Somogyi Hírlap, 1997. április (8. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-25 / 96. szám
1997. április 25., péntek SOMOGYI HÍRLAP BELPOLITIKA 1 Idenforgalmi rendőrség A Balaton parti megyék rendőrfőkapitányságai is pályázhatnak az Országos Idegenforgalmi Bizottság támogatására, ha vállalják, hogy megszervezik a szezon idejére az idegen- forgalmi rendőrséget. Ehhez járőreik mellé több nyelven beszélő főiskolás, egyetemista fiatalokat kell munkába állítani, és olyan irodát fenntartani, ahol legalább három nyelven megértik a turisták panaszait. Mindezt Katona Béla, az Országos Idegenforgalmi Bizottság elnöke mondta tegnap Balatonfüreden, a XV. Idegenforgalmi Akadémia megnyitóján. A kétnapos eszmecserén az ország különböző részeiről érkező szakemberek szóltak gondjaikról, amelyek között a rossz közbiztonság, a rendkívül gyakori gépkocsilopás áll az első helyen. Katona Béla a felvetésekre elmondta: a BRFK-val már megkötötték a szerződést az idegen- forgalmi rendőrség támogatására, a fővárosiaknak 10 millió forintot biztosítanak erre a célra. A BRFK ennek fejében ígéretet tett arra: 10 százalékkal csökken majd a gépkocsilopások száma. Hasonló felajánlások esetén a vidéki megyék, vagy egy-egy idegen- forgalmi régió is részesülhet a támogatásból. Még ebben az évben magalakulnak a regionális idegenforgalmi bizottságok, jövőre pedig azok a gazdasági szervezetek, amelyek részt vesznek a terület fejlesztésében. Az Országos Idegenforgalmi Bizottság szakértő csoportja a második félévben elemzi a különböző szintű idegenforgalmi oktatást. Megnyílt a Nemzetközi Könyvfesztivál A budapesti Kongresszusi Központban a könyvkiadók figyelmének homlokterében az olvasók állnak. Nekik szánják a több ezer kiállított könyv mindegyikét fotó: feb/diósi imre Kettészakadhat a KDNP parlamenti frakciója Isépy nem mond le Bár éles vita folyik a Kereszténydemokrata Néppárt vezetősége és a parlamenti frakció tagjainak többsége között, egy dologban az érintettek egyetértenek: a feszültségek a képviselőcsoport szakadásához vezethetnek. „Ha a pártvezetés tovább folytatja kiszámíthatatlan, a képviselőcsoportot agyagba tipró politikáját, valóban fennáll annak veszélye, hogy néhány kereszténydemokrata képviselő kilép a pártból. Ez tehát nem a per kimenetelétől, hanem a pártvezetés magatartásától függ” - nyilatkozta tegnap Isépy Tamás, a KDNP frakcióvezetője. A politikus elismerte: néhá- nyan fontolgatják kilépésüket, de ő mindent megtesz a képviselők egybentartása érdekében. Isépy megerősítette korábbi nyilatkozatát is: ha elveszti a négy képviselőtársával közösen indított pert, önként lemond frakcióvezetői posztjáról, a pártból azonban nem áll szándékában kilépni. „Ha vesztünk és lemondok, úgyis kizárnak” - tette hozzá. Füzessy Tibor alelnök véleménye szerint éppen Isépyék perbéli győzelme esetén lépnének ki néhányan a frakcióból. Megjegyezte ugyanakkor, hogy ez a kilépők számára politikai veszteség lenne, hiszen fél évig csak függetlenként tevékenykedhetnének, nem csatlakozhatnának egyik párthoz sem. Füzessy visszautasította azt a többek által hangoztatott vádat, hogy a pártvezetés rendszeresen személyre szóló támadásokat intéz a frakciótagok ellen. Segítség a burgonyatermelőknek Célprogram a kis- és középvállalkozások támogatására A roppant mennyiségű - mintegy 2-300 ezer tonnás - burgonyafelesleg gyors elhelyezése érdekében a kormány úgy döntött, hogy a termésből vásárló iskolák, kórházak továbbá az Igazságügy- és a Belügyminisztérium közintézményei 7 forintos kilogrammonkénti támogatást igényelhetnek. A részletekről és