Somogyi Hírlap, 1997. április (8. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-21 / 92. szám
1997. április 21., hétfő SOMOGYI HÍRLAP SPORTMAGAZIN 11 Lóerőbál Somogybabodon Ötszáz terepjárót várnak Babodra fotó: kovács tibor Somogybabodon 1985-ben a község melletti homokbányában került megrendezésre az első magyarországi OFF ROAD verseny. Ezzel gyökeresen megváltozott a falu élete, mert az évek során fokozatosan alárendelte magát ennek az eseménynek, olyannyira, hogy a terepjárós társadalomban mára a falu neve is fogalommá vált. Az elmúlt évek alatt a Somogybabodon edződött versenyzők klubokat alakítottak és versenyeket szerveztek és ezzel végérvényesen meghonosodott hazánkban az OFF ROAD. Ám akárhány versenyen is vesznek részt ezek a terepjárósok, tudják: Babod csak egy van, és ezt nem lehet kihagyni. Mint minden évben, idén is Pünkösdkor összegyűlik az Off Roadosok színe-java a babodi katlanban. Május 16-án este rajtol el először a mezőny: kilenc órakor vágnak neki a mintegy 140 kilométer hosszú Long Trial elnevezésű szakasznak, ahol a tájékozódás mellett számtalan mesterséges és természetes akadály nehezíti a versenyt. Szombaton már a közönség számára is látványos versenyszámok következnek. A dagonyaavató után kezdődik a Hungarian Open nevű verseny, ahol 12 szekcióban mérik össze tudásukat autósok és autók. A Soft Trial nevű könnyített verseny kifejezetten az utcai autóknak szól, míg a Super Sprinten, ezen a 200 méteres gyorsulási versenyen bárki részt vehet. Vasárnap jön a Super cup, a gyorsasági körverseny, majd a Super Cup döntője. A versenyek közt — lévén ez egy fesztivál — számtalan látványosságról is gondoskodnak a szervezők. Lesz ökörsütés, kirakodóvásár, show-műsorok ismert fellépőkkel. A egyébként szervezők 500 autós részvételére számítanak, akik közt idén már többségben lesznek a magyar indulók. A somogyba- bodi hangulatot ismerve biztosak lehetünk abban, hogy az OFF ROAD bölcsője most is azt nyújtja majd a résztvevőknek, amiért egykor elhatározták: a terepjáró lesz a második — vagy talán az első — otthonuk. V. O. MEGYEI I. OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG Gólkülönbség-javító Nagyatád Csurgó-Lábod 5-1 (2-0) Csurgó, 200 néző. V.: Molnár. Csurgó: Bolla — Kiss R., C. Kovács, Lein, Bencsik Gy., Németh (Antal), Szűcs, Beke, Kütsön (Bódis), Tóth, Bencsik E. (Csonka L). Edzó': Mód István. Lábod: Lóki — Papp, Utasi, Berta, Kercza, Fábián (Kertész), Nagy, Filiszár (Kömpf), Kiss, Mester, Dörmó'. Edző: Szabó József. A minden csapatrészében jobb Csurgó időnkénti jó játékával biztosan győzött a lelkes lábodiak ellen. Kiállítva: Kertész (Lábod) a 66. percben a játékvezető megsértéséért, Bencsik Gy. (Csurgó) a 78. percben lerántásért. Gólszerzők: Tóth 3, Szűcs, Bencsik E., illetve Nagy. Jók: Tóth, Beke, Szűcs, Lein, illetve Mester, Utasi, Nagy. Kiss Béla J uta-Balatonkeresztúr 0-1 (0-0) Juta, 100 néző. V.: Kovács J. Közepes iramú és színvonalú mérkőzésen egyenlő erők küzdelméből a keresztúriak kerültek ki győztesen egy tizenegyesből elért góllal. Gólszerzők: Keresztúri. Jók: Keserű, Parragh A., Vemer, Koltai, illetve Horváth L., Skoda, Bakos, Horváth T. Szabó Tibor Balatonföldvár-F onyód 1-1 (0-1) Balatonföldvár, 350 néző. V.: Mohai. A lelkesen védekező fo- nyódi csapat egy tizenegyes- góllal szerezte meg a vezetést. Ez alaposan megzavarta a hazai csapatot, s a szünet után rengeteg helyzetéből csak egyet tudott értékesíteni. Az eredménmy igazságos. Gólszerzők: Bársony, illetve Be- rentz. Jók: Andrasics, illetve Csányi (a mezőny legjobbja), Kónya, Berentz, Paja. Ferenczi László Nagyberki-Rákóczi- Kaposcukor FC II.