Somogyi Hírlap, 1997. április (8. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-08 / 81. szám
12 SOMOGYI HÍRLAP KRÓNIKA 1997. április 8., kedd Ma április 8-a, kedd van „A szép köntöst inkább mocskolja a rossz erkölcs, mint a sár.” (régi magyar mondás) Névnapjukon köszöntjük Dénes nevű olvasóinkat. A nap ma: 6.07 órakor kél, és 19.25 órakor nyugszik; A hold ma: 6.51 órakor kél, és 20.45 órakor nyugszik. Ökumenikus egyházi naptár Kedd. Köznap. - Napi igék: Kát.: ApCsel 4,32-37. Zsolt 92. Jn 3,7-15. Ref.: Jób 8. Jel 3,7-13. Ev.: 2Tim 2,1-5. Zsid 3,7-19. Őrt.: lKor 4,9-16. Lk 10,16-21. - Dénes. Görög eredetű név, jel.: Dionüszosz istennek ajánlott. Védőszent: Szent Dénes, Korinthosz 2. századi püspöke. - Az őrt. és a gör.kat. naptárban Szent Iridion, Agavosz és Rufosz apostolok a 70 közül. - A zsinagógái naptárban rós hódes (újhold): Mai évfordulóink 65 éve született Antall József történész és politikus. A rendszer- változás előtt a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum igazgatójaként dolgozott, majd 1989-ben bekapcsolódott a politikai életbe, s csakhamar az MDF elnökévé választották. Miután pártja megnyerte az 1990-es választásokat, ő lett a miniszterelnök, de négyéves kormányfői ciklusának kitöltésében a halál megakadályozta. 180 éve született Laborfalvi Róza színésznő. Annak ellenére, hogy korának legjelesebb tragikái közé tartozott, és ő volt a természetes színpadi beszéd egyik első hazai úttörője, a legnagyobb hírnévre azzal tett szert, hogy feleségül ment a kiváló íróhoz, Jókai Mórhoz. Kapcsolatuk megdöbbentette a kortársakat, Petőfi egyenesen botrányt csapott. Rózáról ugyanis köztudott volt, hogy viharos szerelem fűzte a neves színészhez, Lendvay Mártonhoz, akinek szült egy törvénytelen gyereket is, akit aztán eldugott egy intézetben. Ráadásul hét idősebb volt Jókainál. Amikor azonban Jókai egy ebédnél bejelentette, hogy elveszi szerelmét, Petőfi lecsapta az evőeszközt, és elrohant. A szerelmesek gyorsan egybekeltek, mire Jókai anyja megátkozta és kitagadta a fiát, Jókai és Petőfi kapcsolata pedig megromlott. Jókai rajongását különben könnyű megérteni, hiszen Róza rendkívül szép nő volt. Boldog születésnapot! Ma 45 éves Mózes Attila romániai magyar író. A Babes-Bollyai Tudományegyetem francia-magyar szakán végzett, s kezdetben tanított. 1979-ben került a kolozsvári Utunk szerkesztőségében, s most a Helikon címmel megjelenő folyóirat prózarovatát szerkeszti. Irodalmi munkásságát novellákkal kezdte, első kötete 1978-ban jelent meg, majd 1980-ban Egyidejűségek című regényével hívta fel magára a figyelmet. Azóta rendszeresen publikál, művei közül talán A vénasszonyok nyara című regénye, valamint a Füstkorom és A Gonosz színeváltozásai című povelláskötete sikerült a legjobban. 