Somogyi Hírlap, 1997. április (8. évfolyam, 75-100. szám)

1997-04-09 / 82. szám

1997. április 9., szerda SOMOGYI HÍRLAP GAZDASAG 7 * A forint leértékelése határozza meg az energiaszámlánkat A kőolaj és az áram ára Mint az ismeretes, április 1-jétől ismét emelkedtek a villamos- energia-árak. Az Energia Hivatal illetékesétől megtudtuk, a hó végi leolvasásoktól lép életbe az új tarifa, tehát a következő számlán már az emelt árak szerepelnek. Elkelt az ÉMV. A Magyar Befektetési és Vagyonke­zelő Rt valamint a Buda­pesti Vegyiművek Rt „sze­mélyében” új tulajdonosra talált a sajóbábonyi Észak­magyarországi Vegyimű­vek. A vevők vállalták a dolgozók megtartását és a gyár világszínvonalú kor­szerűsítő fejlesztését. Elhulló hulladék. Milli- árdokat dobunk a szemétbe. Hazánkban ugyanis a lakos­sági szilárd hulladéknak mindössze három százalékát hasznosítják, holott 40 szá­zalékát lehetne újra feldol­gozni. Ráadásul az ország 3200 hulladéklerakója közül csak 400 felel meg a köve­telményeknek - hívták fel a figyelmet a környezet­védelmi szakemberek. Munkarend. Egymást kö­vetően négy munkaszüneti nap záija április utolsó he­tét. A munkaügyi miniszter rendelete szerint ugyanis - május elsejét követően - május 2-a is pihenőnap lesz. E pénteki nap helyett az áp­rilis 26-ai szombaton kell majd dolgozni. A módosítás minden munkáltatóra, köz- igazgatási szervezetre vo­natkozik. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 291,43 Francia frank 31,12 Japán jen (100) 142,21 Német márka 104,72 Olasz líra (1000) 106,25 Osztrák schilling 14,88 Svájci frank 121,79 USA-dollár 179,53 ECU 204,74 , t ' f Hogy mi az áremelés oka, s ho­gyan oszlik meg a tarifacsopor­tok között ez az átlagosan 3,4 százalékos áremelkedés, erről Nagy Dánielt, az Energia Hiva­tal munkatársát kérdeztük.- Az áremelésre azért került sor, mert a forint leértékelődött, de az energiaforrás, azaz a kő­olaj világpiaci ára változatlan maradt. A csúszóárfolyam ha­vonta 1,2 százalékos leértéke­lést jelent, negyedévi mértéke tehát 3,6 százalék, s ezt vettük alapszorzószámnak. Az átlag azért kevesebb en­nél, mert a filléreknél a kerekí­- Helytálló a Metész értesü­lése? - érdeklődtünk Rednágel Jenőtől, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes állam­titkárától.- Nem az - hangzott a válasz. Nincs szó semmiféle több ezer tonnás import engedélyezéséről. Már csak azért sem, mert az im­portkereteket nem a miniszté­rium, hanem a GATT-szabályok (a nemzetközi vámtarifa- és ke­reskedelmi egyezmény) vala­tés szabályainak megfelelően jártunk el, s állapítottuk meg az új díjakat. A lakossági tarifák 3,2-3,7, míg a nem lakosságiak 3,6-3,7 százalékkal nőttek en­nek megfelelően.- A pénzügyminiszter sze­rint csökken a forint leértéke­lésének mértéke. A következő emelés tükrözni fogja ezt a tendenciát?- Természetesen, hiszen mindig követjük a csúszóár­folyam mozgását. így ha ke­vésbé értéktelenedik a forint a továbbiakban, akkor az ener­giaárak is kevésbé nőnek majd. mint az EU-val kötött szerződé­sek határozzák meg. Ezek értel­mében évente 20-20 ezer tonna sertés- és marhahús behozatalára vonatkozik a kölcsönösségi, kedvezményes 15-20 százalé­kos vámtarifa. Ezen felül már csak a belföldi piac védelmében megállapított magasabb vámté­telekkel lehet szó behozatalról, s így egyetlen kilogramm hús sem jön az országba. A nemzetközi egyezmények szerint egyébként- Ez már csak azért is indo­kolt lenne, mert az elektro- mosáram-termelés felét az atomerőmű adja, egynegyedét pedig a szénerőművek, s ezek köztudottan nem használnak kőolajat. Hogyan változnak konkrétan a díjak?