Somogyi Hírlap, 1997. május (8. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-02 / 101. szám
1997. május 2., péntek SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 Majális Sokan látogattak ki tegnap a Cseri parkba a borongós idő ellenére is, hogy a hagyományos majálison töltsék el az ünnep délutánját. így délután akadt forgalma az ördöghintát üzemeltető vállalkozónak csakúgy, mint lacikonyhák tulajdonosainak. A pártok közül az MSZP és a Munkáspárt képviseltette magát, az előbbi itallal és marhalábszár-pör- költtel, az utóbbi hidegen habzó sörrel próbálta sátrához csalogatni a majálisra érkezőket. Néhányan azonban a cseri park helyett a vásártéri majálist, mégtöbben a tokaji parkerdőben rendezett sportmajálist választották programul. Ide elsősorban azok érkeztek, akik természetes környezetben, nyugodt körülmények között szerettek volna ünnepelni. A szervezők mindenesetre gondoskodtak róla, hogy senki ne unatkozzon, a terepfutástól a lövészversenyig egész nap folyamatosan zajlottak a rendezvények. Közben a tó partján kondér- ban főtt a halászlé és a pörkölt Májusi étvágy Reklám és valóság FOTÓ: LANG RÓBERT Perdült a hinta is. Kevesen mentek fel a szentjakabi várhegyre, ahol idén szintén május ünnepet szerveztek, a szentjakabi nyár nyitórendezvényeként. A programok — amelyre a Munkáspárt aktivistái két kondémyi pörkölttel készültek — délután kezdődtek. A monostor romjainál elsőként a Déryné vándor színtársulat lépett fel, majd a Jézus Krisztus Szupersztár című musicalből láthattak részleteket a kilátogatok. B. Zs. Ballagtak a végzős tanítójelöltek Százötven végzős hallgató búcsúzott a diákévektől a kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskolán. Kedden késő este hangulatos lampionos felvonulással kezdődött az ünnepség. A szerdán délelőtt megtartott hagyományos ballagási ünnepségen a tanítójelölteket dr. Komáromi Gabriella főigazgató és dr. Rosta István főigazgató-helyettes búcsúztatta. A most ballagó főiskolások — pedagógusok, óvodapedagógusok, nyelvi, hitoktatói és kommunikáció szakos hallgatók — már a négyéves képzésben vettek részt. A búcsú még csak képletes volt, hiszen a diákok számára még hátra van az igazi erőpróba: májusban az évvégi vizsgákon és az államvizsgán kell számot adniuk megszerzett tudásukról. Kapcsolatépítő kertbarátok Negyvenötén végeztek Nagyatádon a helyi kertbarát kör szervezésében megtartott népfőiskolán. A hallgatók gyümölcstermesztési, borászati és növényvédelmi ismereteket szereztek. A szakismeretek átadására, az együttműködés fejlesztésére a kertbarát kör az idén munkájába már bevonja a környékbeli gazdákat és kistermelőket is. Metszési bemutatókra, fajta- és növényvédelmi ismertetőkre és borversenyre várják a szőlőtermelőket. Autós parádé Tab központjában Amatőr autós ügyességi versenyt rendeztek tegnap Tabon. A városközpontban megtartott versengést a helyi autós egyesület szervezte. A huszonhét nevezőnek - köztük hét hölgynek - négy kategóriában a hét akadállyal „tűzdelt”, ezernyolcszáz méteres pályán kellett összemérni ügyességét. Ötven kötet Bedegkérre A Soros-alapítvány támogatásával, a Könyvtárellátó Közhasznú Társaság közvetítésével ötven kötettel gyarapították a bedegkéri általános iskola könyvtárát. így mintegy nyolcszáz kötet segíti a diákok tanórai és tanításon kívüli munkáját. Két avartűzhöz riasztották a tűzoltókat Szerencsére eseménytelenül telt az ünnep a tűzoltóságnál. Az ügyeletre mindössze két riasztás érkezett az elmúlt napokban: szerdán Siófok külterületéről, az Ady utca végéről jeleztek avartü- zet, tegnap Ádánd külterületén gyulladt be néhány négyzetméternyi területen a szemét és a bozót. Mindkét helyszínre a siófoki tűzoltók vonultak ki egy-egy egységgel, és néhány perc alatt eloltották a tüzet. Kár egyik esetben sem keletkezett. Alkoholista halála Fonyódon Rövid idő alatt elterjedt a hír, hogy gyilkosság történt Fonyódon. A fonyódi városi rendőrkapitányság ügyeletes tisztjei ezt cáfolták: a tegnapi boncolást követő orvosszakértői vélemény megállapította, hogy az