a kabinet tegnapi ülésének egyéb döntéseiről Kiss Elemér közigazgatási államtitkár tájékoztatta az újságírókat. Elmondta, hogy a burgonyatermelők is kaphatnak támogatást, ha június 30- ig ingyen szállítanak eladhatatlan portékájukból a népjóléti tárcához tartozó közintézményeknek, például szeretetotthonoknak és a hajléktalan szállások konyháinak. A támogatás mértéke kilónként 10 forint + áfa. Exportcélra - ha május végéig történik a kiszállítás >- 3000 tonnáig kilónként 4 forint hozzájárulást adnak. Foglalkozott a kabinet a kis- és középvállalkozások hatékonyabb támogatásával is. Tervezik úgynevezett „forrás- térkép” összeállítását: az Interneten is megjelenő térképen a hitelfelvételi lehetőségek naprakész információi követhetők majd. Külön pénzügyi alapot hoznak létre a vállalkozók külföldi befektetéseiben való közreműködésre. Kidolgoznak továbbá olyan beszállítói célprogramot, amelynek révén a nagy cégek az eddiginél jobban támaszkodhatnak majd a kis- és középvállalkozásokra. A kabinet úgy foglalt állást, hogy a 2400-nál több felnőttet gyógyító házi orvosok nem csökkentett, hanem normál tb- támogatást kapjanak, ha új körzeti rendelő létrehozására azon a területen nincs mód. Döntöttek arról is, hogy a költségvetés általános tartalékából ár- és belvíz elleni védelemre 130 milliót adnak, s a református egyháznak átutalnak 20 milliót egy templom újjáépítésére. (Takács) Harmincezerig csönget a postás Csomagot csak 2 kilóig visznek házhoz A kormány a közelmúltban módosította a posta tevékenységét meghatározó rendeletét. Ennek nyomán megváltozott néhány postai szolgáltatás rendje, s új előírások szabályozzák a pénz, csomag- és levélküldemények kézbesítését. A fontosabb új előírásokról Tóth Mária, a közlekedési és hírközlési tárca főosztályvezetője tájékoztatta szerkesztőségünket. Elmondta: gyakori, hogy a postás valamilyen hivatalos küldeményt nem tud átadni a címzettnek. Ilyenkor értesítést hagy, amelyen eddig csak az volt föltüntetve, hogy a küldemény hol, melyik postahivatalban vehető át. Sokszor megesett azonban, hogy a címzett nem jelentkezett, pedig a levél idézés volt, s a megjelenés elmulasztásának rendőri elővezetés lett a vége. Ezért a jövőben a hátrahagyott értesítőn a címzettet arról is tájékoztatni kell, milyen jogkövetkezménnyel jár, ha nem veszi át a küldeményt. Újdonság, hogy az élettársi kapcsolat elterjedése miatt a postai küldemények helyettes átvevőinek köre kiegészült az élettársakkal. A csomagkézbesítés rendjében változás, hogy a kétkilós, vagy annál kisebb csomagokat házhoz szállítják, az ennél nagyobbakért a címzetteknek kell elmenniük a postára. A postaküldemények tárolási határidejét 10 napról 5 napra csökkentették. A Postai Szabályzat szerint a pénzküldemények felső határa eddig 50 ezer forint volt, ezt most 150 ezerre emelték. Ugyanakkor biztonsági okokból 30 ezer forintnál magasabb összeget nem visz házhoz a postás, csak a küldemény érkezéséről szóló értesítést kézbesíti. A megkötöttség azonban a nyugdíjakra nem vonatkozik, akkor is csönget a címzetteknél, ha értékhatár fölötti összegről szól az utalás. Koós Tamás A készülő egészségügyi törvény a liberálisabb felfogást tükrözi Hely a természetgyógyászatnak A készülő egészségügyi törvény újdonsága lesz, hogy helyet kap benne a klasszikus orvosi területek mellett a természet- gyógyászat is. A jogszabály meghatározza a helyét, a szerepét, és ezzel évtizedes viták végére tesz pontot. A törvényalkotóknak az volt a céljuk, hogy lehetővé tegyék - meghatározott feltételek mellett - a természetgyógyászat legális, elismert