Somogyi Hírlap, 1997. április (8. évfolyam, 75-100. szám)

1997-04-25 / 96. szám

1997. április 25., péntek SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 SOMOGYI HÍRLAP ' Czene Attila jegyzete Egészséges döntés Egy orvosi intézmény vezetője manapság — úgy képzelem el — minden bizonnyal állandóan morcos, kialvatlan, ingerült. Merthogy a finanszírozást végző társadalombiztosítási intéz­mények körül sorozatosak a botrányok. A teljesítmény jelenleg érvényben lévő mérési módszere nem korrekt. A betegeknek maguknak kell gyógyszert vinniük a kórházakba, amelyekben egyik válságot követi a másik. Sok a műhiba, s emiatt a per. Dr. Varga Ferenc, a siófoki kórház orvos igazgatója tegnap roppant elegánsan, frissen jelent meg a képviselő testület ülé­sén. Még jókedvűnek is látszott, ami a napirendi pontokat ala­posan átrágó városatyákat ismerve bennem némi megdöbbenést keltett. De — mint utóbb kiderült — tudta, hogy mit csinál. Tudja már évek óta. A kórház az évek során jól felkészült az átalakulásból fakadó nehézségekre. Persze a jó menedzsernek is elkél a segítség; a helyi önkormány több százmillió forintot költött építésre, modernizálásra, műszerek vásárlására. A 17 képviselő közül négy orvos, akik sikerrel lobbiztak egy-egy ügyért. Ami nagyon fontos: az egészségügyi ellátásra szorulók is ér­zik — más településekhez képest — kivételesen kedvező hely­zetet. A legutóbbi közvéleménykutatás adatai szerint 100 la­kosból mindössze ketten panaszkodtak az ellátás minőségére. Véleményük most teljesen egybecsengett a képviselőkével, akik mindenféle vita nélkül, egyhangú szavazással dicséretben részesítették az intézményt. Egészséges döntés volt. Siófok infúziókat ad a kórházának (Folytatás az L oldalról) A kórház 40 ágy leadására kényszerült, de a vezetés sze­rint ez hosszú távon nem be­folyásolja kedvezőtlenül az ellátást. Amúgy is cél, hogy a betegek minél kevesebb időt töltsenek a kórházi ágyon; egyre több az egynapos mű­tét, s a gyógyítás jelentős ré­sze áttevődhet a járóbeteg el­látásba. Gondot jelent ugyanakkor, hogy június végéig az egész­ségügyi intézményeknek el kell érni a központilag meg­határozott létszámot és a mű­szerezettség előírt szintjét. Siófokon az e feltételeknek való megfelelés mintegy 50 millió forintos beruházást igényelne, amit az intézmény képtelen kigazdálkodni. (Czene) Számítógépek Bedegkérre Kétszázezer forintot adott számítógépek beszerzésére a bedegkéri önkormányzat az iskolának. Négy felújított gé­pet vásároltak az oktatáshoz. Vincze László iskolaigazgató elmondta: céljuk, hogy meg­feleljenek a NAT követelmé­nyeinek, illetve a végzős és továbbtanuló gyerekek elsajá­títsák a számítástechnika alapjait, ne a középfokú isko­lában találkozzanak először számítógépekkel. Az oktatást is megkezdik: délutánonként a hetedik és nyolcadik osztályosok ismer­kednek a számítógépekkel. Szeptembertől pedig már technikaórákon tanítják a számítástechnika alapjait. K. J. Kisosz-nap Marcaliban A legjobban védett vállalkozó a tájékozott vállalkozó cím­mel szakmai napot rendezett a Kisosz tegnap délelőtt Marca­liban. A polgármesteri hiva­talban megtartott tájékoztatás adó, vám, fogyasztóvédelem és az üzletnyitási engedélyek cseréjével kapcsolatos téma­körökben kaphattak felvilá­gosítást a kíváncsi vállalko­zók. Az előadók az ellenőr­zést végző szervezetek veze­tői voltak. V. E. Tűz a gyümölcsösben Ládákat égettek tegnap a vései szövetkezettől bérelt gyümölcsös­ben, ám a tűz átterjedt az ép ládákra, veszélyeztetve a fákat. A lángokat a marcali, a nagyatádi egységek és a helyi önkéntesek fékezték meg fotó: lang Róbert Piacvezető szerepre tör az OTP a lakástakarék üzletben is Ugrásra kész pénztárak Ugrásra készen várakozik a három lakástakarékpénztár, várva a döntést, hogy megkezdhessék tevékenységüket. Min­den készen áll, csupán a működési engedélyeket nem adták még ki. A Lakáskassza, és a Funda- menta újak a magyar piacon, bár a tulajdonosaik nagy ha­gyományokkal rendelkeznek ebben az üzletágban. Az OTP azonban már régi motoros a te­rületen, a jelenlegi lakástakaré­kossági formák területén 90 százalékos a piacrészesedése. Az OTP Lakástakarékpénztár Rt