Somogyi Hírlap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-04 / 53. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP SOMOGYI TAJAK 1997. március 4., kedd Bedegkércsak Tengődre vár A bedegkéri képviselő-testület foglalkozik a körjegyzőség alakításának gondolatával - mondta Agyik Lajos polgármester. A legutóbbi ülésen is felajánlottuk Skerlecz László jegyzőnek: tájékoztassa a tengődi testületet, hogy tárgyalnánk velük a körjegyzőség létrehozásáról. . - Az állami támogatás egyre kevesebb - mondta Ágyik Lajos bedegkéri polgármester ha a helyzet rákény- szerít, megtesszük a körjegyzőség létrehozásával kapcsolatos lépéseket. Szeretnénk, ha a körjegyzőség központja nálunk lenne, de csak a tárgyalások dönthetik el, hogy végül is hol legyen. A körjegyzőség létrehozása az idén már nem lehetséges, a két önkormányzat megállapodása esetén is már fél évvel korábban be kell jelenteni ezt a megyei köz- igazgatási hivatalnak.- A bedegkéri önkormányzatunk idei költségvetését már elfogadtuk, tehát legkorábban jövőre, január 1-jétől működhetne a körjegyzőség. Ha a két település képviselő-testülete úgy dönt, akkor azt június végéig be kell jelenteni. Az intézményeink fenntartása minden évben nehezebb, kevesebb az iskolás gyerek is. Egy esetleges iskolafenntartó társulás létrehozását is fontolgatjuk. Ha a két falu képviselő- testületének sikerülne megegyezni, Agyik Lajos szerint biztosabb lenne az iskolai oktatás is. Iskolabusszal szállíthatnák a gyerekek egy csoportját Tengődre, illetve Bedegkérre. így nagyobb létszámú osztályok lennének, de az utazás gondjait leszámítva emelhetnék a képzés színvonalát. Bedegkéren a körjegyzőség létrehozására más település egyelőre nem került szóba. (Krutek) Kútba esett körjegyzőség, költségvetés és az elvetett javaslat Elbocsátások Nágocson Visszalépett a zicsi képviselő-testület: mégsem alakít körjegyzőséget Nágoccsal. A döntésről már értesítették a nágocsi polgár- mesteri hivatalt is. Zics ugyanis korábban fölajánlotta a körjegyzőség alapítását, úgy, hogy a körjegyzőség Zicsben működne. Nágocson a képviselők most úgy vélekednek: más községgel, például Andoccsal sem zárják ki a körjegyzőség megalakítását. Bajkó László nágocsi jegyző elmondta: a nágocsi és a zicsi képviselők együttes ülésén a két önkormányzat intézményfenntartó társulást hozott létre a nágocsi általános iskola és óvoda működtetésére. Elfogadták az iskola költségvetését is, hogy beépíthessék az önkormányzati költségvetési rendeletbe. A nágocsi képviselők döntöttek arról is, hogy az önkormányzat szeptembertől két pedagógust elbocsát, illetve a megszűnő napközis pedagógusi állást nem fogják betölteni. Ugyancsak csökkentik a polgármesteri hivatal dolgozóinak létszámát, itt is két személy munkaviszonyát szüntetik meg. — Ez utóbbi döntés következménye, hogy a hivatalban gondok lesznek — mondta Bajkó László jegyző. — A munkatársakat és a munkát nem lehet úgy elosztani, hogy összeférhetetlenség ne alakuljon ki. Ezzel veszélybe került a reorganizációs program, ugyanis a gyereklétszám csökkenésével további pedagóguselbocsátás is várható. A képviselők ugyanis elutasították azt a javaslatot, hogy most legyen nagyobb arányú elbocsátás az iskolánál, és a megtakarítás ötven százalékát fektessék majd a? oktatás fejlesztésére. (Krutek) Gondok között a gazda; félszáz tehén a torvaji dombokon Kényszerpályán szakértelemmel A friss házitejnél nincs jobb - állítja Tikkel Imre fotó: kovács Villanypásztor védi a teheneket és borjakat a torvaji dombokon. Tikkel Imre tanyáját járjuk. A gazda szerint tisztességes ár és piaci viszonyok kellenének, hogy normális üzleti kapcsolatok alakuljanak ki. Állítja: a magyar mezőgazdaságot nem támogatni, hanem segíteni kell; hagyni a gazdákat dolgozni, boldogulni... — Nyolc éve kezdtem, kistermelőként. Előtte a tabi Béke tsz-ben dolgoztam. A feleségem munkaviszonya megszűnt a Videotonnál, elhatároztuk, hogy állattartással foglalkozunk. A szüleim is parasztemberek voltak, és állatot tartottak. Én csak a hagyományokat ápolom. A kistermeléssel kényszerpályára kerültünk: a gépi beruházásokhoz