Somogyi Hírlap, 1997. május (8. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-22 / 117. szám
1997. május 22., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KORKÉP 3 SOMOGYI HÍRLAP Lengyel János jegyzete Kényszeralap Újabb hetvenhét önkormányzat ismerte fel, hogy az összefogásban a jövő. A Kaposvár környéki hetvenhetek ügy döntöttek, hogy saját fejlesztéseik megvalósításához csak akkor jutnak megfelelő pénzhez, ha önmaguk hoznak létre valamilyen alapot. Tegnap ez is megszületett, s szolidaritásinak hívják. Tény, hogy az ötlet nem új, hiszen jó tíz évvel ezelőtt volt már ilyen a megyeszékhely karéját jelentő falvakban. Persze, a helyzet megváltozott, a régi tanácsok helyett - beleértve a helyenként rossz emlékű közöseket is - ma már demokratikus ön- kormányzatok irányítják a településeket. A helyzet nem változott. Mármint az anyagi. Akkor sem, és most sem rendelkezik egy-egy település annyi pénzzel, hogy a fejlesztéseket saját erejéből megvalósítsa. Gond a pályázatokon való indulás is, ha nincs elég önerő. A bűvészkedések időszakának is vége, s maradt a sok befejezetlen beruházás. Összefogásra van szükség, az önállóság feladása nélkül. A törvények is arra ösztönzik az önkormányzatokat, hogy feladataik hatékonyabb megoldása érdekében fogjanak össze. A társulók előnyben vannak a különböző pályázatok elbírálásakor, a szolgáltatások, támogatások igénybevételekor. A törekvés dicsérendő. Az első emberek félretették önérzetességüket, és a közösség érdekében az összefogást választották. Azt, amely nélkül jelenleg sincs egyéni boldogulás. Megépült a sajtfüstölő, keresett az új termék Horvát honban a Drávatej Szolidaritási alapot hoztak létre a Kapos menti települések Apró falvak spórkasszája Szolidaritási alap létrehozásáról döntöttek tegnap a városházán a jegyzők és polgármesterek a Kaposvár és Környéke Ön- kormányzatok Szövetségének ülésén. Az alap célja, hogy támogatást nyújtson a szövetségben résztvevő 77 önkormányzat számára a fejlesztések megvalósításához. Több mint kétmillió forintért sajtfüstölőt épített a barcsi Drávatej. Az új létesítményük még csak ez év tavasza óta üzemel, de az új barcsi füstölt sajtot már nemcsak a magyar, hanem a horvátországi vásárlók is megismerték. — A magyar vásárlók nagyon rövid idő alatt megszerették az új termékünket, Horvátországban pedig most végzik a termék tesztelését. Odakint is kedvező a fogadtatás — mondta Francz Rezsőné, a barcsi Drávatej kft ügyvezető igazgatója. — Az új beruházással tehát jó helyre fektette be a pénzét a Drávatej. Nem ez az első termékük, amely Horvátországba is kikerül, egyre erőteljesebb a tejüzem horvát exportja. Horvát feliratú tégelyekben nagy mennyiségben szállítanak barcsi vajkrémet Rijekába, s érdeklődés már a sajtkrémeik iránt is van. Az ügyvezető igazgató elmondta: a termékbővítés létszámnöveléssel is jár. A kaposvári élelmiszer- ipari szakközépiskola végzősei közül kerülnek ki a barcsi gyár új dolgozói. N. L.- Nosztalgia alapnak is nevezhetnék a Szolidaritási alapot, mert 1985-90 között működött már hasonló a megyeszékhelyt övező falvakban — mondta Lő- rinczné Kiss Ilona somogyjádi polgármester, a szövetség elnöke. — Az előző ülésen vetették fel az önkormányzatok képviselői, htjgy szükség lenne egy önmagunkat segítő pénzalap létrehozására. Napról- napra nehezebben gazdálkodnak a város környéki települések. A kisebb falvak sokszor azért nem tudnak indulni a pá(Folytatás az I■ oldalról) A kishajó vezetését egy-két hét alatt el lehet sajátítani, tanfolyam végzése nem kötelező. Bogláron és Balatonakarattyán működik egy-egy központ, ahol egy négynapos képzés 25-30 ezer forintba kerül. Csak a 18 évet betöltött, legalább 8 általánost végzettek tehetnek vizsgát, keddenként Siófokon. Ennek 3200 forint a díja. Szükség van egészségügyi alkalmassági vizsgálatra is, lyázatokon, mert megoldhatatlan gondot jelent számukra a saját erő előteremtése. Számtalanszor előfordul, hogy a két- háromszáz lelkes települések nem tudnak belevágni egy 250 ezer forintos fejlesztésbe, mert ehhez 50 ezer forintot kellene letenni az asztalra. Ez a kicsinek tetsző összeg is meghaladja a lehetőségeket. A Szolidaritási alap egyfajta kamatmentes kölcsönt nyújt a szövetség tagjai számára. Megelőlegezi az önkormányzatoknak az