elnök-vezérigazgatója is arra számít, hogy napokon belül megkezdhetik a munkát. Csépi Lajos tegnap Kaposváron járt. — Mi lehet az oka, hogy így elhúzódik a lakástakarékpénz­tárak beindulása? — Meggyőződésem, hogy ennek egyetlen oka van: a be­fektetők biztonsága. Ez az üz­letág teljesen új hazánkban és a hatósága is új. Természetes, hogy a legnagyobb körültekin­tés után indítják csak útjára a pénztárakat. — Mennyiben hat ez káro­san az üzletre, hiszen a re­ménybeli ügyfelek esetleg elbi­zonytalanodnak, és gyana­kodni kezdenek. — Rövid távon, biztosan nem használ a várakozás, de ha ez valóban az ügyfelek pénzé­nek biztonságát szolgálja, ak­kor megéri várni. És ez a biz­tonság hosszú távon több ügy­felet hoz majd. — Az ügyfeleknél jobban csak azok az ügynökök várják az indulást, akik ettől remél­nek új egzisztenciát. Nem gon­dolja hogy túl sokan vannak? — Ma Magyarországon a négymillió lakástulajdonos fele rákényszerül a felújításra. Ez kétmillió potenciális ügy­fél. Ha csak egytizedük köt la­kástakarék-szerződést, akkor az ügynökök száma nem sok. Egy prágai cég megpróbálta ügynökök nélkül, nem tudott piacvezető lenni Csehország­ban. Most ők is építik a hálóza­tukat. — Az OTP Lakástakarék­pénztár több olyan szolgálta­tást is ígér, amit a másik kettő' nem. Milyen piacrészesedést céloztak meg ebben az üzlet­ágban ? — Nehéz jósolni, pontos százalékot nem is mernék mondani. Úgy gondolom, reális célként fogalmaztuk meg, hogy Csépi Lajos fotó: lang piacvezetők szeretnénk lenni Magyarországon. — Ön irányította egy ideig a privatizációt, mint az Állami Vagyonügynökség vezetője. Hogy látja a mai helyzetet? — Ma már csak újságolva­sóként veszek részt a folyamat­ban, ráadásul elfogult is va­gyok, nehezen tudnék objektív maradni, ezért inkább erről nem nyilatkozók. Magánvélemé­nyem van, de azt komoly bi­zottságok sem tudták még bi­zonyítani, úgyhogy inkább azt sem mondom el... V. O. Andocs orvosolja az ügyelet gondját Az andocsi képviselő-testület döntött arról: hozzájárul az or­vosi ügyelet épülete közös tu­lajdonjogának bejegyeztetésé­hez. Tavaly nagy vihart kavart a korábban andocsi központú jól működő hétvégi orvosi ügyelet épületrészének tulaj­donjoga; az érintett tizenhárom önkormányzat osztatlan közös tulajdonjog bejegyeztetéséhez ragaszkodott, de ettől elzárkó­zott Andocs korábbi vezetése. Töró'csik Ferencné andocsi polgármester elmondta: a kép­viselők határozatáról írásban értesítették a többi tizenhárom település vezetőit, s most várják válaszukat. Ha azok hozzájárulnak, elhá­rul annak az akadálya, hogy ismét a központi fekvésű An- docson legyen a központi hét­végi orvosi ügyelet. K. J. Somogyiak sikere a pécsi versenyen Somogyi sikert hozott a Ránki György történelem­verseny területi döntője, me­lyet tegnap rendeztek meg Pécsen. A szakközépiskolá­sok kategóriájában első Déri Tamás lett (Noszlopy köz- gazdasági), a harmadik he­lyet Takács Katalin (csurgói Nagyváthy), a negyediket Tombácz Tamás (Kinizsi élelmiszeripari) szerezte meg. A négyosztályos gim­náziumi diákok kategóriájá­ban második lett Vukman Péter (nagyatádi Ady); a Munkácsys Monok Andrea a harmadik helyen végzett. Füstmérgezés Belegben A nagyatádi tűzoltók tegnap hajnalban háromnegyed négykor érkeztek a lángoló belegi lakáshoz: a Dózsa György utca 154-es számú ház lakókonyhájában égett az ágy és az ágynemű. A tűzoltók feltételezése szerint a ház tulajdonosa, a 80 éves Végh Györgyné valószínű­leg gyertyát gyújtott, majd elaludt, a gyertya pedig ké­sőbb ráesett az ágyra. Az idős asszony halálát füst­mérgezés okozta. A tűzoltók már csak a lángok terjedését tudták megakadályozni. Tisztasági nap Balatonberényben Balatonberényben a Nők a Balatonért Szövetség tagjai tisztasági napot szerveztek. FélszSzan, köztük pedagó­gusok és önkormányzati képviselők tisztogatták a te­lepülést. Akciójukkal hoz­zájárultak ahhoz, hogy az idénykezdetre szép faluköz­pont váija majd a balaton- parti település vendégeit. Lángok martaléka a bálázott ruha Eddig ismeretlen okból leé­gett tegnap Barcson a Béke utca 31. számú ház két mel­léképületének szerkezete. A kár jelentős, mivel a lángok martaléka lett az épületek­ben