57 macska egy lakásban Napos, hűvös idő ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS Európa középső részei fölött erős északi áramlás alakult ki, mellyel igen hideg, sarkvidéki eredetű levegő érkezik többek között a Kárpát-medencébe is. A hideg levegő viszonylag száraz, ezért az ország nagy részén ma is napos időre lehet számítani. Csupán a keleti megyékben növekszik meg erősebben a felhőzet és ott záporok, hózáporok is lehetnek. A gyakran viharos északi szél csak kissé mérséklődik. Folytatódik a hideg idő, a csúcshőmérséklet csupán 4 és 9 fok között alakul. KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL Az ország legnagyobb részén ma is száraz utakon, jó látási viszonyok mellett lehet autózni. Legfeljebb keleten fordul elő egy-egy futó zápor, hózápor. Továbbra is figyelmet érdemel a gyakran viharos északi szél, mely csak lassan gyengül. Észak felől még mindig hideg levegő áramlik fölénk, ezért marad a szokatlanul hűvös idő. A megyében sok lesz a napsütés, csupán néha növekszik meg a gomolyfelhőzet. Csapadék nem valószínű. A gyakran erős északi szél kissé mérséklődik. Délután csak 7, 9 fok várható. Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár: 8 Paks: Siófok: 7 Pécs: Szekszárd: 9 Mohács: Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: Tisza-tó: Tisza: 7 Velencei-tó: 7 Fertó-tó: 2-7 Duna: 6 6 6-8 Balaton: 45-55 Velencei-tó: 50-55 TÍsza-tó: 40-60 Fertó-tó: 40-50 Kaposvár: 35-45 Paks: 30-50 Siófok: 35-45 Pécs: 30-50 Szekszárd: 35-45 Mohács: 30-50 Prémiumtelefonon a meteorológiai szolgáltatás technikai okok miatt átmenetileg szünetel. Polgárőr kódexet írtak Egy asszony 57 macskával osztotta meg mindössze háromszobás lakását a németországi Würzburgben, s most az állatvédelmi törvény megsértése miatt feljelentést tettek ellene. Nem a szomszédok sokallták meg a sok kedvencet, hanem a rendőrök fedezték fel az állatseregletet, amikor egy jogosítvány nélküli autóvezetés miatti büntetést akartak volna beszedni a 49 éves nőtől. A cicák a konyhában és a nappaliban éldegéltek, 30 négyzetméteren. Márpedig az állatvédelmi törvény Németországban egy-egy macskára legalább két négyzetmétert követel meg. Polgárőr kódexet állított össze a Somogy Megyei Polgárőr Szövetség, amelynek első közgyűlésére 49 tagszervezetet hívhatott össze a később elnöknek választott siófoki Szablits István. 1990 óta alakulnak polgárőr szervezetek a megyében, de átfogó képet a munkájukról eddig nem alkotott senki A kilépő nemzetközi gyorsvonat alvázán bújt el egy román állampolgár, ám a nagykanizsai határőrigazgatóság emberei időben lefülelték a gyékényesi vasúti átkelőnél. Az eset külön érdekessége, hogy a férfi zsebéből előkerült egy fényképcserés magyar útlevél is. Az illető ellen megkezdték az eljárást. Ugyancsak itt, de már a belépő nemzetközi vonaton fogtak el egy román állampolgárt, akinek az mondta Szablits István a Széchenyi utcai irodában, amely a szervezet ügyeletéül is szolgál. - Az érdekképviselet ellátására, rendszeres szakmai kapcsolattartásra és a rendőrséggel illetve az önkormányzatokkal való együttműködésre szerződtünk. Jelenleg mintegy 1500 polgárőr dolgozik Somogybán — útleveléből két lap hiányzott. Mint később kiderült, nem véletlenül: a hiányzó oldalakon több állam beutazási úlalmat elrendelő bélyegzőlenyomata volt. Letenye térségében két libériái állampolgárt fogtak el, akik illegálisan léptek hazánk területére. A magyar-szlovén szakaszon is sok dolguk akadt a határőröknek. Az elmúlt napokban összesen 42 határsértő ellen jártak el. A népes nemzetközi csapatban folytatta az elnök. — Sokan közülük azonban nem ismerik a jogszabályok adta