útépítésre, gázbekötésre amit elvégezhet a háziorvos. — A gépkocsik jogosítványának szerepét betöltő hajólevél legföljebb 3 évig érvényes — mondta Zádori Iván, a Somogy Megyei Hajózási Hivatal vezetője —: A hajók műszaki szemléjét 12 helyszínen és 91 időpontban tartjuk. Kishajónak a 20 méternél rövidebb járművek minősülnek. A kisebb vitorlások már 150 ezer forintért megvásárolhatók, de akad 45 milliós motoszánt pénzt, amelyet öt év alatt fizetnek be az alap kasszájába. Ezzel olyan feladatokat is vállalni tudnak, amelyek több éves előtakarékosságot igényelnének. Lőrinczné Kiss Ilonától megtudtuk: az alap forrásai egyrészt a szövetségben résztvevő önkormányzatoknak a lakosság arányában megállapított befizetései lesznek, másrészt a kamatbevételek. A tervek szerint ebben az évben három millió forintot adnak össze a Kaposvár környéki önkormányzatok. Az igények elbírálásáról a szövetség tagjai döntenek majd. A Szolidaritási alap támogatását legkorábban ősszel vehetik igénybe a segítségre szoruló önkormányzatok. S. P. G. ros luxusjacht is. A műholdas navigációs rendszerrel, konyhával és videóval felszerelt vízi szállodák általában zárt kikötőkben horgonyoznak, ami akár évi 300 ezer forintba is kerülhet. A legelőkelőbb kikötőkben a hajóknak víz- és villanycsatlakozási, mosási lehetőséget biztosítanak, szobákkal, teniszpályákkal és bárral várják azokat, akik már elmondhatják magukról: révbe értek. Katona József Nyitott pincék a Balatonnál Második alkalommal rendezte meg a Bacchus Arts Stúdió a pünkösdi bortúra - nyitott pincék négynapos országos rendezvényét, amelybe az ország 18 borvidékéről 92 pince is bekapcsolódott. A dél-balatoni borvidék öt pincészetét keresték fel a túrázók. 45-50 autós társaság, mintegy 150- 160 ember járta az ország borvidékeit és kóstolta a kiváló nedűket. A sikeres szervezés, az egységes megjelenés jó lépés a hazai borturizmus elteijesztéséhez. Anyanyelvből versenyeztek A Rippl-Rónai József Közlekedési Szakközépiskola és 503. Szakmunkásképző Intézetben rendezték meg tegnap Kaposváron az Édes anyanyelvűnk verseny megyei döntőjét. A szóbeli és írásbeli feladatok során 36 gimnazista és szakközépiskolás, valamint 10 szakmunkás szakisolai tanuló mérte össze tudását. Az első helyet Hideg Tamás, a Táncsics gimnázium tanulója szerezte meg, második helyen Schnider Marianna a barcsi Széchenyi gimnázium diákja szerezte meg. A szakmunkás- és szakiskolások között az első Füle Rita, a szőcsénypusztai erdőgazdasági szakmunkásképző tanulója lett, második Kasza Lilla, a siófoki Krúdy szakmunkásképző diákja. Szolgálati lakás Andocson Szolgálati lakást biztosít az andocsi önkormányzat az eredményesen pályázó pedagógusoknak. Az intézménynél a mostani tanévben óraadóval, illetve nem szakos nevelő bevonásával oldották meg egyes tantárgyak oktatását. Az 1997/98-as tanévre biológia-földrajz és fizika szakos állás betöltésére írt ki pályázatot az iskolavezetés. Kiszakadt az autó kereke Kedden este hét órakor Ber- zence belterületén egy nagyatádi lakos által vezetett személygépkocsinak — valószínűleg — kitört a hátsó féltengelye, majd kiszakadt a kereke, emiatt az út menti árokba borult. A gépkocsi vezetője és egyik utasa súlyosan megsérült, az autó másik két utasa könnyű sérülést szenvedett. Somogybán kétezren várnak tartósan munkára Állást kísérletképpen Elkezdődött Somogybán a tartós munkanélküliek elhelyezését segítő kísérleti program. A megyei munkaügyi központ szakemberei 1911 embernek igyekeznek állást találni, ez Somogy állástalanjainak 12 százaléka. A program első szakasza február óta tart: felmérték azoknak a körét, akik legalább egy éve munkanélküliek, és azóta semmilyen támogatást nem kaptak. Velük új rendszerben foglalkozik a munkaügyi központ: személyre szóló együttműködési tervet készít az állástalan és a tanácsadója, s ezeket június végéig megkötik. Az ösztönző foglalkozások rendszerének célja, hogy az ügyfeleket visszavezessék a munka világába. — Akinek piacképes a szakmája, csak egy háromnapos pályaorientáción vesz részt, mások egyhónapos csoportos foglalkozás után munkaerőpiaci képzést kapnak — mondta Szellő János foglalkoztatási tanácsadó. — Ezt követi a célzott képzés. Az önkormányzatok csaknem száz közterület-karbantartót alkalmaznának, a varrónő, a hegesztő és az