikliről, ezért elajándékozták. Teknőst is tartottak, de már más gazdához került. Abban bíznak, hogy a pesti rokonoktól kapnak majd madarakat, s talán egy kiskutyát is, hiszen a kaposvári ház már csak a tanév végéig jelenti az otthont. A gyerekek Budapestre költöznek; édesanyjuk az Új Színházba szegődött. A bútorok java már az új lakásban van. Az ősztől új iskola, új osztálytársak váiják a Bezerédi gyerekeket, akik lelátogatnak majd Kaposvárra is, mert — mint mondják — sok barátjuk van az itteni színészek között. Lőrincz Sándor