működését. Mint a Népjóléti Minisztériumban elmondták, a jövőben a betegnek módjuk lesz, hogy belátásuk szerint szabadon igénybe vegyék ezt a gyógyítási módot, választhassák a megfelelő képzettségű természetgyógyászokat is. A „megfelelő” jelzőnek alapvető jelentősége van. Állami végzettséget nemcsak felső-, hanem középfokon is lehet majd szerezni, a lényeg, hogy az oklevél központilag meghatározott, egységes ismeretanyag elsajátításáról tanúskodjon. Mivel a természetgyógyászat a jövőben egészségügyi tevékenységnek minősül, a működési engedélyek kiadása, a rendelőkben folyó munka ellenőrzése az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat hatáskörébe kerül. Az Európai Unió országaiban két, egymással ellentétes felfogás szerint ítélik meg a természetgyógyászatot. Az egyik koncepció szerint kizárólag orvosok végezhetik az egészségügyi ellátást, csak orvosok kezelhetik a betegeket. Ez a felfogás érvényesül például a déli országokban, vagy Franciaországban, Belgiumban, Luxemburgban is. A másik megközelítési mód lényegesen liberálisabb, és elsősorban Észak-Európa országaiban uralkodó. Angliában például nem ritka, hogy az orvos és a természetgyógyász egy rendelőben dolgozik. Németh Zsuzsa Rendkívüli elnökségi ülés. Horn Gyula pártelnök vezetésével tegnap rendkívüli ülést tartott a Magyar Szocialista Párt országos elnöksége. A tanácskozásról hiányzott Gál Zoltán házelnök és a külföldön tartózkodó Kovács László külügyminiszter. Meghívottként részt vett az ülésen Nikolits István, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter, aki tájékoztatást adott a Nyírfa-akció legújabb fejleményeiről. Agrárkerekasztal. A Független Kisgazdapárt is képviselteti magát a kormány által összehívott, pénteken kezdődő agrár- kerekasztal-megbeszéléseken - közölte csütörtökön Gyimóthy Géza frakcióvezető-helyettes. A tanácskozáson a miniszterelnök és a miniszterek felszólalása után a pártok és az érdek- képviseletek is politikai nyilatkozatot tesznek. Választási reform. Mégis van esély arra, hogy a választójogi törvényt módosító, a képviselők létszámának csökkentését célzó javaslat még a tavaszi ülésszakon a parlament elé kerüljön - nyilatkozta a reformról egyeztető hétpárti bizottság soros elnöke, Gulyás József (SZDSZ). A derűlátás oka: Kónya Imre bejelentette, hogy pártja támogatja a javaslatot. A terrorizmus ellen. Nem engedhetjük, hogy a politikai terrorizmus teret nyerhessen ebben az országban - jelentette ki Lendvai Ildikó, az MSZP Budapesti Tanácsának elnöke tegnap, a párt székházait és a fővárosi frakció egyik tagját ért brutális támadásra utalva. Magyar-szlovák ötletek. Több mint száz magyarországi és szlovákiai vállalkozó tanácskozott csütörtökön Budapesten, a Szlovák Kulturális Intézetben arról, hogy a nemzeti kisebbségeket milyen módon lehetne az eddiginél hatékonyabban támogatni. Kevesebb vállalkozás. A KSH legfrissebb jelentése szerint a működő vállalkozások száma az első negyedévben országosan több mint 36 ezerrel, azaz mintegy 5 százalékkal csökkent. Autós találkozó. A nyergesújfalui Rallye Baráti Kör hatodszor rendez országos találkozót amatőr autósoknak Ko- márom-Esztergom megye első napilapja, a 24 Óra közreműködésével. Május 3-án a Vis- cosa autóbusz-pályaudvaron reggel 6-tól 9-ig lehet nevezni a három szakaszból álló ügyességi versenyre. A részletekről a (33)-355-414-es és a (33)-454- 836-os telefonon adnak felvilágosítást. Több száz informátor kellene a nagyobb bűntettek megelőzéséhez A zsarolás magyar technikája A hazai kriminalisztikában nemigen volt példa arra, ami a napokban megtörtént: ismeretlen bűnözők zsarolási akciójuk céltáblájának magát a bűnüldözés centrumát, a rendőrséget szemelték ki. A többtonnányi bankjegypapírt eltüntetett maffiózók ugyanis fölajánlották: néhány milliárdért visszajuttatják zsákmányukat. Ha nem jön létre az „üzlet”, pénzhamisító bandák kezére adják a bankóalapanyagot. Egy, az alvilág szokásaiban és a titkos felderítés módszereiben jártas szakember munkatársunknak úgy nyilatkozott: a rendőri és' vámszervek néhány felelős beosztású emberének „közreműködése” nélkül nem veszhetett volna nyoma 1995 decemberében a budapesti Orczy téren a rakománynak. A cinkos közreműködésnek többféle formája lehetett. Elképzelhető például, hogy a szállítmányt kísérő beosztottakat hirtelen más feladatra kellett (?) átvezényelni, s ezért vesztették szem elől a papírt szállító teherautókat. Informátorunk elmondta, hogy a zsarolási akció gyakorlati lebonyolítása meglehetősen egyszerű. Az ajánlat - vagy fenyegetés - akár nyilvános telefonfülkéből is megtehető, hiszen a sokat próbált bűnözők pontosan tudják, hogy hány másodperc alatt „lőhető be”, határozható meg technikai eszközökkel tartózkodási helyük. S persze tudják azt is, hogy a vonalra való titkos rácsatlakozást a feszültségingadozással együtt járó kattanás elárulja. Ha abban a pillanatban leteszik a kagylót, biztos, hogy nem lehet lefülelni őket. A névtelen zsaroló rendszerint speciális vádalkut ajánl: egyes személyek őrizetből való kiengedését, készpénzt, esetleg szállító járművet és szabad utat kér, sőt követel. Beszélgetőpartnerünk szerint a bankjegypapír ellopásához hasonló eseteket, a nagyobb stílű, gondosan kitervelt bűntényeket körülbelül 6-800 titkos informátor segítségével lehetne megelőzni, illetve leleplezni. Takács Mariann Titkos örökbefogadással találnak szülőkre az elhagyott gyerekek Az inkubátorbaba sorsa Anyára, apára lelt a Schöpf-Merei Kórház különleges inku- bátorprogramjának eddigi egyetlen résztvevője. A kórház előtt talált, ott elkeresztelt és immár országszerte Pesti Gáborként ismert csecsemő egészséges, köszöni, jól érzi magát. Dr. Seres-Tóth EmóTce, az intézet orvos-igazgatója elmondta, hogy az inkubátort 1996. május 16-án helyezték ki az intézet kapuja elé, mintegy menedékként az anyák nem kívánt újszülöttjeinek. Hosszú hónapokig senki nem élt a lehetőséggel, mígnem az idén, március 27-én megtört ajég.-Este 10-11 óra tájban a portás csengetést hallott, kiment a kapuhoz, és az inkubátorban egy felöltöztetett kisbabát talált. Tápszer és cumisüveg volt mellette. Az éjszakai ügyeletes orvos azonnal megvizsgálta a kicsit és megállapította, hogy teljesen egészséges, 2900 grammos fiú.- Mi adtunk nevet a picinek. A nővérek a naptárból a megtalálás napjához legközelebb eső férfinevet választották, „Pesti” pedig úgy lett, hogy a kórházunk Pesten működik. Ameny- nyire lehetett, megpróbáltunk a „szülei” lenni. Mindenesetre kitűnő kedélyállapotú, makk- egészséges, 3600 grammos bébiként hagyta el a napokban az intézetünket.-Az új szülőkről mi nem tudunk, nem is tudhatunk semmit - mondta dr. Seres- Tóth Emőke. - Csak a nálunk lévő kicsik egészségéért felelünk. Mindemellett - ismereteim szerint - a jelenleg hatályos jogszabályok szerint még nem lehet örökbe fogadni Pesti Gábort, mert a megtalálástól számított két hónapon belül vagyunk. Ennyi időt adtak ugyanis a jogalkotók az édesanyáknak, hogy hasonló helyzetben mérlegeljék cselekedetüket. Egyébként pedig titkos örökbefogadással kerülnek tőlünk - a Gyermek- és Ifjúság- védelmi Intézeten keresztül - a megfelelő családokhoz az elhagyott gyermekek. (Szalóky)