lehetőségeiket. Ezért végiglátogatjuk valamennyi csoportot, s átadjuk a tapasztalatainkat. Siófokon tavaly több, mint száz esetben adtunk képzett szakembereket segítségül a rendőrségnek; járőrnek, razziákra. C. A. román, jugoszláv, olasz- és ukrán is akadt. Szlovéniába — a zöldhatáron át — tizenheten kísérelték meg az átjutást, míg ugyanennyien átmentek, ám őket később visszaadták a szlovén határőrök. Rajtuk kívül két román ellen embercsempészet miatt, egy olasszal szemben közokirathamisítás, egy ukrán ellen pedig túltartózkodás szabálysértése miatt kezdeményeztek eljárást. TARKA SOROK Nem igaz Az idegenvezető a következő szavakkal fordul a turista csoporthoz:- Ebben a történelmi várban égették el az utolsó boszorkányt. Az egyik látogató lopva feleségére néz és a bajusza alatt mormolja:- Nem igaz. Rosszindulat A férj horgászni indul. A felesége utána szól:- Ha még mindig olyan drága a pisztráng, nyugodtan hozhatsz pontyot is! Ajánlkozás- Szabadulás után nagyon szívesen a segítségére lennék - mondja a börtönlelkész a betörőnek.- Nagyon szépen köszönöm, de mindig egyedül dolgozom. Beküldte: Apáti Kovács Béla, Kaposvár Nehéz volt- Hallom, lovagolni tanultál. Na és mi volt a legnehezebb?- Rávenni a lovat arra, hogy mindig pontosan alattam maradjon! Már javult Az orvos találkozik Ko- vácsnéval és megkérdezi:- Nos, asszonyom, javult- e már a férje kleptomániája?- De még mennyire doktor úr! Már csak olyan holmikat lop amire úgy is szükségünk van otthon. Kész szerencse Két barát találkozik:- Mondd, szerencséd volt tegnap az ügetőn?- Mi az hogy! A kijáratnál találtam egy villamosjegyet, úgyhogy nem kellett gyalog hazamenni. Beküldte: Balogh Tibomé Kaposvár Könyvtárban A könyvtárba bemegy egy kisfiú, és azt kérdezi a könyvtárostól:- Tessék mondani, van itt olyan könyv, amelyiken apa nem alszik el, ha este felolvas nekem? Beküldte: Vida Jánosné Marcali Elcserélt fényképek, hiányzó lapok Furcsa útlevelek a határon — Startoljon velünk! Kedvezményes tanfolyamunk indul SM., Al, B kat-ból ápr. 9-én. Start MK. Kaposvár, ifihäz. Tel.: 82/319- 722. (46078) — A Dédász Rt értesíti Kaposvár lakosságát és közületeit, hogy 1997. április 8-án 8 órától 12 óráig áramszünet lesz, mely érinti: Dobó u. végig, Magyar u. végig, Kertalja u. végig, Kisgát végig, Blaha végig, Déryné végig, Mező u. 1-47. sz., valamint április 8-án 13 órától 15 óráig, mely érinti Sza- iay Fruzsina u. végig, Roboz I. u. végig. (46208) — Kézrátétes gyógyító tradicionális Reiki I. tanfolyam indul ápr. 19-20-án. Érdeklődni: Som- falviné 82/313-643. (46324) — Az Autóközlekedési Tanintézet személygépkocsi vezetői, tehergépkocsi vezetői, nehézpótkocsi, autóbusz kategóriákban tanfolyamokat indít április hónapban. Jelentkezés: Kaposvár, Berzsenyi u. 2. Tel.: 310-615. (446436) — Németh Autósiskola személygépkocsi és autóbuszvezető tanfolyamot indít. Jelentkezés: Kaposvár, Anna u. 12. Telefon: 82/316-841. (46468) 14. HETI LOTTÓNYEREMÉNYEK Az 5/90-es lottón öttalálatos szelvény nem volt. A nyolc 4- esre egyenként 2 millió 784 ezer 332 forintot fizetnek. A 3-asok 10 ezer 409, a kettesek 509 forintot érnek. A következő hétre átvitt - nettó - nyereményösszeg 5 találatos: 411 millió 438 ezer 523 forint. A 