hiteleket vettünk fel. Az induláshoz 300 ezer forint újrakezdési hitelt, majd további 1,8 millió forint kölcsönt. Az állatállomány fokozatosan fejlődött. Amikor néhány éve a gazdák felszámolták a tehénállományt, én növeltem, hogy gazdaságos legyen a tartás, a tejtermelés. A tamási Dámtej kft-vel van termelési szerződésem, ők viszik el a tejet, naponta 300 litert. A kezdéskor csak négy tehenünk volt, ma már 24 adja a tejet. Három vemhes üsző, egy fedező bika, illetve 23 borjú az állomány. A tejet eladni most sem egyszerű: a 3,8-4,0 százalékos zsírtartalmúért 18 és 33 forint között fizetnek. A boltban a lefölözött tejért pedig 75-80 forintot kémek... Most annak is örülünk, hogy elviszik a jó minőségű tejet. A túlélésre koncentrálunk, s arra, hogy megéljünk a jég hátán is. Azt vallom, hogy aki már megízlelte a gazdálkodást, az ne adja föl. Ám aki ezután kíván vállalkozni, az jól gondolja meg: mostanában farkastörvények uralkodnak, mindenki csak a pénzt hajtja, a problémák megoldásához ritkán kapunk segítséget. A különféle szorítások (adó, tb, egyéb) pedig csaknem teljesen ellehetetlenítik a falusi gazdálkodókat. Tikkel Imre a feleségével harminc hektáron gazdálkodik; a szabadban 51 szarvasmarhát tart. Valamennyi holstein-fríz. Az állatokat télen-nyáron a ház mögötti domboldalon tartják. Krutek József John Deere, Valmet traktorokkal, pótkocsis szerelvénnyel mintegy ötven gazda tüntetett tegnap Som és Daránypuszta között, a daránypusztai elágazónál. Ott vQlt Barkóczy Gellért országgyűlési képviselő (FKGP) is. „Itt a helyem a földijeim között” - mondta az FKGP megyei elnöke a félpályás útelzárásnál. A forgalmat 31 géppel lassították a Kányából, Tengődről, Zaláról, Tabról, Bábonymegyer- ről, Torvajról, Somból, Ságvár- ról és Iregszemcséről jöttek. Azt hangoztatták: azért tüntetnek, hogy csökkenjenek az adóterhek, a termelők kapjanak nagyobb állami támogatást. Lakos János, a tüntetés szervezője szerint sok termelő él a létminimumon, és hátrányban van a szövetkezetekkel szemben. Délután elfogadták azt a petíciót, amelyet a Földtulajdonosok Országos Érdekvédelmi Egyesületének a küldöttei hoztak a helyszínre. Ez kifejti: a mezőgazda- sági vállalkozók, a földtulajdonosok és a demonstrációt támogató érdekképviselet forgalom- korlátozással hívják fel a figyelmet a kormány mezőgazdaságot ellehetetlenítő politikájára. A tüntetés délután öt órakor ért véget. (Krutek) Somogyegres évi nyolc és fél millió forintja A somogyegresi önkormányzat 8,5 millió forint bevétellel, valamint kiadással készítette el idei költségvetési tervét. Fejlesztésre, felújításra nem futja a falunak. Mivel a faluban nincsenek intézmények, az önkormányzat költségvetése hiánnyal sem számolt. Az év közi árváltozások miatt azonban valószínű, hogy módosítani kell a somogymeggyesi költségvetést. Már iparűzési adót is kivetettek Tengődön Március 1-jével bevezette a vállalkozók iparűzési adóját a tengődi önkormányzat is - a múlt hónapban döntött így a képviselő-testület. Erre az adóalap egy százalékát kell fizetni. A mezőgazdasági vállalkozók és a lakossági szolgáltatást végző kisiparosok azonban kedvezményt kapnak. Tengődön több mint tíz vállalkozás működik, s tőlük az önkormányzat erre az évre mintegy 300 ezer forint iparűzési adóra számít. A helyi döntéshozók - figyelembe véve a lakosság összetételét és a szociális helyzetét - elvetette a lakossági kommunális adó bevezetését. Rendszeresen szállítják Zicsből is a szemetet A nágocsi jegyző megkereste a tabi gameszt, hogy vállalja a háztartási szemét elszállítását Andocsról, Nágocsról, Zicsből és Miklósiból. Október 15-e és április 15-e között kéthetente, nyaranta pedig hetente végeznék a szemétgyűjtést, amely összesen 1090 háztartást érintene. A tabi képviselő-testület egyetértett azzal, hogy a gamesz bérmunkában elvégezze a négy település szemetének elszállítását, viszont az volt a feltétele, hogy ez a hulladék a tabi telepre nem szállítható. A négy falu szemetének elhelyezéséről a helyi önkormányzatoknak kell gondoskodni. Nőtt a lopások száma Kányán és környékén Kányában nőtt a lopások