Somogyi Hírlap, 1997. április (8. évfolyam, 75-100. szám)

1997-04-18 / 90. szám

1997. április 18., péntek SOMOGYI HÍRLAP GAZDASÁG 13 Haladék a Postabanknak A pénzintézetek véd- és dacszövetségben állnak A Postabank további fizetési haladékot kapott a Magyar Nemzeti Banktól. E szerint június 30-ig a Postabank csak tartalékkötelezettségének felét köteles elhelyeznie a jegy­bankban. A határidő lejártával azonban fizetési kötelezett­sége egészének eleget kell tennie. Vízügyi közmunkák. Az Alsó-Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság a munkanélkü­liek közmunka-foglalkozta­tása során tavaly olyan ked­vező tapasztalatokat szer­zett, hogy az idén 107,6 mil­lió forint vissza nem térí­tendő támogatás elnyerésére nyújtott be pályázatot a Közmunka Tanácshoz, s a támogatást meg is kapta. A pénzből április 15. és no­vember 30. között a tervek szerint több mint félezer ál­lásnélkülit foglalkoztatnak. „Privát” veszteség. A másfél éve privatizált Észak-magyarországi Áramszolgáltató Részvény- társaságot nem sikerült gaz­daságossá tennie a német RWS-EVS konzorciumnak; a múlt évet 3,6 milbárdos veszteséggel zárta a cég. A német tulajdonosok közöl­ték: semmiféle szerződésük, záradékolt megállapodásuk nincs a magyar kormánnyal a ráfizetés kompenzálására, hosszú távú fejlesztések ré­vén azonban a jövőben tisz­tes nyereségre számítanak. Bírság a Hungáriának. Gazdasági erőfölénnyel való visszaélés miatt egy­millió forintos bírsággal súj­totta a Hungária Biztosító Rt-t a Gazdasági Verseny- hivatal (GVH) Versenyta­nácsa tegnap. Megállapí­totta, hogy a casco biztosítá­sok körében a Hungária Biz­tosító Rt visszaél erőfölé­nyes piaci helyzetével, ami­kor a hónap első és 15. napja között tett ajánlatok esetében a casco-szerződés létrejötte előtti időszakra ír elő díjfizetést a fogyasztók számára. Gazdásztalálkozó. Ne­gyedszer rendezett gazdász- találkozót az idén Debre­cenben a Balásházy János Mezőgazdasági Szakközép- iskola és a helyi Kölcsey Ferenc Művelődési Köz­pont. A tegnap kezdődött rendezvényen harmincöt ki­állító mutatja be mezőgaz­dasági termékeit. Tegnap a nemzeti agrárprogramról hangzott el előadás. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai .(1 egységre, forintban) Angol font 294,61 Francia frank 31,19 Japán jen (100) 144,15 Német márka 104,91 Olasz líra (1000) 106,58 Osztrák schilling 14,92 Svájci frank 123,35 USA-dollár 181,21 ECU 205,09 Horváth Ferencet, az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet főcsoportfőnökét arról kérdez­tük, ilyen haladék ismeretes-e a nemzetközi pénzvilágban.- Semmi különös nincs a PB-nek adott kedvezményben. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen rohamot csak bizonyos idő múltán lehet „kiheverni”.- Mire elegendő a két és fél hónapos haladék pénzügyi időszámítás szerint?-Éppen arra, hogy a bank „rendezze a sorait”, azaz, hogy talpra álljon. Megítélésem sze­A három és fél éve működő részvénytársaság az érték- és árutőzsdei üzleteket bonyolítja le, az elszámolásokat végzi. Áz értékpapírok közül a részvé­nyek többsége ugyan még nem a Keler közvetítésével kerül új tulajdonosához, ám számuk szépen emelkedik - tájékoztatta lapunkat Lantos Csaba, a rész­vénytársaság igazgatóságának elnöke.