Somogyi Hírlap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-01 / 51. szám
8 SOMOGYI HÍRLAP GAZDASÁG 1997. március 1., szombat Irtó nagy siker ••• A Bábolna Környezetbiológiai Központ egyike azon vállalatoknak, amelyek elnyerték az ISO 900Í minőségbiztosítási rendszer működtetéséről szóló tanúsítványt. E dokumentum garantálja, hogy egy-egy termék vagy szolgáltatás megfelel a követelményeknek. Bajomi Dániel, a Bábolna Bio ügyvezető igazgatója a szakmai elismerés kapcsán elmondta lapunknak: a vállalat évtizedek óta a kártevőktől mentes tiszta környezet kialakítására törekszik, a legkorszerűbb, a környezet számára legkevésbé ártalmas anyagok és eljárások használatával. A vállalat például az elmúlt 25 évben 525 négyzetkilométeren 226 ezer objektumot patkánymentesített. Ennek köszönhető többek között, hogy Budapest az egyetlen olyan világváros, ahol a patkányok sem gazdasági sem közegészségügyi károkat nem okoznak. Ugyancsak a bábolnai szakemberek munkájának köszönhető, hogy 145 ezer lakótelepi panellakásból és 110 ezer négyzetméter alapterületű élelmiszeripari üzemből, egészségügyi és szociális intézményből száműzték véglegesen a csótányokat. A Bábolna Bio a kártevők elleni szerekből bős választékot kínál a hazai fogyasztóknak, de félkész- és késztermékeiket külföldön is szívesen használják. Az elmúlt években megötszörözték kivitelüket, zömmel a gazdaságilag fejlett országokban. (Újvári) Közös fejlesztésekről is döntöttek Kutas gázra pályázik Közös fejlesztések, s települési elképzelések támogatásáról is döntött tegnapi nagyatádi ülésén a Rinya menti Területfejlesztési Önkormányzati társulás. A környező települések már készülnek a megyei területfejlesztési bizottság pályázatára, ahol támogatást lehet nyerni a fontosabb fejlesztésekhez. Mint az ülés után azt Ormai István, a társulás elnöke elmondta: Beleg egészséges ivóvizet szeretne biztosítani lakóinak, Kutason a gázprogramba fognának, ha kellő támogatást kapnak, Rinyaszent- királyon pedig ismét készülnek, s éppen ezért újból pályáznak segítségért, az életveszélyessé vált, lezárt híd felújítására. Nagyatád idei pályázata az iparterület kialakítására szól majd. Ezt a környékbeli önkormányzatok is szorgalmazzák, mert ezáltal a város ajánlható lesz a befektetőknek, a megfelelő infrastruktúrával munkahelyek létesíthetők, s ez nemcsak nagyatádi érdek, hanem ugyanúgy fontos a lábodi- aknak, a kutasiaknak, a belegi- eknek, mint a somogyszobiak- nak vagy a háromfaiaknak. Több településen korszerűsíteni szeretnék a közvilágítást, s a turisztika gyakorlati fejlesztését is meg akarják kezdeni. Döntöttek arról a társulás tagjai, hogy Nagyatádon megteremtik a hétvégi fogorvosi készenléti szolgálat feltételeit. Április elsejétől minden szombaton, vasárnap és hétvégén lesz elérhető fogorvos a városban. Megállapodtak abban is, hogy a nagyatádi Tourinform-irodát közösen működtetik majd. N. J. Távoktatott közgazdászok Távoktatással képeznek közgazdászokat úgy, hogy beszámítják a korábban megszerzett ismereteket, s ezzel jelentős idő- és költségmegtakarítás érhető el. — A diplomához jutás e módját az az együttműködési megállapodást teszi lehetővé, amelyet a győri Széchenyi István főiskola és a Penta Unió oktatási centrum kötött — mondta Bíró Jánosáé, kaposvári irodavezető. — A centrum rendelkezik a legnagyobb saját hálózattal a pénzügyi-számviteli szakképzés területén. A hallgatók távoktatása azt jelenti, hogy a felkészülés nincs időhöz kötve, a program résztvevőinek nem kell órákra járniuk. A távoktatás a munka melletti tanulás ideális formája, hiszen a konzultációkra szombatonként kerül sor. A pécsi konzultációs központ a térségben lakó hallgatók részére biztosítanak kedvező feltételeket. Felvételi mentességet kapnak, akik a Penta Uniónál mérlegképes könyvelői, vagy pénzügyi tanácsadói szakképzettséget szereztek. A távoktatásban a képzés kreditrendszerre épül. A kreditpont a tantervben szereplő kötelező, kötelezően