asztalos szintén hiányszaka. Azt várjuk, hogy megerősödik az önálló munkakeresés. A tartósan munkanélküliek bértámogatására több mint százmillió, a közhasznú munka támogatására 292 millió forintot költenek az idén. Katona József Vendéglátósok vizsgája Megkezdődtek a gyakorlati vizsgák a kaposvári Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolában is. A végzősök ételkészítésből, felszolgálásból és cukrászati ismeretekből adnak számot fotó: kovács tibor Évente százötvennel több kishajó ring a magyar tengeren Drága hobbi a haj ókázás Irodalmi hetek a Szivárványban Versmondóversennyel értek véget az anyanyelvi és irodalmi hetek a barcsi Szivárvány gyógypedagógiai központban. A másfél hónapos rendezvény- sorozatot harmadik éve rendezik meg. Ennek részeként helyesírási és olvasási versenyen, irodalmi vetélkedőn, rajzpályázaton mutathatták meg tudásukat és tehetségüket a gyerekek. Ezúttal adták át a varázsceruza- díjakat is a legjobbaknak. A legjobb versmondó az alsósok közül Ignácz Éva, a felsősök között Németh Roland lett. Az előbbi Csukás István, az utóbbi József Attila versét mondta el. A rendezvénysorozat célja, hogy a sérült gyerekeket sikerélményhez juttassa és életre nevelje. N. L. Értelmes alternatívát adni a polgároknak Szövetségest keres a Néppárt Magányos harcosként próbálunk küzdeni a választók kegyeiért. Üres kézzel kezdtük építeni a pártot, de ma több mint száz tagszervezetünk van csaknem 300 aktív taggal. Ezt mondta dr. Raskó György, az MDNP alelnöke tegnap Kaposváron. Hozzátette: centrumpártként, ideológiáktól mentesen akarnak politizálni, s a szakértelemre, a józan problémamegoldásra helyezik a hangsúlyt. A társadalom pragmatikus rétegének szavazatait szeretnék megszerezni a választásokon. Elhangzott: az MDNP nem mondott le arról, hogy szövetségeseket találjon, bár egyelőre nem látják esélyét a mérsékelt polgári középerők együttműködésének. Helyi szinten szoros szakmai kapcsolatban vannak a Fidesz- MPP képviselőivel, s nem zárkóznak el egy választási szövetségtől. Ha szakadás történne a KDNP-ben, akkor a Latorczai-Isépy vonal képviselőit látnák szívesen soraikban, vagy egy új formációban. Biztos befutók vagyunk a parlamentbe — válaszolta dr. Raskó György a Somogyi Hírlap kérdésére. — Minden esélyünk megvan arra, hogy elérjük az öt százalékos választási küszöböt. Bizakodásra adnak okot az időközi választásokon elért eddigi eredményeink is. Egyedüli parlamenti párt vagyunk, amely a kiadásait maga finanszírozza, látványos propagandát nem tudunk kifejteni. Ennek ellenére az egyéni választókörzetek kétharmadában már vannak a jelöltjeink. A társadalom és a gazdaság helyzete megkívánja, hogy 98- tól olyan erők vezessék az országot, amelyek értelmes alternatívát tudnak adni a polgároknak. A NATO-hoz és az EU-hoz való csatlakozásnál figyelemmel kell lenni a magyar érdekekre - hangsúlyozta dr. Raskó György. S. P. G. Több a magántulajdonos, túlkínálat van faáruból Fapiac, pengeélen (Folytatás az 1. oldalról) A hazai piacon a rönkfa, a tűzifa és a farostfa piacán is visz- szaesés tapasztalható. Tavaly 100 milliós nyereségünk volt, 330 ezer köbméter fa értékesítéséből, vagyis ez 330 forintot jelent köbméterenként. Ez olyan „olvadékony”, hogy túlkínálat esetén akár el is tűnhet mindenféle nyereség. A telet szintén természeti katasztrófaként említheti a Sefag. Több ezer hektáron károsodott a jég súlya alatt a fiatal erdeife- nyő-állomány. 130 hektárt ebből már nem lehetett megmenteni, teljesen le kellett tarolni. 70 ezer köbméter 30-35 éves fiatal fa kényszerkitermelésére volt szükség, aminek nagy részét legfeljebb papírfának lehet eladni. Ezeket csak 40-50 év múlva kellett volna kivágni. Az eladási veszteség és az idő előtti, nem tervezett kötelező felújítás ugyancsak nagy károkat okozott. A Sefag Rt évente 340 ezer köbméter fa kitermelését tervezi, ettől azonban 15- 20 százalékkal minden évben elmaradt. Most megközelítik lehetőségeik maximumát. Új erdők telepítését az idén csak 30 hektáron tervezik. Részben azért, mert a jelenlegi támogatási rendszerben ez veszteséges, másrészt üres földterületeik sincsenek. Erdőfelújításra 520 millió forintot szánnak, 700 hektárnyi területre. Ebből 480 hektárt ültettek be őshonos fajtákkal: tölgy, cser, éger és bükk csemetével. (Jakab)