- A kisbefektetők csak köz­vetetten állnak velünk kapcso­latban, hisz ők a brókercégeket bízzák meg az üzletkötéssel. Van azonban részadatunk arról, hogy a részvényesek mintegy A fogyasztóvédelmi tanácsadó testület támogatja, hogy békél­tető testületek alakuljanak a vásárlók és a kereskedők kö­zötti viták elsimítására. Abban azonban egyelőre nem tudott megegyezni az ipari, kereske­delmi és idegenforgalmi mi­niszter mellett működő testület a tegnapi első ülésén, hogy miként és milyen összetétel­ben jöjjenek létre ezek a társa­ságok. A fogyasztóvédelmi tanács­adó testület egyik célja egyéb­ként az, hogy segítse a fo­gyasztóvédelmi politika kiala­kítását, a fogyasztóvédelmi rint ennek sikeréhez kétség sem férhet ebben az esetben.- Visszaszerezheti-e a bank elvesztett klienseit?- Néhány hét alatt valószínű­leg. A Postabank saját likvidi­tási tőkéjével, illetve a hazai pénzintézetek szolidaritásával átvészelte a roham napjait. Ez­zel bizonyította működőképes­ségét. A valósághoz az is hoz­zátartozik, hogy azok az ügyfe­lek rohamozták meg a bankfió­kokat, akik nem rendelkeztek megfelelő információval a bank stabilitásáról. ötven százalékát a kisbefekte­tők alkotják, tehát az ő szám­láik is a Keleren futnak keresz­tül. Hogy az üzleti kockázatot csökkentsük, nyilvántartási és elszámolási rendszerünk szinte teljes egészében átalakul, ami minden bizonnyal előnyös helyzetet teremt a kisbefekte­tők, tehát a részvényesek zöme számára. Ennek egyik része lesz a Keler 2000 nemzetközi tenderfelhívásunk, ami a valós idejű kommunikációt tenné le­hetővé. A napokban kibocsá­tandó felhívás milliárdos beru­házást jelent, amelynek kö­testületek hivatali munkáját és a fogyasztóvédelmi területet érintő jogszabályok részletes és megfelelő kidolgozását. Mintegy harminc tagból áll a szervezet, kétharmadukat a különböző érdekképviseletek, egyharmadukat az államigaz­gatás delegálta. Az első ülésen a fogyasztóvédelmi törvény- tervezet már elkészült első va­riációját vitatták meg. A testület első ülésén részt­vevők egyetértettek többek között abban is, hogy az egy­séges szabályozásra szükség van, ám több részletkérdésben további egyeztetések szüksé­-A bankok tehát véd- és dacszövetségben állnak?- Ez nemcsak hazánkban, a világon mindenütt így műkö­dik. A konkurencia ugyanis a veszélyközösségig tart. Ez azt jelenti: ha egy bankról elterjed, hogy nehéz helyzetben van, az átlag betétes rohan a pénzéért, függetlenül attól, melyik pénz­intézetnél tartja azt. Az is ki­számíthatatlan, hogy egy likvid bank meddig likvid. Azaz bárki, bármikor bajba kerülhet, s ezért segítenek egymáson a bankok.- A felügyelet szerint stabili­zálódott a Postabank helyzete?- Biztonságosan működik a bank; aki ott tartja a pénzét, az nyugodtan alhat. (Szalóky) szönhetően a bankok és a bró­kercégek percnyi pontossággal kapnak majd tájékoztatást po­zíciójukról. Ez óriási kihívás nemcsak a Kelemek, hanem hazánknak is, mert a világon csupán 2-3 or­szágban létezik ehhez az elkép­zeléshez hasonló, igényes tech­nológiájú rendszer. A pénzforgalom felgyorsu­lása és bővülése így egymást kiegészítő folyamatok lesznek, s ezután talán nem elképzelhe­tetlen, amiről mostanában sokat hallani, hogy Magyarország Közép-Európa pénzügyi köz­pontja lesz. így kerülhetnek reményeink egyre közelebb az Európa Unióhoz való csatlako­zás tényéhez. (Csernyánszki) gesek. A vitatott kérdések egyike volt a békéltető testüle­tek létrehozása, amelyek egyébként a nyugat-európai országokban jól működnek. A most körvonalazódott tervek szerint egy-egy ilyen testület három tagból, a kama­rák, az önkormányzatok és a társadalmi szervezetek