alkoholista asszony halálát fulladás okozta. Bűncselekmény tehát nem történt. Ez már a sokmilliós nyereményjáték második fordulója! Newcsak mW szivünk í>obo$ érte, J Gyűjtse a SZELENO, majd a rövidesen megjelenő ATLASZ kenyerek címkéit és ugyanezen tartós csomagolt kenyerek vonalkódjait. Tegye borítékba, és a hirdetés sarkában található kuponnal együtt küldje be az alábbi címre: Sütév Rt. 7401 Kaposvár Pf. 900. (48917) Beérkezési határidő: 1997. augusztus 31. Nyeremények sorsolása: 1997. szeptember 1. Fődíjak: I. Tengerentúli utazás 4 fős család részére II. Spanyol tengerparti utazás 2 fő részére III. Párizsi utazás 1 fő részére További díjak: IV. - VI. fényképezőgép VII. - X. kenyérszeletelő, kenyérpirító s° 0C<‘'\sS' ISV .ov, Számítógép jelöli ki a hulladéklerakó lehetséges területét Flamandok fúrják Somogyot A dél-dunántúli regionális hulladéklerakóhely ideális helyét próbálták meghatározni azon a konferencián, amelyet a szerdán tartottak megyeháza tanácstermében. A helymeghatározáshoz a szakemberek egy speciális számítógépes programot vettek igénybe. A hulladéklerakó helyét — • mint a kaposvári konferencián elhangzott, a környezet- védelmi információs program segítségével tudományos alapon és teljesen objektívan határozhatják meg. így különböző szempontokat figyelembe véve pontosan dönthető el, hogy hova építsék a megye regionális szeméttelepét. A helymeghatározáshoz felhasznált környezetvédelmi információs rendszer tavaly a somogyi önkormányzat és a flamand kormány támogatásával jött létre. Hónapokig tartott az adatgyűjtés, s aztán a program alapján értékelték a szakemberek. A számítógépbe táplált ismeretekből a komputer végül három somogyi település nevét dobta ki. Csurgó térsége és a nagyatádi terület is ideális lehet egy szemétlerakó megépítéséhez, ha pedig a környező városok — például Szigetvár — adatait is figyelembe vesszük, akkor a Szülök, Kálmáncsa, Homokszent- györgy háromszögben is megfelelő helye lehet. A hazai adatgyűjtő szakemberek után mindenesetre most ismét a flamandoké lesz a főszerep, akik a lehetséges három helyszínen részletes vizsgálatokat, valamint próba talajfúrást végeznek. A tudományos alapon nyugvó objektív döntés szeptemberre várható. Ahhoz azonban, hogy végül hol és mikor épüljön a regionális hulladéklerakó, még többeknek lesz beleszólásuk. B. Zs. Segítség helyi ötlethez Phare-támogatással Ápolói szolgálat Sántoson Új betegápolói szolgálatot avattak Sántoson. A kezdeményezés országosan is egyedülálló, hiszen hat település betegeinek egészségügyi ellátását, otthoni ápolását segíti, együttműködve a háziorvosi szolgálattal. Antalné Keresztes Mária, Sán- tos polgármestere elmondta: a település 10 ezer ecu — mintegy kétmillió forint — Phare- támogatással hozta létre a szolgálatot. A pályázatot az önkormányzat és dr. Debrec- zeni Tibor háziorvos közösen nyújtotta be. Elhangzott: az országban mindenütt új helyzetet teremt a kórházi ágyak radikális csökkentése, s a rövidebb kórházi ápolási idő. Ezen a gondon leginkább a sántosihoz hasonló helyi kezdeményezésekkel lehet segíteni. Az egyelőre három ápolóval és egy vezetővel működő betegápolói szolgálat feladata lesz a kórházból kikerült betegek ellátása, bizonyos betegségeknél a kórházi kezelés kiváltása, a fi- zioterápiás kezelések és a gyermekápolási segítség is. A Népjóléti Minisztérium szigorú előírásainak megfelelően a pályázaton nyert összeget egy korszerű iroda felszerelésére, orvosi eszközök és műszerek vásárlására fordították a sántosiak. A szolgálat hivatalosan most kezdi meg munkáját, hasznosítva a kísérleti időszak tapasztaltait Az ünnepélyes avatón részt vett dr. Bártfai Anikó, a tiszti- orvosi szolgálat főorvosa, s ez alkalommal átadta át a szolgálat megkezdését engedélyező iratot is. Hangsúlyozta: a hasonló kezdeményezések nagy segítséget nyújthatnak. Pász- tohy András MSZP-s ország- gyűlési képviselő a települések helyzetéről szólva elmondta: a szűkös költségvetés mellett egyre fontosabb szerepük van a pályázatoknak, s ebben is kiemelkedő a sántosi példa. (Jakab)