és szabadon választható tárgyakra fordítandó munkamennyiség relatív mérőszáma. Egy szemeszter kre- ditpontszáma 30. A képzés során a diploma elkészítésével együtt 210 kreditpontra van szükség. Jelentkezni a felvételi tájékoztatóban megjelent adatlapokon lehet. L. J. Póterőmű. Gyorsindítású gázturbinás erőmű építését tervezi a Magyar Villamosművek a borsodi Sajó- szöged község határában. A 100 megawatt teljesítményű létesítmény a biztonsági tartalék szerepét tölti majd be: ha a villamosenergia-ellá- tásban üzemzavar keletkezik, a hiányzó teljesítmény pótlására automatikusan belép az új termelő egység. Üzlet az üzleti turizmus. Tavaly 212 nemzetközi konferenciát rendeztek hazánkban. Az Idegenforgalmi Bizottság szerint azonban nincsenek kellően kihasználva az üzleti turizmusban rejlő lehetőségek. A testület szakmai csoportot hoz létre az idegenforgalom e rendkívül gazdaságos ágazata fejlesztési programjának kidolgozására. Változások a VOSZ-ban. A Vállalkozók Országos Szövetségének mai közgyűlésén személyi kérdések is napirendre kerülnek. A társelnöki poszton várhatóan Arató Andrást Demján Sándor, Atyánszki Györgyöt Pongrácz Antal, Botos Miklóst Pálffi Gábor váltja föl. Szélcsend a tőzsdén Meglehetősen csendes kereskedés jellemezte a héten a Budapesti Értéktőzsde részvényszekcióját. Az árak általában stagnáltak és többnyire csak kisebb üzletkötések voltak. A forgalom összértéke a hét egyes napjain nem haladta meg a kétmilliárd forintot. Csupán azoknak a papíroknak az árfolyama emelkedett, amelyek - mint például a gyógyszergyári részvények - a múlt héten a többi papírhoz képest gyengébben szerepeltek. A hét elején emelkedett a Richter Gedeon részvényeinek ára, s kedden elérte tőzsdei életének rekordárát, a 12 600 forintot, majd visszaesett és 12 020 forinton zárt. Az Egis-papírok ára a hét elején enyhén emelkedett, de utóbb 11 000 forintról 10 400 forintra ment vissza. Az MNB hivatalos valutaárfolyamai (1 egységre, forintban) (középárfolyamok) Angol font 284,55 Görög drachma (100) 66,49 Német márka 103,95 Olasz líra (1000) 104,48 Osztrák schilling 14,78 Spanyol peseta (100) 122,55 USA-dollár 175,81 Ma és vasárnap is nyitva tartanak Postabank: áll a bál Pénzre és tájékoztatásra várók a kaposvári Postabank előtt fotó: király j. Béla (Folytatás az 1. oldalról) — Féltem a pénzem, azért kiváltom — mondta a Postabank előtt sorban álló osztopáni Steiner János. A rádióban ugyan azt mondták a pénzügyi vezetők, hogy nincs baj, de egyből beugrott a régi mondás: gond lehet, ha valamit ennyire cáfolnak az illetékesek. A család összespórolt pénzét kiveszem. Nemrég tettem be, így minimális lesz a kamatveszteség. A mellette álló középkorú jutái férfi azt mondta: nagyon megijedt, amikor a rádióban meghallotta a hírt. Azonnal Kaposvárra jött, mivel nem akarta, hogy elússzon a pénze. A mai bizonytalan világban bosszantó, hogy a kisemberekkel „szórakoznak”. Szerinte az teszi jól, aki valamelyik nyugati bankban fialtatja pénzét. Türelmesen várt a sorára a memyei Pósa Tihamér. Felesége fizetését ebbe a pénzintézetbe utalják, s otthon úgy gondolták, inkább kiveszik. — Ebben az országban már nem lehet semmin csodálkozni, bármi előfordulhat. Egyik napról a másikra akármelyik bank bajba kerülhet. Nyilván nem véletlenül röppent fel a mostani hír. Elképzelhető az is, hogy itt minden rendben van. De jogosan felmerül a kérdés: mi van akkor, ha mégis gond van? A somogyjádi Balta Józsefnek munkatársai szóltak. A fiatalember azonnal jött, mert úgy gondolta, manapság minden megtörténhet, az utóbbi idők bankbotrányai az embereket joggal idegesíthetik. Ám az is nyilvánvaló, hogy az érdekeltek előbb-utóbb pénzükhöz jutnak. Csak az a kérdés, hogy mikor. A kaposvári Jó Lászlót nagyon meglepte a hatalmas tömeg: amikor bejött, azt hitte, hogy rosszul lát. Ő csak egy szokásos ügyletet kívánt elintézni. Néhány méterrel arrébb egy idős férfi azt mondta: Budapestről telefonált a rokona, s az ő