küldöt­teiből állna. Szükség szerint, alkalman­ként hívnák össze a testületet, s azt szeretnék, ha ennek hatá­rozatát a kereskedő végre is hajtaná. A cél ugyanis az, hogy a hosszadalmas bírósági procedúrákat elkerüljék. Milliárdos beruházás a percre pontos tőzsdei nyilvántartásért Elszámolásaink 2000-ben A tőzsdén spekulálnak, a Keleméi pénzt számolnak. A tőzs­dében még mindig van valami misztikusság, míg a Központi Elszámolóház és Értéktár Rt földhöz közeli világ. Feladatuk a vásárlók és kereskedők vitáinak elsimítása Békéltető fogyasztóvédők A VILÁG PIACAIN Növekedőben a búza ára Az Agrograin elemzése sze­rint a nemzetközi gabonapia­cok meghatározója a búza lett. Az előrejelzések ugyanis a búza vetésterületek zöménél erős hideget jelentettek, így a kifagyás veszélye miatt limit mértékű áremelkedés követ­kezett be a legtöbb chicagói jegyzésnél a hét végére. Az európai jegyzésekre is az áremelkedés volt jellemző, elsősorban a dél-európai terü­leteken tapasztalható száraz­ság miatt. Az észak-amerikai búza ára egy hét alatt tonnán­ként 16-20 dollárral, az euró­pai búzáé mintegy 15 dollár­ral emelkedett. Az üzletkötések is az álta­lános erősödést tükrözték. Algéria százezer tonna tetsző­leges származású búzát vásá­rolt tonnánként 183-184 dol­lárért, május-júniusi szállítás­sal, leszállítva, ami 160 dollá­ros kikötői árnak felel meg. A búzáéval ellentétben a kukorica jegyzése csak kis mértékben változott Észak- Amerikában, az árak túl­nyomó részt az előző heti ár­szintek alatt maradtak. A Budapesti Árutőzsdén ismételten emelkedtek a búza­jegyzések, míg a kukorica ára tartott volt. Wágner Katalin _______________HÁZUNK TÁJÁN______________ L egelőre hajtás előtt Közeleg Szent György napja, az állatok kihajtásának ha­gyományos ünnepe. Az addig hátralevő napokban távolítsuk el a legelőkről a rozsdás vas­darabokat, drótokat, amelyek az állatok lábát és emésztő­szerveit veszélyeztetik. Ügyeljünk a pangó vizek le­vezetésére, temessük be a gödröket. Nézzünk körül az itatóhelyeken is, tisztítsuk ki a vályúkat, a környéket szórjuk fel sóderral vagy homokkal. A kihajtással várjunk egy kicsit, ha a fű még alig nő, mert a kevés zöld miatt az ál­lat nagy területet jár be, s a még lágy talajt csúnyán ösz- szetapossa. Az első napokban csak egy-két óra hosszat le­geltessünk, ilyenkor még ott­hon kapjanak takarmányt. A tavaszi legelőre kihajtott juhnyájakban itt is, ott is sán­tító, esetleg térden legelő álla­tokat látni. A félelmetes bü­dössántaság okozza ezt a bajt. A nedves alom, a felázott ta­laj, a sár fellazítja a pártaszél, a csülökhasadék bőrét, s a be­jutó kórokozók gyulladást idéznek elő. Ügyeljünk arra, hogy ha a legelő túl nedves, legalább a hodály legyen száraz, hogy az állat lába megszáradhasson. Az alomra szórt szuperfoszfát szárítja az almot, csökkenti a trágya bomlásakor keletkezett hőt. Hatásos védekezési mód az is, ha az állatokat fertőtle­nítő lábfürdő után engedjük ki a legelőre. Erre a célra jó módszer, ha 2-5 százaléknyi formaiint tartalmazó, sekély medencén hajtjuk át őket. Lengyel Zoltán Jogot kér a Stratosz A Stratégiai és Közszolgál­tató Társaságok Országos Szövetsége (Stratosz) az Ér­dekegyeztető Tanács munka­adói oldalának teljes jogú tag­jává kíván válni. Ezt tűzte ki célul a szervezet III. közgyű­lése, amelyet tegnap tartottak Budapesten. A felvételről már tárgyalásokat folytatnak a szociális partnerekkel, de a munkaadói oldal még nem hozta