tárolt bálázott ruha­nemű is, értesültünk a me­gyei tűzoltóparancsnokság ügyeletesétől. Marcaliban balesethez vonult az egység: a Rákóczi és Széchenyi utca sarkán egy Trabant egy mikrobusszal ütközött, és mivel a személygépkocsiból szivárgott az üzemanyag, a robbanásveszélyt a tűzoltók hárították el. A kaposvári egységet egy lángoló Ná- dasdi utcai pajtához riasztot­ták: ám ez vaklárma volt. A Metész újabb tíz pontba foglalta követeléseit Gazdafórum Balatonbogláron — A restrikciós politika a me­zőgazdaságban egyenlő a csőd­del — hangoztatta dr. Med- gyasszay László országgyűlési képviselő, az MDF gazdasági kabinetjének vezetője azon a gazdafórumon, melyet a pártja tegnap szervezett Balatonbog­láron. Az előző kormány FM államtitkára hozzátette: ez be is következett, aminek első jól látható jele volt a traktorosblo­kád. — Nyilván mi is követ­tünk el hibákat, de akkor azért fejlődést is mutatott az ágazat — mondta. — A tüntetők azokkal a traktorokkal vonultak az utcára, amit az előző kor­mány támogatásaiból vettek. A gazdafórumon egyébként ott volt a tüntetés egyik fő szer­vezője, a Metész elnöke, Kosa Gyula is, akit a jelenlévők nagy tapssal fogadtak. Kosa Gyula is elmondta azokat az alapigazsá­gokat amelyekhez bárki eljut­hat, ha a mezőgazdaság jelenét vagy jövőjét elemzi. Az ágazat jövedelmezőképessége ala­csony, jóformán nulla, hiteleket nem tudnak felvenni a gazdák, és a támogatások nagy része is inkább a kereskedőkhöz, fel­dolgozókhoz vándorol. A Me­tész nem fejezte be tevékeny­ségét a tüntetések után, most tíz pontban fogalmazta meg köve­teléseit, amelyek teljesítésével — szerintük — kilábalhatna a válságból az ágazat. Ezek közt a jövedelmezőség javítása, a tu­lajdonviszonyok rendezése, a piacvédelem szerepel, valamint egy olyan hitelintézet felállí­tása, ahol a gazdák is pénzhez juthatnának. Talán ezek a köve­telések, talán az, hogy a végső következtetése az volt a Metész elnökének, hogy a jelenlegi kormány képtelen megfelelni az elvárásoknak, a jelenlévők egyetértőén megtapsolták. Jakab István, a Gazdakörök Országos Szövetségének el­nöke az integrációt, a szövetke­zést szorgalmazta hozzászólá­sában. Véleménye szerint az önálló gazda kiszolgáltatott, csak úgy juthat a munkája eredményéhez, ha a teljes ver­tikumban tulajdonos, a takar­mányelőállítástól a húsfeldol­gozásig. V. O. Szakmai fórum a szociális asszisztens-képzésről Munkahely diploma helyett — A szociális asszisztens szakma a hajléktalanok ellátá­sától az idős, fogyatékos em­berek gondozásáig, a munka­ügyi ellátástól a gyermekvéde­lemig és a családgondozásig igen széles körű elhelyezke­dési lehetőséget kínál — mondta Kocsis Emília, a salgó- tarjáni Népjóléti Képzési Központ munkatársa tegnap Kaposváron, a szociálisasz- szisztens-képzés szakmai fó­rumán. Ezen a szociális in­tézmények képviselői, pol­gármesterek, a segítő civil szervezetek munkatársai, va­lamint a képzésben részt vevő fiatalok vettek részt. Csörsz Klára és Szabó Já­nos, a képzés szervezője, il­letve szakmai vezetője bemu­tatta a United Way Dél-Du- nántúl Alapítvány új képzési formáját, a szociális asszisz­tens mint új segítő szakma le­hetőségeit, s tájékoztatták a hallgatóságot a szociális tör­vény által meghatározott új feladatokról. Mint elmondták: az 1600 órás, egyéves szociálisasszisz- tens-képzés februárban még középfokúként indult, ám az­óta ez megváltozott: a hallga­tók a sikeres vizsgák után ha diplomát nem is, de felsőfokú szakképzettséget kapnak. A fiatal munkanélküliek a 800 órás elméleti oktatás kereté­ben egyebek között egészség- ügyi, pszichológiai és jogi is­mereteket is elsajátítanak, s je­lentős óraszámban foglalkoz­nak a szociális munka elméle­tével és a szociálpolitikával. A 800 órás gyakorlatot az általuk választott intézményben — remélhetően leendő munkahe­lyükön — töltik. A tegnapi fó­rum egyik célja volt, hogy a képzés résztvevői és a lehet­séges munkáltatók találkozza­nak. Az alapítvány nemcsak a képzést vállalta, hanem azt is, hogy elhelyezkedési lehetősé­get keressen, illetve biztosít­son a leendő szociális asszisz­tenseknek — hangsúlyozta Csörsz Klára. T. R.

Next

/
Thumbnails
Contents