Somogyi Hírlap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-26 / 71. szám
8 SOMOGYI HÍRLAP VELEMENYEK 1997. március 26., szerda ^lííTV /a 25% os*. húsvé^t^fíf^ k€*J|*Í?mény- jítek köszönik hetően az ünnepi hétvégén minden beszélgetése* olyan lehet 1 mint a Nyuszi ti füle: hosszúúúúúúMost azokkal is együtt lehet, akiknek társaságát másképp nem ; : élvezné. MAJAV A nagyberényi menesztés Menesztették a háziorvost című cikkünkre, amely lapunk március 14-i számában jelent meg, érkezett a következő válasz: Mint polgármesternek, kötelességem az egész község érdekeit képviselni, a kisebb csoportok igényeit is lehetőség szerint teljesíteni. A lakosság egy része átvitte Somba a betegkártyáját, s közülük többen megkerestek, sőt még a somi polgármester is, hogy miért nem engedjük be Nagyberénybe a somi orvost rendelni, amikor a nagyberényi vállalkozó orvos heti kétszer ingyen és bérmentve rendelhet Somban? Az ügyet a képviselő-testület elé vittem, és a 48/1997. (II. 17.) számú határozatával úgy döntött, hogy „a somi háziorvos részére a nagyberényi orvosi rendelőben heti egy napon biztosít rendelési időt. A rendelési idő időpontjának meghatározását a nagyberényi és a somi háziorvos egyeztetés útján állapítsa meg.” Dr. Szathmáry Zoltán is képviselő tag, részt vett az üléseken, ezért felháborítónak tartom, hogy sok, nem a valóságnak megfelelő „tényt” állít a cikkben. 1. Nagyon jól tudja, miért került sor megbízási szerződésének felmondására. 2. A rendelőt nem bérli, hanem ingyen használja a helyiségeket és a műszereket is. Mint vállalkozó orvost az önkormányzat minden évben jelentős összeggel támogatta. Az előző testületi ülésen 600 ezer forint kamatmentes kölcsönt szavazott meg a képviselő-testület a vállalkozó orvosnak újabb számítógép vásárlására, melyet dr. Szathmáry Zoltán etikátlan viselkedése és Pintér József jegyző törvényellenes közreműködése miatt visszakövetelünk. Ha a doktor úr úgy érzi, hogy a lakosság mellette áll, akkor miért fél? Miért nem egyezett bele, hogy a somi orvos is rendelhessen heti egy nap falunk rendelőjében? Ezzel elkerülhette volna a kialakult helyzetet. Szentpéteri László polgármester, Nagyberény Védőszárnyak Szavak a sikerről címmel lapunk március 3-i számában jelent meg írás. Erre a cikkünkre érkezett a következő levél. A kaposvári Siketek Általános Iskolája és Diákotthona közel 20 éve végez korai felkutatást, fejlesztést, tanácsadást a hallás- sérült kisgyermekek körében. Hat éve utazótanári ellátás keretében látjuk el Dél-Dunántúl hallássérült gyermekeit. így kerültünk kapcsolatba a cikkben említett kislánnyal, Balatincz Kittivel és szüleivel az 1992-es évben. Kitti életútját négy éven át 1996 júniusáig segítettük. Mindvégig úgy gondoltuk, hogy Kitti integrált körülmények között folytathatja tanulmányait, s ennek szellemében készítettük fel a kislányt, a gondozónőit, az óvónőit, a családot. Kitti esetében nem merült fel a kaposvári siketek iskolájában történő elhelyezés. Természetesen mint a gyermek fejlesztésének lehetséges útjáról, tájékoztattuk erről a lehetőségről is a szülőket, hiszen a hallássérült gyermekek később kezdenek beszélni halló társaiknál, és fejlődésük ütemét, irányát az első találkozások alkalmával megjósolni nem lehet. Amikor javaslatot teszünk a szülőknek gyermekük speciális óvodában vagy a többségi óvodában történő elhelyezésre, a gyermek optimális fejlesztését tartjuk a legfontosabbnak. Az eltelt hat évben 101 hallássérült kisgyermekhez jártunk rendszeresen — utazótanári ellátás keretében — korai tanácsadásra, fejlesztő foglalkozásokra. Tizenhárom éve ambuláns ellátás keretében két konduktor kolléganő foglalkozik Somogy megye mozgássérült gyermekeivel. A tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehabilitációs bizottság több éve látja el a súlyos fogyatékos gyermekek korai fejlesztését. Tehát nem állja meg a helyét a cikk azon észrevétele sem, hogy a fogyatékos gyermekek ellátatlanok voltak, „csak hányódtak”. Minden esetben a gyermek érdekét véve figyelembe végezzük fejlesztő munkánkat, hogy majdan a számára legoptimálisabb körülmények között folytathassa tanulmányait. Legyen az speciális oktatási intézményben vagy integrált oktatási formában való részvétel. Ha ezt elértük, akkor beszélhetünk sikerről. Nagyné Tóth Ibolya gyógypedagógus - utazótanár Szakmai pontosság és alaposság A különböző fogyatékossággal született gyerekekről szólva azt mondta az igazgatónő: „Eddig ezek a gyerekek csak hányódtak”. Mintha nem is az ezred-, hanem a századfordulón járnánk — üzenem ezt azoknak, akiken áll vagy bukik egy-egy gyermekintézmény léte