meg döntését a 10. tag felvételéről. A Stratosz az ÉT tagjaként változtatni szeretne majd azon, hogy az érdekegyeztető fórumon a rövid távú, konflik­tuskezelő szemlélet uralkodik - hangoztatták a közgyűlést követő sajtótájékoztatón a Stratosz vezető tisztségvise­lői. Berényi János elnök, a GYSEV elnök-vezérigazga­tója elmondta: a Stratosz je­lenleg 158 tagvállalatot tömö­rít, amelyek a közszolgáltatás, az infrastruktúra és a közle­kedési ágazatban tevékeny­kednek. Együttes éves árbevé­telük több száz milliárd forint, összesen mintegy félmillió dolgozót foglalkoztatnak. Ennél a vállalatcsoportnál kö­tötték a legtöbb kollektív szerződést. Ezért is méltány­talan, hogy nem vehet részt szervezetük az alappal kap­csolatos döntésekben, miután nem tagja az ÉT-nek. Szeretnénk, ha nemcsak olvasója, hanem ajánlója is lenne a Somo­gyi Hírlapnak. Ezért kéijük, hogy szervezzen ismerősei, barátai kö­rében új előfizetőt lapunknak. Azok között a jelenlegi előfizetők között, akik új megrendelőt szer­veznek a Somogyi Hírlapnak, a Balaton Füszért Kereskedelmi Részvénytársaság vásárlási utal­ványait sorsoljuk ki, amelyet a cég bármelyik áruházában be lehet váltani. A nyertes előfizetők név­sorát lapunk szombati számában közöljük. A sorsolás előtt kézbe­sítőnk az új megrendelőt személye­sen felkeresi. Kéijük előfizetőinket, hogy ha szerveznek új előfizetőt, akkor az itt látható megrendelőlapot kitölt­ve küldjék vissza. A borítékra nem kell bélyeget ragasztani, a postai díjat kiadónk a levél érkezése után kifizeti.--------------------------------------------------------1 M egrendelőlevél a SOMOGYI HÍRLAP előfizetésére 1997..........................-tői E lőfizetési időszak: Előfizetés díja: I | egy hónap 725 Ft I I negyedév 2100 Ft Beszervező előfizető: Név....................................................................... Lakcím:............................................................... Beszervezett előfizető: Név........................................................................ Lakcím:................................................................ A jelenlegi előfizetőink között, akik új előfizetőket szerveznek, e megrendelőlevél beküldésével, aBMATON FÜSZCAT K<ACSH<D<1MI RCSZVCNVTÁRSASÁG által felajánlott vásárlási utalványokat sorso­ljunk ki. Hungary Sasatex Hungary textil nagykereskedelmi cég Rendkívül kedvező árakon közvetlenül az olasz gyártótól lakástextil áruk • nagykereskedelmi lerakatát megnyitottuk, Budapesten az V. kerület Sas utca 5. szám alatt (a Bazilika közelében). Kiskereskedelmi partnerek, viszonteladók, területi képviselők jelentkezését várjuk. Nyitvatartás: hétfőtől péntekig 8-16 óráig. Telefon: 06-1-117-2296 06-1-117-2026 Fax: 06-1-137-3997 Metalloglobus privatizáció Az ÁPV Rt eredményesnek minősítette a Metalloglobus Rt 84,999 százalékos részvény- csomagjára kiírt pályázatot. A cég többségét a döntés nyomán a Metglob Tanácsadó Kft, a bé­csi székhelyű Fermatall Han­delsgesellschaft mbH és a Me- tagonta Nova Kft vásárolhatja meg. A vételár 363,710 millió forint + 860 ezer amerikai dol­lár. A vevő további 150 millió forint készpénzes tőkeemelés végrehajtását vállalta, valamint azt, hogy az ezredfordulóig 8- 900 millió forintos nagyság- rendű tulajdonosi forrástöbble­tet biztosít a társaságnak. A győztes pályázó vállalta a Me- tallochemia gyáregység kör­nyezetvédelmi rehabilitációjá­nak végrehajtását. i

Next

/
Thumbnails
Contents