Somogyi Hírlap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-25 / 70. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP GAZDASAG 1997. március 25., kedd Támogatás pályakezdőknek Önmenedzselésre is oktatják az állást kereső fiatalokat A munkanélküli pályakezdőknek nyújtott segély kedvezőtlen „mellékhatása” volt, hogy az érintetteket nem ösztönözte arra: maguk is keressenek állást, éljenek az esetleg kínálkozó elhelyezkedési lehetőséggel. Ezért a kormány ezt a támogatási formát a pályakezdők elhelyezkedési programjával váltotta föl. A segélyezésre szánt összeg megmaradt, de jelentős része munkabérként kerül a címzettekhez - mondja Fejes Katalin, a Munkaügyi Minisztérium főosztályi titkára. - Több mint 20 ezer pályakezdő ugyanis úgy jut hozzá, hogy a Munkaerő Központ azoknak a vele szerződésben lévő munkaadóknak utalja át, akik pályakezdőknek biztosítanak munkaalkalmat. . Az eddigi - egészében kedvező - tapasztalatok alapján a programot várhatóan a második fél évben némiképp módosítják. Rögzítik, hogy a támogatás egy évig vehető igénybe. Am a pénzt differenciáltan kell fölhasználni: a megyei munkaügyi tanácsok személyre szólóan döntenek majd arról, hogy bizonyos alapösszegen felül mennyi jusson a pályakezdő igényjogosultaknak. A rendező elv az, hogy azok a pályakezdők, akik a munkaerőpiacon keresett szakmával rendelkeznek - például banki ügyintézők vagy képesített könyvelők - kisebb támogatásban részesülnek, mint mondjuk a lakatosok vagy a vasutasok, akik nehezebben találnak állást. Segítenek az állástalan pályakezdőknek oly módon is, hogy a munkaügyi szervezetek foglalkoztatási programokat ajánlanak föl részükre. Ennek alapján tájékozódhatnak, hogy hol milyenek az elhelyezkedési esélyek, s arról is, hogy hogyan menedzseljék magukat. Aki nem tud szakmai képesítésének megfelelően elhelyezkedni, képzésre vagy átképzésre vállalkozhat. A gimnáziumi érettségivel rendelkezők képzésben, a szakmával rendelkezők pedig átképzésben részesülhetnek - utóbbiak azonban csak akkor, ha saját szakmájukban most nem tudnak elhelyezkedni. (Koós) KSH: Kelendő a sertés, a baromfieladás 20 %-kal visszaesett Kivitelre épült az élénkülés A gazdaság élénkülése januárban tovább folytatódott. Az ipari termelés 6,4 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. A keresletnek a múlt év utolsó negyedében tapasztalható növekedése azonban az idén januárban nem folytatódott. A belföldön értékesített ipari termékek mennyisége ismét csökkent. A növekedés kizárólag a kivitelre alapozódik - jelentette tegnap a Központi Statisztikai Hivatal. Az adatokból kitűnik: az év első hónapjában a legdinamikusabban - 10 százalékkal - a nagy vállalatok teljesítménye növekedett. A közepes vállalkozásoké az átlag körül alakult, a kisvállalkozások termelése viszont csökkent. Az építőiparban és a gépiparban folytatódott a termelés fellendülése. Mezőgazdasági termékekből 3 százalékkal többet vásároltak fel az év első hónapjában, mint tavaly. Változatlanul sok sertést értékesítenek, a baromfieladás azonban 20 százalékkal visszaesett. A működő gazdasági szervezetek száma januárban 790 ezerről 773 ezerre csökkent. Legnagyobb a visszaesés az egyéni vállalkozásoknál. Egy hónap alatt 21 ezer egyéni vállalkozó adta vissza engedélyét. A központi költségvetés hiánya február végén 46,3 milliárd forintot tett ki. Tavaly az első két hónap 67 milliárd forintos aktív egyenleggel zárult. Az egyenlegromlás meghatározó oka az adósságszolgálati terhek növekedése. Az e címen kifizetett 162 milliárd forint az összes kiadás , több mint harmadát tette ki. Az