6/45-ös lottón egy 6 találatos szelvény akadt. Nyereménye: 73 millió 819 ezer 903 forint. Az 5+1-esekre 862 ezer 609 forintot, a 4-esekre 1325, a 3-asokra 327 forintot fizetnek. A következő hétre átvitt - nettó - nyereményösszeg: 29 miihó 684 ezer 152 forint. Reprezentatív üveg-porcelán üzletünkbe felveszünk csinos, jól szituált munkatársakat ELADÓ-PÉNZTÁROSI munkakörbe Jelentkezés: április 10-én, csütörtökön, 9-11 óra között a helyszínen. "KÍNÁL" Porcelán üzlet Kaposvár, Ady E. u. 7. ___________________________(46470) B útorszövet Padlószőnyeg Óriási választékban Bútorszövet: 590 Ft/fm-től Padlószőnyeg: 1790 Ft/fm-től Műfű 4 m szélességben RÉSZLETRE IS! ___ Kaposvár, H amvai ) Baross u. 2. ________WW9) R égészeti önkiszolgáló A történelem egyik legszemtelenebb műkincsrablását Irakban követték el nemrég: iraki régészek 1993-ban feltártak egy kőből faragott, hatalmas szárnyas bikát az asszír birodalom idejéből, azaz vélhetően a Krisztus előtti II. évezredből. Mivel azonban a hatalmas szobor számára múzeumban nem találtak helyet, újra betemették. Amikor 1997. januárjában ismét kiásták, hiányzott a bika 1,4 méter hosszú, 700 kilogramm súlyú feje. Elcserélt képaláírás A Hétköznapi csoda előadásáról tudósító fotónk - tegnapi számunkban - tévesen a barcsi fesztiválbúcsúztató képének aláírásával jelent meg, s ez pedig a másiknak az aláírásával. A figyelmetlenségért olvasóink elnézését kérjük. Az obnyinszki szimfonikus zenekar kamara- együttese adott hangversenyt tegnap Kaposváron a tanítóképző főiskolán. A zenekar a Magyar-Orosz Baráti Társaság és az Orosz Kulturális Központ meghívására érkezett hazánkba. A somogyi megyeszékhelyen Bach, Mozart és Handel műveket adtak elő. Zongorán játszott: Margarita Tvorogova fotó: kovács tibor r/r \7T UTDT A D Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE. Felelős szerkesztő: tjULYlUvJ 11 nlIALj/Yr BÍRÓ FERENC és KURUCZ FERENC. -Kiadja az AS-M Kft Somogy Megyei Irodája. Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: (82)311-644. Telex: 13-360, fax: (82)312-315. Postacím: 7401 Kaposvár Pf.: 31. Hirdetés és reklám: KILVINGER OTTÓ. Telefon és fax: (82)311—506. Siófoki iroda (szerkesztőség, hirdetésfelvétel és lapelőfizetés): Siófok, Szabadság tér 2.1. em. 1. Telefon: (84)311-668, telefax: (84)310-861. Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. — Nyomtatta a Déli Nyomda Kft, Pécs, Engel János u. 8. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Terjeszti az AS-M Kft Somogy Megyei Irodája. A terjesztésért felelős: FALUDY MIKLÓS. Telefon (terjesztési ügyekben): 82/423—213. Előfizethető a kiadó igazolványával rendelkező kézbesítőknél, a Budapest Bank Rt kaposvári és marcali fiókjánál, az OTP Rt Somogy megyei fiókjainál, a balatonföldvári, a barcsi, a csurgói, az igali, a nagyatádi, a nagybajomi és a nagyberki takarékszövetkezetnél, a Postabank Rt siófoki fiókjánál, a kiadó székhelyén, belföldi postautalványon (az utalvány hátoldalára írják rá: előfizetés), valamint számla alapján átutalással minden naptári év végéig. Előfizetési dl] 1997-ben egy hónapra 725 Ft, negyedévre 2100 Ft, félévre 4350 Ft, egy évre 8700 Ft. ISSN 0865-9125. Kéziratokat nenrőrzünk meg és nem küldünk vissza.