vagy nem léte, illetve akik esetleg idejében küldhetnék a szükséges gyógypedagógiai létesítménybe a vizsgált gyermeket. Az új központ bizonyára nagyon sok gondot megold, és ha rajtuk múlik, nem lesz több hányódó gyerek. Szülőknek szóló csendes megjegyzésem viszont az, hogy aki igazán akarja gyermeke megfelelő ellátását, az nem ül ölbe tett kézzel, és nem hagyja, hogy gyermeke „hányódjon”. Somogybán is van azért annyi lehetőség — kivéve talán a csökkentlátókat —, hogy ne kelljen ellátatlanul maradnia egyetlen gyereknek sem. S ha messzebb kell vinni a gyermeket? A legelső, amit nem szabad éreztetnünk egyetlen fogyatékossal sem: azt, hogy sajnáljuk. Az elválás is érte van, ha bentlakóvá válik, akkor is. B. K. anyukája elismerést érdemel, hogy — a pedagógusokkal együttműködve — az integráció (épek közötti tanulás lehetősége, ez esetben a hallássérült számára) szintjéig juttatták kislányát. Szeretném hozzátenni: az a tény, hogy a gyermek nem a siketek általános iskolájába került Kaposvárra, a távolságot illetően bizonyára megnyugtató a szülők számára. Szeretném hinni, hogy csupán erről van szól. A saját gyermekemet — mint siketet — 60 kilométerről adtuk ezelőtt 18 évvel a kaposvári intézménybe. Igen, speciális iskolába, nem az épek közé, még akkor sem, amikor ezt több szakember javasolta. Innen, a „siketektől” indították a Munkácsy gimnáziumba, majd a JPTE jogi kara felé, ahol jelenleg harmadéves. A másik, amit feltehetően csak a cikk rövidsége miatt nem emelt ki az újságíró: a barcsi kislány beszédfejlesztését három éven át kaposvári szur- dopedagógus (siket-szakos) irányította. Tanította a szülőt, a gyereket egyaránt. Szó sem volt arról, hogy a siketek iskolájába kerül. Hallásmaradványa, beszédállapota, személyiségjegyei alapján javasolták számára az integrált oktatást. Továbbá: akár pedagógusi, akár újságírói megfogalmazás, jó volna tisztázni a cikk következő mondatát: „Egyetlen cél van: elérni, hogy aki csak lehet, ne fogyatékosként élje le az életét”. Javítsanak ki, ha tévedek: ha valaki Down-kórosnak született, úgy fogja leélni az életét. Ha mozgássérültnek, akkor legfeljebb a nagyon kis mértékű fogyatékosság „nőhető ki” kemény terápiával. Ha vak vagy csökkentlátó? Szóba jöhet ritka esetben a műtét. Másként csak a csoda segíthet. Csodák pedig... (Elnézést kérek az érintettektől. Távol álljon tőlem az élcelődés!) Ha pedig hallássérült valaki? A hallókészülék, a speciális pedagógusok sok évi sziszifuszi munkája sokat tehet a kisebb-nagyobb hallásmaradvány erősítéséért, de a hallássérült is hallássérültként éli le az életét! Ne ámítsunk senkit valótlan dolgokkal, főleg át nem gondolt, de publikált megállapításokkal ! A mi felfogásunk az, hogy fogyatékos tanulóink az iskola falai között és annak elhagyása után is teljes értékűnek érezzék magukat az épek között. Azt hiszem, ez az igazabb cél valamennyiünk számára. Ez legalább nem áltat senkit. Más kérdés, hogy az épek világa mennyit enged mindebből megvalósulni... Végül jó volna tudni, hogy a laikus olvasó hogyan értelmezze azt, hogy „a korai fejlesztés megelőzni szeretné a bajt'' Ha ez arra vonatkozik, hogy idegrendszerileg sérült vagy környezete miatt veszélyeztetett gyereket idejében vesznek gondozásba, akkor ezt tessék leírni. Mit jelent az, hogy „... teljesen rendbehozható lett volna a gyermek”? Jó volna ezt is tudni, mielőtt még az iskola búcsújáró hellyé változik... Ahol száz meg száz szülő és gyerek sorsáról van szó, ott nem lehet nagyvonalú tömörítéssel félreérthetővé tenni egyetlen megállapítást sem! Az „állapot” — mert a Down-kór, a vakság, a siketség, a mozgássérültség nem betegség, nem baj, hanem állapot, amellyel a baba világra jön, vagy valamilyen okból ebbe az állapotba kerül —, ez az állapot nem megelőzhető! Az állapoton változtatni, javítani, rontani lehet, de megelőzni... Hát ezt talán a genetikusok tudnák részletezni, prae-natális (születés előtti) állapotok vizsgálatával. Ami — ugye — szintén állapot, de nem baj. Igen, még valamit lehet tenni: az állapottal meg kell tanulni együtt élni! És ez kemény dolog mindenki számára: annak is, ki kapja, annak is, ki adja. Sok egyéb mellett ez az együttélésre nevelés is a gyógypedagógia feladata. „És nem is kevés.” Az érdeklődés, a tájékoztató szándék szép dolog. De ha eny- nyire átgondolatlanul, fésületlenül kerülnek gyermeksorsokat, szülőket érintő, befolyásoló megállapítások nyomtatásba, az többet árt, mint használ. Bántó szándék nélkül, sokunk érdekében fogtam tollat. Van elég gondunk, hát legalább a szakmai pontossághoz és Lőrinczéhez legyünk hűek! Tapolczai Józsefné nevelőtanár i