életszínvonallal kapcsolatos adatok szerint a vállalkozási szférában a nettó átlagkereset januárban reálértéken 6,7 százalékkal, nominálisan 26,9 százalékkal haladta meg a tavalyi szintet. Viszont a kiskereskedelem és vendéglátás ja- nüár-februári forgalma 10 ‘fokai maradt el a tavalyitól. Naponta tízezer Hungaropress folyóirat talál gazdára Bővülő külföldi lapkínálat Drágul az „idegen” import Július elsejétől: módosított vámtörvény Bővíthető a turizmus. A Magyar Falusi-Tanyai Vendégfogadók Országos Érdekképviseleti Szövetsége szerint az ezredfordulóig mintegy 25 ezer minőségi falusi vendéglátóhely alakítható ki. A fejlesztésekhez szükséges a PHARE-prog- ram pénzeszközeinek bevonása is. A szövetség szorgalmazza, hogy a nemzeti agrárprogramba kerüljön be a falusi vendéglátás, mint a falufejlesztési program szerves része. Vasúti korszerűsítés. Üzembe helyezték a MÁV első elektronikus biztosító- berendezését a tatai vasútállomáson. A beruházás része a Budapest-Hegyeshalom közötti vasútvonal korszerűsítésének. Elkelt gyógyforrás. Franciaországban élő magyar üzletemberek vették meg a sóshartyáni jódaqua forrást a VIKUV Rt-től. A messze földön híres forrásból származó jódos víz lelőhelyén a Gresham Kft komoly befektetéseket tervez, ennek érdekében a franciaországi magyarok által jegyzett társaság a saját tőkén túl befektetésre kész francia pénzintézeteket is mozgósít. Medica Humana szaküzlet. Medica Humana gyógyászati segédeszköz szaküzletet nyitott a multinacionális Bristol-Myers Squibb csoporthoz tartozó Pharma- vit Rt tegnap Győrött. A szaküzlet értékesít egyebek között rehabilitációs segédeszközöket, kompressziós harisnyákat, járókeretet, fürdőkád kapaszkodót. Hulladékmargarin. A Gyöngyösi Városi Rendőr- kapitányság, ártalmas köz- fogyasztási cikkel való visz- szaélés miatt indított eljárást két gyöngyöspatai lakos ellen, akik a mátraaljai város KGST piacán emberi fogyasztásra alkalmatlan margarint árultak. A rendőrség lefoglalta a 200 literes hordót megtöltő szennyezett élelmiszert. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 284,80 Francia frank 31,01 Japán jen (100) 145,04 Német márka 143,93 Olasz líra (1000) 104,50 Osztrák schilling 14,87 Svájci frank 121,07 USA-dollár 176,95 ECU 203,10 Az idén — a tavalyi 800 helyett — már több mint ezer külföldi sajtókiadványt kínál Magyarországon a Hungaropress. A kft formában működő, hét évvel ezelőtt alakult lapterjesztő cég — amelynek 74 százalékát az Axel Springer kiadó, 26 százalékát a Vinton kft birtokolja — 21 országból tíz nyelven szerzi be a kiadványokat, napilapoktól kezdve politikai szakkiadványokon át drága lakberendezési magazinig, esküvői divatlapig szinte mindent, amit a világ laptengeréből olvasni érdemes. Mint a Hungaropress tegnapi tájékoztatóján Ernőd Péter ügyvezető igazgatótól elhangzott, naponta átlagban tízezer Hungaropress terjesztésű lap, folyóirat, magazin kel el Magyarországon, az előfizetők száma háromezer. A Hungaropress kózbesítőkocsijai évente más- félmillió kilométert tesznek meg, a legnagyobb hasznot a német nyelvterület lapjai hozzák. Vidéken a legtöbb előfizetőt Baranyában tartják számon. A cég tavaly óta fokozott mértékben lapexportálással is foglalkozik, az idén két új üzletág bővíti profiljukat: magyar újságok, lapok külföldi előfizetése, valamint magyar lapok budapesti kézbesítése előfizetőknek. A tájékoztatón elhangzott az is, hogy az elkövetkezendő hetekben számos vezető külföldi napi- és hetilap kíván megjelentetni magyar mellékletet, például a Süddeutsche Zeitung, a Handelsblatt, a Time és az International Herald Tribune. A