- Kaposmérő 4-2 (3-1) Nagyberki, 200 néző. V.: Nemes. Nagy iramú, küzdelmes mérkőzésen a helyzeteit jól értékesítő hazai együttes rászolgált a győzelemre. Gólszerzők: Kovács 2. Illés, Bertus, illetve Link, Pecz. Jók: Poór, Kovács, Minczér, Bertus, illetve Prukner L., Tóth, Szu- nyi. Fónai József Szulok-Kaposvári Gazdász 1-3 (0-2) Szülök, 100 néző. V.: Maj- danics. A nagyobb játékerőt képviselő és a mérkőzés folyamán végig meggyőzőbb teljesítményt nyújtó Gazdász megérdemelten győzött a tartalékos szulokiak ellen. Gólszerzők: Németh Zs., illetve Gulyás P. 2, Hochecker. Jók: Korán, Berda, Gömöri, illetve Gulyás P., Göbölös, Hámori, Gulyás S., Decsi. Hengerics József Satelit FC Somogy tarnócaBalatonszárszó 4-0 (2-0) Somogytarnóca, 150 néző. V.: Harangozó. Nagy akarással és jól játszó hazai csapatot láthatott a közönség. Az eredmény a lelkes szárszóiakra nézve hízelgő. Kiállítva: Szabó (Balatonszárszó) a 72. percben a második sárga lap után. Gólszerzők: Kontra 2, Bedő, Gyaraki. Jók: Csordás, Kovács, Gyaraki, Kontra, illetve Szakács. Kovács József Nagyatád-Kőröshegy 8-0 (6-0) Nagyatád, 100 néző. V.: Simon. A nagyatádiak magabiztos győzelme ebben az arányban is megérdemelt. Gólszerzők: Andricz 3, Csalos, Szigeti, Kovács, Minor, Rituper. Jók: Andricz, Papp, Minor, Csalos, illetve Tóth. Kereszthegyi István Balatonboglári FSE-Barcs 2-3 (2-2) Szőlősgyörök, 100 néző. V.: Král. A határtalan lelkesedéssel játszó bogiáriak rászolgáltak volna az egyik pontra. Gólszerzők: Nagy P. 2, illetve Tóth Cs., Teszárik, Nagy. Jók: Knézics, Boda Gy., Benedek, Nagy P., György, illetve senki. Koroknai Viktor Lengyeltóti-Babodplast 1-1 (1-1) Lengyeltóti, 150 néző. V.: Kovács Zs. A végig mezőnyfölényben játszó Lengyeltóti közelebb állt a győzelemhez, de helyzeteit kihagyva csupán döntetlen eredményt ért el a jó erőkből álló vendégekkel szemben. Gólszerzők: Bolykovszki, illetve Glatz J. Jók: Bolykovszki, Hosszú, Héder, Schmida B., illetve Adorján, Lendvai. Sipos Ferenc Hétközi sportajánlatunk HÉTFŐ Tenisz OB I, férfi CSB — alsó ág: Soproni VSE-Kapos TC. Sopron, 13 óra. Labdarúgás NB I-es tartalék-bajnokság: MTK FC-Siófoki Bányász. Budapest, Hungária-körút, 16 óra. V.: Marcsók P. (Csorba Cs., Varga A.). KEDD Röplabda NB I, női rájátszás a 13-18. helyekért: Győri Dózsa-Jero Disco-Kaposvári BITT RC. Győr, 18 óra. Kosárlabda NB II (férfi): Marcali VSZSE-Zalaegerszegi HISZ SE. Marcali, városi sportcsarnok, 18.30 óra. — Előrehozott mérkőzés. Kézilabda III. korcsoportos megyei diákolimpiái leány kézilabdadöntő. Marcali, városi sportcsarnok. Mérkőzések: 9 órától. SZERDA Tenisz OB I, férfi CSB — alsó ág: Kapos TC-Győri Vízügy. Kaposvár, Kapos TC Iszák utcai teniszcentruma, 13 óra. Kézilabda Megyei kézilabda-bajnokság. Női mérkőzés: Marcali VSZSE-Lénia II.-Nemesvid. Marcali, városi sportcsarnok, 18 óra. CSÜTÖRTÖK Kosárlabda Erdőgép Kupa '97 megyei férfi kosárlabda-bajnokság. „A ” csoportos mérkőzés: Anda-Barcs SC-Fiat-Budai Team SE (Kaposvár). Barcs, 18.45 óra. A postás, a rendőr, a villanyszerelő, a sakknagymester, a képkereskedő, az asztalos, a medikus, a patikus, a tanárnő, a tizedes meg a többiek most úton-útfélen, házukban-kertjükben, jártukban-keltükben, széltében-hosszá- ban, álmukban-munkában másról sem beszélnek, mint a Westel 900-ról. Bizonyára Ön is tudja. Hogy az Ericsson GA 318-as és a IMokia 1611-es készülékek - új Westel 900 előfizetéssel együtt - csak nettó 19.900 Ft-ba kerülnek! Ez az ár magáért beszél - akár a SZERVUSZ!, akár az EUROFON díjcsomagot választja. Lépjen velünk kapcsolatba, amíg a készlet tart! uártYa További feltételekről információ az üzletekben és a 06-30/800-000, 06-30/30-30-30, 06-1/265-90-90 http://www.westel900.hu WESTEL Rádiótelefon Kft.: Balaton enyingi elágazás tel.: 06-88/380-644, 06-30/397-900 Keravill: Kaposvár, Bethlen tér 1. (Domus Áruház) tel.: 06-82/314-039, 06-30/414-065 Ofotért: Siófok, Szabadság tér 4. tel.: 06-84/310-912, 06-30/423-670