száma; ezért valamennyi családhoz levelet küldött a községi polgármesteri hivatal. Árra kérték a lakosokat, hogy figyeljék az ismeretlen, gyanús gépjárművek mozgását, illetve írják föl rendszámukat, hogy szükség esetén ezzel is segíthessék a rendőrség munkáját. Az együttműködéstől azt várják a falu vezetői, hogy így eredményesebb lesz a felderítés, és csökken majd a lopások száma Kánya környékén. Csontritkulás-szűrést tartottak Bedegkéren Csontritkulás-vizsgálatot végzett Bedegkéren dr. Fülöp Zoltán siófoki szakorvos. Csaknem félszázan - negyven és hatvanöt év közöttiek - vettek részt ezen. A vizsgálat személyenként ötszáz forintba került, mivel az önkormányzat 26 ezer, a helyi mező- gazdasági szövetkezet pedig 20 ezer forinttal támogatta elvégzését. Az orvos három-négy lakosnál állapított meg előrehaladott csontritkulást, öt-hatnál pedig ennek kezdődő folyamatát. Megkezdték a kaptárak sorozatgyártását Megkezdték az NB-24-es keretes méhkaptárak gyártását a Levendula bt tabi üzemében, s február végéig több mint ötven darabot készítettek. Emellett rakodókaptár-elemeket, fiókokat és keretléceket is készítettek. Másfél hónap alatt 700 ezer forint értékű terméket gyártottak. Erre a hónapra már több mint egymillió forint értékű megrendelést kapott a betéti társaság. Képünkön: Nagy József kaptárt állít össze fotó: kovács tibor Százötven család igénye, ráfizetéses földek Segítség Somogyacsán Szakály Ferenc a szorosadi Koppányvölgye Mezőgazda- sági Szövetkezet egyik háztáji iizemágvezetője; hozzá tartozik Somogyacsa, Gerezd- és Bonnyapuszta zártkerti és a házak körüli földek művelésének megszervezése.- A szántást és a talaj előkészítést sokan igénylik, és a vetést is - mondta Szakály Ferenc. - Amikor annak van ideje, a termény betakarításának irányítását is végzem, ez teszi ki a munkám zömét. Nagy figyelmet, szervezést kíván ez; többnyire idős embereknek végzünk szolgáltatást, és befolyásolja az időjárás, a gépek állapota is. Az utóbbi időben egyre nehezebb feladat ez - tudtuk meg. Idősebb a lakosság, amely már nem tud dolgozni, és csökkent a gépállomány is. Az a szerencse, hogy ma már többen rendelkeznek kisebb mezőgazdasági gépekkel a falvakban, akik leveszik a szövetkezet válláról ezt a gondot.- Mintegy 150 család háromszáz holdnyi földjének a megmunkálásáért, a termények betakarításáért felelek - mondta Szakály Ferenc. - A zártkerti földek azonban ma már kevésbé termelik meg a ráfordítási költséget, magas az üzemanyag és a vetőmag ára, így egyre több a parlagon hagyott föld. K. J. Két lóval a lullai határban Három hektáron gazdálkodom; szükség van Hajnal és Csinos, a két hidegvérű ló munkájára - mondta Balassa József, Lulla határában. A trágyát hordta ki a földre. Egyre nehezebb a megélhetés - panaszolta a rokkant- nyugdíjas férfi; a feleségét is ötven százalékra rokkantosították le. Öt gyermeke és hat unokája van. Ä családban hármójuknak van bevétele, ez mindössze havi 18 ezer forint.- Ahogy az időjárás engedi, megfogasolom az őszi vetésű gabonát. Aztán jönnek az egyéb paraszti munkák. Csak bírjuk egészséggel! Itt ez a csikó, ezt is megtartom. Áprilisban pedig bővítem az állományt. Persze, mindent az dönt el, hogy mit engednek meg az anyagiak. Balassa József: - Ezek a lovak a segítőtársaim fotó: kovács Hajnal, a kanca hatéves, Csi- forint. Ezek a gazda legjobb se- nos pedig húszhónapos. A két gítőtársai. És Remény, a kisiónak az ára mintegy 400 ezer csikó már nyolchónapos. K. J. Bábonymegyer igyekvő gazdái Növényvédelmi előadást tartottak a bábonymegyeri gazdaköri egyesület szervezésében; részt vettek ezen a farmergazdák és a kistermeléssel foglalkozók. Sztanó István növényvédő szakmérnök ismertette az új növényvédő szereket, valamint a hozzájuk kapcsolódó technológiák alkalmazását. Az előadásban részletesen kitért arra is: mit mikor és hol gazdaságos termelni, s milyen növényvédő szerek nélkülözhetetlenek. Felhívta a gazdálkodók figyelmét a minőségi termékek előállítására, hiszen csak ezeknek van piaca. Az ismeretbővítő és tájékóztató előadás a résztvevők kérdéseire adott válaszokkal ért véget.