tanácsára ment a bankba. A Ferenczy Europress megpróbált érdeklődni a bank osztrák részvényeseinél, ám ők elzárkóztak a tájékoztatás elől. Bácskai Tamás közgazdász professzor véleménye szerint valóban nem kell aggódniuk azoknak a magánszemélyeknek, akik pénzüket a Postabankban helyezték el. Ami a Postabank esetleges csődjét illeti, azt is kizártnak tartja a neves közgazdász. Mint elmondta, négy oka is van az optimizmusra, annak ellenére, hogy a bank menedzsmentjét maga sem tartja túl sikeresnek. Nem bukhat el a bank, mert a veszteségei az elfogadható szint alatt maradtak, nincs kezelhetetlenül nagy kétes követelésük. Másodszor azért nem mehet csődbe, mert ezt nem engedhetik meg maguknak a tulajdonosok, mindenekelőtt a külföldi részvényesek, akiket egy magyarországi kudarc valószínűleg a saját hazájukban is tönkretenne. Harmadszor azért sem bukhat el, mert a hazai nagybankok szükség esetén a segítségére sietnek majd: senki sem kíván most egy újabb látványos bankcsődhöz asszisztálni Magyarországon. Negyedszer pedig azért, mert Princz Gábor bankjának megmentéséért a politikusok is mindent megtennének. Ők az elmúlt hét évben annyiszor fordultak már a banlchoz, és Princz sosem utasította el sem a jobb-, sem a baloldali udvarlóit. Ha eljön az ideje, bizonyára törleszteni fognak a maguk módján. A POSTABANK JELLEMZŐ MUTATÓI (AZ ÉV DECEMBER 31. NAPJÁN, MILLIÓ FORINT) 1993 1994 1995 Szavatoló tőke 8018 9 154 22 444 Alaptőke 6 505 6 505 16 450 Általános tartalék 1 475 2 532 3 418 Céltartalék 3 188 4 632 5 828 Mérlegfőösszeg 168 085 200 722 269 632 Tőkemegfelelési mutató (%) 5,36 6,78 12,64 Nyereség: adózás előtti 2 402 2 795 2 832 adózott 1 566 1 871 2 237 Osztalék az adózott nyereség %-ában 41,95 36,13 43,50 Létszám (fő) 1 472 1 619 2 173 PIACI KÖRKÉP Kaposvár Siófok Nagyatád Marcali Burgonya 18-20 20-30 30 20-35 Káposzta 30-35 28 30 40 Paprika 30-120/db — 600-700 60-120/db Paradicsom 280-350 350 350 400-500 Uborka 350 400 380 400-500 Zöldség 60 70 100 80 Tojás 12 16-17 15 16 Sampinyon 180-250 280 300 200 Hagyma 35-45 50-60 25-50 50 Banán 180 190 180-200 200 Alma 40-100 60-80 40-80 60-80 Karfiol 300 260 160 250 Saláta 40-60 60-70 50 70 Kelkáposzta 70-90 90 100 80 Karaláb 100/kg 70 40/db — Mák 400 — 400 — Dió 500-550 — 550-600 — Savanyúkáposzta 80-100 90 90-100 110 FELVÁSÁRLÁSI ÁRAK ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS Kaposvár, Éden kereskedés Vitái 96 Bt paprika 30-70 Ft/db 25-80 Ft/db paradicsom 150-200 200-260 káposzta 13-15 12-16 burgonya 10-12 10-12 v. hagyma 25-30 38-40 tojás 12-13 12.5-13 alma 40-70 45-65 körte 70-110 100-120 sav. káposzta 50 50 4V A múlt héthez képest ■ A múlt héthez képest /fw A mú,t héthez képest változatlan ár csökkent az ár 1 nőt az ár Felvásárlók Árak: Ft/kg sertés marha növendék seieit juh nagyüzemi háztáji marha borjú 1 1 Kapos Ternero Kft /fS215 ^180 ^130-135 ^180 ^130-135 Tab, Kaveczki Kft- £ ^ 180 (95-130 kg) :150 (130-180 kg) ; 130 (180 felett) Kaposvár Plnl Hungary nagytermelői sertés 105-135 kg 200 Ft alapár + 1-10% min. felár + 12% áfa ^.kistermelői sertés 105-135 kg 170 Ft alapár + 5-30 Ft/kg min.felár +7% komp. felár YV 135-150 170+ 7% komp. felár nagysúlyú 150 felett 165+ 7% komp. felár nagysúlyú és TF DAEWOO SZENZÁCIÓ!!!! Érvényes visszavonásig! 0 kamatmentes hitel már 50% befizetéstől!!!! • 1996 évi változatlan árak!!! • legkedvezőbb pénzügyi lízing és hitlekonstrukciók! 0 készpénzfizetés esetén árkedvezmény!!! 0 óriási flottakedvezmények! 0 Taxisoknak, állami intézményeknek, orvosoknak és egészségügyi intézményeknek, gépjármű oktatóknak és autókölcsönzőknek további kedvezmények!!!!!!!!!! +1 év ingyen CASCO NE FELEDJE! Ma nálunk készpénzért olcsóbban juthat új autójához mint 1996-ban! AVI A ,0. 6,6 tonna össztömegű tehergépkocsi alvázak 2 420 000 Ft+AFA-tól Alumínium platók 335 000 Ft+ÁFA-tól Új műszaki tartalom + új minőség = AVIA DAEWOO AUTÓ KAPOSVÁR Kaposvár, Füredi u. 180. T+F: 82/314-115 (42668)