Hungaropress az idei évtől forgalmazza az amerikai Forbes magazint, a Foreign Affairs mellett legismertebb, szintén amerikai külpolitikai szaklapot, a Foreign Policyt, a South című angliai kiadványt, a Vecernji Listet Zágrábból, s a küllemében és tartalmában is a Newsweeket idéző orosz Itogit. A kormány jóváhagyta a vámtörvény módosítására tett előterjesztést, amit az Országgyűlés várhatóan a közeljövőben tárgyal. így a változások már áprilisban megvalósulhatnak. A módosított vámtörvény várhatóan július 1-jétől lép életbe, s legfontosabb része, hogy megváltozik az importvám visszatérítésének rendszere -jelentették be tegnap a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarában tartott Vámfórum ’97 tanácskozáson. Az importvám visszatérítésére a jövőben nem számíthatnak azok, akik az európai szabadkereskedelmi övezeten kívülről vásárolt alkatrészeket építenek be Európába szánt exporttermékeikbe. Az Európai Unió hozzájárulása alapján Magyarország ezt a gyakorlatot részlegesen, 1998 végéig alkalmazhatja. A vámtörvény módosítását elsősorban az indokolta, hogy Magyarország július 1-jétől csatlakozik az úgynevezett páneurópai kumulációs övezethez. Ezt a rendszert az EU- az EFTA-, és a CEFTA-or- szágok, hozták létre, hogy az európai térség együttműködését segítsék. Ennek fontos eszköze az „idegen” övezeten kívüli import szigorítása. megalapozott döntés Vannak megfordíthatatlan dönté- Isek, például pincét később nem építhetünk. Amire biztosan ala- I pozhat az a POROTHERM® rendszer új eleme, a kitűnő minőségű pincetégla. Nemcsak nagy szilárdságú és kitűnő hőszigetelő amivel gyorsan építhet, hanem mint minden POROTHERM® termék, rendszerbe illeszthető és hozzájárul a nagyszerű lakóklíma kialakításához. A POROTHERM® rendszer által nyújtott komfortérzet ma már közel százezer családnak szerzett örömet Magyarországon. A POROTHERM® pincetégla nemcsak pénzének, hanem egészségének is jó gazdája, természetes alapanyagú és környezetbarát. Válassza a hagyományos európai minőséget! © WIENERBERGER Téglaipari Rt. 1113 Budapest, Bartók Béla út 152/h. Fax: 203-9988 Tél.: 203*9990/217 HA ÖN CÍMÜNKRE ELKÜLDI HÁZÁNAK TERVEIT, INGYENESEN KISZÁMÍTJUK A SZÜKSÉGES POROTHERM® TERMÉKEK MENNYISÉGÉT.-------------------------------------------------------Kérem, küldjenek címemre részletesebb információt. Név: ...... ____________-____----------------------- --------------1 5. . magánvásárló E.J kivitelező (_j Cí m: □□□□---------------------------------------------------------Wienerberger Téglaipari Rt. 1113 Budapest, Bartók Béla út 152/h. Fax: 203-9938 Tel.: 203-9990/217 Kérjük nyomtatott betűvel kitölteni! Zöldmezős vállalkozás indításához vezetőket és munkatársakat keres holland részvénytársaság alkalmazotti minőségben Pályázatokat fényképes önéletrajzzal, "Biztos jövő" jeligére. Cím: 7401 Kaposvár, Pf.: 36. (45054) ír fűnyírógép vásár 15% 117 —' — engedménnyel, amíg a készlet tart! E3 fűnyírógép RE fűnyírógép L4 fűnyírógép Mini Trim fűnyírókés 27 588 Ft helyett 23 990 Ft 32 188 Ft helyett 27 990 Ft 40 503 Ft helyett 35 220 Ft 10 338 Ft helyett 8 990 Ft 225 Ft helyett 196 Ft ROBI kapálógép vásár akciós ár / / Robi-56 53 990 Ft Robi-66 55 990 Ft Robi 116-T 59 600 Ft Robi 250-T 189 990 Ft Ha most vásárol fűnyírógépet nyerhet! -20%-15%-15% maradék csempékre és járólapokra a készlet erejéig! villamossági cikkekre, kötőelemekre (szegekre, csavarokra) GARDINIA függönytartékra csak április 9-ig! (45352) KONTUR Barkács Aruház (a Kaposvári Villamossági Gyár mellett) Kaposvár, Guba S. u. 34-36 (Tel.: 82/310-925.) ■ ■ .■ ■■ ■ ■= Kontúr Rt. &