-A lakossági tarifák nappal a 0-600 kWh/éves fogyasztás­nál 11,20 forintról 11,60-ra emelkednek. A 600-3600-as kategóriában 13,40 helyett 13,90, míg az e feletti fogyasz­tás 15,50-ről 16,00 forintra emelkedett. Éjszaka 0-2400 kWh/évre 5,90 helyett 6,10 fo­rintot, 2400-12 000 kWh/év között 6,20 helyett 6,40-et kell fizetni, s e felett 6,60-ról 6,80 forintra változtak a villamos- áram-díjak. Szalóky Eszter az import nagyságrendjét kizáró­lag a megállapodásokban rögzí­tett magasabb védővámokkal korlátozhatjuk. Természetesen ha súlyos ellátási hiány lépne fel, a minisztérium kezdeményez­hetné a kedvezményes vámkeret megnövelését. Ilyen eset utoljára 1989-90-ben fordult elő, de ak­kor is csak minimális mennyi­ségre adtunk 15 százalékos vámkedvezményt. Ami a fertő- zöttségi veszélyt illeti: minden szállítmány szigorú ellenőrzésen megy át - már indításakor. Erre is kölcsönösségi alapon elfoga­dott szabályok vonatkoznak. A határállomásokon pedig újabb, szúrópróbaszerű egészségügyi vizsgálatok következnek. Németh Zsuzsa A földművelésügyi tárca cáfolja a marhabehozatalról szóló híreket Nincs veszélyben a húspiac A Mezőgazdasági Termelők Érdekvédelmi Szövetségének tu­domására jutott, hogy az FM 7400 tonna hús, főként marhahús behozatalára adott engedélyt - jelentette ki Zsikla Győző, a szövetség alelnöke. Hozzátette: ekkora mennyiség veszélyezteti a hazai termékek eladhatóságát s ugyanakkor semmi garancia nincs arra, hogy a Nyugat-Európából érkező szállítmányban nincs fertőzött tétel. Kevés eső, fenyegető fagy Az eső hiánya nagyobb gondot okoz jelenleg a me­zőgazdaságnak, mint a hi­degre fordult időjárás. A kora tavaszi munkák szem­pontjából viszont jó ez a csa­padékmentes időszak, mert a gazdálkodók pótolhatták az elmaradt szántásokat, és jól tudtak haladni a vetések talaj­előkészítési munkálataival is - tudtuk meg Bállá Istvántól, a Földművelésügyi Miniszté­rium főosztályvezetőjétől. A szaktárca illetékese el­mondta: az utóbbi napok hi­deg-szeles időjárása sok he­lyütt okozott gondot. A viha­ros erejű szél az ország ho­mokos területein, mint pél­dául Bács-Kiskun megyében a friss tavaszi vetésekből ki­sodorta a vetőmagot, vagy el­lenkezőleg, úgy betemette azt, hogy félő, nem fog ki­kelni. A szél miatt fel kellett függeszteni a permetezést, a búza aktuális gyomirtását is. A virágzásuk teljében lévő barack- és cseresznyefákra a hét eleji hirtelen lehűlés jelent veszélyt. Ha a mínusz 4-6 fo­kos hideg eléri a lombkorona magasságát, károsodhat a vi­rágzat, s ez kedvezőtlen ha­tással lehet az idei termésre. Gondot jelent az is, hogy hi­degben nem repülnek a be­porzó rovarok, így hiányos lehet a termés. Az őszi vetésű kalászosok szépen fejlődnek. Az utóbbi hetek hidegebb idő­járása inkább használt, mint ártott a szántóföldi kultúrák­nak. Most a csapadék kellene. A tavaszi állapotminősítés alapján a vetések 30 száza­lékkal jobb képet mutatnak, mint tavaly ilyenkor. U. G. Alapítvány vállalkozókért A kormány a kis- és közép- vállalkozások gazdasági helyzetén kíván javítani a vállalkozások működését be­folyásoló szabályozók kedve­zőbbé tételével, új intézmé­nyek létrehozásával. A Magyar Vállalkozásfejlesz­tési Alapítvány - a kormány szándékával összhangban - programot dolgozott ki a vál­lalkozásokat segítő támogatá­sok és pénzügyi források ösz- szehangolására, és egy haté­kony információs rendszer felállítására. Jákli Péter, az alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta: az a céljuk, hogy a kis- és középvállalko­zók egy helyen, az MVA fő­városi és megyei irodáiban hozzájuthassanak a tervezett beruházás, fejlesztés megva­lósításához szükséges összes információhoz. Szakembereik segítenek a vállalkozóknak az üzleti terv elkészítésében, a projektek kidolgozásában, és figyelmeztetnek a pályázatok benyújtásának határidejére is. Erre annál is inkább szükség van, mivel a pénzintézetek, a befektetők csak üzleti alapon finanszíroznak programokat, és elválj ák, hogy kellőképpen kimunkált, a gazdaságosságot bizonyító, kellő biztosítékkal rendelkező üzleti tervek ké­szüljenek. (Újvári) Az LB-Knauf Colorex színezővakolatai az ezerszínű tavasz üde színfoltjai ■ díszítik és védik a házat ■ víztaszító tulajdonságúnk, páraáteresztők, lélegzők ■ 82 divatos színben kaphatók ■ színtartók, hosszú élettartalmúak • További információ: Lasselsberger - Knauf Kft. 8202 Veszprém, Házgyári út 9. Pf. 723 Tel.: (88) 429-827; Fax: (88) 429-687 LASSElSBmíR-kMUfKFr. .... A VILLÁS vízszigetelő-rendszer á nedvesség elleni hadviselés szakértője. A Láthatatlan Légió a házfalak, lapos- és magastetők, ipari épületek, pincék vízszigeteléséhez egyaránt bevethető Alkalmazkodik minden terepviszonyhoz és feltartóztatja a nedvesség rohamának hullámait. Adja ki a parancsot:

Next

/
Thumbnails
Contents